Mint azt már biztos sokan tudjátok, én több, mint 1 éve teljesen kivontam az életemből a szénhidrátot és a zsíros, egészségtelen ételeket - amennyire legalábbis tudom -, ami nálam annyit jelent, hogy egyáltalán nem eszek kenyeret, péktermékeket, rizset, burgonyaköretet, tésztát, gyors éttermi ételeket, hamburgert, pizzát és hasonlókat, édességet, zsíros húsokat és még napokig sorolhatnám. Ezért azt hiszem egyszerűbb, ha azt írom le, hogy mit ESZEK.:D
Az esetek 90%-ban sült csirkemellet valamilyen zöld körettel vagy salátával, de van azért az évben 10%, amikor mégsem ez kerül elém esetleg már kicsit mást is kívánna a szervezetem, ezek közül az esetek közül szeretnék egyet megosztani veletek, ami nem más, mint a sajttekercs. Igen tudom, hogy ez nem a legdiétásabb étel, ugyanis nem kifejezetten alacsony zsírtartalmú sajtokat használunk hozzá, de én úgy vagyok vele, hogy ennyi belefér, ha már az év majdnem minden napján extrán figyelek az étkezésemre és mivel nem eszek hozzá semmilyen köretet pluszban és annyira laktató, hogy nagyon maximum 3 vékony szeletnél nem bírok többet megenni belőle, azt hiszem igazán nem kell bűntudatomnak lenni miatta.
Ahogy mi készítjük: (forrás:http://aprosef.hu/sajttekercs_recept)
Hozzávalók 1 tekercshez/rúdhoz:
A tekercshez
- 10 dkg trappista sajt (reszelt)
- 12 db szeletelt trappista sajt (mi a boltban kapható, eredetileg szeletelt sajtokra szavazunk)
- 9 szelet gépsonka (mi csirkemellsonkát használunk, mert én azt szeretem)
A töltelékhez
- 5 db tojás (keményre főzött)
- 10 dkg ömlesztett sajt
- 10 dkg vaj
Az ízesítésre
- 2 csipet só
- 2 csipet feketebors (őrölt)
- 1 teáskanál mustár
- 0.5 csokor petrezselyemzöld
- A tojást keményre főzzük és a héját eltávolítjuk.
- Közben a tepsit sütőpapírral béleljük, majd erre kerülnek a szeletelt sajtok vagy amit mi használunk, a bolti szendvicshez árult "lapka" sajtok, tudjátok, amelyek külön fóliában vannak és 1 csomagban 8-10 szelet sajt található. Ezekkel úgy rakjuk le az alapot, hogy egymást fedjék, egységes felületet képezzenek.
- Az előbb elkészített alapot megszórjuk reszelt sajttal és a már sütőbe tesszük 1-2 percre, épp hogy csak összeolvadjanak, majd kivesszük és hagyjuk lehűlni.
- Közben a tojásfehérjét apróra vágjuk (fontos, hogy csak a fehérjét, mert a sárgájával más a célunk), majd hozzáadjuk a sajtkrémet, az apróra vágott petrezselymet és sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Majd ezt a masszát a kihűlt sajtos alapunkra kenjünk egyenletesen
- Ezt a réteget fedjük be a sonka/csirkemell szeleteinkkel úgy, hogy ne maradjon szabad felület a krémünkből.
- A tojás sárgáját 1 villával összetörjük, hozzáadjuk a vajat, a mustárt, sózzuk, majd jól összekeverjük.
- Ezt a sárgás keveréket a sonka/csirkemell sonka tetejére kenjük.
- Ezután szorosan feltekerjük az egészet, ha nem megy rögtön, akkor pár percet mi várunk, hogy dermedjen és könnyebben váljon el a sütőpapírtól. Miután szorosan feltekertük, hűtőbe tesszük és hagyjuk összeállni, majd éles késsel szeleteljük és élvezettel fogyasztjuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése