Aki egy kis ideje már olvas, az tudhatja, hogy száraz bőröm van alapjában véve, kivéve a T-zónát, ami szinte mindenkinek zsírosabb, mint az arca többi része. De nekem a szárazság olyan szinteket öltött körülbelül fél éve, hogy már hámlott, darabokban pergett az elhalt hámréteg az arcomról, főleg a szemöldököm illetve az orrom melletti részekről. Ez nem csak hogy nem volt esztétikus és zavart, hanem fájdalmassá is vált idővel. Ezért természetesen próbáltam felvenni vele a harcot és több márka illetve kozmetikus által kikevert krémet is bevetetettem, de egy sem oldotta meg a problémáim, csak tünetileg, aznapra "kezelte". Ekkor ismerkedtem meg a Saulé Blanc márkának a nappali hidratáló krémével, ami termál vizet tartalmazott és a 2016. nyári dm-kedvencek doboz kapcsán került hozzám. Erről nagyon részletesen számoltam be nektek és ha ez érdekel bárkit is, akkor IDE kattintva elolvashatja a véleményem és a tapasztalatom vele kapcsolatban. Ezt az nappali hidratáló krémet minden napos egyszeri használattal 3,5 hónapig használtam, ami szerintem nagyon-nagyon jó és így már a viszonylag drágább ára is teljesen elfogadhatónak tűnik. Ennek ellenére nagyon megtetszett egy új termékcsalád a Garniertől és mivel most már nincs kórosan száraz bőröm, hanem kezelt száraz vagy nem tudom hogy hívjam, tehát nyilván most is a száraz bőrre való termékeket keresem és vásárlom, de már nem egy fájdalmas, beteges helyzetre keresek megoldást, így gondoltam bevállalom, hogy kísérletezek.
Ez az új - legalább is számomra mindenképp új, de szerintem drogériás szinten is, hiszen sem a dm-ben, sem a Rossmannban nem láttam még azóta sem a standard Garnier arckrémek mellett, csakis a Müllerben - termékcsalád a Hydra Bomb nevet viseli és a vízhiányos, száraz bőrre lett kifejlesztve, azaz számomra épp tökéletes/ideális!:D Ez a termékcsalád egy nappali és egy éjszakai krémből áll, melyek 50 ml-es kiszerelésben érhetők el.
A csomagolásuk szerintem nagyon igényes, nagyon szép ez az ezüst-kék kombinációs doboz, melyet a már előrevetített gránátalma pirossága fűszerez. Tudom-tudom, hogy semmi jelentősége nincs a krém hatását és használatát illetően a csomagolásnak, de nekem ez mind-mind pluszpont és jó érzéssel tölt el, ha ránézek illetve így elsőre megvett kilóra már a polcon.
A dobozból kiszedve elsőre nagyon meglepődtem, ugyanis - bár még sosem használtam a Saulé Blanc előtt professzionális arckrémeket - arra számítottam, hogy valami fehér/átlátszó sablonos tipikus műanyag/üveg kis tégelyben lesznek a termékek. Ennek ellenére átvitték ide a dobozon már megvillantott élénk kék színt, ami akár a vizet is jelképezhetné, ha már vízhiányos bőrről van szó.
Az már a doboz alakja alapján is sejthető volt, hogy míg a nappali krém egy pumpás, hosszúkás flakonban kapott helyet, addig az éjszakai krém egy tégelyben. Ennek nem tudom, hogy mi a jelentősége vagy hogy miért így alakították ki, de én félig örülök neki, félig pedig nem. Ugyanis engem a Saulé Blanc rászoktatott a pumpás kiszerelésre, amit alapból is imádok és szerintem a legpraktikusabb, leghigiénikusabb és a hétköznapokban a legegyszerűbb kiszerelési módja egy arckrémnek. Nem kell ugyanis belenyúlkálni, ha hosszabb a körmünk akkor nem megy a körmünk alá a termék és persze higiénikusabb is, mindemellett ott tudtam, hogy 1/1,5 pumpa kell egy alkalommal és az adagoló erre a nyomásra mindig ugyanannyi terméket nyom ki, így nem mehetek mellé és egyenlő mértékben ápolom nap, mint nap a bőröm. De úgy voltam vele, hogy majd meglátom, lehet a tégelyest is megszeretem, úgyhogy végső soron mindkettőhöz pozitívan álltam.
... és akkor nézzük meg külön-külön őket!:)
A nappali krém, mint ahogy azt már az előbb is említettem, egy hosszúkás, henger alakú kis pumpás kiszerelésű flakonban kapott helyet. Nekem, személy szerint ez a kedvenc kiszerelésem és adagolási módszerem, ahogy azt már az előbb is említettem. Az ezelőtt használt arckrémem is pumpás volt és azt imádtam, úgyhogy tudtam előre, hogy nagy valószínűséggel ezt is fogom....
Maga a flakon csomagolása is kék, ami nekem személy szerint tetszik. Vidámabbá varázsolja ez a szín szerintem, mintha sima fehér lenne. Ezenkívül érdemes megemlíteni, hogy műanyag csomagolásról beszélünk, aminek én kifejezetten örülök, hiszen így ha leejtem véletlenül nem törik el és nem megy tönkre illetve súlyra is könnyebb ezáltal. Illetve pozitív az is benne, hogy minőségi, szép kivetelezésű, így a műanyagsága egyáltalán nem kelt gagyi érzetet az emberben. A kupak is a jobb fajta műanyag megoldás, ugyanis nem jön le könnyen, nem törik, nem horpad meg, így én nyugodt szívvel dobom a táskámba és sosincs semmi baja! A méretéből adódóan pedig teljesen táska kompatibilis. ;)
A csomagolásnál még azt mindenképp pozitívumként tudom megemlíteni, hogy ez is az a fajta pumpás adagoló, ami a hengerben felfelé haladva préseli ki magából a terméket, így 100%-osan ki tudjuk használni, aminek szerintem mindenki csak örülni tud. Mekkora bosszúság az, amikor még van az alján egy más pumpás terméknek, de nem tudjuk sehogy sem kinyerni... Na ennél ettől nem kell félni! :)
Amit a leírás ígér: "Vízhiányos bőrre ajánlott. Nagy hatékonyságú hidratáló összetevőket tartalmaz, melyek feltöltik a bőr vízkészleteit és természetes védelmet nyújtanak a külső hatásokkal szemben. Antioxidatív hatású szupergyümölcsöket tartalmaz: gránátalmát és amlát, melyek védenek az UV-sugárzás ellen, védik és fiatalossá teszik a bőrt. Mélyrehatóan regenerál, kisimítja az apróbb ráncokat és egész napra hidratálttá teszi a bőrt. Frissítő textúrája könnyen beszívódik. Nem zsírosít, nem ragad.
Alkalmazás: Vigyen fel egy mogyorónyi adagot megtisztított, szárazra törölt bőrére minden reggel és ujjbeggyel masszírozza be.
Ápolási ötlet: Használja a termékcsaládba tartozó éjszakai krémet is.
Parabének felhasználása nélkül készült."
Ami még nem került lefordításra németről magyarra és mivel én mindig elolvasom a németimádatom miatt feltűnt, hogy azonnali hatása az, hogy 24 óráig mélyrehatóan regenerál és a nedvességet pótolja a bőrben, 1 hét használat után a nők 83%-a érezte frissebbnek az arcbőrét, míg 4 hét után a nők 93%-a érzékelte, hogy a finomabb ráncokat feltöltötte és hogy a bőrük egészségesebb kinézetűvé vált. Ezenkívül van még néhány érdekesség rajta, de ami nekem még külön szimpatikus az az "ő alapelveik, ami közül az első az alapos tisztítás, hogy a bőrt a külső behatásoktól megszabadítsák, a második pedig, hogy a bőr számára biztosítsák a nedvességtartalmat és ezáltal egy sokoldalú ápolást nyújtsanak". Számomra ezek a kis apróságok is sokat jelentenek a dobozon, nagyon szimpatikus tényleg. Kár, hogy a magyar fordításba nem került bele és így azok, akik nem tudnak németül - vagy nem olvassák most ezt:D♥ - nem értik...
Áttérve magára a termékre... Ez egy naptejhez hasonló, de attól hígabb állagú és vizesebb textúrájú krém, ami ebből kifolyólag könnyen felvihető, könnyen eldolgozható és könnyen beszívódó is egyben.
Én ebből maximum 1 pumpával szoktam használni reggelente, de inkább nem is nyomom teljesen le a pumpát, hiszen elég sok termék jönne úgy ki. Annak ellenére, hogy vizesebb, laza krémről van szó, annyira azért nem laza, hogy lefolyna a kézfejemről, így mindig a képen látható módon ide nyomom ki és innen viszem fel az arcomra pontokba, majd dolgozom bele a bőrömbe. Tényleg könnyen beszívódik és mire már mindenhol eldolgoztam szépen, addigra be is szívódik, nem ragad már, így tényleg nagyon tudom ajánlani azoknak, akiknek ez is fontos szempont. Ezenkívül fontosnak tartom megemlíteni, hogy a laza állag ellenére nagyon is érezhető, hogy hidratálja, feltölti, élettel telivé teszi az arcom, reggelente egyfajta megváltás ez a bőröm számára. Sokkal jobban érzem magam és jobban is néz ki az arcom reggelente, ha ezt használom, mint ha nem használnám.
Ami még érdekessége a terméknek az az illata... Bevallom őszintén, hogy nem tudom pontosan, hogy a gránátalmának és az amlának milyen az illata, de szerintem a gránátalma érződik nagyon benne kinyomáskor, felvitelkor és - ha nem sminkelek aznap - a sminkelés után még 1 óráig. Bár nem tiszta gránátalma lehet ez, hanem azzal a naptejes, krémes illattal elegyedve érzem szerintem. Bevallom őszintén, hogy ez az első kb. 5 alkalommal engem zavart, hogy még 1 órával a használat után is éreztem a számomra kicsit tömény illatát a krémnek, de egyrészt akkorra megszerettem ezt, másrészt rájöttem, hogy ha sminkelek rá egy kicsit, akkor eltűnik, úgyhogy mindenképp el lehet tüntetni. Ha pedig mégse akarjuk, akkor is elillan azért idővel, csak szerintem ez jóval tovább megtartja az illatát intenzíven, mint az általam eddig használt bármilyen arc/testápoló krém. Ezt érdemes tudni annak, aki érzékeny az intenzív illatokra. Bár a parfüm a 8 soros lista legutolsó tagjaként szerepel, ezért szerintem ez irritációt nem okoz a nagy többségnél, inkább az lehet valóban az oka, hogy a benne található szupergyümölcsök illata ilyen intenzív.
Mindenesetre én mostanra már nagyon megszerettem, úgyhogy nekem nincs már ezzel bajom!:)
Az éjszakai krém ugyanazt a designt kapta, csupán a kiszerelés típusa tér el. Ez ebben a kis aranyos tégelyben kapott helyet, amiben azért jó sok (szintén 50 ml) termék lett belesűrítve.
A külsejéről alkotott véleményemet illetően minden megegyezik a nappali arckrémnél leírtakkal, úgyhogy azzal nem rabolnám az időtöket, viszont magáról a kiszerelésről itt is szeretnék néhány szót ejteni.
Nekem eddig még csak egy alkalommal volt ezelőtt ilyen tégelyes arckrémem, amit a kozmetikusom kevert ki nekem, de mivel azt nem igazán szerettem, így negatív irányban elfogult voltam vele illetve emiatt nem napi szinten használtam (ezzel a krémmel ellentétben), így nem volt releváns a hozzá fűződő érzelmi állapotom azt hiszem.
Ezért teljesen tiszta lapot indítva álltam efelé a krém felé és reméltem, hogy meg tud arról győzni, hogy a tégelyes kiszereléseket is lehet szeretni és hogy tudnak azok is elég jók és kényelmesek lenni.
A használat elején, amíg a vízszintestől magasabb, illetve vízszintesen elhelyezkedő volt a krém mennyisége, addig nagyon egyszerűen ki tudtam venni a terméket és semmilyen gondot nem okozott és nagyon is kellemes volt így használni. Amikor viszont a vízszintes alá ment a termék szintje, jöttek azok a kis nehézségek, amikkel szerintem minden hozzám hasonló hosszúságú körömmel rendelkező társamnak szembe kell néznie... Ez pedig az, hogy ha simán nyúlunk bele, akkor a termék nagy része a körmünk alá megy, ami nem csak hogy nem higiénikus, de nem kényelmes, nem praktikus és engem kifejezetten zavar, ha oda kerül valami. Ezért kezdtem el úgy használni, ahogy nemrég egy YT videóban hallottam egy nálam hosszabb körmű lánytól, hogy a másik irányból nyúlok bele, így a krém a körmöm felső részére, a domború felszínére kerül, ahonnan egy mozdulattal át lehet helyezni a bőrre és meg van oldva a probléma... Mióta így csinálok, újra semmi bajom vele, nem okoz bosszúságot és nem vált ki rossz érzéseket belőlem a tégelyes termék használata sem, bár azért a pumpás mindenképp lekörözi az én szememben! :)

Alkalmazás: Vigyen fel egy mogyorónyi adagot megtisztított, szárazra törölt bőrére minden este és ujjbeggyel masszírozza be.
Ápolási ötlet: Használja a termékcsaládba tartozó nappali krémet is.

Ami szintén nincs magyarra fordítva és számomra érdekes, hogy ez nem 24 órás regenerálást és mélyreható hidratálást ígér, hanem 72 órásat, ami azért elég brutálisan hangzik így elsőre szerintem. Ezenkívül az "azonnali" 72 órás hatáson kívül, ugyanúgy statisztikai adatok is megtalálhatók a dobozon, miszerint a tesztelésen részt vett nők 72%-a már 1 éjszaka után simábbnak és frissebbnek érezte az a bőrét. 1 hét használat után a nők 66%-a érzékelte, hogy a finom ráncok újra belülről fel lettek töltve és 4 hét használat után a 70%-uk láhatóan frissebbnek érezte a bőrét, míg 80%-uk szerint javult az arcbőrük feszessége. Ezek a számok azért elég biztatóak, nemde?:)
Ami a krém állagát illeti, a nevéhez hűen egy géles állag, ami már előre sejteti, hogy egy könnyed termékről lesz szó... és ez valóban így is van!
Már az első alkalommal belenyúlva azt éreztem, hogy nagyon vizes, nagyon "csúszós", nagyon könnyed. Ezt ahogy már kiveszem a tégelyből, felkenem az arcomra, különösebb dörzsölgetés és belemasszírozás nélkül is pillanatok alatt beszívódik és ha tudnátok, hogy én ezért mennyire odáig meg vissza vagyok! :D
Ugyanis annak ellenére, hogy száraz a bőröm alapjában véve és imádja a vizet illetve a hidratáló arcápolási termékeket... valahogy iszonyodok a nagyon zsíros, nagyon gazdag, nagyon tömény textúrájú krémektől, mert félek, hogy nem kapna levegőt alatta az arcbőröm, illetve nem bírom azt a zsíros, tapadós érzést egyáltalán. Úgyhogy nagyon megnyugodtam, mikor megtapasztaltam, hogy éjszakai krém ellenére itt erről szó sincs! :)
Nekem különösen imponál a világoskék/mentakék színe, ami kicsit még kellemesebbé és élvezetesebbé teszi a használatát esténként!:D
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy én az éjszakai krém használata előtt konjac szivacsot használok arctisztítóval és ilyenkor az egyfajta radírozás után az orrom melletti és alatti terület minden egyes este kipirosodik... Amire egy gyors arctörlés után már kerül is ez a krém és szokta 1-2 másodpercig azt a területet enyhén csípni (gondolom az antioxidáns tulajdonság és a gyümölcstartalom miatt), ami egyáltalán nem kellemetlen, csak kicsit felfrissít, magamhoz térít... De gondoltam megemlítem, hisz ez is hozzátartozik... Egyébként az első napokban még nem használtam konjac szivacsot és akkor egyáltalán nem tapasztaltam ezt, illetve azóta is volt 1 alkalom, hogy kimaradt a szivacsozás és akkor sem csípett, úgyhogy tényleg csak erre a "leradírozott", mechanikailag kicsit megharcolt bőrre van ilyen hatással szerintem...
Az illata egyébként ugyanolyan, mint a nappali verziónak és ugyanolyan tartós is.
Mindkét terméket 1 hónapja használom és ha jól érzékeltem nagyjából az 1/3-nál járok mindkettőnek, úgyhogy elég kiadósak így mindennapos használattal számolva is.
Az áruk egyébként nagyon kedvező: 1690 Forint darabja, úgyhogy szerintem nagyon megéri megvenni őket teljes áron is. Bár én Glamour-napokon kicsit olcsóbban szereztem be őket.
Fontos megemlítenem, hogy tudtommal csak a Müllerekben szerezhető be ez az új Hydra Bomb termékcsalád, én direkt kerestem a Rossmannokban és dm-ekben is őket és nem találtam, úgyhogy szerintem csak Müllerben tudjátok beszerezni őket, ha felkeltette az érdeklődéseteket.:)
Egyébként én minden száraz bőrűnek tudom ajánlani, mert tényleg nagyon jól hidratál, ápol és frissebbé tesz, úgyhogy a száraz bőrűeknek szerintem életmentő és kötelező, főleg, hogy ilyen jó árban kapható! De szerintem a normál bőrűek is használhatják, hiszen ahogy említettem egyáltalán nem túl sok, nem túl zsíros és hasonlók, úgyhogy szerintem nekik is beválhat! :)
Ha van valakinek tapasztalata vagy esetleg még kérdése ezekkel a termékekkel kapcsolatban az írja meg nekem itt megjegyzésben vagy a blogos instámon (https://www.instagram.com/azegyedisegertek/) vagy askon (http://ask.fm/Fruuuuzsiiii) vagy emailben (azegyedisegertek@gmail.com)!
Mindenkinek további szép napot, legyetek ügyesek, okosak, szorgalmasak és kitartóak illetve ne felejtsétek el, hogy #azegyedisegertek ! ♥
Fr

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése