2018. március 31., szombat

2018. márciusi kedvencek - lifestyle, étel-ital, sztorizgatás

Elérkeztünk a hónap utolsó napjához, így mi is lehetne más a ma bejegyzés, mint a márciusi kedvencek?! Azon belül is a lifestyle, fashion, étel-ital, háztartás és minden egyéb kedvencek következnek és majd szerdán a szépségápolási és smink termékek. Ha kíváncsiak vagytok, maradjatok velem! ;)
Nos, az első számú és legnagyobb kedvencem a nyereményjáték volt a hónapban, ami a social mediat illeti, ugyanis ez volt az első igazi, saját szervezésű nyereményjátékom és nagyon izgultam, hogy fog-e egyáltalán valaki jelentkezni vagy hogy fog-e tetszeni egyáltalán a kis csomag, amit összeállítottam nektek? Viszont az élet megmutatta, hogy feleslegesen aggódtam, ugyanis rengetegen jelentkeztetek (az én számaimhoz mérten legalább is) és sokan dicsértétek a csomagot is, amiknek nagyon-nagyon örültem. Több, mint 400 komment jött a kép alá, amiből több, mint 200-250 volt jelentkezés (a többi olyan volt, hogy voltak, akik külön 10 kommentben taggelték be 10 különböző barátnőjük vagy később egészítették ki külön kommentben a pluszesélyeiket), ami számomra egy hatalmas szám ahhoz képest, hogy 1300-1400 követővel rendelkezek "csak" és hogy ez volt az első nyereményjátékom. Nagyon köszönöm mindenkinek, aki jelentkezett és ígérem, hogy ez volt az első, de nem az utolsó nyereményjáték, csak tartsátok nyitva a szemeteket! ;) A nyertesnek egyébként már fel is adtam a csomagot, úgyhogy remélem, hogy tetszeni fognak neki a benne lévő termékek élőben is és szívesen próbálja majd ki őket. :)
A másik legnagyobb kedvencem az volt a hónapban, hogy minden demom sikerült és úgy sikerült ahogy szerettem volna, úgyhogy nagyon hálás vagyok ezért és leírhatatlanul boldog. Köszönöm Istenem és köszönöm a családomnak a telefonon keresztüli támogatást! Mindig nehéz időszakok ezek mikor sok demo van egyszerre és mind egyenként brutál nehéz, de ezt is megcsináltam, túléltem és tényleg mérhetetlenül boldog vagyok miatta! Na meg kimerült, úgyhogy épp jókor jött a szünet! A kép az egyik szóbeli demo után készült, amikor még nem tört rám a "vizsga utáni fáradtság" és csak örültem, ahogy az talán látszik. :D  
A következő legnagyobb kedvencem márciusban, szintén a hónap végére datálható, hogy vége hazajöttem több hét kihagyás után. Konkrétan 3 vagy 4 hétvége maradt ki és tudom, hogy vannak, akik sosem járnak ettől sűrűbben haza, de nálam az a jellemző, hogy ha tehetem, akkor hetente hazalátogatok a családomhoz. Azokban az időszakokban azonban, amikor az átlagosnál is nagyobb a hajtás és egyszerűen nem fér bele a 3 óra vonatozás haza, a 3 óra vonatozás vissza illetve a plusz 1-2 óra autózás+BKK-zás, akkor inkább maradok Pesten és ezt a "plusz" időt a tanulásba tolom. Azért ez sokat számít akkor, ha demók vagy vizsgák sora áll előttem, ahogyan ez márciusban is volt. 



Volt két hét mikor hétfőn és kedden, illetve rá következő héten kedden és szerdán volt egy-egy nagyon kemény és fontos demom, amikre mindegyikre rengeteget kellett készülnöm és jól jött ekkor ez a módszer, hogy Pesten maradok. Most azonban, hogy ezeket sikeresen teljesítettem már haza tudtam jönni, ráadásul kivételesen nálunk is szünet van egész héten, úgyhogy körülbelül 10 napot töltök most itthon, vidéken a családommal, ami egyrészt mindig nagyon jól esik, másrészt nem is jöhetett volna jobbkor és nagyon rám is fér! Úgyhogy köszönet érte! 
A képen egyébként egy másik márciusi kedvencem is látható, ami ez a szájas-tükrös fülbevaló. Ezt még februárban szereztem be a leárazásokkor, de ebben a hónapban tudtam igazán sokszor viselni már, úgyhogy ezért csak most kerül be a kedvenceim közé.
Az egyik kedvenc outfitem márciusból ez, ami a képen látható. Ennek az a különlegessége, hogy ezt a pink kötött Keyo-s pulcsit nem szoktam hordani, nem a kedvencem, mert túl egyszerűnek, túl snassznak tartom és épp ezek miatt nem illik szerintem igazán hozzám. De ebben a hónapban egyszer úgy voltam vele, hogy remélhetőleg lassan vége a télnek és a hidegnek és fel kellene venni legalább egyszer ezt is. Na és rögtön meg is fogalmazódott bennem, hogy ha felveszem egy pink harisnyával és egy farmer rövid nadrággal, akkor kompenzálódik a számomra egyszerűsége/snasszsága és kicsit csinibb, vagányabb lesz és mégis fel lett véve, be lett építve legalább egyszer ebben a szezonban is. Jól éreztem aznap benne magam, úgyhogy fel fogom még venni így együtt, ha lesz még rá időjárás szerint lehetőség/szükség és nektek is tudom ajánlani, hogy ha unalmasnak találtok egy-egy kötött pulcsit, akkor a saját stílusotokkal megspékelve és abba beépítve igazán jól működhet és legalább kicsit más lesz, mint az addig megszokottak.
A másik kedvencem ez az outfit, amit még egyszer ősszel álmodtam meg és az akkor minden újonnan vásárolt ruhadarabokból illetve kiegészítőkből raktam össze. Azóta már külön-külön sokszor voltak rajtam, de együtt csak egyszer-kétszer, így most mikor március közepe felé felvettem őket így együtt, akkor újra beleszerettem ebbe az összhatásba, úgyhogy mindenképpen itt a helye a kedvenceim között.  










Tudom, hogy már az előző kedvencek közt is szerepelt, de a márciusi kedvenceim közül sem hagyhattam ki a jelenlegi táskám, ami első látásra szerelem volt és a mai napig nem tudok betelni vele. Egyszerű, de nagyszerű, a színe különleges, de jól illeszkedik mindenhez és meglepően sok dolog fér el benne és tökéletesen megfelel a mérete az egyetemi hétköznapokon, csupán a hétvégi hazautazások alkalmával veszem már elő a nagy Nike táskám. Most már nem fogom több kedvencbe betenni, de azért ebben a hónapban tudtam már az elejétől a végéig kihasználni, úgyhogy azt hiszem, hogy méltán van itt. :)





Nem új kedvenc, de mindenképp szeretném megemlíteni a szürke combcsizmámat, ugyanis a télen igazságtalanul kevésszer viseltem a sok rohangálás vagy épp a vizsgaidőszak ki nem mozdulása miatt. Most viszont, hogy hivatalosan tudom, hogy jönnie kellene a jó időnek lassan, persze eszembe jutott, hogy hoppá-hoppá, fel kellene még ezt is venni, így márciusban ezt többször meg is tettem és imádtam minden alkalommal, mert nagyon nőies, szerintem nagyon dögös és csini és mindent feldob szintén, úgyhogy úja felfedezett régi kedvenc volt ez nálam a hónapban. 









Az utolsó öltözködéshez kapcsolódó darab ez a nagyon édes, szőrös papucs, amit a családomtól kaptam, ugyanis itthonról elcipeltem Pestre a szeretett bundás papucsom, így itthon csak hagyományosabbak maradtak. Szükség volt rá, de sosem jutott rá idő, hogy keressünk, így megvették nekem, mikor megtalálták és tudták, hogy nekem is nagyon tetszene és szeretném. Így is lett - mióta itthon vagyok le sem lehet robbantani a lábamról és jelenleg azon dilemmázok, hogy inkább hazahozom a másikat és ezt viszem fel Pestre annyira megszerettem. :D Egyébként azon felül, hogy szerintem gyönyörű és nagyon cukin nagyon csajos, nagyon puha, meleg és kényelmes viselet is, úgyhogy kész főnyeremény! Innen is ezer hála és köszönet érte! :* :D ♥


Ami a múlt hónap után nem, de egyébként tőlem úgy általánosságban nagyon meglepő, hogy nagy kedvencem volt a hullámos haj márciusban is, úgyhogy úgy tűnik a februári berobbanás nem csak egy fellángolás volt.
A képen látható hajat még a fodrászom csinálta, én sajnos még nem vagyok ilyen ügyes, de rajta vagyok az ügyön és erőteljesen próbálkozok, már hajsütő vasat/kúpvasat is rendeltem, hogy ne csak a hajvasaló szolgáljon erre a célra, úgyhogy bízok benne, hogy idővel belejövök. 








A hónap kedvenc körme ez a kék köröm volt, ami szintén meglepő tőlem, hiszen a piros és a pink vonalon mozgok az esetek 90%-ban és a körmösöm is tudja, hogy ez a két szín a mindenem.
Márciusban viszont direkt ki akartam próbálni a kék körmöket, így kértem, hogy ajánljon nekem színeket és végül erre a király kékre és a baba kékre esett a választásom, melyek közül egyet-egyet kővel, egyet-egyet pedig sellőporral díszítettünk és dobtunk fel.
Meglepően szerettem és tetszett magamon, annak ellenére, hogy sosem a kék volt a kedvenc színem és a körmeimen eddig mindig kerültem. Nem mondom, hogy mostantól minden második hónapban ilyen lesz, de örülök, hogy kiléptem a komfortzónámból és nagyon tetszett is, úgyhogy biztosan lesz még a későbbiekben azért kék körmöm is! :D
Áttérve az ital kedvencekre, rögtön egy újdonsággal kezdeném a sort, mely az egyik kedvenc tejitalokat gyártó márkámtól, a Müllermilch kínálatából került ki. Szerintem az összes állandó kollekciós italt kipróbáltam már és a pisztáciással illetve a vaníliás-pisztáciással már biztosan találkoztatok vagy itt kedvencekben vagy instán, mert az az, amit időről időre újraveszek, annak ellenére, hogy nem cukormentes. Márciusban azonban megláttam a Tesco-ban ezt a csokis-cseresznyés változatot, ami limitált, így rögtön megvettem, hogy meg tudjam kóstolni és nehogy lemaradjak róla. Nagyon ízlett első kortytól kezdve, mert érezhető volt benne mindkét ízvilág. Alapból egy csoki ízű ital volt, melyet sokkal különlegesebbé és ezáltal egyedibbé tett a cseresznyés plusz ízesítés. Én imádtam és ha lenne belőle cukormentes biztos, hogy még rengeteget vennék belőle, míg kapható. Nektek viszont nagyon tudom ajánlani, ha nem fontos, ha szeretitek a tejitalokat és nem fontos számotokra, hogy cukormentes legyen egy-egy ilyen termék.
A másik két teljesen hasonló elvű kedvencem viszont egy számomra teljesen új márkától került ki, mely a fino. Nem tudom pontosan, hogy mire terjed ki a kínálatuk, de én itt is csak a tejitalok közt szemezgettem, mikor megpillantottam őket az Intersparban. Első körben a vaníliás tejet, majd a kávés tejet vettem meg és mindkettő nagyon elnyerte a tetszésem. 











Valahogy másabbak, mint az általam kedvencként emlegetett Mizo tejitalok, de ezek is nagyon bejöttek, úgyhogy tudom nektek ajánlani ezt az új márkát is, ha szeretitek az ilyesmit, mert finomak, "selymesek" és viszonylag jó árban is vannak. :) 
A következő ital kedvencem már nem új, de nem hagyhattam ki ebből a hónapból sem, ugyanis szerencsére márciusban is volt szerencsém inni belőle még mielőtt megszűnt volna március 14-én az árusítása. Ez nem más, mint a #KP tea, ami mint tudjuk és nálam is már többször is szerepelt, hogy Polla teája, aki az én örök kedvenc magyar YTerem és valóban nagyon szeretem őt, a munkásságát, a személyiségét és mindent, ami vele kapcsolatos. Így a teái is mindig érdekelnek és megkóstolom őket, de talán ebből a #KPteából ittam a legtöbbet, úgyhogy ez külön kedvencemmé vált. Elég szomorú voltam, mikor kiderült, hogy március 14-ig kapható csak, ugyanis én az Oxobubbletea-nél mindig csak Polla éppen aktuálisan kapható teájából veszek és féltem, hogy most le kell mondanom róla... Viszont ahogy láttam, most mind a négy teája kapható Pollának, amik közül én csak hármat ismertem és kóstoltam, mert onnantól követem a munkásságát és őt magát, úgyhogy a legelsőre mindenképp kíváncsi vagyok illetve a többire is, hiszen azokért meg mindért odáig voltam meg vissza. Különleges még, hogy lehet kérni double-cup-ben is, ami azt jelenti, hogy két részre van osztva a műanyag pohár és két különböző ízű teát lehet kérni a két részbe. Én legközelebb mindenképpen így szeretném megvenni két ízét is illetve az első teát magában aztán, úgyhogy van itt bőven terv, csak remélem, hogy kapható lesz, míg odaérek! :D
Egyszer azonban a hónapban ittam egy másik típusú teát is az Oxobubbletea-nél, ugyanis ez már 1-e után volt, mikor már nem volt a #KPtea kapható és nekem nagy szükségem volt valami ilyesmire, ami feldobja kicsit a hangulatom és segít a tanulásban, ugyanis ez abban a két nagyon kemény hétben volt, amit már említettem nektek. Nos, ekkor az egyik reggel kaptam egy SMS-t, hogy a limitált teákra kapok 600/700 (már nem emlékszem) Forint kedvezményt az üzenetben szereplő kód bemutatásával, így gondoltam ez egy égi jel és megmentés, hogy épp aznap vegyek egyet és ne két nappal később, ahogy alapból terveztem. Nos én a márciusi limitáltak közül a Nutty/Mogyi teát választottam dupla adag szétpattanó epergolyócskákkal. Amit erről a teáról tudni kell, hogy az előző #KPteával ellentétben ez egy krémes tea, amit tudom, hogy kevesebben szeretnek és például a hugi sem rajong értük, de nekem bejött az az egy, amit ezelőtt ittam, így adtam neki egy esélyt és milyen jól tettem, ugyanis nagyon finom volt ez is, nagyon ízlett. Nyilván itt nem volt meg mellé az az érzelmi kötődés, ami a Polla teák kapcsán mindig megvan, de így is jól esett és feldobta azt a napom, úgyhogy mindenképp itt a helye neki is a márciusi kedvencekben is. Azért is szeretném kiemelni, hiszen nálam tényleg eddig ennek a két krémes teának a kivételével csak Polla teákat láthattok és azt már többször jellemeztem, ez viszont újdonság és bár ez limitált, de én biztatlak benneteket a krémes teák kipróbálására is, ugyanis nekem azok is bejöttek eddig. :)
Energiaitalból a hónapban a legtöbbször két márka fordult meg nálam: egyrészt a Hell, ami egyébként a kedvenc energiaital gyártó cégem/márkám is. Az ő felhozataluk közül márciusban legtöbbször erre a kék, kiwis változatra szavaztam, ami az én örök kedvenc régi külsejű és sokszor emlegetett téli, limitált kiwis energiaitalomnak az újjászületése. Valószínűleg ez most nem limitált vagy nem tudom, de mindenesetre én annyira örültem neki, hogy ha olyan helyen voltam, ahol végül Hell-t vettem, akkor 10-ből 8/9-szer ezt a verziót vettem meg és szürcsöltem aztán nagyon boldogan.





A másik kedvencem pedig a másik/második kedvenc energiaital márkámtól került ki, azaz a Watt kínálatából. Ezek közül is kivételesen nem a pin up-os és nem a nagyon tarkás, hanem ez a fűszeres cseresznyés lett a kedvenc, ami biztosan szerepelt már szintén valamikor kedvencekben, tehát nem új felfedezés, de ebben a hónapban ennél is az volt a jellemző, hogy ha Watt energiaitalt vettem, akkor 80%-ban ezt választottam és különösen megszerettem ezt is.









Az utolsó ivással kapcsolatos kedvencem is egy újdonság, ami már végre cukormentes, így nem csak egyszeri kipróbálásra, hanem hosszútávú fogyasztásra is beilleszthető az elveim közé. Ez a fuze tea, melyből elméletileg több cukormentes változat is létezik, de én mikor ezt a kettőt vettem, akkor az Intersparban csak ebből a zöld teás, citromos verzióból volt, aminek akkor hirtelen annyira megörültem, hogy rögtön kettőt is vettem és csak bízni tudtam benne, hogy ízleni fog és nem kell kiöntenem őket. Ahogy láthatjátok, itt szerepel a márciusi kedvenceim közt, úgyhogy nem meglepő, ha azt írom szerintem, hogy nekem nagyon bejöttek és olyan szintű örömforrást okoztak, hogy azt valószínűleg kevesen értenének meg. Tudjátok, hogy én csak cukormentes üdítőket iszok, melyek közül több kedvencem is van és nem unom őket egyáltalán, de azért olyan jó érzés egy-egy újabb gyöngyszemre akadni, ami aztán kedvenccé válhat és beépülhet a többi régi róka mellé a mindennapokban. Nos, ilyen hatalmas kedvenc lett ez a zero citromos fuzetea is, ami csak azért meglepő, mert egy évvel ezelőttig szó szerint utáltam a zöld teát és nem bírtam elviselni az ízét. Nagyjából egy éve (vagy lehet kicsivel több) épp egy másik márka cukormentes zöld teáját megkóstolva dőlt meg ez az elv és azóta nagyon is bejön nekem ez az ízvilág (is).  Egy szó, mint száz: nekem nagyon bejöttek és nektek is tudom ajánlani őket, ha szeretitek a zöld teát és cukormentes alternatívát kerestek rá, mert imádni fogjátok szerintem! Ha pedig láttok a márkától más ízben is cukormentes teát, akkor azt légyszi osszátok meg velem, mert nagyon ki szeretném azokat is próbálni! :D
Áttérve az étel kedvencekre, az első egy újonnan felfedezett régi kedvencem, ami nem más, mint a zöldséges hal (legalább is én így hívom :D ). Ezt sajnos(?) nem én készítettem, hanem a Westendben az egyik kedvenc kajáldámban vettem, ahol viszonylag rendszeresen megfordulok. A legtöbbször valamilyen roston sült csirkemellre esik a választásom, ami valamivel meg van bolondítva, azon belül is legsűrűbben a brokkolis roston sült csirkemellre szavazok kukoricasalátával. Viszont mikor legutóbb ott jártam úgy voltam vele, hogy most mást akarok enni és ezt a halacskát már régebben többször is vettem és szerettem, úgyhogy rá szavaztam és milyen jól tettem. Nagyon finoman készítik el, nagyon könnyű, mégis laktató, egyszerű, de nagyszerű, úgyhogy igazi főnyeremény ebédre. Egyébként az egész annyi, hogy a hal simán át van sütve, rajta a brokkoli, sárgarépa nagyon megpárolva, már-már omlósak, amit én imádok és minderre valamennyi sajt van ráolvasztva. Nekem nagyon bejött, úgyhogy mostanában biztosan újra beugrok egy ilyenért és nem mellőzöm annyi időre, mint eddig. Nektek is tudom ajánlani megkóstolásra, ha szeretitek a halat - én kukoricasalátával kértem ezt is, de biztosan mással vagy akár magában is finom, a lehetőség száma számos. :) 
Tudom, hogy valószínűleg már a könyökötökön jön ki, viszont én nem tudom megunni a zabszeleteket, úgyhogy ezúttal is méltán vannak itt a havi kedvencekben. A regéléstől azonban ezúttal megkíméllek benneteket, ugyanis már milliószor olvashattátok, hogy miért szeretem őket és milyen állagúak és hasonlók. 
Azt viszont talán az egyszeri bevásárlás utáni kép is bizonyítja, hogy nem hiába vannak itt és valóban fontos és szerves részei a mindennapjaimnak. Ezért is raktam belőle még a nyereményjátékba is egyet, hogy aki megnyeri is megkóstolhassa, ha eddig még nem tette. :3
Ami viszont újdonság az ez a cukormentes csokis kis keksz, ami az egyik kedvenc cukormentes termékeket gyártó márkámtól, a gullón-tól került ki. Ezek azért kicsit húzósabb árúak, így csak szépen lassan egyesével tesztelgetem őket, mindig egy újabbat és újabbat veszek meg, hiába ízlettek az előzőek, hogy minden lehetséges változatot kipróbáljak. Ez egy olyan édesség/keksz volt, amit nem tudnék ismert, cukros édességhez hasonlítani, de nagyon elnyerte a tetszésem, úgyhogy előszeretettel fogyasztottam reggelire tejjel vagy tejeskávéval. Az volt számomra az először furcsa, majd csak csupán érdekes benne, hogy maga a csoki része elég kemény volt, míg a keksz része könnyen porladó, száraz és ennek a két nagyon különböző textúrának az elegye együtt egész különleges élményt nyújtott. Az íze nagyon finom volt és mint az a gullón termékeknél lenni szokott, egyáltalán nem volt rajta érezhető, hogy cukormentes, nem volt mellékíze és semmi egyéb negatívum, úgyhogy biztosan újra fogom a későbbiekben ezt is venni, ha már végigettem az összes cukormentes csodát a kínálatukból.
A következő étel kedvencem már szerepelt kedvencek közt, mint kategória, de ez a konkrét típus még nem, úgyhogy erre hegyezném most ki a dolgot. Ez nem más, mint a pirított hagyma, melyből márciusban ezt a megszokott kedvenctől nagyobb kiszerelésű Top Taste márkájút vettük. Ennek az egyetlen oka az volt, hogy mikor a nagy bevásárlást tartottuk hozzám az albérletbe, akkor éppen nem volt a kedvencünk az Intersparban, így ez az egy opció maradt, ha mindenképpen akartam pirított hagymát magamnak. Bár ha valami beválik, akkor abban általában márkahű vagyok és ragaszkodok hozzá, de szeretek újdonságokat is kipróbálni, így nyugodt szívvel vettem meg ezt. Ebből egyébként nincsen külön bacon ízesítésű és sima, mint a másikból, de ez engem egyáltalán nem zavart, úgyhogy ahogy említettem hazajött velem. Bár nyilván gondolhattam volna, hogy pirított hagyma és pirított hagyma közt nincsen hatalmas különbség a márkák között, de azért meglepett valahol mégis, hogy tökéletesen ugyanolyan volt az íze, mint a másiknak, úgyhogy ezentúl ezt is szívesen fogom venni a másikkal felváltva és nektek is tudom ezt a márkát ajánlani, ha például csak ez kapható ott ahol éltek, vásároltok.
Az utolsó két étkezéssel-étellel kapcsolatos kedvencem már az itthon tartózkodásomhoz köthető. Ezek közül az első az az, hogy elmentünk anyával és a hugival a kedvenc cukrászdánkba, mert volt is mit ünnepelni úgymond, hogy minden demom sikeres volt illetve amúgy is rég el akartunk már együtt menni csajos programként és én is különösen vágytam már. A sütiválasztás történetét ezen kép leírásában elolvashatja, akit érdekel, mert ott hosszasan meséltem erről, most itt nem térnék ki rá, mert itt inkább az élményt emelném ki, hogy együtt elmentünk hárman beülni és együtt töltöttük azt az időt is, ami szuper hangulatban telt. :)




Az utolsó étel kedvenc pedig egy rég elfeledett újra felfedezett és újra kedvenccé avatott lesz, ami a cukkinis lepény. :D Nem tudom ki mióta olvassa a blogot vagy követi a blogos Instagram fiókom, de nyáron készítettük el ezt először és aztán nyáron nagyon sokszor, de aztán valahogy a hideg idő beköszöntével mintha elvágták volna és sosem csináltunk, egészen eddig a hétig... Most újra elkészítettük és ugyanúgy beleszerettem az első harapástól kezdve és imádtam az utolsóig. Én ettem meg több nap alatt a lepény 90-95%-át, úgyhogy a családom tanusíthatja, hogy mekkora kedvenc lett ez ez étel újra nálam. :D





A legeslegutolsó két kedvencem pedig a háztartásból került ki és mindkettő a mosással kapcsolatos. Az első egy (számomra) újdonság, ugyanis már régebben rukkoltak ezzel elő, de én eddig nem próbáltam. Most viszont végre beadtam a derekam és márciusban csak ezt használtam és egyszerűen belezúgtam úgy ahogy van. Ez nem más, mint a Lenor unstopabbles kis illatgolyócskák és azon belül is a képen látható pink változat volt az, amit először megvettem, kipróbáltam és kedvenc lett a hónapban. Tudom, hogy hivatalosan kellene mellé öblítőt is használni ugyanúgy, mint nélküle, de én csak a mosószert/mosókapszulát használtam illetve ebből a mosásokkor és olyan szinten illatosak voltak a ruháim és ez az isteni illat meg is maradt bennük, hogy én az első mosás után elhatároztam, hogy nem vagyok hajlandó emellé még öblítőt is önteni. Tudom, hogy mikor megjelentek ezek, akkor a csapból is ez folyt és biztosan a legtöbben már használtátok vagy használjátok, de ha mégsem, akkor én mindenképp tudom nektek ajánlani, mert bár drága, de nem kell sok belőle (én nem a megadott mennyiséget használom) és nagyon tartós az illata a ruhákon, úgyhogy szerintem maximálisan megéri az árát, de ha mégis sokalljátok, akkor a Glamour-napokon lesz rá kupon, úgyhogy itt a tökéletes alkalom a beszerzésére! ;)
Ehhez kapcsolódik az utolsó kedvencem, ami a mosókapszula. Tudom, hogy ez már ezer éve kapható, de én eddig ezt sem próbáltam ki, mert be kell vallanom, hogy folyékony mosószer párti vagyok és abból is konkrétan a Perwoll türkizes dobozú változatát vagyok csak hajlandó venni már évek óta, úgyhogy ezekben nem szoktak lázba hozni az újdonságok és nem rohanok rögtön megvenni őket, sőt... Mostanában azonban egyre többször találkoztam ezekkel a kapszulákkal videókban, így mégiscsak megjött hozzájuk a kedvem és erre az Ariel 3in1 mosókapszulára esett a választásom, hiszen nem igazán tudtam, hogy melyik márka a legjobb ebből és az Ariel-ről azért általánosságban, mint márka jókat hallani vagy van egy professzionális érzete az embernek szerintem tőle.


Így esett erre a választásom és egyáltalán nem bántam meg, ugyanis nagyon bejött a használata. Egyrészt nekem még élmény is, ami nyilván hozzátesz a dolgokhoz, ezenkívül pedig nagyon praktikusnak találom és szerintem megéri az árát. Úgyhogy úgy látszik felesleges volt eddig ellenállnom a dolognak, mert nagyon megszerettem a dolgot és élveztem a vele való mosást. Nem mondom, hogy csak ezt fogom mostantól használni, mert mindig lesz otthon a kedvenc Perwoll folyékony mosószeremből is, de ki szeretnék próbálni ebből még többet és ezeket a kapszulákat is rendszeresen szeretném mostantól használni, mert annyira megtetszettek, hogy nem akarom elengedni őket. :)

Nos, ennyi lett volna a márciusi kedvenceim azon része, ami nem szépségápolás. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok és élvezhető volt így is, hogy ennyit meséltem benne... :D
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni. A szépségápolási és smink kedvenceimmel pedig szerdán jövök, úgyhogy akit az is érdekel, az látogasson majd akkor vissza! :)
Addig pedig ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2018. március 28., szerda

Aktuális kedvenc illatom - Playboy: Endless Night

Megszokhattátok már, hogy időről időre elhozom nektek az akkoriban legtöbbet használt és legjobban szeretett parfümömet és beszámolok róla részletesebben, hogy milyen is az adott illat illetve hogy én miért szerettem meg annyira. Most érkeztünk el ennek a sorozatnak a következő részéhez, melynek főszereplője a Playboy Endless night eau de toilette, melyet igaz, hogy még csak kicsit több, mint egy hónapja használok, de azóta minden egyes nap, úgyhogy elég kiforrott véleménnyel rendelkezek már vele kapcsolatban.







Ami mellett ezúttal sem tudok elmenni szó nélkül az a csomagolás, ugyanis a megszokott Playboy parfümök (tudom, hogy töménységét tekintve csak eau de toilette-k, de én az egyszerűség kedvéért parfümként fogom őket említeni, ami tudom, hogy már az eau de parfum-nek lenne a megfelelője, de így hogy előre kikötöttem, talán nem zavarok össze ezzel senkit...) pink csomagolásához képest ez egy nagy részben lilás dobozt kapott, mely tartalmaz valamennyi pinket is azért, de ami igazán feldobja az az, hogy holografikus rajta a nyuszi illetve egyéb motívumok és írások is. Azt hiszem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy már magával a csomagolással "megvettek kilóra", ugyanis igen, én az a nő vagyok, aki képes beleszeretni a csomagolásokba is és felértékelődik tőle egy-egy termék. Mindenesetre nagyon fiatalosnak, figyelemfelkeltőnek és modernnek tartom ezt a csomagolást, amit könnyű felismerni a márka többi, sokszor hasonló doboza közül.
Az üvegcséje már a márkától megszokott formát kapta, amit én kifejezetten szeretek, mert letisztult, de mégis csajos, fiatalos, nem foglal sok helyet és nincs gond azzal, hogy lejárna a "kupak", így én nyugodtan viszem magammal bárhova. A színben viszont itt is akad már különbség, ugyanis a márka nagyon figyel arra, hogy a doboz színével megegyező vagy harmonizáló legyen a termék, azaz a folyadék színe. Így ezúttal a pink vagy arany helyett sötét lila színű terméket kaptunk, ami alap esetben távolabb áll tőlem, mint a pink, de felüdülést jelent a sok pink illetve aranyos/sárgás parfümöm mellett. 





Na és akkor magára az illatra áttérve azt az elvet követném, amit az ilyen parfümajánlókban mindig szoktam: tehát először bemásolom az illatjegyeket illetve amilyen leírást találok róla, majd kitérek arra, hogy én milyennek érzem az illatot. 
Jelen illatnál csak annyit találtam, hogy rózsabors, szantálfa és pacsuli tartozik az illatjegyei közé, bár biztosan ennél van több is, de nem találtam meg sajnos a tipikus fej, szív és alap illatjegy csoportosítást.  
"Határok nincsenek, a lehetőségek száma végtelen. Ha az éj leszáll, minden lehetséges. Ébreszd fel magadban az alvó csábítót és lépj ki az éjszakába. Tarthat az éjszaka bármeddig, az Endless Night női illattal a magabiztosságod, a nőiességed és a vonzerőd nem ismer határokat." 


Nos és akkor amit én érzek ha megszimatolom ezt a parfümöt: ami elsőre beugrik róla az mindenképpen az, hogy édeskés, nőies és dögös. Nem az a gyerekesen édes illat ez számomra, hanem egy szexi, nőies illat, amitől magabiztosnak és vonzónak érzem magam, ahogy amúgy ezt sok helyen olvastam is róla leírásként is, de valóban én is így érzem, úgyhogy megállja magát a promo szöveg mindenképp! Nincsen még sajnos mindig különösen jó szaglásom vagy érzékem az illatjegyek kiérzéséhez és megtanulásához, de azt a pikánsságot és frissességet, amit érzek én a rózsaborsnak tulajdonítom. Lehet nem ő okozza, de az biztos, hogy ez nem egy émelyítő és csak édes jegyeket tartalmaz, ami által gejl lenne, hanem van benne egy kis csavar a legtöbb édes Playboy illathoz képest. Ezért is illik hozzá tökéletesen ez a név is, bár én nappal is szívesen viselem, de valóban megállja a helyét az esti randik alkalmával is és kiterjeszti az ember vonzerejét - az egyszer biztos. ;) Tudjátok, hogy nem megy egy bizonyos szint felett az illatelemzés, de ha szeretitek az édes illatokat, ami nem tucat illatok és van bennük egy kis csavar, akkor nagyon tudom ajánlani nektek ezt a Playboy Endless Night verziót, mert szerintem imádni fogjátok! A notino.hu webshopjában jó áron két kiszerelésben is elérhető, úgyhogy onnan könnyedén be tudjátok szerezni, ha felkeltette az érdeklődéseteket ez az illat. :)
Nos, ennyi lett volna mára,  remélem, hogy tetszett és hogy felkeltette az érdeklődéseteket ez az illat. 
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek van, írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy a Facebook oldalamon vagy a Facebook csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2018. március 21., szerda

Makeup Revolution I ♥ Makeup sminkfixáló spray

A mai bejegyzésben az I ♥ (heart) Makeup sminkfixáló sprayjét szeretném nektek bemutatni részletesen, ugyanis már hetek, sőt hónapok óta használom és tesztelem, úgyhogy igencsak kiforrott véleménnyel rendelkezek vele kapcsolatban.

Az I ♥ Makeup a Makeup Revolution leányvállalata, ez az oka, hogy a csomagoláson a Makeup Revolution név is szerepel. Ehhez mérten ez is egy nagyon megfizethető és szívesen kísérletező, újító márka, így nem csoda, hogy kijött saját sminkfixáló spray-vel is és elérhetőbbé tette ezáltal bárki számára ezt a kategóriát is.

Ez egyébként egy általános sminkfixáló spray, gondolok itt arra, hogy nem ígér sem matt, sem ragyogó végeredményt/hatást, mint sokan mások, így neki csupán azt a tulajdonságát kell első körben felmérni, hogy valóban tartósítja-e a sminket és tovább marad-e fent, mint a használata nélkül. Emellett azért én ki fogok térni az egyéb funkcióira is, de lássuk akkor először a lényeget!
A csomagolás nekem alapvetően tetszik, bár nem a lila a kedvenc színem, de mindenképp vidámabbá és fiatalosabbá teszi ez a szín a terméket, úgyhogy összességében szeretem ezt a külsőt. A kupak itt is műanyag, de szerencsére abból a jobb minőségű, nem könnyen lejáró és nem könnyen törő és repedő fajta, így biztonságosan szállítható és táskába dobható mind a hétköznapokon, mind a nagyobb utazások alkalmával. A szórófej ugyancsak pumpás és teljesen jól működik, nem ragad, nem szorul és szépen, egyszerűen használható. Ezenkívül nagyon szeretem benne, hogy nagyon apró cseppecskékre porlasztja a benne található folyadékot, ami által sokkal jobb érzés az arcra fújni és a sminken is sokkal jobban terül, nem pedig egy pacában tapad meg vagy keni el esetleg a sminket. A mai napig vannak azért olyan sminkfixálók, melyek nem elég jól porlasztanak, úgyhogy én nagyon hálás tudok lenni érte, hogy ez igen. Érdekesség még, hogy az illata ugyanolyan, mint az ikertestvérének, amiért én nem igazán rajongtam/rajongok, viszont ennél már felfújáskor sem annyira intenzív és pillanatok alatt el is illan, úgyhogy nem zavarja az én orrom sem szerencsére.
Alapjáraton én nem spórolok vele, fújok belőle mindenhova az arcomra, mégis hamar megszárad és nem okoz gondot egyáltalán a nagyobb mennyiség sem. Nagyon szépen egybemossa a sminket és elveszi a porosságát, amiért én főként használom amúgy, ugyanis nagyon nem szeretem ha túl poros az arcom és valahogy sokkal szebbnek és egységesebbnek látom és érzem, ha lefújom ezzel a termékkel. Külön tetszik benne, hogy ugye ez az ikertestvérével ellentétben nem matt finisht ígér és valóban nem is azt, hanem egy egészséges bőrképet/bőrfényt ad, amiért én élek-halok (és tudom, hogy még sokan mások). Idén amúgy is ez vette/veszi át az uralmat a teljes matt arc felett, úgyhogy érdemes kipróbálni azoknak is, akik eddig nem kísérleteztek ilyesmivel, mert ez egy tökéletes termék erre az egészséges bőrfény effektusra is.
Ezenkívül természetesen fixálja is a sminket és bár én alapjáraton is meg vagyok elégedve a sminkjeim tartósságával, azért észrevettem, hogy ha ezt a sminkfixálót használom, akkor még annyira sem vagy még később kopik meg a sminkem. Úgyhogy az alapfunkcióját is nagyon jól ellátja, ahogyan a plusz funkciókban is jeleskedik, mint az előbb említett egységesítés illetve a szemhéjpúderek intenzitás növelése az ecsetre fújva a használat előtt.
Összességében én nagyon meg vagyok vele elégedve és minden egyes alkalommal használom mikor sminkelek, enélkül már nem is érezném teljesnek és elég egységesnek. Sőt a finishe illetve a kevésbé intenzív és hamarabb elillanó illata miatt jobban szeretem, mint a mattítós testvérkéjét, de nyilván ez preferencia illetve bőrtípus kérdése, hogy ki melyiket szereti jobban. Ha egy jó minőségű, valóban hatásos és egészséges bőrképet/bőrfényt adó sminkfixálót kerestek, ami nem mellesleg jó árban is van, akkor ajánlom nektek ezt a terméket. Annak ellenére, hogy sokszor használtam már alig fogyott belőle, úgyhogy nekem még nem aktuális az újrarendelés, de ha ti meg szeretnétek venni, akkor a notino.hu kínálatából meg tudjátok rendelni.

Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés,  remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok és hogy felkeltette esetleg valamelyik termék. :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2018. március 18., vasárnap

200. bejegyzés - NYEREMÉNYJÁTÉK

A mai bejegyzésben "csupán" egy nyereményjátékra szeretnélek benneteket invitálni, ami az Instagramomon fog ezzel a poszttal egy időben kikerülni, viszont szerettelek volna benneteket itt is értesíteni, ha valaki esetleg olvassa a blogom, de nem követ Instagramon, akkor se maradjon le az információról...

Ez az első igazi, saját szervezésű nyereményjátékom, így nagyon izgatott vagyok miatta, de remélem lesznek, akiket érdekel és szívesen nyernék meg az általam összeállított kis csomagot. :)

A csomag tartalma: 
  • Makeup Revolution Flawless 3 Resurrection 32 színt tartalmazó paletta
  • Lovely - Nobody's perfect... ...but me highlighter-pirosító-bronzosító paletta
  • PUPA I'm rúzs - 401-es, 'Fluffy Pink' árnyalat
  • essence shine, shine, shine szájfény - 05-ös, 'so into it!' árnyalat
  • essence ajakbalzsam - 04-es, 'treat me right' árnyalat
  • PUPA lasting color nude körömlakk - 120-as, 'árnyalat
  • essence The False Lashes Extrene Volume & Curl szempillaspirál
  • essence kajal szemceruza - 01-es, 'black' árnyalat
  • essence satírozó ecset
  • málnás-mangós tisztító arcmaszk
  • Yankee Candle tart - 'Fireside treats' illatban
  • zabszelet - Toffee ízben
  • +termék-, és illatminták
A nyereményjátékot az Instagramon hirdetem meg és ott lehet jelentkezni az alábbi feltételekkel:
  1. Kövesd az egyedisegertek Instagram profilt!
  2. Kommentben jelöld meg azt az ismerősöd/barátod/barátnőd, aki szintén örülne a nyereménynek vagy szívesen játszana szerinted!
Plusz esély szerezhető, ha követitek a Facebook oldalam vagy ha tagjai vagytok Azegyediségérték FB csoportnak vagy ha fel vagytok iratkozva a blogomra. Ezek bármelyikéért egy-egy plusz esély jár, szóval, ha rendelkeztek valamelyikkel és élni is akartok vele a nagyobb esély érdekében, akkor azt jelezzétek nekem vagy a kommentben, hogy milyen néven követtek/vagytok feliratkozva vagy ha nem szeretnétek a nevetek nyilvánosan kiadni, akkor írjátok meg nekem privát üzenetben vagy email-ben, hogy le tudjam mindenképp ellenőrizni mielőtt megadom a plusz esélyt nektek. 

A nyereményjáték 1 hétig tart, tehát 03. 24-én 23:59-ig, másnap sorsolom ki a nyertest InstaStoryban és felveszem vele a kapcsolatot az Instagram fiókján keresztül.

Remélem, hogy van, aki örül a játéknak és velem játszik. Sok sikert mindenkinek! :)

Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2018. március 14., szerda

Tavaszra hangolódva a PUPA Pink Muse kollekciójával (teszt)

A mai bejegyzésben szeretnélek Titeket meginvitálni a tavaszba és egyúttal kérlek is benneteket, hogy szugeráljátok, hogy minél előbb beköszöntsön, ugyanis én már nagyon vágyok rá és amiért sokan szorítanak, az sikerül is, úgyhogy szorítsunk érte együtt! :D
Na, de hogy itt virtuálisan is megidézzem kicsit egy olyan bejegyzést hoztam ma nektek, melyben a PUPA tavaly tavasszal kiadott Pink Muse kollekciójának néhány tagját szeretném nektek bemutatni. Elsőre furcsának tűnhet, hogy épp most írok róluk, hiszen egyrészt nagyon sokára, másrészt a PUPA híres arról, hogy a limitált kollekcióik valóban csak az adott időszakban kaphatóak, aztán egyik percről a másikra eltűnnek és soha többé nem jelennek meg az üzleteik polcain. Így kérdezhetnétek, hogy oké, tök jó és szép, hogy bemutatom őket, de miért teszem, ha már nem kaphatóak?! Nos, nem szívfájdítás gyanánt, hanem azért mert utánajártam és a notino webshopjában mindhárom a bejegyzésben szereplő termék kapható még, így ha valakinek megtetszenek, tőlük be tudja még most is szerezni, ami szerintem egy hatalmas, egyedülálló és kihagyhatatlan lehetőség - tekintve, hogy máshol már nem kapható sehol.

Nem tudom ki mennyire van tisztában a márkával és a termékkínálatukkal, de azt tudni kell, hogy az alap, állandó kollekciós termékeik mindegyike piros dobozban kap helyet és a rúzsok, púderek, highlighterek ezüst színű borítást kapnak. Ezzel szemben a limitált kollekciók mindig kapnak egy csak az adott kollekcióra jellemző designt, ami szebbnél szebb és azt hiszem csak még inkább hozzátesz a termékeknek, holott én a klasszikus piros-ezüst kombinációjukért is élek-halok. Ez a Pink Muse kollekció a púderrózsaszín és krémszín közti átmenetet kapta arany kiegészítésekkel, ami a dobozokat illeti, illetve ugyanez a kombináció figyelhető meg magukon a termékeken csak ott az arany a domináns sok esetben. Mondanom sem kell, hogy én odavagyok a mai napig ezért a külsőért, egyszerűen csodaszép, letisztult, ámde mégis nőies és tavaszra hangolódó, úgyhogy a mai napig örömet okoz már csak a nézegetésük is. Na, de lássuk egyesével a termékeket!

Az egyetlen nem szájra való termékkel kezdeném, mely ez a Pink Muse élénkítő, melyből nekem a 002-es, Pink Muse árnyalat van meg, ami nagyon jó vaníliás, édeskés illatú ráadásul. 













Ez tulajdonképpen egy krémes highlighter, ami nekem ezelőtt még sosem volt és nem igazán tudtam mennyire fog beválni vagy mit várhatok tőle, de olyan szinten belezúgtam, hogy nem tudtam otthagyni és ez volt az egyik biztos pontja az akkori vásárlásomnak. 
Egyébként külön érdekesség, hogy míg nem nyúltok bele úgy tűnik, mintha ez egy por állagú termék lenne, aztán az első belenyúláskor már jön az élmény, hogy mennyire krémes és jó tapintású és aztán már látszik is, hogy krémes ott ahol belenyúltunk...







A külsejéről már nem szeretnék írni, hiszen azt összesítve megtettem, de amellett nem tudok elmenni szó nélkül, hogy egy nagyon jó minőségű, egész felső részt kitöltő tükör kapott benne helyet, ami nagyon praktikus és a szememben mindig emeli egy termék értékét. 










Ezenkívül a termék kis tartóját felhajtva találunk egy kis szivacsot, amivel fel lehet vinni a terméket és alul levegőztető rész szolgálja, hogy használat után visszahelyezve nehogy baja legyen, ha egész nap a táskánkban van aztán. 
Ahogy láthatjátok ez egy alapjáraton rózsaszínes termék arany mikrocsillámokkal, ami nekem nagyon izgatta a fantáziám és épp ezért is választottam ezt és nem az aranyat, hiszen arany highlighterrel már rendelkeztem, de ilyennel még egyáltalán nem. Annak ellenére, hogy izgatott kérdéses volt ugye, hogy mennyire fogom tudni használni a hétköznapokon és mennyire lesz jól kombinálható egyéb sminktermékekkel. Az igazság az, hogy magam sem gondoltam volna, hogy ennyire egyszerű lesz vele a dolgom. :D 


Egyszerűen tökéletes minden tekintetben: nagyon szép, egységes és természetes, de közel sem túl kevés fénye van, ami már egy rétegben is igencsak látszik, de ez még építve fokozható is. Emellett hatalmas előnye, hogy krémes termék ellenére nem szedi fel a már lepúderezett alapozót, mint oly sok krémes termék. Alapjáraton nem szeretek kézzel illetve ujjakkal dolgozni, én az ecsetek elkötelezett híve vagyok, de ennél az állagából adódóan az ujjaim bizonyultak a legjobb és legegyszerűbb felviteli eszköznek is. 


Úgy használom, hogy belenyúlok, körzök egyet, majd a terméket szépen felütögetem a kiemelni kívánt területre és a széleinél kicsit még dolgozok rajta a már minimális maradékkal, hogy ne legyen éles a határa, hanem szép átmenetet képezzen és természetesebb legyen (már amennyire egy igazán szép, fénylő highlighter lehet természetes... :D ). Tényleg nagyon egyszerű és ennél az egy terméknél már nem is zavar, hogy ujjal kell dolgoznom, sőt így hogy tudom milyen szép a végeredmény kifejezetten élvezem is a vele való munkát. 
Azt tudni kell még róla, hogy ahogy a swatch-on is láthatjátok felkenve már szinte egyáltalán nem köszön vissza semmi a rózsaszínességből, amit én amúgy egyáltalán nem bánok, de érdemes tudni, ha a két szín között dilemmáztok, hogy ennek sem lesz babarózsaszín színe, ha esetleg ettől aggódnátok. Nagyon tartós termékről van szó, egész nap mozdulatlanul a helyén marad, úgyhogy tényleg tökéletes! 










Én olyannyira megszerettem, hogy nyáron, mikor nem sminkeltem, akkor is nem egyszer csak ebből raktam fel az arcomra, hiszen ez az állagából és a természetes hatásából adódóan jól mutatott a "csupasz" arcomon is és egyáltalán nem nézett ki furán, mint ahogy egy por állagú highlighter kinézett volna. Összességében én nagyon meg vagyok vele elégedve és nagyon boldog vagyok, hogy ennyire megszerettem és ki tudom használni, mert kár lenne, ha ott porosodna a sminkjeim közt csak azért, mert krémes állagú. Nagyon tudom nektek ajánlani, ha szeretitek a krémes highlightereket illetve ha természetes, de mégis nagyon szép és látható darabot kerestek a kollekciótokba. 



A másik termék, amit akkor vettem, mint az előbb bemutatott highlgihtert, az ez a Miss Pupa magas fényű rúzs, melyből nekem a 106-os, Doll Pink árnyalat van meg. 















Azt is tudni kell a limitált kollekciókról, hogy ajakra való termékek tekintetében mindig más és más típus az, amit kiragadnak és az az egy vagy maximum kettő típus kapja meg a kollekció designját, új színeit stb. Ebbe a kollekcióba a miss Pupa típus illetve a szájfények lettek bevonva és úgy gondoltam, hogy ez egy tökéletes alkalom, hogy kipróbáljam a miss pupa rúzsokat, hiszen előtte csak és kizárólag a matt folyékony rúzsaikat vásároltam, így ezzel a miss pupa vonallal ekkor találkoztam személyesen először.







A vonal rúzsaira jellemző, hogy magas fényűek, tehát alapjáraton nem az a vonal, ami nekem matt ajak imádónak a kedvencem, de túlságosan kíváncsi voltam és túlságosan szeretem a márka termékeit, így mégis beadtam a derekam neki. 
A külsejéről nála annyit így külön, hogy nagyon tetszik, hogy kis kecses, nőies és szeretem, hogy ennek is kis édeskés illata van. 











Ez a Doll Pink egy babarózsaszín, ami szerintem azért jóval teltebb és melegebb, mint a legtöbb babarózsaszín, világos rózsaszín árnyalat. Éppen ezért nekem jobban is tetszik, mert szerintem az én kreolosabb bőrömhöz nem igazán illenek a hideg babarózsaszín rúzsok. 
Ahogy láthatjátok ez valóban egy klasszikus, fényes rúzs, ami ebből kifolyólag nem is annyira tartós, mint a matt folyékony rúzsok. Ennek ellenére én meg vagyok elégedve a kategóriáján belül a tartósságával, mert ha nem eszek, akkor órákig szépen látszik és ha eszek akkor sem tűnik el teljesen, csak jobban megkopik, mint egy kevésbé fényes, csúszós rúzs. Egyébként nagyon könnyen siklik, szinte csúszik az ajkakon, ami megkönnyíti a felvitelt. Viszont miután felvittük nem mászik el, nem folyik ki a száj vonalából, úgyhogy semmi okom nem lehet panaszra. Nem túl tartós, tehát pár óránként azért legjobb esetben is újra kell kenni, de ez a színéből adódóan nem okoz gondot bárhol bármikor megoldható művelet ez. 
Nem viselem nagyon sokszor, de ez inkább a színének köszönhető, ugyanis ha már rúzsozok jobban húz a szívem az erőteljesebb, főleg vöröses színek után, de egyetemre például sokszor nyúlok hozzá vagy azokon a napokon, mikor ki van száradva a szám és nem akarom hogy kiemelje ezt a rúzs, akkor is tökéletes választás. Összességében meg vagyok ezzel is elégedve és egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem, annak ellenére sem, hogy a három itt szereplő termék közül ezt használom a legkevesebbszer. Azoknak tudom ajánlani, akik a fényes, szinte vizes hatású rúzsokat szeretik illetve a természetesebb, visszafogottabb színeket és hatást, de azt hiszem egy ilyen darab is alapdarab lehet mindannyiunk sminkkollekciójában, mert bármikor jól jöhet! 
Az utolsó darabom a kollekcióból már jóval később került hozzám, ezért is van más környezetben fotózva. Már akkor is szemeztem vele, mikor a másik kettőt vettem, de akkor nem akartam még többet költeni, így ő ott maradt az üzletben akkor. Nyár végén viszont mindig tart egy hatalmas kiárusítást a márka, amikor is -30%-kal illetve -50%-kal olcsóbban lehet lecsapni a limitált illetve sok alap, állandó kollekciós termékre is. Ennek alkalmával vettem meg mégis magamnak a kollekció Miss Pupa ajakfényét a 206-os, Soft Pink árnyalatban. 







Tudhatjátok rólam, hogy nem vagyok egy nagy szájfényes, sőt konkrétan nem szeretem a szájfényeket, viszont megint csak az van, hogy annyira szeretem a márkát és nem csalódtam még termékükben illetve annyira szép volt, hogy nem tudtam neki ellenállni. Úgy voltam vele, hogy ha valaki meg tudja velem szerettetni a szájfényeket, akkor az a Pupa - és így is lett! :D Egyébként nagyon finom édeskés, cukorkás, gyümölcsös illata van, ennek a legintenzívebb a három közül (amúgy mind a három más), de ajkakon ez már nem érződik, ne aggódjatok!







Nekem előtte csak a klasszikus szájfényekkel volt dolgom, amik ragadtak, csúszkáltak, nem voltak egyáltalán kényelmesek és 5 perc után el is tűntek az ajkakról, tehát csupa negatív tulajdonsággal társultak. Ez a kis szépség azonban minden előítéletet ledöntött és megcáfolt: nagyon szép vizes hatása van, ami nekem valamiért különösen tetszik amúgy meglepő módon, amit a kis mikrocsillámok koronáznak meg és teszik még szebbé az összhatást. Ennek köszönhetően optikailag dúsítja az ajkakat, aminek szerintem mindenki örül. A színe egyébként az én sötétebb ajkaimon egyáltalán nem látszik, amit megmondok őszintén egyáltalán nem is bánok, mert így nincs behatárolva, hogy mikor milyen színekkel és sminkekkel viselhetem csak. Nagyon tetszik magamon a hatása illetve ami a másik kedvencem az az érzete. Nem tudom pontosan megfogalmazni nektek, de valahogy sűrűbb, teltebb, mint a tipikus nagyon folyós szájfények, ami miatt érzem, hogy szépen, tömören ott ül az ajkaimon, ahova felvittem, nem csúszik-mászik. Ennek ellenére egyáltalán nem ragacsos, mármint van nyilván egy ilyen érzete amiatt, hogy nem szárad meg, de egyáltalán nem zavaróan, úgyhogy én imádom benne ezt is. Külön előny, hogy nem emeli ki a száraz részeket a számon, ha nagyon ki van száradva akkor sem, sőt még csökkenti is a feszülő érzést. A tartóssága is meglepően jó, ugyanis pár órát simán kibír és még az evéssel sem jön le automatikusan teljesen, csak veszít a vizes hatásából és fényéből, úgyhogy én nagyon meg vagyok vele elégedve ebből a szempontból is. 
A színe miatt bármikor bárhol tükör nélkül is újra tudom kenni, úgyhogy ebből a szempontból is szuper, illetve azokon a reggeleken, mikor akár sminkeltem, akár nem, de rúzsozni nem volt időm, akkor is őt kenem fel, hiszen mindig a kabátzsebemben van és míg a buszra várok feldobom. Összességében elmondhatom róla, hogy felülmúlta a várakozásaimat és sokkal jobban szeretem és sokkal többször használom, mint azt reméltem, úgyhogy én mindenképpen tudom nektek ajánlani konkrétan ezt a színt is illetve a többi PUPA szájfényt is, mert tényleg klasszisokkal jobb, mint az általam eddig próbáltam és látjátok mennyire megszerettem!




Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés,  remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok és hogy felkeltette esetleg valamelyik termék. :)
Ha bármilyen egyéb kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo