A mai napon már nagy báli lázban égek, ugyanis holnapután lesz itt nálunk vidéken a bál, ami minden évben megrendezésre kerül már egy ideje - erről meséltem is már nektek néhányszor. Fel is próbáltam már a ruhám és a cipőm, amiben menni fogok és éppen a sminkem illetve a hajam tervezgettem, amikor is megfogalmazódott bennem a mai bejegyzés témája. A hajammal kapcsolatosan egy dolog biztos: hogy valamelyik Remington készülékemmel fog elkészülni. Én ugyanis hatalmas rajongója és támogatója vagyok a márkának már hosszú évek óta és az utóbbi pár évben is amikor lecserélésre kerültek készülékek a hajformázás témában, akkor nem is volt kérdés, hogy tőlük rendelek. Így jelenleg 3 hajvasalóm és 1 kúpvasam van a márkától, amiket a Notino webshopjából rendeltem meg és azóta is imádok. Viszont nem volt még róluk szó így egyben, így gondoltam ez a báli hajas készülődés éppen tökéletes erre, hiszen itt aztán bármire (is) szükség lehet. :P Szóval akkor lássuk, hogy mik az én tapasztalataim és hosszútávú véleményem a márkáról és az általam használt termékeikről.
Nos, először is néhány gondolat a márkáról, amit a Notinon találtam (egyébként ezt is külön szeretem náluk, hogy nem csak a termékeknél, de a márkáknál is van ilyen leírás, úgyhogy nem marad információ nélkül az ember, ha kíváncsi - az tuti♥): "A Remington egyike a fodrászkészülékek és más mindennapi haj-, és testápolásra szolgáló elektromos készülékek világvezető márkáinak. A Remington márkájú termékek kínálatában például olyan elsőosztályú hajvasalókat, forrólevegős hajsütővasakat és prémiumminőségű hajszárítókat is talál, amelyek megvédik a haját a forró levegő okozta károsodásoktól, és egyedülálló technológiájuknak köszönhetően intenzíven ápolják is azt. A Remington márka termékeinek használatával minden helyzetben és bármikor kifogástalan lehet a megjelenése, ami magabiztossá teszi a fellépését."
Azért is szerettem volna ezt a néhány információt megosztani veletek, mert aki esetleg egyáltalán nem ismeri még a márkát, az is jó rálátást kaphat már ezzel a pár sorral szerintem és biztos vagyok benne, hogy felkelti az érdeklődését annyira, hogy szétnézzen a márka kínálata között. Engem anno a régi fodrászom "vezetett be" a márka világába azzal, hogy a legeslegelső hajvasalóm rajta keresztül vettük és ő egy Remington hajvasalót ajánlott nekem, ami aztán hosszú évekig kiszolgált és teljesen meggyőzött arról, hogy nekem ez a márka A márka, ha fodrászkészülékekről/hajformázásról van szó. Szóval több, mint 10 éve elkötelezett híve vagyok a márkának és most, hogy azért az utóbbi 2 évben lecseréltem a régebbi készülékeket, be tudok nektek számolni az aktuális darabok egy részéről. Most ez fog következni röviden. :)
Kezdeném akkor a hajvasalóimmal, hiszen azok azok, amiket napi szinten használok és a leginkább a szívemhez nőttek. Nos, azt tudni kell még elöljáróban, hogy több árkategória síkon mozognak ezek is és az enyémek a középső árkategóriába esnek nagyjából, de itt a Notinon jó árban kaphatóak és a megfizethető kategóriába tartoznak és ár-érték arányban szerintem verhetetlenek.
Az első, amire váltottam egy régi hajvasaló után az a Remington Shine Therapy S8500 hajvasaló, ami argánolajjal és E-vitaminnal impregnált kerámia felülettel rendelkezik. Ez nagyon izgatta anno a fantáziám, ugyanis előtte bár szerettem a márkától a hajvasalóimat, de azok teljesen egyszerűek voltak mindenféle extra mentesek - csak a hőmérsékletet lehetett rajtuk állítani, de persze már azok is kerámia lappal rendelkeztek - ez mindig is nagyon fontos volt nekem. Szóval megrendeltem a Notinoról és nem csak, hogy szerelem volt első látásra a webshopban, hanem szerelem volt első használatra is! Bár a régieket is szerettem, de egy teljesen más élmény volt ezzel a hajvasalás, sokkal gyorsabb és egyszerűbb, de ami a legnagyobb különbség volt az a hatás: nagyon szép, egységes, nyílegyenes és fényes lett tőle a hajam egyszeri áthúzás után már, ami az én hajamnál nagy szó. Az én hajam ugyanis könnyen gubancolódó, szöszölődő típus, amit a régebbi hajvasalóimmal többször is át kellett vasalni, hogy megkapjam a kívánt hatást. Ezzel viszont valóban pikk-pakk megy a dolog és azt a pluszt, hogy egy szép fényt és esést is ad a hajamnak, azt nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy mennyire imádom! ♥ Mindegyik terméket nagyon szeretem amikről ma szó lesz, de ha csak egyetlenegyet ajánlhatnék, akkor biztosan ez lenne az, mert ez az én személyes legnagyobb kedvencem az összes közül ami jelenleg a birtokomban van.
A második amit megrendeltem az ez az akkorra már wishlistes Remington Silk S9600 hajvasaló, ami ebben a gyönyörű szép pirosas-bordós színben kapható - ami tudhatjátok, hogy az én kedvencem. De nyilván ez csak az első szempont vagy indok volt, a külső magában nem lett volna elég ahhoz, hogy emellett tegyem le a voksomat. Nagyon szeretem benne, hogy iszonyú gyorsan felmelegszik, ami nekem fontos, mert ez az itthoni, vidéki hajvasalóm és itt általában az utolsó percre marad mindig a hajvasalás indulás előtt, úgyhogy nagy segítség, hogy ilyen hamar rendelkezésre áll. Ez is kerámia lapos kivitelezésű, de ez már nem tartalmaz olajokat és hasonló plusz termékeket, így nem ad akkora plusz fényt, mint az előző. Viszont ez is egy simítással tökéletesen kiegyenesíti a hajam és amit ebben kifejezetten szeretek az az, hogy a lekerekített kialakítása teljesen megfelel arra, hogy ezzel készítsünk hullámokat a hajunkba, úgyhogy 2 éve a bálra például így készült a frizurám és arra hajlok, hogy idén is olyan hullámos legyen, amit ezzel lehet elérni. Úgyhogy ez nálam kettő az egyben kis készülék és nem csak én, hanem a hugi is nagy előszeretettel használja amikor itthon van.
Amit ezután rendeltem az életem első kúpvasa volt ennek a Remington Keratin Therapy hajsütővasnak a személyében.
Ekkor értem el arra a szintre, hogy már nem csak alkalmakra, de a sima hétköznapokra is szívesen viseltem volna hullámos hajat és gondoltam ezért mindenképpen be kell szereznem egy ilyen készüléket is. Ezt a Keratinos termékcsaládos darabot rendeltem meg végül, mert tetszett egyrészt a külseje, másrészt amit ígért, harmadrészt pedig az, hogy ez ilyen "csatos" kivitelezésű. Úgy gondoltam nekem, mint kezdőnek ez a tökéletes kialakítás. Illetve erre a normál vastagságúra esett a választásom, mert úgy gondoltam ez a leginkább kihasználható. Nos, maga a készülék szuper és tökéletesen működik, de be kellett látnom, hogy sajnos én nagyon béna és kétbalkezes vagyok ahhoz, hogy elkészítsem magamnak azokat a gyönyörű fürtöket, amit a fodrászom vagy a hugi szokott nekem. Úgyhogy most a bálra is akár ezzel, akár a piros hajvasalóval készül majd a hajam, tuti, hogy nem én fogom csinálni, hanem mivel most nem jelentkeztem be időben a fodrászomhoz, így már megkértem a hugit, hogy készítse majd el nekem. De azoknak akik ügyesek ebben vagy legalább is jobban tanulékonyak, mint én, jó szívvel tudom ajánlani, mert egyébként szépen végzi a dolgát és szép végeredményt lehet vele elérni.
Amit pedig utoljára rendeltem az ez a Remington Pearl S9500 hajvasaló, amit én használok Pesten és éppen ezért ez a hétköznapokban a legnagyobb kedvencem. Amit elsőként bemutattam ugyanis odaadtam a huginak a koliba és így mindenkinek van ott is ahol a hétköznapokon van és itthon vidéken is egy, így nem kell hurcolni folyton. Ez a hajvasaló külsőre szerintem egy igazi műalkotás - gyönyörű kivitelezés, nőies lekerekített formatervezés, ami ennél is kedvez a hullámosításra is. Bár a piros a kedvenc színem, de ez a fekete-vajszínű kombináció is nagyon a szívembe férkőzött, letisztult, de nagyon mai, nálam igazi szerelem-darab. A tudása pedig ugyanolyan csodás, mint a többié: nagyon gyorsan felmelegszik, LED-kijelzős (ahogy az eddigi összes egyébként, csak nem akartam mindenhol ismételni magam), ha bizonyos ideig nem használod, automatikusan kikapcsol és már egy húzással is gyönyörűen kiegyenesíti a hajat. Egy szó, mint száz: tökéletes és imádom!♥
Összességében tehát elmondhatom, hogy nekem a Remington a kedvenc márkám ami a hajformázást illeti és maximálisan meg vagyok elégedve a termékeikkel és bármikor újravenném őket, ha mondjuk eltűnnének, elhasználódnának vagy hasonlók. Nagyon jó szívvel tudom nektek is ajánlani ezeket a termékeket illetve magát a márkát is, hogy nézzetek szét náluk rengeteg jobbnál jobb termékük van még - lehet ti éppen másba szerettek bele vagy másra van szükségetek. Egy biztos a jó minőség itt garantált és biztos vagyok benne, hogy bármelyiket is fogjátok kipróbálni, imádni fogjátok őket! :)
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése