2019. november 4., hétfő

CETAPHIL HIDRATÁLÓ TESTÁPOLÓ NORMÁL ÉS SZÁRAZ BŐRRE

A mai bejegyzésben egy számomra nagyon izgalmas terméket és aktuális témát hoztam el nektek. Ahogy az már a címből is kiderült, a Cetaphil egyik testápolójáról lesz szó, amit tesztelésre kaptam a márkától, de ez természetesen mint mindig, ezúttal sem befolyásolja a véleményemet.












Nos, először is pár gondolatban szólok a márkáról, ugyanis lehet, hogy vannak, akik még nem ismerik és nekik szeretnék egy előzetes képet adni róluk. A márka már több, mint 70 éve létezik és az első tisztító oldatot egy gyógyszerész alkotta meg, aki bőrgyógyászati problémákra kereste a megoldást. Régebben csak kiemelt gyógyszertárakban volt kapható, de annak köszönhetően, hogy széleskörűen elterjedtek és szakemberek sokasága ajánlja őket, így megtalálhatók a legtöbb gyógyszertárban illetve a www.ewopharma.shop oldalon. Ha további részletekre vagytok kíváncsiak vagy arra, hogy milyen termékek vannak még a kínálatukban, akkor ezeken a helyeken illetve Facebookon, Instagramon illetve a www.cetaphil.hu honlapon is találhattuk róluk egyéb információkat.


Na és akkor térjünk rá magára a testápolóra! Én ezt a normál és száraz bőrre való verziót választottam, ugyanis a testemen az év nagyobb részében normál a bőr, de így az őszi-téli időszakban azért át szokott csapni a száraz kategóriába, így a bőröm számára ezt épp tökéletes választásnak gondoltam.












Az első, ami megfogott benne az a kiszerelése (ki gondolta volna?:P), hiszen tudjátok, hogy ha testápolóról van szó, akkor nálam a pumpás kialakítás a nyerő. Ez a leghigiénikusabb, legpraktikusabb megoldás véleményem szerint, így én mindig ennek örülök a legjobban. A termék egyébként elég nagy, 460 ml-es kiszerelésben érhető el, ami először kicsit meglepett, de hamar rájöttem, hogy ez semmiféle gondot nem okoz nekem, így is szívesen magammal viszem vidékre is. Nem mellesleg pedig, ha az ember megszeret egy terméket, abból mindig többet akar, úgyhogy nagyon is örülök ennek a méretnek. A pumpás megoldás egyébként ebből a szempontból is szuperül meg lett oldva, hiszen elfordítva lezárható a pumpa rész, így nem kell félni az utazás közbeni balesetektől. 


Nálam egyébként általában elég hamar eldől, hogy fogom-e használni az adott testápolót vagy sem, ami nem csak azon múlik, hogy mennyire hatásos, hanem azon is, hogy mennyire macerás a használata, mennyire lehet könnyen eldolgozni, milyen gyorsan szívódik be, hagy-e maga után ragacsos érzetet és hogy meddig tart ki a hatása. Ezekből a sorokból talán az jön le, hogy nagyon szigorú és elvakult vagyok... De az igazság csupán az, hogy nagyon lusta vagyok testápolózni és éppen ezért utálom ha valami nagyon macerás és/vagy hatástalan, ugyanis szükségem pedig sajnos van rá, mert - ahogy azt már említettem - a testemen is hajlamos vagyok itt-ott szárazságra, főleg a fűtés, a hidegebb beköszöntével. A lényeg az, hogy igencsak meg kell engem győzni az első egy-két alkalommal, különben elrakom és kb. hetekkel/hónapokkal később veszem csak rá magam az új esély adására. :D Szerencsére itt azonban erről szó sincs, ugyanis már az első használat során tetszett és ez később csak tovább mélyült.
Az állaga pont tökéletes - nem túl híg, de nem is túl sűrű, így szépen adagolható és könnyen eloszlatható. Nálam ezek is fontos szempontok, ugyanis utálom ha valami olyan híg, hogy már a felkenésekor azt gondolom, hogy na ezt is feleslegesen használtam és azt is, ha valami olyan sűrű, hogy percekig tartó kenegetés, bőrbe masszírozás után sem lehet tökéletesen eloszlatni és fehér réteget hagy maga után. Szerencsére ennél viszont pont eltalálták azt az arany középutat, amikor ezek a problémák fel sem merülnek.







A következő kritikus pont a beszívódás: itt bukik el talán nálam a legtöbb testápoló, mert még akkor is kenegetem, ha azt érzem, hogy lehetne mondjuk erősebben hidratáló, de ha valami nem akar beszívódni még az én ilyenkor száraz bőrömbe sem vagy ragacsos érzetet hagy maga után, akkor azzal nem tudok tovább dolgozni, mert irritál és végül inkább letusolok újra, hogy ne érezzem magamon... :D Ez a termék azonban szépen beszívódik elég hamar és nem hagy ragacsosságot maga után, csupán azt az érzést, hogy valóban táplálta a bőröm. Éppen ez az, amire nekem szükségem van és amire vágyok, hogyha egy testápolót keresek. Sajnos már így ősszel is hajlamos a bőröm arra, hogy a szárazság mellé viszkető érzés is társul, ami ha tapasztaltátok már ti is, akkor biztosan tudjátok, hogy nagyon kellemetlen tud lenni. Ez rögtön megszűnik ahogy bekenem magam ezzel a termékkel és aztán sokkal jobb érzés is mondjuk a lábamhoz érni, mert nem egy sivatagosan száraz terület fogad, hanem puha, selymes és táplált bőr, amiért nem tudok elég hálás lenni.
Jó hír lehet sokatoknak, hogy a testápoló bőrgyógyászatilag tesztelt illetve illat- és lanolinmentes összetétele miatt különösen alkalmas a száraz és érzékeny bőr ápolására is. Ehhez annyit fűznék még hozzá, hogy számomra ezek a "mentes" dolgok nem szoktak elvárások lenni, ugyanis szerencsére nem érzékeny semmilyen összetevőre vagy az illatanyagokra a bőröm, viszont tudom, hogy nem mindenki van ezzel így, úgyhogy remélem nekik is tudtam most ezzel egy jó tippet adni. Bevallom, hogy engem első körben meg is szokott ijeszteni, ha valami illatmentes, mert mindig azt gondolom, hogy mivel én szeretem a finom illatokat, így biztos hiányozni fog ez és kevésbé fogom szeretni emiatt az adott terméket. De ez már milliószor beigazolódott, hogy nem így van: egyáltalán nem hiányzik az illat, ha ilyen hatékony és jó az adott termék, mint például ez a testápoló.

...és akkor utolsó pontban a tartósságáról, hiszen ez is fontos szempont lehet. A leírás alapján akár naponta többször is használható, de én mindig csak este tusolás/fürdés után használom és nem is minden nap. Ennek az az oka, hogy nekem olyan szépen táplálja a bőröm, hogy 2-3 napig utána nem húzódik, nem viszket, így nem érzem szükségét feltétlenül a használatának - azért ez is előny egy lusta testápolózónak :P :D. Szóval én így használom, de ahogy említettem lehet ettől jóval sűrűbben és persze ritkábban is - ki hogy érzi és milyen a bőre. :)








Összességében tehát engem nagyon meggyőzött ez a termék és éppen a legjobbkor érkezett hozzám, mert már az őszi hidegebb időben illetve fűtési szezonban is tudtam tesztelni. Én nagyon jó szívvel ajánlom ezt a testápolót a normál és száraz illetve száraz bőrűeknek, remélem nektek is olyan örömöt tud okozni és megkönnyíti a mindennapokat, mint nekem. ♥
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése