A mai nap szeretnék egy új sorozatot indítani, melyben egy hónap 5 legtöbbet kedvelt képét osztom meg veletek illetve a plusz egy az lesz, ami az én kedvencem volt a hónap folyamán. Mivel a kedvencekben való elmaradásom miatt több bejegyzés is szól most a májusról, így a májusi képeimmel kezdeném, így nem kell elszalasztani azt a hónapot sem. Ha kíváncsiak vagytok a rangsorra, akkor maradjatok velem! :)
Az ötödik legtöbb lájkot (93) kapott kép olyan szempontból kilóg a sorból, hogy még április utolsó napjaiban készült a már felállított májusfánál az egyik családi ebéd után. De csak május elsején posztoltam a fa miatt, így májushoz sorolom feltöltési dátum szerint.
Ezt a képet egyébként én is szeretem, de volt ettől nagyobb kedvencem ebből a fotósorozatból, amit szintén posztoltam. Ezzel az egyetlen bajom, hogy nagyon hunyorogtam a szemembe szikrázó napsütés miatt, de ezenkívül tényleg én is szeretem.
Emlékszem, hogy akkor arra az ebédre vettem fel először ezt az akkor egy napos ruhát és nagyon örültem neki, úgyhogy jó visszanézni erre a képre. :3
A negyedik helyezett 95 lájkkal az a nem túl szép, de annál finomabb első saját készítésű Szafis pizzánk, ami egyébként a májusi kedvenceim közt is szerepelt az étel-ital kategórián belül.
Emlékszem, hogy nagy küzdelem volt róla képet készíteni, mert egyrészt nem vagyok foodblogger és nem igazán van érzékem az ételek fotózásához. Ezért szinte mindig megszenvedek azzal, ha van valami kaja, amit le akarnék nektek fotózni és körülbelül 50 képet csinálok, mire úgy gondolom, hogy talán valamelyik jobb lesz és a végül kirakottal sem vagyok igazán elégedett. Nos, ennél a pizzánál ezt tovább nehezítette, hogy nem volt ugyebár a Szafis lisztkeveréknek hála túl vastag a tésztája és nem is sikerült elsőre tökéletesen szabályos kör alakúra... :D Végül a sok kattintgatás után ezt ítéltem a legvállalhatóbbnak, de azért biztos vagyok benne, hogy ki lehetett volna többet is hozni belőle, ha értek az ételfotózáshoz...
A virtuális dobogó harmadik fokán 98 lájkkal a mindenmentes tésztasalátáról készült kép áll, mely már nekem is sokkal jobban tetszik és azon kevés képek egyike, ami ebben a kategóriában jó éréssel tölt el, ha ránézek.
Maga a saláta nagyon finom volt és szintén bekerült a májusi kedvenceim közé és biztosan el fogjuk még készíteni, mert összességében mindenkinek bejött - és akkor jöhet majd az újabb fotó róla. :P
Egyébként ritka, hogy ennyi kajás fotóm van egy hónapban, de május épp egy olyan hónap volt, mikor sokat kísérletezgettünk és ezek nagy részét megörökítettem. Az meg, hogy épp az 5 legtöbbet kedvelt kép nagy része ezekről szól annak köszönhető, hogy az étellel kapcsolatos tartalmak szerintem több embert érdekelnek, mint a beauty vagy a magán jellegű fotók és olyan emberekhez is eljutnak a hashtagek kapcsán, akik valószínűleg a többi képem sosem nézik majd meg...
Májusban csak a második helyezettnek sikerült átlépni a bűvös 100-as határt a maga 111 lájkjával.
Ez a kép egy tipikus olyan bevásárlás volt, amikor anyáékkal elmentem vásárolni az albérletbe úgy élelmiszereket, hogy megvettük, amiket minden ilyen nagyobb bevásárlásnál. Ez nyilván nem hasonlítható össze egy teljes család nagybevásárlásával, hiszen ezeket egyedül fogyasztom el, de nekem megkönnyíti a dolgom ilyenkor egy ideig, hogy nem kell minden nap lemenni csak azért vásárolni, mert elfogyott a zero üdítőm vagy az energiaitalom.
Az ilyen típusú képeket és videókat én is szeretem nézni másoknál, úgyhogy megértem, hogy mire fel ez a hónap második legnépszerűbb képe és csak örülni tudok neki, hogy ennyien kifejeztétek tetszéseteket rá. :3
Egyébként ha valakit érdekel az ilyen jellegű élelmiszer nagybevásárlásokat általában az Intesparban végezzük ha Pesten vagyunk és a TESCO-ban, ha vidéken.
Május legtöbbet kedvelt képe pedig szintén evéssel kapcsolatos, annak is az édesebb oldalával, ugyanis a május eleji/közepi fagyi kelyhezésünkről szól. Ez összesen 126 lájkot kapott (eddig) és így lett az általatok (és a többiek által) legtöbbet lájkolt poszt májusban a blogos Instagram profilomon.
Egyébként vicces, hogy erről is volt szó a májusi étel-ital kedvenceknél, úgyhogy nem térek most ki itt a sztorira, de a lényeg az, hogy nekem is jó érzés visszanézni erre a képre, mert jó élmény és kicsi kikapcsolódás volt ez anyával és a hugival, ami nagyon jól esett a lelkemnek. :)
Az én fagyim egyébként gluténmentes volt, de ez így felülről a díszítés miatt sajnos nem igazán releváns vagy megállapítható... :D
A +1 kép, ami az én kedvencem a májusi képeim közül az ez az egyébként 58 lájkot kapott kép, melyen a vizsgaidőszak első hetében a vizsgaidőszak első szigorlata után készült és gondolom a nagy vigyorgásból még így képleírás nélkül is egyértelmű, hogy jól sikerült és ezt akartam hazaérve mindenképp megörökíteni. :3
Ez nekem nagyon sokat jelentett májusban, hogy jól indult a vizsgaidőszak meg alapból, hogy jól sikerült ez a szigorlat, úgyhogy én ezt emelném ki a hónap képei közül, mert ez hozza elő belőlem a legtöbb örömöt, érzelmet és jó érzést. :)
Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Ha van kedvetek írjátok meg nekem, hogy nektek melyik volt a kedvencetek ezek közül vagy bármelyik másik közül májusban - nagy örömmel olvasnám. :3 Illetve annak is nagyon örülnék, ha megírnátok, hogy hogy tetszik ez az új sorozat, mint ötlet és várjátok-e a folytatást. :)
Ha pedig bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése