2017. szeptember 29., péntek

2017. szeptemberi kedvencek - lifestyle, étel, ital, minden más

Ebben a bejegyzésben a 2017. szeptemberi kedvenceimet szeretném nektek bemutatni és szólni róluk néhány szót/sort. Viszont mivel ebben a hónapban is sok új dolgot próbáltam ki, sok új kedvenc lett és emellett lifestyle kedvenceim is vannak, így ezúttal is kettészedem őket és most a lifestyle kedvenceimről olvashattok. A szépségápolási-, és smink részét pedig IDE kattintva tudjátok elérni.
Az első legnagyobb kedvencem szeptemberben az új iskolatáskám volt, ami egy Dorko hátizsák és én első látásra szerelembe estem vele, amikor az instájukon vagy a weboldalukon beleakadtam. Be is raktam kedvencek közé és csak álmaim hátizsákjaként gondoltam rá, hiszen (ha hiszitek, ha nem) már évek óta üldözök egy hologramos hátizsákot - nem konkrétan egyet, hanem egy ilyen típust. Láttam már élőben egy lányon illetve neten is képeken, de sosem volt hozzá szerencsém úgy igazán testközelből illetve boltokban sem láttam sosem őket, így sokáig csak álmaimban léteztek ezek. Aztán megjelent egy elérhető közelségben, de még mindig nem úgy, hogy megfoghattam volna, megnézhettem volna, így kicsit csak illúziónak tűnt. Mindaddig míg el nem mentünk a huginak sulikezdésre vásárolni egy kinézett csajos, rózsaszín adidas hátizsákot. Ahogy beléptünk az üzletbe, ahol nem csak adidas, hanem Nike és Dorko cuccok is voltak, rögtön kiszúrtam és teljesen el voltam alélva - szó szerint. Ekkor jött a nagy dilemma (ami nem is volt olyan nagy), hogy vegyem-e meg most a hátizsákot, ami nem volt tervben az idei sulikezdésre vagy sem. Azt hiszem azok után, hogy leírtam, hogy mennyire szerelmes voltam és vagyok belé, nem is kérdés, hogy megvettem - ahogy egyébként a hugi is, úgyhogy most együtt divatolunk: ő vidéken, én Pesten. Ami csak azért meglepő, mert alapjáraton sosem választunk semmiből sem ugyanolyat, de ebben - és a következőben - meghazudtoltuk ezt az állítást. 
Ugyanekkor ugyanott bukkantunk rá a szintén a Dorko márkától erre az ezüst kicsit vastagabb talpú cipőre, ami szintén első látásra szerelem volt, na meg hát tökéletesen illett a táskához... Így végül ebből is hazajött velünk egy-egy pár, aminek mind a ketten nagyon-nagyon örültünk és bár mindketten eredetileg más cipőt néztünk ki, de ez volt a legjobb választás azt gondolom. Érdekes, hogy egyformát választottunk, mert ahogy mondtam nem szoktunk és nem is igazán szeretjük, de ezúttal egyikőnket sem érdekel ez, mert hatalmas a szerelem. A hónap nagy részében ezt a cipőcskét hordtam és sok-sok dicséretet kaptam rá (ahogy egyébként a táskára is), úgyhogy úgy tűnik, hogy az embereknek/nektek is tetszik... :P



Még egy kicsit a fényes, csillogós és holografikus dolgoknál maradva született még egy kedvencem szeptemberben ennek a holós tolltartónak a személyében. Erről nem tudok sokat regélni, mert egyszerűen nem tudom szavakba önteni, hogy mennyire tetszik, úgyhogy csak annyit fűznék hozzá, hogy minden egyes nap minden előadást, gyakorlatot és tanulást feldob ez a kis csoda, mert már csak a csodaszép külsejével is feldob és szerelembe ejt - nem hogy a belsejével... :P Eredetileg ez neszesszer akar lenni valószínűleg a méretéből ítélve, de ez engem marhára hidegen hagy, mert én tolltartónak képzeltem el és tolltartónak használom. :D (Ahogy egyébként a hugi is, ugyanis neki is vettem egyet, hiszen ugyanazokhoz a cuccokhoz ugyanolyan tökéletesen illik...)
A kedvenc ruhadarabom a hónapban pedig ez a farmerzakó, ami ismét egy saját kreálmány és a háta a legeslegnagyobb kedvencem, szerintem magáért beszél és én úgysem tudok értelmesen nyilatkozni róla csak csodálom és oda vagyok érte nagyoooon! Valószínűleg veszek még majd rá hozzájuk passzuló felvarrókat, de a legeslegnagyobb kedvencem az a "GIRL SQUAD" felirat lesz akkor is illetve a bal felkaromon az emoji, amit direkt tetkószerűen varrattattam fel. I-MÁ-DOM!








Áttérve az ételekre szeretném elsőként kiemelni a zabkását, mint újra felfedezett kedvencemet. Én ugyanis régen nagyon sokszor ettem és imádtam, de aztán bizonyos okok miatt felfüggesztettem és már hónapok óta nem ettem szerintem. Annyi volt amúgy az oka, hogy anno kicsit leszoktam róla, hogy én úgy szeretem mikor a zabpehely jól magába szívja a tejet és nem száraz, hanem olyan kellemes állaga van. Ezt én mindig úgy értem el, hogy egy kis fazékban összefőztem őket, ahogy azt sok helyen látni és olvasni lehet. Ez viszont nekem nem fér bele minden reggel és a tejben lévő tejcukor miatt mindig sikerült odakapnia, amit nyilván rögtön kellett volna elmosni, de arra már nem volt idő, így csak miután végeztem és hazaértem délután/este akkor estem neki. Ez az állandó körforgás egy idő után terhessé vált számomra és beleuntam megmondom őszintén. Ekkor hallottam valakitől, hogy ő csak mikróban melegíti össze őket, így gondoltam kipróbálom, mert amúgy meg imádom a zabkását és nem szívesen mondtam volna le róla. Viszont nekem ez a mikrós dolog nem jött be, épp azért nem amiről az előbb írtam: nem tudtam elérni azt az állagot, amire vágytam. Tehát nem a melegség a fétisem a zabkásánál, hanem az állag. Szeptember elején viszont kitaláltam, hogy így hogy újra beindul az egyetem jó lenne mégis egy rendszert vezetni az étkezésembe is és a nyáron elkezdett kicsit más struktúrát átültetni az egyetemi, rohangálós hétköznapokra is. 
Így jött az ötlet, hogy ki kellene próbálnom, hogy este összeöntöm a natúr zabpelyhemet és a kedvenc 0,01%-os RISKA tejem és berakom a hűtőbe, hogy hadd szívja meg magát a zab és ha nem is lesz meg az az igazi állag, mint amikor elfőzöm róla a tejet, de talán maga a zabpehely annyira nedvességtartalommal teli és kellemes lesz, mint régen. Szerencsére ez az ötlet és módszer bejött, úgyhogy szinte egész szeptemberben ezt ettem reggelire akár magában, akár mirelit eperrel, akár aszalt gyümivel. Tudom-tudom, már túl sokat írtam róla és bocsi, de ez kikívánkozott most belőlem... :D 






A következő hatalmas kedvencem a hónapban az ez az almás-kekszes cukormentes süti volt, ami egyébként sütést sem igényel és roppant mód könnyű elkészíteni. Erről most nem szeretnék sokat írni, mert lesz róla külön receptet tartalmazó poszt, de megsúgom nektek addig, hogy isteni finom és így hogy cukormentesen készítettük el kétszer is már, így én is ettem belőle. Ami azért nagyon nagy szó, hiszen már 3 éve nem ettem az otthoni süteményekből szerintem akármennyire is jól néznek ki. De ez így, hogy cukormentes megdobogtatta a kis szívem, főleg így, hogy egyébként is az egyik nagy kedvenc sütim már vagy 10 éve. 
Maradva a cukormentes dolgoknál akadt még néhány kedvencem szeptemberben. Ezek közül az egyik egy régi-új kedvenc: ez a Mizo 0% zsírtartalmú és hozzáadott cukrot nem tartalmazó kakaó. Ez már nem egyszer, nem kétszer szerepelt a kedvenceim közt illetve az Instán és a Storykban is. Bár azért nyáron nem ittam olyan sokszor, talán egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor. Most viszont, hogy beköszöntött az ősz és az iskolakezdés újra rá vagyok állva, ugyanis sokszor ezt vittem magammal a hónapban és kortyolgattam az előadások közt vagy éppen egy zabszelettel megállta a helyét egy ebéd helyett, úgyhogy tényleg sokat fogyasztottam szeptemberben és áldom a Mizot érte, hogy legalább egy a sok finomabbnál finomabb tejitalaik közül cukormentes! (Btw. remélem idővel lesz több is :P )
Még valami ami cukormentes és nagy kedvenc volt a hónapban... Ezt a gullón márkát még a nyáron ismertem meg és a sima kekszük be is került az előző havi kedvenceim közé, ha jól emlékszek. Most viszont egy másik változatot vettem újra belőle és fogyasztottam szeptemberben, ami annyival extrább az előzőnél, hogy töltött. Nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen a sima változat nagyon meggyőzött és az ilyen típusú joghurtos töltelékes kis kekszeket nagyon szerettem anno a Jó reggelt! kínálatából is - és ahogy említettem engem ez a márka a kekszeivel teljes mértékben rájuk emlékeztet mind koncepcióban, mind kinézetben, mind ízben. Nos, ez is hozta a várt eredményt, bár a legelső alkalommal kicsit furcsa volt, hogy a benne lévő szósz/joghurtos réteg kicsit savanykás, vagyis pontosabban nem annyira édes, de ezt aztán már aznap megszoktam és azóta már fel sem tűnik. Utólag rakja össze amúgy ezt az ember, hogy akkor vajon a régi másik fajtában mennyi cukor lehetett?! :O Na mindegy, a lényeg, hogy nagyon ízlett, nagyon szerettem és spóroltam vele, mert azért nem a legolcsóbb, de megéri az árát és mindenképpen újra fogom ezt is venni illetve kóstolgatok még mást is a márkától mert van még bőven mit...
Ami nem teljesen cukormentes, de hozzáadott cukrot nem tartalmaz, ez biztosan tudom, hiszen otthonról hozom vidékről, azok ezek a házi lekvárok. Van belőle sárgabarack, őszibarack és cseresznye is és imádom mindegyiket egytől egyig! Én mindig is nagy lekváros voltam, de ugye ezekről is lemondtam anno, hiszen a boltiakat telenyomják cukorral (kivéve a Norbist és egy-két diabetikusat, amit vettem már néhányszor és fogok is még, csak kicsit húzósabb ezeknek az ára). Erről viszont tudom, hogy úgy készült, hogy nincs benne plusz cukor és isteni finomak, élek-halok értük! Egyébként kérdezhetnétek, hogy mégis mivel eszem, ha nem eszek kenyeret, palacsintát és semmit, amire rá lehetne kenni?! Jogos a kérdés... :D Zabszelettel szoktam enni belőlük vagy a cseresznyés/meggyes isteni finom sajttal, úgyhogy nyugi, ne féltsen engem senki: MEGOLDOM! :D
Jöjjön most egy talán tőlem kicsit furcsa dolog, a pirított hagyma! :D Nyilván nem sok mindent lehet erről elmondani csupán annyit, hogy a huginak a nagy kedvence egy ideje már és a múltkorában én is megkóstoltam, hiszen régen a hotdogban például imádtam. Meg is győzött és szeptember elején ebből is beszereztem egyet, amit azóta sajt meg csirkemell mellé már meg is eszegettem, úgyhogy hamar elfogyott, de nagy kedvenc volt a hónapban. Ez is egy olyan új kedvenc, ami biztosan nem csak egy fellángolás és mostantól mindig kell itthon lennie kategória lesz.






Kicsit elcsépeltnek tűnhet, DE nem nálam... a földimogyoró illetve a diákcsemege, mint kedvenc! :D Ugyanis mióta máshogy eszek, nem veszek ugye semmilyen chipset, snakcet, nasit és valahogy emiatt van az szerintem, hogy teljesen elfelejtkeztem ezekről, hiszen nem járok azokon a sorokon és kiesnek mindig a látókörömből. A múltkor viszont a család evett otthon sós földimogyorót és engem is kínáltak és akkor világosodtam meg, hogy: "Jé én ezt szeretem és végül is ehetem is, úgyhogy szuper!". Aztán vettem is egy nagy csomaggal ide Pestre és mellé diákcsemegét is magamnak, mert azt is nagyon szerettem a tinikorom vége felé már (előtte ugyanis gyűlöltem a mazsola miatt). Mindkettő fajta nagyon bejött és újra felfedezett kedvencek lettek szeptemberben, úgyhogy mindenképp itt a helyük!
Ha már snack, nem maradhat ki ezúttal sem az örök kedvenc zabszelet szekció, melyek ebben a hónapban azért emelendők külön ki, mert a héten többször este érek haza vagy délután és hiába reggelizek 6-fél 7 körül, azért 4-ig vagy 7-8-ig nem vagyok el arról a kis zabkásáról még én sem. Ekkor jön nagyon jól a zabszelet többek közt, akár magában, akár energiaitallal, akár cukormentes kakaóval szürcsölgetve is megállja a helyét és engem ellaktat, úgyhogy nagy megmentőm volt szeptemberben sokszor. De a "vészhelyzeteken" kívül is ettem természetesen, mert nagyon szeretem. Bár sok ízt megkóstoltam, de a két legnagyobb kedvencem a hónapban a kávés az öntet/szósz nélküli és a barackos az öntetes/szószos változatból. 
A szeptember első napjaiban elkészült új körmöm is a havi kedvencem természetesen, bár persze a nyári hosszú körmök után szokatlan volt eleinte kicsit ez a rövid, de szerintem nagyon szép, kis csajos és nagyon tetszett már első perctől kezdve! Szokatlan volt az is, hogy rövid újra 3 hónap hosszúság után, de maga a szín is, mert sosem volt még nude körmöm, én mindig is a piros, pink és rikító színekért voltam a körmeimen odáig. Viszont annyi szép nude műkörmöt látok instán, hogy gondoltam kipróbálom és egész nyáron szerettem volna a hosszú körmömmel, de végül mégis inkább mindig mást találtam ki... Ezúttal azonban nem, kértem a körmösöm, hogy ajánljon nekem valamilyen nude színt és bár én alapból barnás nude-ra gondoltam, ahogy megmutatta ezt egyből megtetszett és aztán hiába mutogatott még különböző árnyalatokat, ennél maradtam. Nekem tényleg nagyon tetszik és bár nem leszek az a lány, akinek mindig visszafogott, nude színűek a körmei, de néha-néha, pár havonta vagy egy évben egyszer nem fogok már tartani tőle és egész hónapban jó érzéssel viseltem. :) 
A szokásos nagy öröm is előjött szeptemberben is azzal, hogy új pillákat rakattam. Hiába elég rég van már műszempillám, nem tudom megszokni az érzést mikor kész és csak ámulok, hogy milyen gyönyörű lett, egyszerűen nem tudok ráunni. A hónap elején voltam a kozmetikusomnál, aki műszempilla felrakással is foglalkozik és ő varázsolt újra gyönyörű pillákat nekem. Ezúttal természetesebbeket kértem, mert ez praktikusabb azért a rohanós egyetemi mindennapokon és a szemüvegem miatt is ez a jobb, csak nyáron szeretek durvulni és extrémebbet, hosszabbat kérni. Most ilyen kis természetesek lettek, ami azért a sajátjaimhoz képest közel sem semmi és én odáig meg vissza vagyok értük! Mennem kell már majd töltetni, bár nem nagyon hullott még ki egy szál sem a 3 hét alatt, úgyhogy tökéletesen elégedett vagyok vele és imádoooom! 
Ugyanekkor ugyanott csináltattam viszont valami nagyon újat, valami olyat, amire nem régóta vágyok, de azóta nagyon és mióta elhatároztam, hogy akarom azóta csak azt vártam, hogy mehessek és megcsináljuk. Ez pedig nem más, mint az, hogy az eredeti, normál kettő füllyukam mellé lövettem még kettőt jobb oldalra. Tudom, hogy a legtöbb embernek ez gimis illetve tini korszakában történik meg, de nekem akkor valahogy kimaradt, engem akkor egyáltalán nem vonzott és nem is fordult meg a fejemben, hogy plusz lyukat lövessek a fülembe (pedig aztán a külsőm elég extravagáns volt már akkor is). Nyár végén viszont volt egy ilyen kattanás, hogy akarom és onnantól kezdve senki sem tudott volna lebeszélni róla. Úgyhogy lebeszéltem a nővel, akihez járok mindent és a pillázáskor megcsinálta nekem ezt is. Nem vagyok alapból egy félős, például a vérvételtől sem félek (bár még csak kétszer vettek tőlem vért), de ettől eléggé paráztam, mert mondta, hogy nem érzésteleníti el, mint ahogy régen fújkálták. De szerencsére egyáltalán nem volt vészes, úgyhogy nyilván kibírtam és még csak nem is fájt, csak nyilván egy pillanatra kellemetlen volt ahogy átdöfte a géppel a fülem. Amúgy már magát a fülbevalót lőtte bele a gép, úgyhogy már csak a hátulját rakta rá és kezdhettünk is a pillámba, nem volt sok idő egyáltalán. Egyébként egy fehéret és egy pinket választottam és ezt a szakszerű fülbevalót azt mondta egy hónapig ne váltogassam, úgyhogy azóta is ezek vannak benne, de egyébként nekem tetszenek, sokkal szebbek, mint amiket régen másoknál láttam, úgyhogy nem zavar, hogy ezeket kell viselnem. Szerencsére amúgy semmi gond nem volt velük aztán, nem gyulladtak be és nem volt velük probléma. Mondta a nő, hogy a legfelső lehet kicsit érzékenyebb lesz vagy azzal lehet egy kis galiba, mert a kis méretű füleim miatt az már a porc közelében lett kilőve. De szerencsére nem lett azzal sem semmi gond, bár azért azt több napig éreztem olyan érzékenynek és kicsit később is értem el azt vele, hogy a mindennapos forgatás pörgős legyen, de aztán hamar az is megnyugodott és azóta is szuper velük minden. Nagyon örülök, hogy megcsináltattam végül és nekem nagyon tetszik magamon, most már így 3 hét után olyan, mintha mindig is ott lettek volna... :D Egyébként van még egy örömforrás ebben a füllyukasztásban, méghozzá az, hogy mostantól megnézhetem a kedvenc ékszerboltjaim kis méretű, felszorítós fülbevalóinak a kínálatát is. Alapból 2 Swarowski gömb alakú fülbevalót szeretnék venni beléjük az az ami biztos, mert olyanom a rendes, eredeti lyukakban is van és szerintem a kicsikben is szépen mutatnának. De szeretnék majd egyedibb, vagányabb, csajosabb darabokat is, amiket amúgy máskor kihagyok és meg sem nézek, mert túl kicsi lenne sima fülbevalóként. Remélem értitek és érzitek a nagy lelkesedésem, bocsi.... :D


Nos, ennyi lett volna a szeptemberi kedvenceim lifestyle és minden egyéb, ami nem szépségápolás és nem smink része. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket.
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
Addig pedig ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az új, Facebook oldalamon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2017. szeptember 26., kedd

2017. szeptemberi kedvencek - szépségápolás és smink szekció

Ebben a bejegyzésben a 2017. szeptemberi kedvenceimet szeretném nektek bemutatni és szólni róluk néhány szót/sort. Viszont mivel ebben a hónapban is sok új dolgot próbáltam ki, sok új kedvenc lett és emellett lifestyle kedvenceim is vannak, így ezúttal is kettészedem őket és most a szépségápolási és sminkes kedvenceimről olvashattok. 

Az első két kedvencem kicsit összefügg ugyanis egyszerre vettem őket még a nyár végi PUPA kiárusítás/nagy nyári akció alkalmával. Ilyenkor nem csak a kifutó termékek a limitált kiadásokból, de az állandó kollekció egyes tagjai is 20-50% kedvezménnyel érhetők el heteken keresztül. Ennek keretein belül szereztem be egy miss PUPA VELVET MATT rúzst a 100-as, Nude árnyalatban. Nem titok, hogy a PUPA a kedvenc sminkmárkám és azon belül is a mattra száradó folyékony rúzsaik, az I'm Matt Lip Fluidok a legeslegnagyobb kedvenceim. Viszont alapjáraton is szeretek új termékeket kipróbálni és kísérletezgetni, hát még ha a kedvenc márkámról van szó... Így elhatároztam, hogy idővel minden (ajakra való) terméküket szeretném kipróbálni, ami felkelti az érdeklődésemet. Ennek apropóján nagyon jól jött, hogy a Velvet Matt rúzsok is le voltak félárra akciózva, így mindössze 14.. Forintért tudtam beszerezni őt. Így hogy beindult az új szemeszter és nem hordhatok azért minden nap vörös illetve extrém rúzsokat, meglepően sokszor nyúltam hozzá annak ellenére, hogy új darabja a kollekciómnak. Szeretnék a közeljövőben egy nagy PUPA ajaktermék bemutatós és véleményezős teszttel érkezni nektek, ahol majd kitérek a részletes tulajdonságaira neki is, de a helye mindenképp itt van a szeptemberi kedvencekben! 
Ugyanekkor szereztem be ezt a PUPA tavaszi, limitált, PINK MUSE kiadású miss PUPA szájfényt a 206-os, Soft Pink árnyalatban. Ez talán meglepő lehet sokatok számára, ha már olvastok egy ideje vagy ismertek, ugyanis nem vagyok egy nagy szájfényes, sőt tipikusan rúzsos csaj vagyok. Viszont az előbb elmagyarázott kíváncsiság miatt és azon felbuzdulva, hogy a PUPA termékekben még sosem csalódtam és a PINK MUSE kollekcióból már kettő termék is kedvencemmé vált, úgyhogy reméltem, hogy ez sem fog csalódást okozni. Ez gondolhatjátok milyen jól sikerült, ha a kedvenceim közé került be egyenesen ez a szájfény! :D Amit tudni kell róla röviden az az, hogy sokkal testesebb, kevésbé vizes a textúrája, mint az általam eddig használt szájfényeknek és valahogy nem ragacsos, de érezhető, hogy masszív és nem az a típus, ami kettő szempillantás alatt elpárolog, eltűnik vagy elcsúszik az ember ajkáról. Épp ezért lett nagy kedvencem, mert nagyon kellemes, kényelmes viselet és szájfényhez képest tartós is, úgyhogy szívesen viseltem a hónapban akár az egyetemen, akár hétvégén vagy csak bevásárláshoz is. Színe ugyanis nem sok van (az én aránylag sötét ajkaimon legalább is nem sok), de nagyon szép vizes és csillogós hatást kelt az ajkaimon és optikailag dúsítja őket, ami nekem nagyon tetszik. Ezt bármikor könnyen újra lehet kenni, akár tükör használata nélkül is, úgyhogy igazi táskába dobós darab is lehet ez akár. Részletesebb vélemény az ígért posztban, boomerang és még több kép róla pedig az Instagramomon!
Áttérve kicsit a testápolás és testen használatos dolgokra kiemelném az aktuális kedvenc deom, amit szeptember elején kezdtem el használni és használtam is a hónap folyamán minden egyes nap. Így hogy a nagy kánikulák és melegek már elmúltak úgy gondoltam visszatérek az én örök kedvenc izzadásgátlóimhoz/dezodoraimhoz, név szerint a golyós kiszerelésűekhez. Nekem ezek örök kedvencek, azonban ezen belül egy új kedvenc lett a hónapban ez a Nivea invisible for black & white golyós dezodor. Régen ki szerettem volna már próbálni ezeket a Nivea golyós deokat, de eddig mindig azért maradt el, mert úgy gondoltam nem érdemes ilyen üveg csomagolású deot választani praktikussági okok miatt. Most viszont győzött a kíváncsiságom és milyen jó is ez, hiszen nagyon megszerettem. Jól véd egész nap a kellemetlen szagok ellen a már nem kánikulai időben, hamar megszárad, kellemes, nem túl erős, parfümökkel jól kombinálható illata van és valóban nem hagy foltot sem a fehér, sem a fekete ruhán. Ez az első egyébként nálam amúgy, ami be is tartja ezt az ígéretét, nem csak hiteget vele. Úgyhogy összességében szuper kis dezodor ez, mindenkinek tudom ajánlani!
A hónapban használt tusfürdők közül egy új kedvencem lett, méghozzá ez a baba szilvás krémtusfürdő, ami ha jól tudom egyébként is viszonylag új a márkánál is. Alapjáraton odavagyok a baba tusfürdőkért és otthon, vidéken mi már évek óta csak és kizárólag baba tusfürdőket használunk, így eléggé kiismertem már a márkát és nem egy kedvencem került ki tőlük. Ezt a szilvás változatot most vettük először meg és nagyon izgatta a fantáziám, hogy vajon milyen lesz és mennyire fogom szeretni. De nekem nagyon bejött és jól esett minden alkalommal a használata - ez egyrészt a kellemes, számomra nyugtató és kicsit a sima, kék, lanolinosra emlékeztető illata miatt volt. Másrészt annak volt köszönhető, hogy ez ahogy említettem krémtusfürdő, ami a babánál mindig valós állítás is, hiszen minden krémtusfürdőjük nagyon krémes, tápláló, selymes és jó érzés a bőrön, egyszerűen imádok vele fürödni. Ez ebben a hűvös időben különösen jól esett, úgyhogy ezért lett ő a havi kedvenc tusi a többi használt mellett.
Még egy fürdéssel kapcsolatos kedvencem lett szeptemberben ennek a HelloSoap "Hello Provence" fürdőbomba személyében. Erről és a többi a márkától tesztelésre kapott termékről már született egy részletes, mindenre kitérő bejegyzés, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok lessétek meg azt. Most csak annyit róla, hogy ez is nagyon tetszett és nagyon jól feldobta az egyik kicsit hűvös, borongós estémet és nyugtatta a lelkem a levendula illata, színe és száraz virágdarabkái a vízen úszva.








Az utolsó két termékem szorosan összekapcsolódik és a legutóbbi notino-s rendelésem darabjai közül került ki. Az egyik ez a FREEDOM szemöldökpomádé, melyet én nagy döntögetések után a Dark Brown árnyalatban rendeltem meg. Nagyon féltem, hogy sötét lesz, hiszen ez az utolsó előtti legsötétebb a kínálatban ha jól tudom és nem akartam volna majdnem fekete szemöldököket. Viszont az eddig használt (és egyébként imádott) PUPA szemöldökpomádém épp, hogy világosabb a kelleténél kicsit, így próbáltam egy sötétebbet választani ezúttal. Hál' Isten nagyon jó lett a szín, tökéletesen egyforma színe van a hajam eredeti, tehát felső részével és egyáltalán nem lett túl sötét, nem kelt túl drasztikus, túl sok hatást. Mindezek mellett nagyon tetszik maga a termék is és bár meg kell szoknom, hogy szárazabb a textúrája, mint a PUPA változatnak, de így is nagyon könnyű vele dolgozni és nagyon szép és természetes hatást kelt. Igaz, hogy szeptember első hetében jött meg ez a rendelésem, így nagy kánikulákat már nem élt meg, de a tartósságával is maximálisan elégedett vagyok eddig. Reggeltől estig meg sem moccan, nem kenődik, nem maszatolódik a lazább és a kemény, rohangálós, megerőltető napokon sem. Én imádtam az előzőt is, de imádok kísérletezgetni és így hogy az beszáradt a végéhez közel, úgy gondoltam kipróbálok egy másik márkától egy hasonló terméket. Erről a FREEDOM-ról sok jót hallottam/olvastam és árban is nagyon kedvező volt, így bevállaltam és egyáltalán nem bántam meg, sőt... Ha ti is kerestek egy jó árban lévő, jó minőségű szemöldökpomádét, akkor szerintem ez a ti terméketek (is)! ;) Arra figyeljetek, hogy ami a webshopban van kis színminta az elég jól megközelíti a termék valódi színét, ha viszont kibontva látjátok élőben vagy neten képeken, akkor vigyázzatok, mert csomagolásban világosabbnak tűnik, mint amilyen felkenve. 
Ehhez nem járt semmilyen ecset, applikátor vagy bármi, ami a felvitelt szolgálná, így már előre gondolkodva rendeltem hozzá egy szemöldökecsetet is ugyanattól a márkától. Ez hivatalosan FREEDOM ProArtist ecset szemöldökre, így bíztam benne, hogy ha erre lett kitalálva és még azonos márka is, hátha jól fog működni az új pomádéval. Így is van, szerencsére nagyon jó minőségű, nagyon jól vágott, elég kemény fejű, de puha, ami mind-mind kell ahhoz, hogy szemöldökecsetként jól működjön. Nagyon meg vagyok vele elégedve és nagyon örülök, hogy emellett döntöttem, mert nagyon olcsó volt, de nagyon jó, úgyhogy igazi kötelező darab azoknak, akik használnak pomádékat. Én még más színben is meg fogom rendelni, rózsaszínben mindenképp! :P


Nos, ennyi lett volna a szeptemberi kedvenceim szépségápolási-, és smink része. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket.
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
A lifestyle kedvencekkel hamarosan jövök, hogy még beleférjen augusztusba, úgyhogy látogassatok vissza, ha azokra is kíváncsiak vagytok!
Addig pedig ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az új, Facebook oldalamon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2017. szeptember 22., péntek

Egy újabb szerelem-márka: HelloSoap

Mint azt már biztosan páran tudjátok - nagyon szeretem a különböző fürdőtermékeket, legyen szó egy szimpla tusfürdőről, habfürdőről, fürdőkrémről vagy fürdőbombáról. Ezekről már több ízben esett szó itt a blogon is, gondoljunk csak a külön sorozatomra, A nagy tusfürdőmustrára! De az egyéb, kicsit extrább fürdőtermékeket  is mindig szívesen mutatom be nektek a blogos Instagramomon még feloldódás előtt és közben is. Több márkától próbálkoztam már mindenféle fürdőtermékekkel, fürdősütikkel, de egyik sem okozott akkora élményt eddig, ami miatt leragadtam volna náluk. Azonban időről időre bevásároltam, berendeltem néhány darabot és kísérletezgettem velük, hátha eljön a várva várt eredmény, amit sok külföldi Instagramon látok. Azonban ez mindig elmaradt...
Ezért is örültem különösen, mikor a HelloSoap megkeresett azzal, hogy szívesen küldenének nekem egy csomagot olyan fürdőbombákkal, amik valóban működnek is miután látták a szenvedéseim az egyebekkel. Természetesen igent mondtam, hiszen mindig szeretek új termékeket tesztelni, így pedig különösen, hogy az egyik olyan cégtől próbálhatom ki őket, akiket figyelemmel követek és nagyon szimpatikusak egyébként. A csomag tartalmát már láthattátok az Instagramjaimon képek és videó formájában is, de most a véleményemmel együtt hozom el nektek, hogy megismertethessem veletek is kicsit ezt a márkát és megmutathassam, hogy nekem mi és mennyire vált be tőlük.




Azért elöljáróban szeretnék néhány mondatban írni magáról a márkáról is, hogy ha véletlenül nem ismernétek őket, tudjátok hova tenni mielőtt belevágunk a sűrűjébe! 
A HelloSoap egy 2015-ben alakult magyar vállalat, mely kézzel készült, vegán élménykozmetikumokat gyárt. Leginkább a fürdőbombáikról és a szappanaikról ismerhetitek őket, de gyártanak ezeken kívül testradírokat, ajakápolókat és testvajakat is. Rajonganak azért, amit csinálnak, a fürdésért, a színekért, az illatért és az egész világért - ez olvasható az oldalukon. Ezt én teljesen viszont is látom a termékeikben, ugyanis a nálam találhatók mindegyike gyönyörűen néz ki és mind más színű is. Ezenkívül olyan csodálatos illatfelhőt hoztak létre már csomagoláson keresztül a dobozban, hogy a szobámban kinyitva napokig ezt az illatot éreztem, ha beléptem. Ha pedig kibontottam egyesével őket és közelről, koncentráltabban szimatoltam meg őket, elképesztő intenzív kellemes és más-más illatuk volt, amiért én rajongtam! A világ szeretete pedig a termékek nevében is nem egy helyen visszaköszön, ami nekem külön tetszik. A leginkább viszont egyértelműen az élményt szeretem bennük, amit nyújtanak, ezt mindnél külön-külön fogom részletezni és képekkel, videókkal alátámasztani, de én egyszerűen szerelmes lettem a márkába és a termékeikbe és biztosan fogok rendelni magam is tőlük, mert nálam jelenleg ők a number one, ha fürdőtermékekre gondolok!
Az első, amit kipróbáltam az a "Hello Santorini" fürdőbomba volt, ami mint a képen is látható egy gyönyörű élénk kék színben pompázik.
Ezzel kísérli meg előidézni azt a hangulatot, mikor egy öbölben fürdik az ember és elmerül a tengerkék vízben.
A bomba nagyon intenzív pezsgéssel indult rögtön ahogy vízzel érintkezett, ami számomra lenyűgöző volt, mert eddig valóban csak külföldi Instagram fiókokon láttam ilyet és hatalmas élmény volt ezt nekem élőben megtapasztalni! Az intenzitása végig kitartott, elég gyorsan és hamar elpezsgett és gyönyörű szép kékké tette ezáltal a vizet.



Az illatfelhő sem volt semmi, amit létrehozott és ontott magából: citrusos jegyeket éreztem intenzíven, ami igazán frissítő és üdítő hatást ébresztenek bennem mindig, úgyhogy ezért külön imádtam! Amellett, hogy gyönyörű, szemet kápráztató amit csinál és nagyon jó illatot hagy maga után, még táplálja is a bőrt a különböző jobbnál jobb tápláló összetevőknek köszönhetően. (A honlapon egyébként minden összetevő és egyéb információ is szerepel minden termékről, úgyhogy ha ezekre vagytok részletesebben is kíváncsiak, akkor látogassatok el hozzájuk és böngésszétek át őket!)
Ha pedig az oldódására vagytok kíváncsiak, akkor a blogos Instagramomon ITT meg tudjátok tekinteni lépésről lépésre.

A második, amit használatba vettem az a "Hello Marzipan Soap" szappan, ami kézzel készült és természetesen vegán, ahogy minden más termék a márkánál.
Nekem már a csomagolás is nagyon tetszett, de maga a szappan valami gyönyörű, nagyon letisztult, de modern és külön tetszik benne a "The world is in your hands" felirat. Nyilván ez idővel elkopik, de azért számomra emeli a termék kinézetét. Ezenkívül tetszik, hogy szögletes, ami persze nem tesz hozzá a tudásához, de a külsejéhez mindenképp. Az én fejemben még azok a régi hagyományos, lekerekített szappanok élnek emlékként a gyerekkoromból és azokhoz képest ez sokkal vagányabb és számomra szebb és letisztultabb is.



Az illata a nevéhez híven igazi marcipános, édes, ami nekem külön kedvez, ugyanis én alapjáraton az édes illatokért rajongok, így ez nekem lett kitalálva.
Ők a tusoláshoz is ajánlják, hiszen egy élmény lehet ilyen marcipán szappannal kényeztetni az egész testünket a tusolás vagy fürdés során. Én azonban csak és kizárólag kézmosáskor használom, így erről tudok beszámolni nektek. Mivel nem tartalmaz SLS-t, így nem habzik annyira, mint azt elsőre várná az ember, de így is maximálisan hatékonyan tisztít és a hab nélküliséget elég hamar meg lehet szokni.



Amikor ezzel mosok kezet, akkor a használat után mindig olyan nagyon tisztának és nagyon "jó tapintásúnak" érzem a kezeim. Jó tapintású alatt itt arra gondolok, hogy én utálom mikor a kezem nedves, izzad, csúszik vagy bármilyen olajos, szilikonos dologtól olyan sikamlós. Épp, hogy azt szeretem, mikor olyan stabil, tapadós, "csikorgós", ami nem egyenlő azzal, hogy száraz. Remélem tudjátok, hogy mire gondolok. Na és amikor ezt a szappant használom, akkor épp ilyen lesz a kezem a kézmosás után, nagyon tiszta, nem szárított, de nem is ragadós, csúszós - pont tökéletes az én ízlésemnek. Ez az egyetlen, amit még nem használtam teljesen el, mivel ez nyilván nem egy alkalomra elég, mint a többi, úgyhogy erről biztosan lesz majd még szó valahol, de egyelőre nagyon szeretem és ajánlom, ha vegán, tartósítószer-, SLS-mentes, kézzel készített és megfizethető szappanokra vágytok, amik ráadásul különleges és vagányak is!
A harmadik, amit kipróbáltam az a külsőre ártatlannak tűnő fehér színű Hello Aurora Borealis fürdőbomba volt. Amikor utánaolvastam a honlapon, már akkor tudtam, hogy ebben lesz valami csavar, valami extra és nem csak a fehér bomba fog pezsegni és tejszerűvé varázsolni a vizet. Bár az is szép lenne, de ez azért egy olyan extrát, egy olyan pluszt ad, amire nem is lehet felkészülni és csak ámul-bámul az ember - én legalább is mindenképp.
Ahogy behelyeztük a vízbe rögtön heves pezsgésbe kezdett, ahogy az előző társa is és egy darabig csak ezt a fehér pezsgést láttam, míg nem egyszer a közepéből elkezdett előtörni a ciklámen/fukszia szín és szépen kiáramolva beszínezte az egész kád vizét ilyen erős pinkre, fuksziára. Teljesen levett a lábamról!


Ez volt eddig a legeslegnagyobb kedvenc az összes közül. Ha érdekel titeket, hogy hogy nézett ki, akkor IDE kattintva megtekinthetitek lépésről lépésre az oldódását videókon keresztül. Ha csak egy fürdőbombát kellene ajánlanom a márkától (bár nem tudnék csak egyet...), akkor biztosan ezt a Hello Auroro Borealist mondanám, mert ez még egy pluszt ad a többi szuper fürdőbombájukhoz képest is.
A bombát egyébként a sarki fény különleges jelensége ihlette és nem csak a szemünket illetve a bőrünket, de az orrunkat is kényezteti az édes rágugumis, cukorkás, sütis, barackos illatfelhővel, ami az egész fürdőszobát belengi.





Ezt követte a sorban a sárga, ami a Hello Ecuador fürdőbomba névre hallgat és banán illetve pezsgő illatú. Én ezek közül csak a banánt éreztem, de azt nagyon intenzíven, így első perctől kezdve izgatta a fantáziám és alig vártam, hogy kipróbáljam. Ez volt az összes általam használt fürdőbombájuk közül az, amire még én, az illatfelismerésekben gyenge is rögtön rávágta műanyag dobozon keresztül is, hogy banán illatú. Gondolhatjátok, hogy akkor mennyire intenzív volt... A vízbe dobva sem okozott csalódást, a többihez hasonlóan intenzíven, látványosan és gyorsan oldódott.






Az oldódása során pezsegve napsárgára színezte a vizet és megtöltötte az egész fürdőszobát isteni finom, édes banán illattal. Az én szívem egyébként is az édes illatokhoz húz - ahogy azt már említettem -, úgyhogy engem teljesen levett a lábamról!
Egy igazi élmény volt aztán ebben a tökéletesen sárga tápláló összetevőkkel teli banán illatú vízben fürödni és relaxálni kicsit... Ezt is biztosan újra fogom még rendelni és nektek is csak ajánlani tudom, ha szeretitek az édes vagy esetleg banános illatokat.




Az utolsó, amit kipróbáltam az ez a halvány lila színű  Hello Provence fürdőbomba, ami ilyen különleges virág motívumos formában kapott helyet ezúttal.
Már a színéből egyértelműen a levendulára asszociáltam és ahogy fotózgattam apró kis száraz virágdarabokat is felfedeztem benne, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyen lesz ez a többihez képest.
Ahogy a vízbe raktuk feltűnt, hogy nem hirtelen őrült gyors pezsgésbe kezdett, mint az eddigiek, hanem szépen egyenletesen áradt szét és úgy nézett ki, mintha habot ontana tökéletes kör alakban maga körül. Ez nagyon új volt, nagyon más, de épp ezért külön élmény is. Az oldódás így folytatódott szépen és közben már itt-ott fel-felbukkantak a már előzőleg megfigyelt kis szárított levendula darabkák.
Nem színezte el annyira a vizet, de szép habos, opálos bevonatot képzett rajta, ami nálam mindig megnyerő. Ezt dobta fel még inkább a szárított virág és maga az illat élmény.
Ez is szépen ápolta a bőrt, így egyáltalán nem kellett utána testápolót használni, úgyhogy ezért is jár neki a pluszpont!
Nem tudom, hogy ez a forma limitált volt-e vagy lesz-e még esetleg ebben a variációban is (másban látom, hogy jelenleg is elérhető) kapható, de ha érdekel benneteket, ne csüggedjetek, mert sima golyó formában elérhető és végülis a forma úgyis egy pillanat alatt eltűnik, úgyhogy nem az a fontos jelen esetben.









Összességében elmondható, hogy engem maximálisan meggyőzött a márka és nagyon hálás vagyok érte egyrészt a jó Istennek, hogy összesodort minket illetve természetesen a cégnek, hogy bizalmat szavaztak nekem és elküldték kipróbálásra a termékeiket. Tudjátok, hogy ami a szívemen az a számon, úgyhogy megmondanám, ha nem vált volna valami be, de ezek közül egyikkel sem volt ilyen, sőt... Ezek a legeslegjobb fürdőbombák, amiket valaha próbáltam, úgyhogy mostantól én is náluk adok le rendelést, ha fürdőbomba kell és nem szenvedek az eddigiekkel, amik egyáltalán nem hozták azt az élményt, amit az ember elvárna tőlük.

Fontos megemlíteni, hogy nem csak fürdőbombáik és vegán szappanaik, de testradírjaik, testsvajaik és ajakápolóik is vannak, amik közül én a testradírok és a testvajak közül fogok mindenképp rendelni, mert nagyon érdekelnek. A testvajak jelenleg nem elérhetők az oldal szerint, de nagyon várom, hogy azok is elérhetők legyenek és rendelhessek tőlük, ugyanis az eddig megismert termékek minőségéből kiindulva nem kell félnem a csalódástól és titeket is csak buzdítani tudlak a kipróbálásukra. Illetve érdemes az Instagram fiókjukat is időről időre csekkolni, mert ott számolnak be a tervben lévő vagy új termékekről, mint például arról, hogy karácsony körül terveznek kijönni tusfürdőkkel is, úgyhogy érdemes követni őket, ha nem akartok lemaradni az újdonságokról sem.

Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy felkeltettem az érdeklődéseteket a márka illetve a termékeik iránt vagy meghoztam a kedveteket a kipróbálásukra!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo 

2017. szeptember 19., kedd

Garnier Essentials 24 órás hidratáló krém védő rózsa kivonattal (száraz bőrre)

Időről időre updatelem számotokra az arcápolási rutinomat, egy ideje azonban maga a rutin megegyező, így feleslegesnek érzem pontról pontra leírni mit, mikor és hogyan csinálok. Van valami, amiről viszont mindenképpen szeretnék nektek részletesebben is mesélni és elmondani a tapasztalataimat vele kapcsolatosan. Ez pedig nem más, mint a Garnier Essentials 24 órás hidratáló krém.
Ezt a krémet még nyár közepe körül vettem, amikor elfogyott mind a nappali, mind az éjszakai arckrémem (amik egyébként szintén Garnier Essentials termékek voltak csak a HydraBomb család tagjai). Akkoriban épp elég meleg volt már és én pedig eléggé ellustultam, ami az arcápolást illeti így bár belekezdtem a használatába, de igazán csak augusztus elejétől használtam rendszeresen - ezért is került be az augusztusi kedvencekbe.
Ami a külső csomagolást/dobozt illeti, nagyon kis egyszerű, de nagyszerű, csajos és olyan, amit szívesen berak az ember a (virtuális) kosarába. A csomagoláson rögtön kiszúrható, hogy védő rózsa kivonattal van ellátva illetve, hogy száraz és érzékeny bőrre ajánlják. Ehhez tökéletesen illik a halvány rózsaszín design, ami legtöbbször az érzékeny bőrre való termékekhez társul.

Amit ők ígérnek: "24 órás hidratáló krém száraz és érzékeny bőrre. A Garnier 24 h Hydrating cream rózsa kivonattal teljes körű ápolást nyújt a száraz és érzékeny bőr számára. Hidratáló multiaktív formulája védelmet nyújt a méreganyagok ellen, óvja a bőrt a külső káros hatásoktól, és optimális hidratálást biztosít 24 órán át. Teljes körű ápolást és azonnali megkönnyebbülés érzetét nyújtja a száraz és érzékeny bőrtípus számára. Egyesíti a rózsa kivonat védő erejét, a hidratáló glicerint és az antioxidáns E-vitamint a ragyogó és bársonyos bőrért."
A kis tégely, amiben a termék helyet kapott műanyag - mind az alsó része, mind a kupak, de a minősége teljesen rendben van, így nyugodtan lehet táskába dobálni, használni, utaztatni, nem lesz semmi baja - még mindennapos használat mellett sem. Egyébként régebben utáltam a tégelyes termékeket, de mára már nincs nagy bajom velük. Nyilván praktikusabb, kényelmesebb és higiénikusabb a pumpás adagoló, de szerencsére nem szokott bajom lenni ezekkel sem, hogy megromlanának és igyekszem odafigyelni rá, hogy ne vigyek bele plusz kórokozókat és szennyeződéseket.
Ahogy először kinyitottam és beleszagoltam, rögtön éreztem, hogy az illata rózsás, kicsit nekem naptejes, tipikus krém illat, amit én talán kicsit öregesnek is gondoltam eleinte. Nekem annyira nem jönnek be alapjáraton a rózsás illatú termékek, ezért az első egy-két használatkor nem volt a kedvencem az illata, de aztán ezt hamar megszoktam és mára már egészen kellemesnek találom.

Maga a termék fehér színű, tipikus krém állag, ami egy kicsit folyósabb, lazább, aminek köszönhetően roppant gyorsan és könnyen be is szívódik, így nem okoz kellemetlenségeket. Én erre már bátran merek sminkelni 1-2 perc után. Egyébként ahogy említettem elég könnyed krémről van szó, ami ennek ellenére nagyon jól hidratál és ápol, puhává és táplálttá teszi az én száraz bőröm is. A tudását már első perctől be kellett mutatnia, hiszen úgy kezdtem el használni, hogy előtte ahogy említettem egy-két hét arckrémezés kimaradt és ez a bőrömön nagyon meg is látszott. Sokszor meséltem már nektek, hogy az én arcbőröm alapjában véve száraz és ez olyannyira el tud fajulni, ha nem ápolom valamilyen krémmel, hogy apró darabkákban hámlik, pereg nap, mint nap. Ez nem csak, hogy kellemetlen és egyáltalán nem esztétikus, de egy idő után mindig már fájó is, úgyhogy nem éri meg ellazázni az arcápolási rutin ezen részét nekem. Nos, mikor elkezdtem ezt a krémet használni épp újra ennyire száradt, szenvedő, hámló és fájó volt a bőröm, úgyhogy féltem is, hogy talán ez nem lesz elég rá. Viszont hatalmas pozitív csalódásként ért, hogy már egy használat után is jól ápolta, táplálta az arcom "normál" részeit és sokat javított a hámló, kiszáradt területeken és nyugtatta azokat. Reggel és este is használom, hiszen így is javasolják és nekem bevált így, hiszen reggelre sem sok, de estére sem kevés, úgyhogy bátran használom mindkét napszakban. Egy-két nap alatt teljesen eltüntette a száraz, hámló, fájó részeket, amiért én nagyon hálás voltam/vagyok neki és aztán fenn tudta/tudja tartani az elért szép, ápolt, táplált, puha bőrképet.
Összességében nagyon meg vagyok vele elégedve és tudom nektek is ajánlani, ha egy könnyed kis arckrémet kerestek, ami reggel-este használható, nagyon jó áron elérhető, hatásosan ápolja és táplálja az arcbőrt és sminkelni is lehet rá. Még az egy harmada meg van nekem és meg fogom rendelni valamikor újra a notino.hu-ról, mert ez egy Jolly Joker, mindenkor jó és hatékony kis, olcsó krém. Nem biztos, hogy most rögtön, ha elfogyott, mert szeretnék még sok-sok arckrémet kipróbálni, de valamikor biztosan újra fogom én még ezt venni, mert szeretem és engem meggyőzött.
Egyébként a Garnier arcápolási termékeivel eddig csak és kizárólag jó tapasztalataim voltak, úgyhogy tiszta és nyugodt szívvel ajánlom a termékeiket számotokra is.


Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy felkeltettem az érdeklődéseteket a termék iránt vagy meghoztam a kedveteket a kipróbálására!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo 

2017. szeptember 15., péntek

Zurück zur Schule/back to school - tippek töri tanuláshoz

Még tavasszal feltettem nektek a kérdést, hogy miről olvasnátok szívesebben: érettségi/osztályozó előtti tanácsokról/tippekről vagy történelemtanulási tippekről. Akkor - valószínűleg a közeledő érettséginek hála - az érettségi/osztályozó típus nyert. Azonban akkor is voltak azért néhányan, akik a töriset szerették volna illetve azóta is kerestek meg többen ilyen típusú segítségkéréssel, így úgy gondoltam, hogy elkészítem nektek. Ez így a sulikezdés előtt talán hasznos lehet néhányotoknak, legalább is bízok benne.

A törit én egyébként sokáig szerettem, aztán el voltam vele, de sosem tartozott a kedvenceim közé. Ebből is ötös voltam minden félévkor és év végén, ahogy minden más tantárgyból, de nem igazán érdekelt és kötötte le az érdeklődésem egy idő után. Nekem ugyanis a biológia, a kémia és a matek volt mindig is az örök kedvenc tantárgyam, mint azt már bizonyára sokan tudjátok - így talán érthető, hogy nem humán beállítottságú voltam. Viszont mindig is maximalista és mindig is kitűnő akartam lenni és lettem is minden félévben, ehhez pedig szépen kellett nyilvánvalóan teljesíteni, amihez próbáltam trükköket bevetni, hogy a számomra teljesen érdektelen információk is megmaradjanak az agyamban. Ezek közül írok le most nektek ötöt, remélem találtok köztük használhatót! :)

  1. Mint minden tantárgynál, a törinél is a legfontosabb a rendszeresség, hiszen úgyis mindent tudni kell a különböző témazárókra, félévi vagy évközi dolgozatokra és sokkal egyszerűbb részenként kisebb adagokban megtanulni és az eszünkbe vésni, mint egyszerre. Nem mellesleg vannak váratlan számonkérések és felelések, amiken mindig felkészültnek kell lenni és ilyenkor nagyon is jól jön, ha óráról órára készültök és szépen tanultok. Tudom unalmas, hogy nem a tanárnak és az iskolának, hanem magadnak tanulsz, de valóban így van és hidd el csak és kizárólag magaddal szúrsz ki, ha nem tanulsz - rövid és hosszú távon is...
  2. Nekem nem csak a törinél, de ott is sokat segített, ha hangosan mondtam fel a leckét. Ez azért nagyon jó, mert egyrészt azzal, hogy kimondod még inkább rögzül és a gyakorlással ki-, és felépül a fejedben egy gondolatmenet, amin keresztül aztán vissza tudsz emlékezni a lecke minden részére. Illetve ez arra is jó, hogy nem fogsz annyira félni, izgulni, ha felelned kell órán szóban, hiszen te ezt már otthon eljátszottad, így nem lesz annyira új, annyira nehéz összeszedni a gondolataid, mintha csak elolvastad volna a könyvet és felelés közben kell összekapargatnod az emlékfoszlányokat és felépíteni egy nagyjából kerek, logikus és nem ide-oda csapongó feleletet. Az, hogy felmondod szóban magadnak, az abban is segít, hogy nem csapod be magad. Ezt már máskor is hangsúlyoztam, de ide is nagyon kapcsolódik, hogy ha magunkban mondjuk fel a tananyagot, hajlamosak vagyunk egyes részeket átugrani azzal a címszóval, hogy "jaj, ezt úgyis tudom...", közben pedig lehet, hogy egyáltalán nem megy az annyira, mint ahogy emlékszünk vagy mint ahogy gondoljuk... Ne csapd be magad ezzel, jobban jársz! :)
  3. A töri kapcsán számomra egy idő után (amikor már nem volt a kedvenc tantárgyam, csak annyi érdekelt vele kapcsolatban, hogy ötös legyek belőle, hogy kitűnő legyek mindig) leginkább az évszámok megjegyzése és a személyek besorolása, neve és eseményhez köthetősége okozta a legnagyobb fejfájást. Ezeket volt a legnehezebb az én logikus gondolkodást kedvelő, matek-biosz-kémia agyamnak megjegyezni, így erre kitaláltam azt a módszert, hogy mivel vizuális típus vagyok, leírom őket. Készítettem egy évszámos, egy személyes, egy helységneves és egy fogalmas lapot, ahova minden lecke után kigyűjtöttem az adott részhez tartozó elemeket. Ezáltal, hogy leírtam még inkább rögződött illetve így aztán egy helyen, jobb esetben időrendben láthattam őket, ami sokat segített abban, hogy átlássam az egészet. A listáimon kívül a gyakorló füzetemben is leírtam akár milliószor, hogy "WXYZ - aláírta ezt meg azt a szerződést itt meg itt ő és ő". Azáltal, hogy ennyiszer leírtam és láttam leírva szinte beleégett az agyamba, ehhez még hozzájön az, hogy elmondod ezeket többször, akkor már többszörösen bebiztosítod, hogy elraktározódik, még akkor is, ha alapból nem ilyen beállítottságú vagy.
  4. Azoknak, akik szeretnek egyben látni, kapcsolni egyes dolgokat a másikhoz, illetve végül is mindenkinek, hiszen az érettségin elvárt dolog lesz, hogy egybe lássatok mindent, azoknak ajánlom, hogy kapcsolják össze, társítsák az eseményeket, időpontokat egymáshoz térben és időben. Én ebben sosem voltam a legjobb és elég nehezemre esett lefuttatni, hogy az adott évben mi történt egyszerre mondjuk hazánkban és Németországban. De mikor sikerült elkapni ezeket, akkor nagyon sokat segített a dolgok megértésében. Akkor nem csak egy betanult szöveg volt az a rész, hanem értettem és találtam benne végre valami logikát, ami azért ebben a tárgyban ritka - valljuk be. Illetve én vagyok olyan "hülye", hogy mindenféle hülyeséghez is társítottam adott eseményeket, évszámokat, személyeket, szavakhoz, szójátékokhoz, rengetegszer betűrendbe tettem a tagok nevét vagy valami abszurd dologhoz társítottam, ami nekem nagyon sokat segített. Lehet ez egyeseknek fura, de lehet van még valaki ilyen bolond, hogy segít neki, így leírtam... :D
  5. Mondd fel anyukádnak/tesódnak/barátodnak/barátnődnek/szobatársnak vagy bárkinek, ha ez segít neked! Ebben nincs semmi szégyellnivaló, ez nem gyerekes vagy ilyesmi. Valakinek csak így megy a tanulás és az számít csak, hogy megtaláld azt a módot, ami kihozza belőled a maximumot és segíti, könnyíti a tanulásod. Én nem mondtam fel a törit amúgy senkinek, maximum a nagy TZ-k előtt anyának ha olyan időszakom volt, de a német szavakat például mindig kikérdeztettem anyával, úgyhogy volt aminél nekem is segített, lehet neked épp a törinél fog.
  6. Kicsit az előzőhöz kapcsolódik, hogy sokat segíthet az is, ha együtt tanulsz az osztálytársaiddal, barátaiddal. Nekem szerencsém volt ilyen szempontból, mert gimi alatt végig kolis voltam, így 4 évig ugyanazzal a két lánnyal laktam együtt. A négy évből 2 évig együtt tanultunk sokszor a töri tz-kre, mert nekünk volt a legszigorúbb töritanárunk (aki egyben az osztályfőnökünk is volt) és szerettünk átbeszélni bizonyos részeket együtt. De volt olyan, hogy minden leckét más mondott fel vagy akár kérdezgettünk is egymástól. Sokszor még a menzán a reggeli közben, a tanítás előtt is átbeszéltük azokat az évszámokat és eseményeket, amiket nem tudtunk valamiért megjegyezni vagy egyikünk nem emlékezett rá. Én alapjáraton nem szeretek csoportosan tanulni és ezenkívül sosem tanultam így és jelenleg sem folyamodok ehhez a módszerhez, de akkor sokszor sokat segített és tudom hogy valakik minden tárgynál összeülnek, úgyhogy lehet működő történet ez is sokak számára biztos. 
  7. Bár ez nem csak a törire igaz, de erre különösen, hogy nekem nagyon sokat segített mindig is a kiemelés szövegkiemelővel illetve a kijegyzetelés. A könyvben a törinél azért sok mellékszál, esetleg nem a legfontosabb és számunkra kellő adat, információ van, ami csak nehezíti a dolgunkat és hátráltat a tanulásban. Én sokkal jobban szeretek úgy tanulni, ha kiemelem a lényeget és így sokkal jobban átlátom az adott anyagot illetve könnyebben is tudom memorizálni és aztán felidézni a megtanult részeket. Ez szerintem szinte mindenkinek segíthet, de próbáljatok arra törekedni, hogy valóban csak azt emeljétek ki, ami fontos, amit tudni kell és amiről mondjuk az órán szó volt. Hiszen ha a legkisebb, legapróbb, legkevésbé fontos századrangú adatot is kihúzzátok, hogy például milyen nadrágot viselt a király a csatában, akkor csak elvesztek a részletekben, feleslegesen terhelitek az agyatokat a lényegtelen adatokkal és épp, hogy csökkentitek a fontos, lényeges dolgokra szánt kapacitásotok, erőtök, időtök és kedvetek. A jegyzetelésre már egy ízben kitértem, de itt arra gondolok, hogy fontos, hogy órán szépen jegyzeteljetek, hiszen a tanár gondolatmenete segítség is egyrészt, másrészt ő kiemeli ami számára fontos és valószínűleg ebből fog visszakérdezni a különböző számonkérések alkalmával. Nekem például egy nagyon szigorú töritanárom volt - ahogy említettem - és ő plusz adatokat mondott mindig el, amit ha nem jegyzeteltünk volna egész órán sehonnan nem tudtuk volna meg, mivel a könyvben nem szerepelt. Így hiába tanultuk volna meg a könyvből mindent, az lehet csak 3-4-es lett volna, ha nem tanuljuk hozzá amiket még ő mondott. Így tudtunk csak ötösöket írni mindig és biztos nem csak a mi tanárunk volt ilyen. De magadnak is segítség ha van egy jegyzeted, még akkor is ha nincs benne sok plusz, hiszen nekem például könnyebb abból tanulni és sokszor logikusabb, átláthatóbb, mint a könyv. Nyilván a könyvet és a füzetet együtt kell tanulni, de nagy segítség sokszor egy-egy jó jegyzet a könyv nyers, magyarázat nélküli szövege mellé.  
  8. Ismételj! Ismételj! Ismételj! - Tudom, hogy ez is marha unalmas, elcsépelt és egyértelmű, mégsem teszik meg sokan és úgy gondolják, hogy "jaj, azt megtanultam, úgyis emlékszem rá...". Ez még egy lecke után lehet így is van (bár szerintem akkor is szükséges az ismétlés), de több, akár 8-10 lecke után nem biztos, hogy mindenre fogsz emlékezni az első leckéből, ha nem ismételted át azóta mióta vettétek. Ez feleléskor is rossz lehet, de azt kis szerencsével meg is úszhatod. Témazárónál viszont úgyis mindent kell tudni és ha nem ismételsz akár mindent elfelejthetsz az első leckékből és dupla munkát csinálsz magadnak azzal, hogy újra meg kell tanulnod az adott lecké(ke)t. Az új anyag megtanulása után nem vesz sok időt igénybe egy kis ismétlés és hidd el, hogy nagyon jól jársz és magadon segítesz vele!
Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy tudtam adni nektek néhány tippet és hogy tudtam ezekkel néhány embernek segíteni!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo 

2017. szeptember 12., kedd

Aktuális kedvenc illatom - Escada: Cherry in the Air

Időről időre beszámolok nektek az aktuális kedvenc parfümömről, az aktuális kedvenc illatomról és mivel már rég volt ilyen típusú bejegyzés és van már több, mint egy hónapja egy kedvenc illatom, így ma erről szeretnék nektek írni. 

Az illat, amiről ma szó lesz az az Escada Cherry in the Air eau de toilette változata ugyanis nekem ez van meg és ahogy én néztem a nagyobb kiszerelések is csak edt formájában érhetők el. Erre most nem szeretnék részletesen kitérni, hiszen sokszor sok helyen leírtam már és valószínűleg magatoktól is tudjátok, hogy mi a különbség az eau de parfum és az eau de toilette között. 
Azoknak viszont mégis megemlítem néhány mondatban, akik nem tudnák, hogy az eau de toilette (edt) egy hígítottabb, ezáltal az illatanyagot a megadott mennyiségben kisebb koncentrációban tartalmazó termék. Ennek köszönhető az, hogy nagy általánosságban az edt-k kevésbé tartósak, mint az edp-k. Hamarabb elillannak, így lehetséges, hogy a nap folyamán fel kell frissíteni őket, ha szeretnénk, hogy az adott illat kitartson. Míg az eau de parfum változatok nagy többsége sokkal tartósabb, akár az egész napot kibírja és emiatt nem kell magunkkal vinnünk, hogy újra fújjuk a nap folyamán a kívánt hatás elérése érdekében. Természetesen kivételek mindkét oldalon vannak, amikhez már nekem is volt szerencsém, úgyhogy ezt sem kell 100%-osan készpénznek venni, de iránymutatásnak jól jöhet sok esetben. 


A külső papír csomagolás ugyanaz ennél a 20 ml-esnél is, mint a nagyobbaknál: fehér alapon színes cseresznyés motívumok illetve a lány, ami mind-mind nagyon csajos, nagyon kis vidám hangulatot idéző véleményem szerint. 
Külön tetszik, hogy már a név és a csomagolás is egyértelműen utal arra, hogy ez egy cseresznyés, gyümölcsös illat lesz, ha véletlenül valaki nem ismerné és nem tudná megillatozni, akkor is el tudja dönteni, hogy ez alapján bevállalja-e ezt vagy sem. 
A doboz hátoldalán még az összetevőket és egyéb adatokat találunk, amire én most nem térnék ki, ugyanis nekem nem ez az elsődleges egy-egy illat tekintetében. De ha ti kíváncsiak vagytok rá és ez fontos számotokra, akkor könnyen utána tudtok nézni.


Nekem egy 20 ml-es kis hordozható kémcső alakú üvegcsében kapott helyet a termék, ami rendes fújós verzió, tehát nem kell öntögetni szerencsére. Én ezt a nagybátyámtól kaptam ajándékba, mikor külföldön járt és ahogy láttam nálunk nem elérhető ez a méret. "Csak" a 30 ml-es és a 100 ml-es változatot találtam meg a notino.hu-n, ahonnan én újra szeretném majd rendelni, ha ezt elhasználtam teljesen. Ezzel előre el is árultam, hogy imádom, de lássuk akkor, hogy miért és hogy mit is tud ez az eau de toilette ebben az esetben!
Maga a kiszerelés amúgy nekem nagyon tetszik, imádok minden kémcső formára emlékeztető kiszerelést - legyen szó parfümről, testápolási termékről vagy akár folyékony rúzsról. Magamnak nagyobb kiszereléseket szoktam venni, általában 30 vagy 50 ml-eset, de volt és van is olyan parfümöm, amit 100 ml-es verzióban tudhattam a magaménak. Így én valószínűleg a 30 ml-esre szavaztam volna ebből is, ha magamnak veszem, de áldom az eget érte, hogy ilyenbe kaptam, mert nincs ilyen kis helyet foglaló, abszolút táskabarát parfümöm és parfümhordozóm is csak egy, úgyhogy igazán jó szolgálatot tesz ez nekem a sok utazás közepette. A kupakja is nagyon jól záródik, így valóban nyugodtan dobhatjuk be a táskánkba, nem fog kellemetlenségeket okozni számunkra. A kis üvegcse egyébként a dobozzal ellentétben semmilyen színt nem jelenít meg (az ezüst műanyag kupakot leszámítva) és nagyon letisztult, ami nekem nagyon tetszik. Azt pedig külön nagyra értékelem, hogy nem kopik  le róla a felirat, ahogy az sok-sok terméknél megszokott. 
Az egyetlen negatívumnak azt találom a csomagolásban - és magában a termékben is -, hogy elég ügyetlen a fújókája, tehát nem tudok szinte soha elsőre rendesen fújni vele, hanem mindig kétszer-háromszor le kell nyomnom ahhoz, hogy egy igazi mennyiséget kiszórjon magából. Nem tudom, hogy ez egyedi "hiba"-e vagy ezekre a méretű termékekre igaz csak, de ezt nem igazán szeretem benne.
Tudjátok, hogy nem vagyok profi az illatok leírásában, így mint mindig most is ahhoz folyamodok, hogy megmutatom nektek mit találtok róla a leírás alapján, aztán leírom, hogy én mit érzek ki ebből, milyen illatnak találom és kiken tudom elképzelni.

"Fej: cseresznye, mandarin, málna
Szív: gardénia, orchidea, mályvacukor, vanília
Alap: szantálfa, tölgy, velúr, pézsma

Az elbűvölő Escada Cherry in the Air női parfümöt a cseresznye összetéveszthetetlen és rendkívül üdítő illata ihlette. A Cherry in the Air Eau de Toilette a hosszú, forró és gondtalan napok időszakának kezdetén jelentkező kellemes érzését idézi. 

Az Escada Cherry in the Air illattal nyugalomban élvezi az igazi ínyenc jegyeket, melyek fokozzák életkedvét és felidézik a vidám nyári napokat. Az illat tökéletesen ragadja meg a gondtalan életörömöt, mely az Escada márka jellegzetessége. Könnyedségéhez hozzájárul a piros gyümölcsök és a habos édesség, a mályvacukor addiktív akkordjainak meglepő és fiatalok által kedvelt kombinációja, amely a fiatalság és a gasztronómiai élmény professzionális elegyét szimbolizálja. Az illat izgalmas hangulatát az egzotikus szantálfa titokzatos jegyei fokozzák.

A természetben a cseresznye a nyár kezdetét jelképezi, mivel színe ellentéte a tél hideg színeinek. A Cherry in the Air illat remekül áll minden olyan fiatal és kissé pajkos nőnek, aki szereti teljes mértékben kiélvezni a nap minden pillanatát! Az illat, mely 2013-ban látta meg a napvilágot, kiemeli a természetes érzékiséget és hangsúlyozza az egyediséget."
                                                                                       Forrás: notino - Escada Cherry in the Air leírás

Tökéletesen egyetértek a leírással és a jellemzéssel (kár, hogy én nem tudok ilyen magasröptű gondolatokkal előállni, ha illatleírásól van szó... :D ), valóban a nyárra emlékeztető, nagyon cseresznyés, édes illata van, ami biztos, hogy sokaknak már túl sok is lenne, de én imádom! Alapjáraton is az édes és a gyümölcsös illatvilág az enyém és ilyenek közül választok mindig, így ez számomra teli találat! Bár ha nagyon őszinte akarok lenni, ezt az illatot a hugi kapta és én egy másik ugyanilyen kiszerelésűt akkor, használtuk egy kicsit őket és végül cseréltünk, mert így megfelelőek az illatok az ízlésünket figyelembe véve. Ezt a parfümöt (pontosabban edt-t) én is megvettem volna magamnak a leírás alapján, akár megillatozás nélkül is és valóban nekem való, nagyon kellemes illat és a bőrömön viselve is jó kombinációt alkot szerencsére. Egyébként az én laikus orrom csak a cseresznyét érzi ki a felsorolt jegyek közül, de ez annyira különleges és egyedi, hogy imádom! (Hisz tudjátok: az egyediség értek ;):P♥)

A legutolsó, amiről szeretnék mindenképpen szót ejteni az a tartóssága. Az eau de toilettektől a fent említett okok miatt alapból azt várja az ember, hogy néhány óráig érezhetőek intenzíven, aztán eltűnnek és érdemes őket újrafújni. Ez azonban az átlagos, általam eddig ismert edt-khez képest tartósabb és akár egy fél napot is kibír úgy, hogy intenzíven érzem magamon, mások pedig még akkor is dicsérik, mikor én már nem érzem. Én az átlag hétköznapokon ezt nem fújom újra, mert amíg haza nem érek addig meg vagyok vele elégedve, otthon meg már amúgy sem fontos nekem, hogy 100%-osan érezzem. Ha alkalmakra viseltem, akkor azért délután egyszer felfrissítettem, hogy egész nap intenzíven érezhető legyen rajtam ez az isteni finom cseresznyés, édes, gyümölcsös illat. 

Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy felkeltettem az érdeklődéseteket az illat iránt vagy meghoztam a kedveteket a termék kipróbálására!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo