2019. május 8., szerda

MAKEUP REVOLUTION PRO PRECISION (ARC)ECSET SZETT

A mai bejegyzésben elhoztam nektek azt a bejegyzést, amit évek óta talán az egyik legjobban vártam, hogy elkészíthessem, hiszen magára a termékre is évekig vágytam - aki velem van régebb óta az biztosan emlékszik is, hogy mindig beraktam a wishlistes bejegyzésekbe. Ez a termék nem más, mint egy arcra való ecsetszett a Makeup Revolution kínálatából, ami egyébként is az egyik kedvenc sminkmárkám.









Ennek a Pro Precision vonalnak van egy szemre való szettje is illetve külön-külön is meg lehet venni ezeket a "fogkefe", ovális ecseteket. Nekem is volt már előzőleg egy nagy arcra való ecset ebből a kollekcióból, amit szintén a notinoról rendeltem, ahogyan ezt a szettet is egyébként. Éppen annak a "sikerén" felbuzdulva döntöttem úgy, hogy mindenképpen kell nekem ez az arcra való szett, ugyanis beleszerettem a kialakításába, a működésébe és az egészbe úgy ahogy van, így nem akartam megállni egynél. :D








Azt egyébként elöljáróban elmondanám, hogy ami nekem már előtte megvolt nagy arcra való ecset, az nagyobb a szettben található legnagyobb ecsetnél, így nincs egyikből sem két darabom és három új mérettel ismerkedhettem meg. A mai bejegyzésben el fogom nektek árulni, hogy melyik ecsetet mire használom, de előtte szeretnék néhány infot elmondani, ami mindháromra igaz. Ezek közül az első dolog, ami első ránézésre is látszik, hogy ugyanazt a gyönyörű rosegold design kapták, ami nekem nagyon-nagyon tetszik és minden nap örömöt okoz, amikor rájuk nézek. Emellett jó a fogásuk is és kényelmes velük dolgozni, ami már hasznosabb, mint a szépség - lássuk be. De ami az én kedvencem az az, hogy iszonyú tömöttek és puhák.


Nyilván ahogy csökken a méretük, úgy ez kevésbé látványos, de én mindig "játszok" is velük az ujjaimmal, mert nem tudok betelni azzal, hogy milyen sűrűn vannak benne a jó minőségű, puha szálak egymás mellett. Számomra ez maga a gyönyör és instant boldogsághormon minden nap, de persze legfőképp a sminkelésnél, ugyanis ezért a puhaságért és tömöttségért az arcom sem tud elég hálás lenni.





Sokkal jobban szeretek ezekkel dolgozni, mint néhány régebbi ecsetemmel egyrészt a puhaság miatt, másrészt pedig a tömöttség okozta praktikusság miatt. Ugyanis ezekkel nem nyelődik el annyi termék és nem is lesz csíkos a végeredmény illetve sokkal hamarabb el is végzem ugyanazt a munkát, úgyhogy több szempontból is nyerek velük. Egy szó, mint száz: imádom őket és nem csak, hogy megkönnyítik a mindennapi életem és lerövidítik a sminkelésem idejét, de boldogabbá is teszik azt, amiért nem tudok elég boldog és hálás lenni!
...és akkor külön-külön az ecsetekről néhány szót!
Kezdem akkor nagyság szerint csökkenő sorrend szerint a három közül a legnagyobbal, ami ahogy már az elején is említettem, kisebb, mint az én első, nagy arcra való ecsetem ebből a Pro Precision rosegold ovális kollekcióból - nagyjából szemre a felére saccolnám, de ez csak egy tipp, semmi adatom nincs erre vonatkozólag. Éppen ezért amikor először kibontottam és a kezembe fogtam, meg is lepődtem és erősen elgondolkoztam rajta, hogy vajon fogom-e tudni egyáltalán ezt alapozásra használni, amire én egyébként szántam. Sokáig húztam is az időt és már napok óta használtam a másik kettőt, amikor végül kipróbáltam alapozásra és imádtam! Azért nem olyan kicsi az a fej, mint ahogy a fejemben gondoltam, sőt valószínűleg az én arcomhoz és fejemhez még jobb is ez méretben (bár a nagyról sem tudnék lemondani... :P). :D A lényeg tehát, hogy tökéletesen működik alapozáshoz, nagyon szépen, csíkmentesen lehet vele eloszlatni és eldolgozni az alapozót, ahogy a naggyal is. Azzal a különbséggel, hogy ezzel könnyebben odaférek az orrom mellé például vagy a szemem belső területére, ahova a nagyobbal néha nehézkesebb bebújni. Egyébként én ilyen tökéletesen csíkmentes eredményt ilyen "kevés" munkával csak blenderrel tudtam régebben elérni, ugyanis még a kedvenc alapozóecseteimmel is át kellett egyszer szaladnom mindig miután eloszlattam mindenhol az alapozót, hogy még véletlenül se legyen sehol csíkos. Ezzel viszont már ahogy eloszlatom tökéletes a végeredmény és valahogy szebben is mutat, mintha egybeolvadna az arcommal - bármelyik alapozómmal is próbáltam. Nem húzom tovább, de talán érzitek is a soraimból, hogy rajongok érte és ha választanom kellene a három közül, akkor talán őt mondanám, bár mind a háromért más-más miatt rajongok, úgyhogy maradok inkább mindháromnál, mint kedvenc. :P
A középső méretű a szettben az nagyjából a harmada lehet az elsőnek és ezt én a krémes kontúrozó termékemhez használom. Ez egy igazi megváltás volt számomra, ugyanis ameddig ez a szett nem volt meg, addig ujjal tudtam csak felvenni a krémes kontúrtermékemet és azzal is dolgoztam el, ugyanis nem volt erre való ecsetem, a blendert pedig nem szerettem volna erre befogni illetve az túl nagy is lett volna ahhoz. Ez viszont tökéletes méretű és a tömöttségének hála nagyon szépen és egységesen is adja le a terméket és még el is lehet vele dolgozni, úgyhogy igazi megmentő számomra, hogy végre nem ujjal kell elvégeznem ezt a műveletet, ami nem mellesleg így nyilván sokkal szebb is mindig. Bár ez az ecset a mérete miatt valószínűleg másra is beválna, de mivel az én kollekciómban ez erre a célra hiánypótló, így nem tervezem másra kipróbálni, hanem élvezem, hogy van és megkönnyíti a mindennapjaim.
Ahogyan a harmadik és egyben legkisebb is, ami szintén körülbelül a harmada lehet a tőle egy mérettel nagyobbnak, de még mindig szuper sok szálat tartalmaz és extrán puha. Ezt a viszonylag kis méretéből adódóan én rögtön a szem alatti terültre felvitt folyékony korrektorhoz tudtam elképzelni és arra próbáltam ki először. Olyannyira bevált, hogy azóta minden nap ezzel oszlatom és dolgozom el a folyékony korrektort a szemem alatt, ami nálam egy nagyon kritikus pont és bár nem érzékeny a bőröm, de még én is értékelem a különbséget, hogy ez milyen gyengéd, de egyben hatékony. Ez az egy olyan ecset a három közül, ami ha sok terméket viszek fel, akkor nehezebben birkózik meg vele, de olyankor rá szoktam segíteni a legnagyobbal és meg is van oldva a "probléma".



Összességében tehát én maximálisan meg vagyok elégedve ezzel az ecset szettel és nagyon örülök, hogy ennyi idő után végre megrendeltem magamnak, nagyon jó döntés volt. Nektek is tudom ajánlani, ha egy jó kis arcra való ecsetszettet szeretnétek illetve ha gondolkoztatok már rajta, csak nem tudtátok, hogy működik-e. Nagyon is működik és én bármikor újra rendelném, ha ne adj' Isten eltűnne - remélem ez sosem fog megtörténni azért! :D Ahogy említettem én a notino.hu-ról rendeltem ezt is és a nagy arcra való ecsetet is ebből a kollekcióból, úgyhogy ott ti is be tudjátok szerezni, ha szeretnétek. :)
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette a szett vagy csak egy ecset is az érdeklődéseteket!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése