A mai bejegyzésben elhoztam nektek a L'oreal Professionnel Serie Expert Blondifier szettről a hosszabb távú tapasztalataimat, ugyanis már régebb óta használom ezeket a termékeket, így kiforrott véleményem van róluk, amit szeretnék veletek végre megosztani. Ha kíváncsiak vagytok erre, akkor vágjunk is bele! ;)
Azt még így az elején szeretném elmondani, hogy ezt a szettet én valamikor december elején rendeltem meg és ez egy ajándékszett volt - szerintem már az adventi/karácsonyi időszakra. Ebből kifolyólag ez így ebben a szettben már nem elérhető, viszont külön-külön a két termék kapható a Notinon (ahonnan én anno a szettet is rendeltem), úgyhogy meg tudjátok rendelni, ha felkelti valamelyik az érdeklődéseteket.
Maga a szett egyébként két termékből állt: egy samponból és egy maszkból, melyek szőke/szőkített hajra ajánlottak kifejezetten, ahogy már a nevük is sugallja és hatásukat tekintve arra hivatottak, hogy semlegesítsék a sárgás tónusokat.
Kezdem akkor a L'oreal Blondifier samponnal, ami egy "klasszikus" hamvasító samponnak tűnik első ránézésre, pontosabban első kinyomásra, ugyanis ez egy lila színű sampon. Akik használtak már ilyesmi sampont, azok tudhatják, hogy ennek hála maradhat a hajunk szép hamvas szőke - amire oly' sokan vágyunk. Azonban ez azon felül, hogy semlegesíti a sárgás tónusokat, ápolja is a hajat, ami igen csak ráfér ezekre a szőkített részekre az én esetemben (és szerintem mindenkién, akinek szőkített a haja). Éppen ezért én nagyon odáig vagyok ezért a samponért, ugyanis nem csak hogy abban teljesít maximálisan amiért vettem és amit vártam tőle, hanem attól többen is. A hajam kifejezetten szereti és hálás érte, hogy egy ilyen jó minőségű hamvasító samponnal kezelem és sokkal jobban néz ki, sokkal puhább, egészségesebb kinézetű és szép hamvas is, úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt is kipróbáltam a márkától és nagyon tudom ajánlani azoknak, akik egy jó minőségű és hatásos hamvasító sampont kerestek. ♥
A Serie Expert Blondifier élénkítő maszk már nem lila színű, de ez is kifejezetten szőke és szőkített hajra lett kifejlesztve. Ez azon felül, hogy meghosszabbítja a hajszín élettartamát, mélyrehatóan táplálja a hajszálakat illetve regenerálja és erősíti a hajszálakat, melyek együttes hatásának köszönhetően a haj selymes tapintásúvá válik, sokkal egészségesebb és szebb lesz. Amióta ezt használom szépen ápoltak a hajvégeim és sosem érzem, hogy szárazak lennének. Jelenleg nem használok balzsamot, csak ezt ápolásként, puhításként, selymesítésként és maximálisan meg vagyok elégedve a hatásával és nagyon érzem a különbséget az ez előtt használt balzsamhoz képest - pozitív értelemben.
Egy szó, mint száz: én nagyon megszerettem ezt a hajmaszkot is és kifejezetten elégedett vagyok a hatásával, úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt is kipróbáltam. Nagyon jó szívvel tudom nektek ezt is ajánlani ha egy jó minőségű maszkot kerestek a szőke/szőkített hajatokra, mert nagyon megéri az árát, ugyanis kevés kell belőle és nagyon jó hatással van a hajra, úgyhogy imádni fogjátok szerintem! ♥
Összességében tehát én maximálisan meg vagyok elégedve ezzel a szettel és újravenném bármikor, de ahogy említettem ez így egyben jelenleg nem elérhető, úgyhogy külön-külön bármikor újrarendelném őket. Tudjátok, hogy szeretek mindig új termékeket kipróbálni, de azért a L'oreal Professionnal háza táján már többször is kikötöttem és most is több termékük van nekem használatban és nagyon megszerettem ezeket, úgyhogy biztosan újra fogom rendelni őket valamikor. Nektek is jó szívvel tudom ajánlani őket külön-külön is akár vagy együtt használva is, mert a hajatok meghálálja.
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. Kíváncsi lennék, hogy ti mikre esküsztök a kategóriában, írjátok meg nekem ha van kedvetek! Illetve ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése