2021. július 24., szombat

A LEGJOBB NYÁRI PARFÜMÖK (IDÉN) NŐKNEK

Ahogy említettem már nektek egy előző bejegyzésben, engem igencsak elrabolt az utóbbi időben a parfümök világa. Így a téma iránt extrán érdeklődve óhatatlanul is nézelődtem a női parfümök között és próbáltam kiválogatni azokat az akár közönségkedvenc illatokat, amelyek idén nyárra (is) tökéletesek és én is szívesen kipróbálnám őket. Ma ebből láthattok és olvashattok egy kis ízelítőt, ugyanis hármat ezek közül ma bemutatok röviden nektek is, hátha pont így találjátok meg azt, ami a tökéletes lesz idén nyáron számotokra. 
Kép a Notinoról
Az első, ami nekem eszembe jut az az Armani Sí Flori, amely a számomra imádott Sí család egy újabb tagja. Ez bár a leírása szerint virágos illat, de azért vannak benne egyéb jellegű illatjegyek is, melyekre hamarosan még kitérek. Magát a parfümöt (ez valóban eau de parfum)  kifejezetten a tavaszi és nyári időszakhoz ajánlják, melyet tökéletesen alátámasztanak az illatjegyek és a kombinációk. A fejnél feketeribizli és mandarin, a szívnél rózsa és keserűnarancs, míg az alapnál a fehér pézsma és a vanília jelenik meg. Úgy gondolom, hogy már csak ezt a felsorolást olvasva is mindannyian arra vágyunk, hogy megillatozzuk és viseljük is ezt az illatot magunkon - belőlem legalább is ezt váltja ki. Az ára egyébként elég jól igazodik a klasszikus Sí-hez, úgyhogy még csak ez sem szab határt annak, hogy ne ezt válasszuk így nyárra és élvezzük minden cseppjét. :)



Kép a Notinoról
Amit még szintén sosem illatoztam, de már ezer éve nézegetem a Notinon és egyszer mindenképpen szeretném kipróbálni az a Victoria's Secret Bombshell eau de parfum. Ez már tipikusan az az illatkombináció, ami az a Fruzsis kategória, hiszen gyümölcsös-virágos családba tartozik. A fej jegyeknél az eper, az ananász, a maracuja és a mandarin jelenik meg - hát nem fut össze a nyál az ember szájában már csak ennyitől?! A szív tekintetében a bazsarózsa, gyöngyvirág, jázmin, orchidea és spiros bogyó fokozza a hatást és az alap illatot a fa, a pézsma és a moha adja. Ez is kifejezetten a tavaszra és nyárra ajánlott parfüm, bár a leírása alapján én ezt valószínűleg egész évben el tudnám fújkodni magamra. Itt az ár volt az, ami eddig mindig visszahúzott egyedül, hogy kipróbáljam, hiszen ez nem most jelent meg, de mindig a pályán a szemem és a Notinon biztosan bele fogok valamikor valami jó kis akcióba futni. :P
A harmadik pedig amit szívesen kipróbálnék ezen a nyáron az a Burberry Weekend for Women eau de parfum. Ez egy édesen virágos illat, mely illatjegyeit tekintve a következő: fej - rezeda és mandarin, szív: csipkebogyó, jácint, ibolya gyökere, barackvirág, nőszirom és nektarin, alap: cédrus, szantálfa és pézsma. Bár ezt már egész évre ajánlják, én nagyon el tudom képzelni szintén ezt is a melegebb időszakban is, úgyhogy bár ez kicsit más, mint amiket én szoktam használni, de adnék neki egy esélyt és úgy érzem, hogy szeretném ezt is. :)
Nos, ez lenne az a három illat, amit én szívesen kipróbálnék idén nyáron a sokak által szeretett és dicsért best seller újdonságok, nyári illatok közül. Te melyiket próbálnád ki szívesen?:)
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. július 17., szombat

LE A MASZKKAL - FEL A SMINKKEL!

A mai bejegyzésben egy szerelem témát fogok veletek együtt feldolgozni, hiszen a sminkelésről lesz szó jó nagy kihagyás után. Én ugyanis be kell, hogy valljam, hogy mióta állandó maszkviselés volt kötelező, nem csak a boltokban, a tömegközlekedésen, de az egyetemen és közterületen is, én teljesen felhagytam a sminkeléssel. Még a legelején próbálkoztam durván 2-3 alkalommal, de egyrészt feleslegesnek éreztem, hiszen az arcom nagy részét eltakarta a maszk és nem csak mások, de én sem láttam belőle szinte semmit, így nagyjából felesleges anyag-, és időhasználatnak éreztem. Emellett pedig még smink nélkül is bajlódtam a maskneval, nem akartam mindezt még a sminkkel is megfejelni. Így kisebb-nagyobb vacillálások után lemondtam róla és csak videóhoz vagy fotókra sminkeltem ki magamat otthonra. Most azonban, hogy néhány hete eltörölték a kötelező maszkhasználatot a legtöbb helyen, így kapva kaptam az alkalmon és elkezdtem újra sminkelni. Olyannyira jól esett, hogy ismét élhetek ezzel és próbálgathatom illetve újra felfedezhetem a sminktermékeimet, hogy szinte minden nap sminkeltem az elmúlt 1-2 hétben. Ez amellett, hogy kikapcsolt és jól esett, megmutatta, hogy bár én szeretem magamat smink nélkül is és sosem okozott kimenni smink nélkül az utcára, de milyen sokat tud dobni mégis az arcomon az a kis hétköznapi smink is és mennyivel növeli mégis az önbizalmamat és kivirágzott tőle minden egyes alkalommal az arcom. Innen jött a mai bejegyzés ötlete, hogy beszéljünk arról az 5+1 termékről, ami szerintem elengedhetetlen egy igazi nyárias sminkhez és mutatom, hogy nekem melyek ezen kategóriákból a kedvenceim jelenleg. Vágjunk is bele! ;)

A +1-gyel kezdeném, ami a fényvédelem. Bár nem csak nyáron fontos lépés ez, de ilyenkor kiemelten, úgyhogy az első, ami az arcomra kerül az a PUPA spray kiszerelésű arcra és testre is használható láthatatlan fényvédője, amit én kifejezetten csak az arcomra vettem és használok. Nagyon könnyű a használata, Egyfajta primerként is felfogható, hiszen enyhe ragacsosságot hagy maga után, de egyébként akkor is ezt használom amikor nem sminkelek és nagyon meg vagyok vele elégedve.

Az első pedig mi lenne más, mint az alapozó?! Tudom, hogy sokan el sem tudják képzelni, hogy nyáron alapozót kenjenek magukra, de én már ha sminkelek, akkor szeretek egy minimum közepes fedést elérni. Jelenleg a kedvenc alapozóm a méltán híres catrice HD Liquid Covarage alapozója, amely bár szép fedést ad, de nem túl nehéz, így én ezt szeretem a leginkább a nyári időszakban. 

A következő elmaradhatatlan eleme a nyári sminknek az egy jó fixáló púder, amelynél én a mattítóakat részesítem előnyben. Ez azért fontos számomra, mert azon kívül, hogy szeretem elvenni az alapozó ragacsosságát, szeretem egy réteggel védeni, fixálni és egységesebbé tenni azt. Viszont mivel száraz a bőröm, így nagyon vigyáznom kell, hogy milyen fixáló púderhez nyúlok, ugyanis sok van, ami csúnyán mutat a száraz bőrön, ne adj' Isten kiemeli a száraz részeket, foltokat, amire senki sem vágyik ugyebár. Úgy vettem észre, hogy amely fixáló púderek olyan finoman őröltek, olyan lágy textúrájúak, azok azok amelyek igazán jól működnek az én bőrömmel. Az aktuális kedvencem szintén catrice, méghozzá ez az All matte plus változat, melyből nekem a fehérnek tűnő, de valójában áttetsző 001-es, Universal árnyalat van meg. Ezt is nagyon jó szívvel tudom nektek ajánlani, ha egy könnyed, de jól működő kis púdert kerestek, verhetetlen áron. :)

Ami még szintén egy nélkülözhetetlen kellék nyáron (bár nálam egész évben) az a highlighter. Nincs is annál szebb, ahogy a nyári napsütés megcsillan a highlighteren és csak még sziporkázóbbá és ragyogóbbá teszi azt. Bár én alapjáraton is azokért a highlighterekért élek-halok, amelyek az űrből is látszanak, úgyhogy ha nincs tündöklő napsütés esetleg, akkor az én highlighterem ragyogja be a teret... :P

Ha másra nincs is ideje az embernek, akkor is rengeteget dob a sminken, ha szempillaspirált is használunk, hiszen ezzel kiemeljük a szemünket is és ezzel a néhány apró mozdulattal sokkal egészebb, sokkal kerekebb lesz az összkép. (Bevallom őszintén, hogy én egyébként most annyira örülök a sminkelésnek, hogy sosem hagytam ki a szebbnél szebb és csillogóbbnál csillogóbb szemhéjpúdereket sem, de ha szorosan a nyári smink alapkellékeknél szeretnénk maradni, akkor nyilván már magában a szempillaspirál is megállja a helyét és tudom, hogy sokan tényleg egész nyáron kb. csak ezt használnak a szemükre.)

...és akkor végül, de közel sem utolsó sorban az ötödik a szintén elmaradhatatlan szájfény, amihez egyébként nekem elég érdekes a viszonyom. Tiniként imádtam, aztán ahogy berobbant nálam a nagy rúzsmánia, egyre inkább feledésbe merültek, aztán mikor már igazi fanatikus rúzshasználó lettem, akkor párszor használtam szájfényt és nem szerettem. Aztán történt vagy 3-4 éve, hogy vettem 2 olyan szájfényt, ami igen csak felkeltette az érdeklődésemet és szerettem volna adni nekik egy esélyt még úgy is, hogy akkoriban tényleg kerültem már a széjfényeket. De ez a kettő egyébként különböző márka és textúra belebolondított a szájfényekbe ismét, úgyhogy azóta mindig van a táskámban legalább egy, de sokszor inkább 2-3 is. :D Az egyik legnagyobb kedvencem ez a NYX Professional Makeup Filler Instict szájfény, melyből nekem az áttetsző árnyalat van meg. Tudjátok ez az a tipikus ajakdúsító típusú kiadás, amiből nekem ez volt az első, de biztosan nem az utolsó, mert rajongok érte!

Nos, ezek lettek volna az én tippjeim, tapasztalataim a témában illetve azok az információk, amelyeket szerintem érdemes vagy jó tudni, főleg ha az ember még ezen nehéz út elején jár. Remélem, hogy tudtam egy kicsit segíteni, egy kis útmutatást adni számotokra. 

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. július 10., szombat

EGY KÍNZÓ PROBLÉMA MEGOLDÁSA - BŐVEBBEN A KORPÁSODÁSRÓL

A mai bejegyzésben egy engem igen csak foglalkoztató téma kerül hosszabb idő után újra terítékre, hiszen volt már erről szó régebben itt a blogon nálam, de aztán jó ideig "hallgattam". Azóta azonban sok dolgot megtapasztaltam a témát illetően, amelyekről szeretnék nektek beszámolni. Ezek alapján a mai témánk a korpásodás és az ezt körülvevő tények illetve megoldási mechanizmusok illetve szuper korpásodás elleni samponok is terítékre fognak kerülni.

Először is mi is pontosan ez? 
A korpásodás maga a fejbőrünk fokozott hámlásából adódik, mely járhat kisebb-nagyobb hámsejt csoportok "elvesztésével", melyek akár a hajban, akár a vállra hullva igencsak feltűnő látványt nyújt. Sajnos ez bár mindenki tudja, hogy nem az igénytelenség miatt van vagy nem olyan dolog, amit szégyellnie kellene az embernek, mégis eléggé kellemetlen és frusztráló tud lenni. Én magam is szoktam aggódni amiatt rosszabb időszakokban, hogy vajon mások mennyire látják. Itt szeretném leszögezni azoknak, akik esetleg úgy olvassák most ezt, hogy ők maguk nem küzdenek ezzel a problémával, hogy sose ítéljenek el/meg ez alapján valakit, hiszen ez egy valóban egy komoly küzdelem és nem csak annyin múlik, hogy "mossa meg az ember a haját és elmúlik". Én például hosszú évek óta küzdök vele, hol jobb, hol rosszabb a helyzet, de közel sem olyan könnyű leszámolni vele, mint azt gondolja az ember. Vannak természetesen azért ebben is különböző szintek, tehát valakinek lehet enyhébb, mellyel könnyebben lehet bánni, de valakit egész élete során elkísér ez a kellemetlenség, hiába küzd ellene minden erejével. Illetve rengeteg tényező befolyásolhatja, többek között a kor is vagy az egyéb változások, hiszen nekem például tiniként már jelentkezett, de akkor könnyen meg tudtam teljesen szüntetni évekre (akkor azt hittem, hogy örökre), most viszont évek óta nem volt olyan, hogy huzamosabb ideig ne kellett volna ezzel szembenéznem. 

Milyen típusai vannak és mi áll a hátterében?
Van a köznapi nyelvben "zsíros" és "száraz" korpásodásként ismert két fő típus. A zsíros onnan indul ki, hogy fokozott a faggyútermelés, esetleg fokozott a bőr érzékenysége és ezek hatására megjelenik a fejbőr fokozott hámlása is.  Gyerekkorban ez gyakran előfordul illetve serdülőkorban a hormonális változások miatt, ezért ezekben a korcsoportokban ez a típus elég gyakori. Azonban előfordulhat az is, hogy a korpásodás a faggyúmirigyek túlműködése nélkül is megjelenik, akár a kifejezetten száraz bőrűeknél is. 
A hátterében több különböző dolog és egyéb betegség, tünetegyüttes is meghúzódhat. Ezek közül az egyik legismertebb a seborrhoea, amely faggyúmirigy túlműködéssel jár, így magában is fokozza a bőr gyulladásos állapotát. De nem elhanyagolható az sem, hogy kedvez egyes mikroorganizmusok elszaporodásának is, mint például a Pityrospurom ovale gomba. Ez mindenkii fejbőrén élősködik kis mennyiségben, azonban az említett esetben száma megsokszorozódik. 
Másik hátttérok lehet érzékeny bőrűeknél (például atópiás dermatitises személyeknél) a túl gyakori irritáló összetevőket tartalmazó samponok használata, mely kiválhat gyulladást és ezáltal fent tarthatja a korpásodást. 
...és ezeken kívül még ott vannak a hormonális és egyéb hatások is, de ezek a leggyakoribban és a leginkább bizonyítottak. 

Mit tehetünk ellene?
Először is fontos a felismerés és az, hogy komolyan vegyük illetve az, hogy elkezdjük kezelni és ezzel egyidőben a kezelés, samponváltás hatásait figyelni és ennek függvényében dönteni a továbbiakról. Amit általában ajánlani szoktak azok a különböző korpa elleni kéntartalmú samponok illetve amit talán kevésbé hallani, hogy a cintartalmúak is segíthetnek ebben a problémában. Amit ezeknél is kiemelnek, hogy hosszú távon elvesztik a hatásukat, így pár havonta (vagy ahogy érezzük) érdemes váltogatni, leváltani őket. Ezzel kapcsolatban is van tapasztalatom, hiszen akkor én még ezt nem tudtam és használtam nagyon hosszú ideig egy kifejezetten korpásodás elleni sampont, ami addig a valaha volt legeredményesebbnek bizonyult, aztán igaz, hogy nagyon hosszú idő után, amikorra már sokszor újravettem, elvesztette a hatását, a csoda erejét és nagyon csalódott voltam. Azóta már tudom, hogy ez sajnos természetes és azóta igyekszek váltani időben és nem sokat szenvedni azzal, hogy "hátha még újra elég jó lesz"... Amit szintén ajánlanak, hogy eleinte akár naponta is használjuk ezeket a samponokat, majd szépen lassan át lehet állni a heti egy fenntartó alkalmazásra. Nálam az vált be egyébként hosszabb távon, hogy bár a hajam nem zsírosodik gyorsan (én a száraz bőrűeknél megjelenő típusba tartozok), tehát a hajam simán ellenne a heti egy hajmosással, de én heti kétszer mosom a fejbőröm érdekében. Megfigyeltem ugyanis az utóbbi 1 évben, amikor is sajnos ismét elhatalmasodott rajtam ez a probléma, hogy így sokkal jobban bírja a fejbőröm, mert mire "bedurranna" addigra újra megmosom és kicsit megnyugtatom, terelem a helyes irányba stb. Úgyhogy ha nálatok sem hoz esetleg semmi javulást egy új sampon, akkor próbáljátok meg esetleg, hogy heti kétszer használjátok pár hétig és figyeljétek meg, hogy van-e esetleg változás. 

...és akkor jöjjenek a termékek, amelyek megváltást adhatnak számotokra, ha ezzel a problémával küzdöttök ti is. Elsőként mutatok három olyan korpásodás elleni sampont, amely nekem nagyon bevált, úgyhogy jó szívvel tudom nektek is ajánlani őket. 

Ami nekem nagyon bevált és kihagyás után visszatérve újra le tudott venni a lábamról az a Schwarzkopf Professional BC Bonacure Scalp Genesis korpásodás elleni sampon. Ennek a márkának több más jellegű hajápolási termékét is nagyon szerettem és bár ennek nem volt olyan jó illata, mint azoknak, hanem az a tipikus korpásodás elleni sampon illata volt, de a hatékonysága az lenyűgözött. Nem véletlen az, hogy bár szeretek kísérletezgetni és általában az újabb és újabb termékek felé húz a szívem, hogy "hátha ez lesz A megváltás, A "csodaszer", de ehhez ahogy említettem visszatértem az idők során és úgy érzem vissza is fogok még, mert valóban nagyon jót tett a fejbőrömmel.





A következő amiről nem találtam meg sajnos a képet, mert ezt már régebben használtam, de itt is a márka elég sok termékékét próbáltam és szerettem (a képen egy másik termékcsaládjuk látható). 
Ez pedig a L'oreal Professionnel Serie Expert Instant Clear tápláló sampon lenne korpásodás ellen. Azért is jó, hogy egy másik termékcsaládjukról (a hamvasítóról) van itt kép és közben a korpásodás elleniről beszélünk főként, mert ez az a két sampon kategória, amely sok márka tekintetében nagyon szárító hatású. Ezek azonban ahogy már a neve is utal rá, mind egytől egyig nem hogy nem szárítanak, de még táplálnak is, úgyhogy ennek a márkának a korpásodás elleni samponja kifejezetten jó lehet azoknak, akik hozzám hasonlóan a száraz korpásodás csoportba tartoznak.
Az illat egyébként itt is az a tipikus korpásodás elleni sampon illat, de szerintem aki ezzel a problémával küzd, annak ez már úgyis megszokott és a hatás mindenért kárpótol. Ehhez is biztosan vissza fogok térni valamikor, mert nagyon szerettem és hálás vagyok a Notinonak, hogy rátaláltam ezekre (is).

A harmadik pedig egy igazán olcsó testvérkéje az előzőeknek, ugyanis ez az 500 ml-es kiszerelés alig kerül többe, mint 1000 Forint, úgyhogy igencsak pénztárcabarát.  Ez viszont hál' Istennek nem megy a minőség rovására, ugyanis ez is ugyanazt hozta hatásra nálam, mint az előzőek, míg több más drogériás márka például nem tudja ezt megtenni. Ha mégis össze kellene mindenben vetni, akkor annyiban marad le egy hajszállal, hogy nem táplál, hidratál talán annyira, mint mondjuk az előző L'orealos, de ez sem szárít, csupán nem hozza azt a szalon érzést teljesen. De a drogériás árkategóriából magasan kiemelkedik és nagyon szeretem ezt is, többször újra is vettem már - két csomagolásban érhető el, vagy lehet az egyik már megszűnt, de a leírás alapján úgyis egyértelműen azonosítható, :)
Ezt is nagyon jó szívvel ajánlom nektek, ha valami olcsóbb, de jó minőségű alternatívát kerestek ezen a téren. 

Nos, ezek lettek volna az én tippjeim, tapasztalataim a témában illetve azok az információk, amelyeket szerintem érdemes vagy jó tudni, főleg ha az ember még ezen nehéz út elején jár. Remélem, hogy tudtam egy kicsit segíteni, egy kis útmutatást adni számotokra. 

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo