2017. szeptember 12., kedd

Aktuális kedvenc illatom - Escada: Cherry in the Air

Időről időre beszámolok nektek az aktuális kedvenc parfümömről, az aktuális kedvenc illatomról és mivel már rég volt ilyen típusú bejegyzés és van már több, mint egy hónapja egy kedvenc illatom, így ma erről szeretnék nektek írni. 

Az illat, amiről ma szó lesz az az Escada Cherry in the Air eau de toilette változata ugyanis nekem ez van meg és ahogy én néztem a nagyobb kiszerelések is csak edt formájában érhetők el. Erre most nem szeretnék részletesen kitérni, hiszen sokszor sok helyen leírtam már és valószínűleg magatoktól is tudjátok, hogy mi a különbség az eau de parfum és az eau de toilette között. 
Azoknak viszont mégis megemlítem néhány mondatban, akik nem tudnák, hogy az eau de toilette (edt) egy hígítottabb, ezáltal az illatanyagot a megadott mennyiségben kisebb koncentrációban tartalmazó termék. Ennek köszönhető az, hogy nagy általánosságban az edt-k kevésbé tartósak, mint az edp-k. Hamarabb elillannak, így lehetséges, hogy a nap folyamán fel kell frissíteni őket, ha szeretnénk, hogy az adott illat kitartson. Míg az eau de parfum változatok nagy többsége sokkal tartósabb, akár az egész napot kibírja és emiatt nem kell magunkkal vinnünk, hogy újra fújjuk a nap folyamán a kívánt hatás elérése érdekében. Természetesen kivételek mindkét oldalon vannak, amikhez már nekem is volt szerencsém, úgyhogy ezt sem kell 100%-osan készpénznek venni, de iránymutatásnak jól jöhet sok esetben. 


A külső papír csomagolás ugyanaz ennél a 20 ml-esnél is, mint a nagyobbaknál: fehér alapon színes cseresznyés motívumok illetve a lány, ami mind-mind nagyon csajos, nagyon kis vidám hangulatot idéző véleményem szerint. 
Külön tetszik, hogy már a név és a csomagolás is egyértelműen utal arra, hogy ez egy cseresznyés, gyümölcsös illat lesz, ha véletlenül valaki nem ismerné és nem tudná megillatozni, akkor is el tudja dönteni, hogy ez alapján bevállalja-e ezt vagy sem. 
A doboz hátoldalán még az összetevőket és egyéb adatokat találunk, amire én most nem térnék ki, ugyanis nekem nem ez az elsődleges egy-egy illat tekintetében. De ha ti kíváncsiak vagytok rá és ez fontos számotokra, akkor könnyen utána tudtok nézni.


Nekem egy 20 ml-es kis hordozható kémcső alakú üvegcsében kapott helyet a termék, ami rendes fújós verzió, tehát nem kell öntögetni szerencsére. Én ezt a nagybátyámtól kaptam ajándékba, mikor külföldön járt és ahogy láttam nálunk nem elérhető ez a méret. "Csak" a 30 ml-es és a 100 ml-es változatot találtam meg a notino.hu-n, ahonnan én újra szeretném majd rendelni, ha ezt elhasználtam teljesen. Ezzel előre el is árultam, hogy imádom, de lássuk akkor, hogy miért és hogy mit is tud ez az eau de toilette ebben az esetben!
Maga a kiszerelés amúgy nekem nagyon tetszik, imádok minden kémcső formára emlékeztető kiszerelést - legyen szó parfümről, testápolási termékről vagy akár folyékony rúzsról. Magamnak nagyobb kiszereléseket szoktam venni, általában 30 vagy 50 ml-eset, de volt és van is olyan parfümöm, amit 100 ml-es verzióban tudhattam a magaménak. Így én valószínűleg a 30 ml-esre szavaztam volna ebből is, ha magamnak veszem, de áldom az eget érte, hogy ilyenbe kaptam, mert nincs ilyen kis helyet foglaló, abszolút táskabarát parfümöm és parfümhordozóm is csak egy, úgyhogy igazán jó szolgálatot tesz ez nekem a sok utazás közepette. A kupakja is nagyon jól záródik, így valóban nyugodtan dobhatjuk be a táskánkba, nem fog kellemetlenségeket okozni számunkra. A kis üvegcse egyébként a dobozzal ellentétben semmilyen színt nem jelenít meg (az ezüst műanyag kupakot leszámítva) és nagyon letisztult, ami nekem nagyon tetszik. Azt pedig külön nagyra értékelem, hogy nem kopik  le róla a felirat, ahogy az sok-sok terméknél megszokott. 
Az egyetlen negatívumnak azt találom a csomagolásban - és magában a termékben is -, hogy elég ügyetlen a fújókája, tehát nem tudok szinte soha elsőre rendesen fújni vele, hanem mindig kétszer-háromszor le kell nyomnom ahhoz, hogy egy igazi mennyiséget kiszórjon magából. Nem tudom, hogy ez egyedi "hiba"-e vagy ezekre a méretű termékekre igaz csak, de ezt nem igazán szeretem benne.
Tudjátok, hogy nem vagyok profi az illatok leírásában, így mint mindig most is ahhoz folyamodok, hogy megmutatom nektek mit találtok róla a leírás alapján, aztán leírom, hogy én mit érzek ki ebből, milyen illatnak találom és kiken tudom elképzelni.

"Fej: cseresznye, mandarin, málna
Szív: gardénia, orchidea, mályvacukor, vanília
Alap: szantálfa, tölgy, velúr, pézsma

Az elbűvölő Escada Cherry in the Air női parfümöt a cseresznye összetéveszthetetlen és rendkívül üdítő illata ihlette. A Cherry in the Air Eau de Toilette a hosszú, forró és gondtalan napok időszakának kezdetén jelentkező kellemes érzését idézi. 

Az Escada Cherry in the Air illattal nyugalomban élvezi az igazi ínyenc jegyeket, melyek fokozzák életkedvét és felidézik a vidám nyári napokat. Az illat tökéletesen ragadja meg a gondtalan életörömöt, mely az Escada márka jellegzetessége. Könnyedségéhez hozzájárul a piros gyümölcsök és a habos édesség, a mályvacukor addiktív akkordjainak meglepő és fiatalok által kedvelt kombinációja, amely a fiatalság és a gasztronómiai élmény professzionális elegyét szimbolizálja. Az illat izgalmas hangulatát az egzotikus szantálfa titokzatos jegyei fokozzák.

A természetben a cseresznye a nyár kezdetét jelképezi, mivel színe ellentéte a tél hideg színeinek. A Cherry in the Air illat remekül áll minden olyan fiatal és kissé pajkos nőnek, aki szereti teljes mértékben kiélvezni a nap minden pillanatát! Az illat, mely 2013-ban látta meg a napvilágot, kiemeli a természetes érzékiséget és hangsúlyozza az egyediséget."
                                                                                       Forrás: notino - Escada Cherry in the Air leírás

Tökéletesen egyetértek a leírással és a jellemzéssel (kár, hogy én nem tudok ilyen magasröptű gondolatokkal előállni, ha illatleírásól van szó... :D ), valóban a nyárra emlékeztető, nagyon cseresznyés, édes illata van, ami biztos, hogy sokaknak már túl sok is lenne, de én imádom! Alapjáraton is az édes és a gyümölcsös illatvilág az enyém és ilyenek közül választok mindig, így ez számomra teli találat! Bár ha nagyon őszinte akarok lenni, ezt az illatot a hugi kapta és én egy másik ugyanilyen kiszerelésűt akkor, használtuk egy kicsit őket és végül cseréltünk, mert így megfelelőek az illatok az ízlésünket figyelembe véve. Ezt a parfümöt (pontosabban edt-t) én is megvettem volna magamnak a leírás alapján, akár megillatozás nélkül is és valóban nekem való, nagyon kellemes illat és a bőrömön viselve is jó kombinációt alkot szerencsére. Egyébként az én laikus orrom csak a cseresznyét érzi ki a felsorolt jegyek közül, de ez annyira különleges és egyedi, hogy imádom! (Hisz tudjátok: az egyediség értek ;):P♥)

A legutolsó, amiről szeretnék mindenképpen szót ejteni az a tartóssága. Az eau de toilettektől a fent említett okok miatt alapból azt várja az ember, hogy néhány óráig érezhetőek intenzíven, aztán eltűnnek és érdemes őket újrafújni. Ez azonban az átlagos, általam eddig ismert edt-khez képest tartósabb és akár egy fél napot is kibír úgy, hogy intenzíven érzem magamon, mások pedig még akkor is dicsérik, mikor én már nem érzem. Én az átlag hétköznapokon ezt nem fújom újra, mert amíg haza nem érek addig meg vagyok vele elégedve, otthon meg már amúgy sem fontos nekem, hogy 100%-osan érezzem. Ha alkalmakra viseltem, akkor azért délután egyszer felfrissítettem, hogy egész nap intenzíven érezhető legyen rajtam ez az isteni finom cseresznyés, édes, gyümölcsös illat. 

Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy felkeltettem az érdeklődéseteket az illat iránt vagy meghoztam a kedveteket a termék kipróbálására!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése