2018. november 23., péntek

RIVAL DE LOOP YOUNG - PALM BEACH KOLLEKCIÓ - SHIMMER BRONZING KIT, BLUSH

A mai bejegyzésben az egyik aktuális kedvenc kollekciómról lesz szó, mely iránt Instán ti is elég nagy érdeklődést mutattatok, úgyhogy remélhetőleg élvezni fogjátok ezt a bejegyzést is. Ahogy az már a címből is kiderült a mai téma a Rival de Loop Young Palm Beach kollekciójának bronzosító-highlighter palettájáról és a pirosítójáról fog szólni, úgyhogy ha ezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)



Nos, először is le kell szögeznem, hogy ez egy limitált kiadás volt és én is már az éppen akkor frissen a kiárusított állványra kirakott termékek közt bukkantam rá, úgyhogy szinte biztos, hogy már nem tudjátok ezt a kollekciót beszerezni. Mégsem tartom hiábavalónak ezt a bejegyzést, ugyanis megmutathatja számotokra, hogy milyen a márka minősége ilyen termékkategóriák tekintetében, így legközelebb, ha kijönnek egy másik kollekcióban (vagy esetleg az állandóban) ilyesmi termékekkel, akkor lehet egy előképetek, egy információadagotok ahhoz, hogy mire számíthattok minőség, pigmentáltság, tartósság és ár-érték arány tekintetében. Illetve mivel mindegyik fényes termék, így elég jól illik a karácsonyváró ünnepi hangulathoz is a nyárias doboz ellenére is véleményem szerint. Remélem tehát, hogy hasznos lesz illetve szórakoztató is ez a bejegyzés, úgyhogy vágjunk is bele! ;)
Az első, amiről egyáltalán véve tudtam, hogy létezik és nagyon be akartam szerezni nyáron az a bronzosító-highlighter kis paletta, amit még Thegreensophia Zsófinál láttam egy videóban és rögtön belebolondultam. Akkor viszont nem voltam sem Pesten, sem Rossmann környékén elég sokáig és mikor ősszel jöttem vissza Pestre az egyetem miatt, akkor már eszembe sem jutott, hiszen biztos voltam benne, hogy egy ilyen limitált kollekciós darab nincs hetekig a polcokon, főleg, hogy elég jónak tűnt és hát az ilyesmiket azért mindig elkapkodják az emberek - lásd Rival de Loop Young unikornisos highlighter paletta. Ennek ellenére jóval később (október elején) véletlenül futottam bele ahogy azt már fentebb említettem éppen akkor kirakva a kiárusítandó állványkára és különösebb gondolkozás nélkül beraktam az első leragasztott és ezáltal nem felbontott példányt a kosaramba. Ugyanekkor találkoztam életemben először a pirosítójával a kiadásnak és a teszter gyors meglesése után az is landolt a kosaramban. Mindkettő 750 Forintra volt leárazva, úgyhogy 1500 Forintért kaptam 5 színt, ami azért még ilyen olcsóbb márka tekintetében is elég kedvező ár szerintem.
Elsőként beszélnék közösen a designról, hiszen emellett sosem tudok szó nélkül elmenni - tudhatjátok. Nos, ahogy láthatjátok is mindkettő megkapta a kollekció nevéhez híven ezt a nyárias, pálmafás designt fehér alapon, ami nekem tökre bejön és szerintem elég jól mutat ezzel az alapból nagy fehér felülettel. Külön tetszik, hogy arannyal van mind a márkanév, mind a kollekció neve, mind a termék típus megnevezése feltüntetve és hogy ez nem veszlik el a minták tengerében, hanem szépen és egyszerűen olvasható és odavonzza az ember tekintetét. Az egész egyébként kartonos megoldású, ami engem egyáltalán nem zavar, ettől nem érzem gagyibbnak vagy ilyesmi, hiszen hány nagy márkának is vannak ilyen megoldásai és megmondom őszintén, hogy nekem ezek mindig is bejöttek, így örülök neki, hogy ezek is ilyen kivitelben kaptak helyet. A mágnes egyébként elég jól zár és a mindennapos nyitogatás után sem adta még meg magát, úgyhogy elég biztonságosnak is mondanám. Tükröt egyébként egyik termékben sem találunk, ami talán sokakat zavarhat, de engem egyáltalán nem, hiszen oké, hogy az mindig szép, de én sosem használom a paletták/sminktermékek tükreit sminkelésre, így csak esztétikai szempontból egy plusz nálam és nem hiányzik, ha kimarad egy-egy termékből. A külsőségekről ennyit - térjünk át a termékek részletesebb bemutatására és tudására! ;)
Nos, a bronzosító-highlighter paletta, ami amúgy a leírás alapján "csillogó bronzosító készlet" négy színt tartalmaz, melyek mindegyike igen fényes, csillámos. Egy igazi bronzos, sötét fényes bronzosító árnyalatot, egy arany és két világosabb szintén nagyon fényes highlightert. 











Első ránézésre a világosabb bőrűek biztos fel is szólalnak, hogy nekik túl sötét a bronzosító és az arany highlighter, amit meg is értek, de én szerencsére tudom használni őket is, aminek nagyon örülök. A barnás, bronzos színt tehát fényes bronzosítóként, míg a másik három árnyalatot highlighterként használom - éppen mikor melyik illik az aznapi sminkemhez. 







Ezekről a swatchokról tudni kell, hogy nincs alattuk semmi primer, alapozó vagy egyéb termék és mindegyiket ujjal húztam fel egy-egy rétegben. Mindegyik szín magáért beszél szerintem és bár látszik, de feltétlenül szeretném kiemelni, hogy mindegyik árnyalat nagyon pigmentált, így a bronzosítóval például óvatosan kell bánni még a hozzám hasonló, kreolosabb lányoknak is, ha nem akarnak túlzásba esni vele. A highlighterek is egytől egyig gyönyörű fényűek és nagyon pigmentáltak, úgyhogy nagyon könnyen el lehet velük érni azt a hatást, amit én preferálok - az "űrből is láthatót". :D 




Itt láthatjátok vakuval őket és még amit megemlítenék velük kapcsolatban az, hogy nagyon szépen lehet őket eldolgozni, nem foltosak és nagyon tartósak. Nekem igenis fontos, hogy ne tűnjön el egy-két óra múlva a termék az arcomról és ezekkel hál' Istennek ilyen sosem fordul elő - ezek még este is ott vannak az arcomon, úgyhogy ilyen téren is kiválóak. Ja és azt elfelejtettem még az elején mondani, de talán itt a vakuson most elég jól látszik is, hogy ezeknek szép egységes fénye van, tehát nem nagy csillám darabok üvöltenek az arcról, hanem egy vakító vagy épp szolidabb fény - ki milyet akar és szeret. 





Térjünk át akkor a pirosítóra! Ahogyan láthatjátok is ez egy rózsaszínes tónusú arany fényű pirosító, mely bár már így is jól néz ki, de arcon még szebben mutat. 












Tudom, hogy sokan elvből kizárják a fényes pirosítókat és nem tudnak velük azonosulni, de én nagyon szeretem őket, sőt mi több: jobban szeretem őket, mint a mattokat - ki merem jelenteni. 












Ez is nagyon pigmentált ahogy azt a swatchból is láthatjátok, úgyhogy ezzel is óvatosan kell bánni, hogy ne legyen túl sok, de azért egy-két használat után rááll már erre az ember keze, úgyhogy nincsen ezzel az égvilágon semmi probléma. Én nagyon szeretem magamon ezt viselni és szerintem jól is áll nekem, úgyhogy nagyon sokszor ehhez nyúlok mióta megvettem. 









A tartósságáról ugyanazt tudom elmondani, mint az előzőekről, hogy egész nap fent marad és ebben sem látszanak természetesen a csillámok, csupán egy egészséges bőrfényt mutat, ami szerintem nagyon szép. 












Összességében tehát nagyon meg vagyok elégedve mindkét termékkel és egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem őket - pláne nem ennyi pénzért. :D Tudom, hogy ezeket már nagy valószínűséggel nem tudjátok beszerezni, de ajánlom figyelmetekbe a márkát, mert engem ezek most nagyon meggyőztek és ráirányították a figyelmem a márkára, amire egyébként eddig nem túl sok időt szenteltem. Itt az ékes példa arra, hogy lehetnek az olcsó sminktermékek is jók és nem kell épp ezért az ár alapján rögtön következtetni és leírni egy terméket - bár én erre sosem vagyok hajlamos, de tudom, hogy sokan igen, úgyhogy hátha őket kicsit meggyőztem. :P
Nem sűrűn készítek mostanában képet a sminkjeimről, de találtam egyet amin ez a bronzosító és az egyik világosabb highlighter lett használva - bár szerintem a swatchok is magukért beszélnek, ha nem még jobban...

Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette a máeka az érdeklődéseteket és azoknak, akik már többször is érdeklődtek nálam, hogy mennyire vált be, azoknak megválaszoltam a felmerülő kérdéseiket. :)
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése