Mint minden hónap végén 2017-ben, ezúttal is a havi kedvenceimmel szeretném zárni a hónapot. Mivel júniusban is sok új és régről újra felfedezett kedvenc lett, így ismét kettészedtem őket smink és lifestyle részlegre, melyek közül a lifestyle részről már olvashattatok, most pedig a szépségápolási és smink kedvenceimről szeretnék írni nektek! :)
Az egyetlen fogápolási kedvenccel szeretném kezdeni ezt a júniusi kedvenceket, ugyanis erről méltatlanul kevés szó esett eddig itt, pedig már évek óta nagy kedvencem a Colgate Max White One fogkrém ebben az original, minden plusz extra nélküli kiadásban. Az askomon és privátban sokszor kapok kérdést azonban azzal kapcsolatban, hogy milyen fogkrémet használok, mert szépnek és fehérnek találjátok a fogaim és én akkor mindig ugyanazt írom le, hogy ezt használom hosszú évek óta (mióta megjelent a piacon itthon) és csak erre esküszöm, ha fogkrémről van szó. Ez az egyetlen fehérítős fogkrém, ami tényleg fehérít nálam, de nem kék hál'isten, mert én azokat utálom... Az íze is nagyon kellemes, de hatásos, úgyhogy csak ajánlani tudom mindenkinek!

Egy márkabemutató bejegyzésben bemutattam már nektek ezt a REVERS matt hatású hosszan tartó alapozót, melyről már akkor is áradoztam és ez a tetszés, szeretet, imádat azóta sem csökkent.
Ahogy abban is kifejtettem amit a leginkább szeretek benne az a matt finishe és a tartóssága, amik így nyáron mindenki számára fontos kritériumokká válnak szerintem.
Használtam más alapozót is a hónapban, de tízből kilencszer hozzá nyúltam és mindig elégedett voltam vele, úgyhogy megérdemli, hogy itt legyen. A részletesebb véleményem és hogy hogy mutat az arcomon megtekinthetitek a bejegyzésben.

Bár alapjáraton szerencsésnek mondhatom magam, ami a bőröm állapotát illeti, ugyanis sosem volt gazán problémás, nagyon pattanásos a bőröm. Ennek ellenére a női napok körül nálam is meg-megjelennek azok a fránya pattanások... Nem sok és nem brutálisak, de azért mégis láthatóak és zavarnak ha smink nélkül vagyok (ami nálam azért elég gyakori...)
A pattanások elleni harcban és elfedésben találtam egy nagy kedvencre ennek az ORIFLAME teafás stiftes korrektornak a személyében. Erről is már részletesen írtam az Oriflame korrektoros bejegyzésben, de röviden összefoglalnám azoknak a véleményem róla, akik azt nem olvasták.
Először is azért szeretem, mert a zöld résznek köszönhetően "kiüti" a pirosságot és ezáltal szebben, könnyebben és hatásosabban lehet a bőrszínnel, majd akár az alapozóval elfedni őket, mint zöld színű korrektor használata nélkül. Másodszor pedig azért lett hatalmas kedvenc, mert a teafaolaj tartalmának köszönhetően segít is a pattanások minél hamarabbi eltüntetésében, amit nálam eddig semmi nem tudott elérni, úgyhogy nagyon hálás vagyok neki ezért! Ha pattanások ellen szeretnétek korrektort használni ezt javaslom nektek teljes szívemből!
A szemekre átevezve kedvenccé vált júniusban ez a REVERS kék quatro, melyről szintén olvashattok abban a REVERS márkabemutató bejegyzésben részletesebben és egy sminkben is láthatjátok, nem csak így az alkaromra swatcholva.
Ennek ellenére mindenképp meg akartam említeni, mert hatalmas szerelem lett és ha szemsminket is készítettem akkor vagy ehhez vagy a következő kedvenchez nyúltam a hónapban.
Sosem volt előtte kékes színű szemhéjpúderem, így kíváncsi voltam, hogy mennyire fogom szeretni magamon, de nagyon szeretem! Főleg a kék folyékony mattra száradó rúzsommal és a kék Csingidesign fülbevalómmal érzem tökéletes összhatásúnak.
Ha jól pigmentált, tartós, jó minőségű szemhéjfestékekre vagy quattrokra vágytok, akkor tudom nektek ajánlani. További részletek a fent említett bejegyzésben!

... és akkor a másik szemhéjakra kerülő kedvenc a Colourpop kínálatából került ki. Ez a Muse nevet viselő Super Shock Shadow a márka kínálatából. Erről szintén rengeteg képet, Storyt láthattatok, ha követtek a különböző közösségi oldalakon, mert miután megérkezett hozzám rengeteget használtam. Ha az előbbi REVERS és eközött kellene megmondanom, hogy melyik volt többször rajtam júniusban, akkor ez talán 1-2 alkalommal nyerne, ugyanis azért ez több mindenhez passzol, mint a kék, de mindkettő hatalmas szerelem volt és valóban rengetegszer viseltem a hónapban, úgyhogy méltó helye van itt annak ellenére is, hogy elég friss szerzemény.
Abból a rendelésből kikerült júniusban még egy kedvencem. Ez pedig nem más, mint a Flitter nevű Ultra Metallic Lip folyékony rúzs szintén a Colourpop kínálatából. Erről és mindegyik akkor rendelt CP termékről tervezek egyébként egy különálló bejegyzést írni, ahol majd részletesen kitérek minden tulajdonságukra. Addig viszont szeretném leszögezni, hogy ez az egyik vagy talán a legkülönlegesebb (folyékony) rúzsom, ami azért elég meredek és erős kijelentés tőlem, aki rúzsimádó, rúzsfüggő és mindig bele tud szeretni egy újabb és egy újabb darabba... Még mindig a vörös rúzsok az örök kedvenceim, ebben a hónapban viszont egyértelműen letaszította őket a trónról, amit még nekem is fájó és furcsa kimondani - pontosabban leírni -, de így van. Szinte csak ezt kentem fel a számra júniusban akár a hétköznapokon, akár rendezvényeken (például a hugi évzárója) és mindig tökéletes volt. Én imádom, főleg a Muse szemfestékkel együtt alkalmazva szerintem gyönyörű és bombabiztos választás a forró, izzasztó napokon is!
Maradjunk az ajkaknál, de most nem a folyékony formulájúakra gondolok, hanem a hagyományos kiszerelésűekre.
Ezek közül a hónapban nálam a MIYO rúzsok vitték, ugyanis nagyon jó áron nagyon jó minőséget kapunk. Lenyűgöztek a színükkel és a pigmentáltságukkal, így ha nem az előbb említett folyékony rúzshoz nyúltam, akkor hozzájuk a legtöbbször a hónapban és sosem okoztak csalódást!
Az utolsó ajakra való kedvenc ez a REVERS epres ajakápoló, amihez 10-ből 9-szer nyúltam júniusban, ha ki volt száradva a szám vagy csak szimplán egy kis hidratálásra vágytam.
Egyébként is nagyon megszerettem ezt a terméket, de ebben a meleg időben különösen tudtam értékelni és szeretni benne a vizes állagát és a gyors hidratáló hatását!
Le a kalappal előtte, hogy ilyen olcsón ilyen jó! Ez nem csak havi kedvenc lesz, van egy olyan sejtésem... ;)

Illat fronton egész hónapban szinte csak ezt a Police to be (woman) parfümöt használtam, maximum 1-2 nap nem, mikor hétvégére véletlenül Pesten maradt.
De valóban hatalmas kedvenc és már előre félek, hogy meddig lesz elég, mert már kevesebb, mint a fele van meg.
Ha ilyen ütemben használom majd júliusban is, akkor lassan megrendelhetem a notino.hu-ról, mert nem akarok enélkül létezni - az biztos!
A részletesebb véleményem, a hosszútávú tapasztalataim és az illatjegyeket a bejegyzésben tudjátok elolvasni, ha érdekel benneteket. Ha szeretitek az édeskés-gyümölcsös illatokat érdemes vetni rá egy pillantást! :)
Az utolsó kedvencem pedig a Bio-Oil, ami már az előző havi kedvencekben is szerepelt és arra a funkcióra is használom minden egyes este továbbra is, de júniusban másra is kipróbáltam és arra is nagyon bevált, úgyhogy újra be kell, hogy kerüljön a kedvencekbe!
Eddig csak a feszülési csíkokra használtam már 2 hónapja lassan, de júniusban kipróbáltam az arcomon is. Történt ugyanis, hogy a nagy hajtás és csak a tanulásra koncentrálás következtében "kicsit" rossz voltam az arcápolási rutinom ápolási/krémezési részében és kimaradtak a nappali és éjszakai arckrémezések elég sűrűn, amit a bőröm idővel meg is érzett és jelezte is, hogy hiányolja a hidratálást és táplálást, amit előtte 1 évig minden reggel és este is megkapott. Nem volt még katasztrofális a helyzet, de a legkritikusabb szemöldököm alatti részen már visszajött 1-2 kis száraz folt, ami már nem tűnt el csak úgy magától. Ekkor éreztem azt, hogy oké, nem hagyhatom, hogy az arcom ápolásába ölt munka és kutakodás kárba vesszen és újra szenvednem kelljen a már hámlásig száraz bőrömtől és kipróbáltam egyik este a sminklemosás, arctisztítás után az arcomon. Ugyanis erre is való amúgy a sok-sok más funkciója mellett, úgyhogy nem én találtam ki és kockáztattam, sőt már sok-sok jó tapasztalatról hallottam, olvastam az arcra való alkalmazásával kapcsolatban is. Nekem erre is nagyon bevált, mert anélkül, hogy 1 éjszaka alatt eltüntette a száraz, hámló kis foltokat a szemöldököm környékéről, babapopsi puhává tette az arcbőröm. Olyan puha, selymes és ápolt volt, mint semmi mástól! Volt már néhány kedvenc arckrémem, amik nagy kedvencek lettek, mert ápolták és helyrehozták a száraz bőröm, de ennyire mint ez egyik sem táplálta és nem volt soha olyan érzésem, hogy feszesebb, jobb tapintású a bőröm, míg ennél igen. Nem használtam minden nap, mert el akarom használni a jelenlegi arckrémem és alapjáraton azt is nagyon szeretem és elég a mindennapokra. Viszont mikor nagyon nyúzott volt a bőröm, nagyon megviselt, esetleg megjelentek azok a kis száraz részek amiatt, hogy kimaradt a krémezés napokig, akkor ezt vetettem be és imádtam! Nektek is csak ajánlani tudom erre a funkcióra is ha egy élettel teli, nagyon táplált, feszes, selymes és puha arcbőrre vágytok!
Nos, ezek lettek volna a júniusi szépségápolási és sminktermékeim, remélem, hogy tetszett és hogy néhány dolog felkeltette az érdeklődéseteket!
Ha van kedvetek, írjátok meg nekem, hogy nektek mik voltak a hónapban a kedvenceitek vagy ha van bármilyen tapasztalatotok a fent említett termékekkel kapcsolatban, akkor azt is szívesen olvasnám.
Ezeket és bármi egyéb kér(d)ést leírhattok itt nekem megjegyzésben vagy a blogos instagmramomon, az ask.fm profilomon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen.
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo