Ebben a bejegyzésben a 2017. augusztusi kedvenceimet szeretném nektek bemutatni és szólni róluk néhány szót/sort. Viszont mivel ebben a hónapban is sok új dolgot próbáltam ki, sok új kedvenc lett és emellett lifestyle kedvenceim is vannak, így ezúttal is kettészedem őket és most a lifestyle kedvenceimről olvashattok. A szépségápolási-, és smink részét pedig IDE kattintva tudjátok elérni.
Aki ismer vagy régebb óta követ itt-ott, az tudhatja, hogy egyetlen "káros" szenvedélyem van, ez pedig az energiaital fogyasztás. Mivel ez nálam valóban rendszeres és kardinális kérdés, így sok ízt, sok márkát kipróbáltam már az évek során. Vannak jól bevált örök kedvencek, melyekkel időről időre találkozhattok az instagramomon vagy Storykban. Ide a havi kedvencekhez azonban igyekszem az újonnan kóstoltak közül egyet kinevezni, ha van az adott hónapban olyan, ami igazán elnyerte a tetszésemet és megütötte a mércét. Augusztusban szerencsére volt ilyen, méghozzá ez a Bomba eper-menta ízesítésű energiaital (fun fact, hogy amúgy én a való életben mindig csak Eitalnak írom őket). Nekem a menta dominál benne és nagyon ízlik, ami azért érdekes, mert a Mojitos változatát kifejezetten utálom és nem vagyok hajlandó meginni. De ebben valahogy lágyabb, számomra finomabb és élvezhetőbb a menta - lehet, hogy az epernek köszönhetően, nem tudom, de nekem nagyon bejött és többször is emellett döntöttem a forró augusztusi napokon. Amellett, hogy csak jéghidegen szeretem alapjáraton az energiaitalokat (és egyébként bármi más innivalót is) a menta külön frissítő és hűsítő hatással volt rám.
Volt még egy ital kedvencem a hónapban, ez pedig ez a Mizo meggyes csoki ízű tejital. Én ezekért a Mizo tejitalokért régebben éltem-haltam, de már jó ideje nem iszom őket, maximum néha a cukormentes kakaó verziót. Ez az új - legalább is számomra - íz viszont nem hagyott nyugodni és nagyon érdekelt, hogy vajon milyen lehet. Régebben a banános-csokist például imádtam, úgyhogy reménykedtem benne, hogy ez is tetszeni fog. Így is lett, nagyon ízlett és ennél is azt éreztem, mint az említett banános-csokisnál, hogy a gyümölcs íze dominál, de mégis ott van mellette a csokis/kakaós ízvilág is finoman. Bár nem nagyon fogok ilyet sem inni, mert ez nem érhető el cukormentes változatban sajnos, de mindenképp kedvenc lett és nagyon tudom nektek ajánlani, ha szeretitek a tejitalokat.
Ezúttal is sikerült egy új kedvencet avatnom zabszelet ügyileg, amit ezúttal vidéken láttam meg és szereztem be először, aztán újra. Ez csak azért meglepő, mert nem tudjátok elképzelni, hogy milyen kínszenvedés és harci feladat mikor otthon vagyok vidéken találni bárhol is zabszeletet árusító üzletet. Na de ez most mindegy is, az új kedvencem ez a karamelles változat, ami valóban karamell ízű, de meglepő módon a szósz nem karamell rajta (a Toffee-val ellentétben). Ennek ellenére is nagyon ízlett nekem és már újra is vettem nem egyszer és újra is fogom még, ahogy az összes többi zabszeletet haha...
Viszont egy számomra eddig teljesen ismeretlen "snack" is bekerült ezúttal a havi kedvencek közé, aminek nem tudom mi a hivatalos, becsületes neve ezeknek, de egy biztos, hogy nekem bejöttek. Leginkább a puffasztott rizsszeletekhez tudnám hasonlítani őket, csak ezek puffasztott kukoricapelyhek vagy valami hasonló és számomra finomabbak is.
Különböző ízesítésű szószokkal leöntve kaphatóak, melyek közül én a banánosat és a csokis-narancsosat kóstoltam meg néhányszor. Nekem a banános ízlett a legjobban, úgyhogy mindenképpen fogok abból venni magamnak is. Ezeket ugyanis az én imádott műkörmösömtől kaptam ajándékba, mert tudja, hogy én nem eszek édességeket és csak cukormentes dolgokat kóstolok meg és csak azoknak csábulok el. Bár ő nem olvas, de ezúton is köszönöm és hálás vagyok neki, mert egy újabb cukormentes finomsággal ismertetett meg, amire magamtól sosem akadtam volna rá.
Maradva a cukormentes vonalon még két új kedvencet avattam, amelyeket a képen együtt láthatjátok. Ez pedig egy cukormentes puding és egy cukormentes keksz kombinációja, amit nyilván nem csak együtt lehet fogyasztani, de én aznap így ettem és így fotóztam be Instagramra és nektek. Ezeket alapjáraton nem is én kaptam, hanem a családban valaki, de mivel én vagyok rákattanva a cukormentes dolgokra, nekem izgatta a leginkább a fantáziám.
A puding cukormentes és főzés nélkül elkészíthető és nekünk csokoládés verzióban volt meg. Nekem a csoki ízesítésű dolgok nem a kedvenceim, sőt egyenesen utálom őket, de ezúttal nagyobb volt a kíváncsiságom a puding iránt, mint a csoki ízzel szembeni ellenszenvem, így kipróbáltam. Nagyon kecsegtető az is, hogy főzés nélküli és gyorsan elkészíthető, így nem kell vele szenvedni és hipp-hopp készen van. Nem vagyok egy nagy puding szakértő, míg ettem édességeket, addig sem ettem sosem magában pudingot, mindig csak a süteményekben. De ennek nagyon kellemes, elég sűrű állaga lett, amit nagyon kellemes volt fogyasztani és laktató is volt ezáltal. Az íze persze nem volt a kedvencem, így magamnak biztosan más ízben fogom megvenni, de meg fogom, mert ízlett és néha jó ilyen édességekkel feldobni a cukormentes életet.
A keksz teljesen natúr, ízesítés nélküli volt, nekem teljesen a Jó reggelt! szeletekre emlékeztetett, amiket mindig a gimibe vittem magammal és amiket nagyon szerettem. Azokat már nem fogyasztok, de mivel ez cukormentes ezt újra fogom szerintem venni, mert egészséges, finom és ki tudja húzni az embert a csávából, ha farkaséhes, de nincs ideje vagy lehetősége rendesen enni.
Ezt a gullón márkát azóta már sok-sok helyen láttam, úgyhogy elég könnyen beszerezhető és - bár drágább, mint például a sima Győri Édes keksz -, de megéri az árát és még a megfizethető kategória.
Azóta már be is szereztem egy töltelékes változatot belőle, amit még nem kóstoltam, de szintén cukormentes és teljes kiőrlésű, úgyhogy remélem, hogy ízleni fog! :)

Nyáron mindig van egy olyan időszak a családunkban, hogy lecsót főzünk, mindenki rákattant és azt akar enni napokig a nagy melegben, így hatalmas adagokat készítünk, fagyasztunk is le és hasonlók.
Ez az időszak idén nyáron augusztusban jött elő és én is éppen otthon voltam ekkor, így sok lecsót ettem és újra nagy kedvencemmé avanzsált. Én tojásosan szeretem, ahogy a családban mindenki a hugit kivéve, úgyhogy így fogyasztottam minden egyes alkalommal. Nem untam meg, olyannyira, hogy rakattam el fagyasztva magamnak is és felvittük Pestre, hogy ott is ehessek majd egy kicsit nosztalgiázva ha olyanom van... :D
Torta/sütemény fronton ritkán láthattok nálam bármit, hiszen nem eszek csak és kizárólag cukormentes változatokat és azokat is elég ritkán.
Augusztusban viszont ez megtörtént, ugyanis megkóstoltam az Ország Cukormentes Tortáját, a Pöttyös Pannit. Erről már ki is fejtettem a véleményem egy részletes bejegyzésben, úgyhogy most nem térnék ki részletesen rá.
Viszont imádtam, nagyon ízlett és két különböző cukrászda kínálatában sikerült megkóstolnom, de természetesen az első kóstolás a Poncsák Cukrászdában volt a legtökéletesebb és legjobb. :3

Alapjáraton is nyilván takarítok, pakolok, de az a standard része a dolgoknak, amiben nem sok kedvencet tudok kiemelni és inkább végzet robotszerűen. Viszont augusztusban vidéken voltam végig és nagy takarítást tartottunk a házunkban is, a pincében is és én a szobámban is. Ezek alatt sok rég elfelejtett "kincs"re és emlékre bukkantam, ami mind-mind jó érzéssel töltött el és kellemes emlékeket idézett fel bennem. Jó volt ezeket újra átnézni, felpróbálni és nevetni rajtuk, hogy mennyi aranyos és vicces dolgot kreáltam kisebb koromban. Nekem a ruha, az öltözködés és a stílus mindig is nagyon fontos és elsődleges volt, így sok olyan gyerekkori ruha/szett került elő, amit meglátva sikítoztam, ujjongtam, mint egy 5 éves - igen, én minden apróságnak tudok örülni... :D és hogy tovább fokozzam a hülyeségemet, volt néhány olyan ruhadarab, amit a pincéből felhoztam, átmostam és hordani fogom, ugyanis én 12-13 éves korom óta nem nőttem semmit és ezek a felsők így is jók rám... :D Így került fel például egy most nagyon divatos és menő bársony bézs/barna hosszú ujjú felső, melyet színben hozzá tökéletesen illő csipkebetétek tesznek még különlegesebbé. Ezt nem is értem, hogy hogy került a pincébe, de valószínűleg a hugi ítélte oda valónak, mikor kinőtte. Ugyanis én kölcsönadtam neki mikor jó volt rá és én akkoriban nem hordtam, de ő kinőtte és leküldte. Na sebaj, a lényeg, hogy előkerült és én idén nagy lelkesedéssel fogom a hidegebb időtől viselni.
Ehhez is kapcsolódik, hogy a legnagyobb augusztusi kedvencem az a családommal töltött idő volt, ugyanis ahogy az előbb említettem egész augusztusban otthon voltam vidéken, így értelemszerűen minden napot együtt töltöttünk. Bár anya természetesen dolgozott, de azért vele is nagyon sok időt töltöttem és rengeteget beszélgettünk, hülyéskedtünk, együtt néztük a kedvenc sorozatainkat (közös kedvenc a Gyilkos elmék), sokat lelkiztünk és volt, hogy csak ültünk kint a teraszunkon és élveztük a jó időt és egymás társaságát.
Ezenkívül lett egy új közös kedvenc sorozat is, amit anya és a hugi már nézett, mikor ment a tv-ben, de én még sosem láttam ezelőtt. Ez nem más, mint a Válótársak, amiről nem gondoltam volna, hogy nekem tetszeni fog, de nagyon megszerettem és alig vártam, hogy nézzük mindig a következő részt. Egy darabig a tv-ben néztük az ismétlést, de aztán kezünkbe vettük az irányítást és online néztük vissza szépen sorban a két évad részeit. Élveztem ezeket az esti közös sorozatnézéseket a nagy nevetésekkel és a felszabadultsággal együtt.

A hugival is nagyon sokat voltunk együtt augusztusban, hiszen ekkor már neki sem volt tábor és vele is nagyon sokat beszélgettünk, néztünk együtt videókat vagy tesztelgettünk termékeket, fürdőbombáztunk együtt és a különböző ünnepségekre, családi eseményekre együtt sminkeltünk. Nagyon sokat jelentett ez nekem, hogy ilyen sok időt a családommal tölthettem, nagyon hálás vagyok érte és nagyon jó lesz majd ebből meríteni az új tanév folyamán. Akkortól ugyanis mikor beindul az egyetem, hiába járok haza minden hétvégén, amikor csak tudok, már a tanulás körül forog minden és az a péntektől vasárnap 1 körülig tartó intervallum egyébként sem sok. De legalább ez az időszak ilyen tartalmasan és együtt telt, amiért nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok!
Még mindig az előző szálhoz kapcsolódik anya szülinapja, ami augusztus 8.-án van és ami nagyon fontos számomra. Nagyon különleges és szoros kapcsolatom van anyával, így az év minden napján szeretném nyilván, hogy boldog legyen, hogy jól teljen a napja és szeretem meglepni valamivel, ha van rá lehetőség. De ez a nap nyilván mindig felértékelődik a szememben és szeretném, ha ez a nap különleges lenne számára is. Ajándékként idén egy parfümöt szerettem volna neki mindenképpen venni, mert szereti őket és volt is neki mindig több is, de mostanság megfigyeltem, hogy a végét járták, így gondoltam ez tökéletes lesz neki. Viszont mivel az illatok terén teljesen más az ízlésünk, így nem akartam olyat venni, ami nem tetszik neki, így beavattam. Együtt szagolgattunk, választgattunk, majd a leginkább tetsző illatot rendeltem meg neki notino-ról. Ennek nagyon örült és én is az örömének, az illat pedig tökéletesen illik hozzá. Ezenkívül egy túrótortát kapott a hugitól és tőlem, ami nagyon sok nagyon finom krémes állagú túrót tartalmazott belülről (ahogy azt a képen is láthatjátok) és mivel neki a túrótorta és a túrós sütik a kedvencei, így nagyon örült neki.
Még egy családhoz kapcsolódó dolog, még egy szülinapozás, bár ez előre hozott ünneplés volt. A képen ugyanis az én kedvenc nagybácsimmal és keresztapámmal láthattok, akinek szeptember 11-én lesz a születésnapja. Azonban ő is Pesten él és nem jön majd haza akkor, most augusztusban pedig itthon volt a barátnőjével pár napot. Így mi megleptük és már most felköszöntöttük előre, amin nagyon meglepődött, mert nem számított rá ilyen korán.
Nagyon jó volt együtt lenni, így a szűkebb családnak, hiszen keveset tudunk az év során a távolság és a mindenki számára rohanó életmód miatt.
Ezek a pillanatok mind-mind jó emlékek maradnak és erőt adnak majd, mikor akár hetekig nem tudok hazajönni a tanulás és demók miatt.
Itt az egyik havi smink kedvencem, nagyon megtetszett nekem ez a pinkes-lilás kombinációjú smink, mikor az IDC Color Makeup Daily Look palettát tesztelgettem, így aztán újra elkészítettem és el is fogom még, mert imádom magamon a pinkes szemsminkeket, amihez ez a paletta elegendő teret és lehetőséget biztosít szerencsére. A szerelem hatalmas vele, így augusztusban többször is elkészítettem ezt a sminket.
Korrekor a szem alatti területre: alapozó alá: ORIFLAME korrektorpaletta (Medium), alapozó fölé: Maybelline Fit me! folyékony korrektor (15)
Szemöldök: PUPA Eyebrow Definition Cream - 001, Ash
Szemhéj: IDC Color Makeup Daily Look paletta, belső szemzug és szemöldökcsont alatt: ekrü, a mozgó szemhéj legelején: korall/rózsa, ezt követően nagyjából a mozgó szemhéj 1/3-ig rosé, a középső 1/3: mályva, utolsó 1/3 és mélyítővonal: bíbor
Szempilla: műszempilla
Púder: Max Factor Creme Puff púder (75 - Golden)
Bronzosító: Rival de Loop Young Sun Powder (01 - shiny sunrise)
Highlighter: Makeup Revolution Ultra Contour paletta
Ajkak: MAC rúzs, Fruity Juicy kollekció, SÍ, SÍ, ME árnyalat (Satin)
Spray: MAC Fix+
Korrekor a szem alatti területre: alapozó alá: ORIFLAME korrektorpaletta (Medium), alapozó fölé: Maybelline Fit me! folyékony korrektor (15)
Szemöldök: PUPA Eyebrow Definition Cream - 001, Ash
Szemhéj: IDC Color Makeup Daily Look paletta, a mozgó szemhéj legelején, nagyjából a mozgó szemhéj 1/3-ig réz, a középső 1/3: óarany, utolsó 1/3 és mélyítővonal: bronzbarna
Szempilla: műszempilla
Púder: Max Factor Creme Puff púder (75 - Golden)
Bronzosító: Rival de Loop Young Sun Powder (01 - shiny sunrise)
Highlighter: Lovely Gold highlighter
Spray: MAC Fix+
Ezen a képen és augusztusban egyébként ez a vastag arany színű hajpánt is a kedvencemmé vált, amit a hugitől "örököltem" és imádom! Én nagy hajráfos, hajpántos voltam tizenéves koromban egészen 18/19 éves koromig, aztán valahogy kicsit kimaradtak az életemből, de most szeretnék újra visszatérni hozzájuk és ehhez tökéletes kezdés ez az új tag a kollekcióban. Többször is hordtam augusztusban és például az augusztus huszadikai ünnepségen is ebben a hajpántban és sminkben jelentem meg.
Az új tanév előtt, ha tehetem mindig felfrissítem a hajam, levágatom a végén a nagyon eltöredezett részeket illetve "átpuhíttatom". Ezek miatt nem csak, hogy esztétikusabb, szebb, de selymesebb, puhább, jobb tapintású és könnyebben kezelhetőbb lesz. Ez történt most és ahogy látjátok kellett azért bőven vágni belőle és az a bizonyos "puhítás" is ráfért.
Mivel 2016. márciusa óta ombre festéssel ki van szőkítve a vége és be van festve szőkére, így ezúttal erre is gondoltam és kértem, hogy hamvasítson rajta.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy én még világosabb szőkére szerettem volna a végét, de úgy látszik ezt soha semelyik fodrász nem érti meg (eddig csak kettőnél jártam), ami kicsit elkeserít... :( De remélem legközelebb már igazi hamvas és VILÁGOS szőke véggel jövök ki a fodrásztól, nagyon-nagyon vágyok rá tényleg...

Most egy olyan aktuális, augusztusi kedvenc következik, amiről sosem gondoltam volna, hogy bekerül ide vagy hogy bármikor is fel fogom ezt még venni életemben.
Ez pedig ez a farmer halász nadrág, ami ráadásul trapéz és elég bő fazon úgy mindenhol. Sajnos elölről nem sikerült még képet csinálnom benne, de majd igyekszem ezt pótolni, míg még viselhető idő van, mert érdemes. Hátulról ugyanis végtelenül egyszerű, klasszikus farmer színe van egy minimális koptatással. Elölről azonban gyönyörű virágos hímzés díszíti a lábszárt tele apró kis rózsaszín gyöngyökkel. Szerintem gyönyörű, nagyon csajos és mostanság nagyon trendi, így mikor megláttam a szekrényem mélyén úgy voltam vele, hogy én ezt hordani fogom hiába utálom a trapéz és bővebb szabású nadrágokat, mert ez valamiért nagyon tetszik. Így ezt augusztusban rengeteget hordtam itthon a faluban, vásárolni vagy bárhová, így nagyon jó szolgálatot tett nekem.
Utolsó divat témájú kedvencem pedig ez a kis farmer fodros, gumis crop top, melyet a kedvenc ruhaboltomban kaptam anyától még július legutolsó napjaiban, de csak augusztusban kezdtem el hordani.
Augusztusban viszont szinte le nem szakadt rólam, rengeteget hordtam és inkább kimostam este, hogy másnap felvegyem, minthogy mást válasszak, annyira megtetszett. Ez nálam nagyon ritka, szeretem azért váltogatni a felsőimet, de erre rákattantam és ha mentünk valahova is mindig ezt választottam akár a szőrös zsebű farmer rövidnadrágomhoz, akár a hosszú, felvarrós farmeremhez, akár a fekete bőr hatású testnadrágomhoz, akár csinos szoknyákhoz, vagy az előző képen bemutatott halász nadrághoz is. Instán és snapen, aki követ az biztosan láthatta mennyire szeretem és mivel ez nem ujjatlan, hanem van ujja, ezért a későbbiekben is fogom tudni hordani - nem csak nyáron.
Augusztus első hetében még fent volt ez a fekete-neon sárga köröm, ami régi nagy vágyam volt és végre megvalósult. Az eredeti nagy álom az az volt, hogy legyen full fekete a körmöm és a kereszt kövekkel legyen kirakva benne, ami fontos nekem, hiszen vallásos vagyok. De tudtam, hogy ez a köröm csak és kizárólag hosszú körömmel tetszene nekem és mutatna szerintem jól, így erre nyárig várnom kell. Ez meg is valósult és egy-egy neon sárga színnel dobtuk fel, ami miatt még inkább imádtam! Bár nem szeretek egy típusú körmöt többször elkészíttetni, de ezt biztosan el fogom még, lehet, hogy jövő nyáron, lehet később, de tuti lesz még fekete keresztes körmöm.

Augusztus közepétől nagyjából pedig ez a másik álom és szerelem volt jelen a körmeimen, mely még most is rajta van, mikor ezt a bejegyzést írom. Ennek koncepciója pedig az volt, hogy áttetsző körmöket szeretnék, legalább is ezt a hatást szeretném elérni, hogy bár rakunk rá díszítéseket, de összességében egy átlátszó/áttetsző hatást kelt.
Ez is egyértelmű, hogy a hosszú körmön érvényesül, így került rá csak most augusztusban sor és imádtam minden egyes pillanatot vele - kivéve, mikor egy hete a nagy fapakolásban és dobálásban az egyik tövig letört, ami velem még sosem fordult elő ezelőtt és eléggé fájt is utána 2 napig. De nem erre akarok és fogok emlékezni, ha a róla készült képeket nézegetem, ugyanis szerintem egyedi, különleges és olyan Fruzsis. A hatást itt is megtörtük és fokoztuk azzal, hogy a gyűrűs ujjamra egy nude árnyalat került, ami nekem még szebbé és különlegesebbé tette.
Külön imádtam benne egyrészt, hogy minden egyes körmömre (leszámítva a két gyűrűst a nude-os árnyalattal) más és más motívum került ezüst és sötét pinkes-lilás árnyalatú porokkal, csillagokkal.
Amit még különösen imádtam benne az a holografikus hatású ezüst csillámok illetve kis csillagok. Alapjáraton oda meg vissza vagyok a holos dolgokért, de a körmömben extrém mód imádtam őket és még most az új köröm előtt 2 nappal is tudok bennük gyönyörködni, tudom csodálni őket és újra szerelembe esni velük minden egyes alkalommal.
Ilyen körmöm is biztosan lesz még egyszer, mert ez is nagyon különleges, nagyon Fruzsis és erre szükségem lesz még később is! :P
Nos, ennyi lett volna a augusztusi kedvenceim lifestyle és minden egyéb, ami nem szépségápolás és nem smink része. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket.
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
Addig pedig ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az új, Facebook oldalamon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése