2020. október 30., péntek

MASKNE - AVAGY MUMUS A MASZK ALATT

A mai napon egy nagyon aktuális és véleményem szerint (sajnos) sokakat érintő problémát és témát hoztam nektek. Ez pedig nem más - mint ahogy az már a címből is kiderülhetett számotokra -, mint a maskne. De hogy mi is ez pontosan, nekem mi a kapcsolatom vele és hogy mit lehet ellene tenni, az a mai bejegyzésből kiderül. Ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele! ;)

Mi is az a maskne?

A szó az angol mask + acne szavak összetételéből képzett, mely már elég jól körülírja a problémát és szerintem elég kis frappáns, könnyen megjegyezhető kis fogalom. Maga a szó a maszkviselés következtében kialakuló gyulladásos bőrhibákra utal, ami a jelenlegi helyzetben, a jelenlegi körülmények között az egyik legtöbb problémát okozó problémává vált világszerte. 

Mielőtt jobban belevágnék a témába, szeretném mindenképpen leszögezni még itt az elején, hogy a maszk viselését nagyon fontosnak tartom, nem csak azért mert nagyon sok helyen és körülmény között kötelező, hanem mert hatalmas szerepe van a védekezésben. Úgyhogy ez a bejegyzés még véletlenül sem a maszkok ellen vagy a maszkviselés ellen szól, hanem épp amellett, hogy viseljük őket, de emellett vigyázzunk az arcunk állapotára is. Ez a kettő mehet szépen egymás mellett kéz a kézben, csak nagyobb figyelmet kell a témának szentelnünk - véleményem szerint.

De hogyan is működik a mechanizmus?

Egyrészt a maszk folyamatosan mechanikailag dörzsöli az arcunkat, emellett pedig nem hagyja rendesen szellőzni, aminek hatására izzadhatunk alatta illetve a beszéd miatt is nedvesség jelenik meg és mindezek együttese egyenes utat jelent(het) ahhoz, hogy a pórusaink eltömődjenek és a mikroorganizmusok felszaporodjanak. A pórusok eltömődése okozhat mitesszereket illetve akár pattanásokat is, míg a mechanikus dörzsölés következtében kialakuló kis mikrohorzsolások szabad utat jelentenek a szennyeződések bejutásának a bőrbe. Ezek egyike sem hangzik túl kecsegtetően azt hiszem és bár biztos van akiknek semmi hasonló problémát nem okoz a maszkviselés, de úgy gondolom elég sokan vagyunk akiknek megjelentek mostanra már a kisebb-nagyobb tünetek. 

Saját történet

Nálam a kis pici pattanások szintjéig jutott el a dolog, amik addig míg vidéken otthon voltam nyáron és csak boltokba viseltem a maszkot egyáltalán nem volt jellemző. Ősztől azonban mióta beindult az egyetem és a lakáson kívül mindenhol maszkot viselek (igen, nálunk első perctől minden előadáson és gyakorlaton is kötelező a maszk viselése), így elég hamar felütötte magát ez a probléma, ami nem kis fejfájást okoz a mindennapok során. Nyilván az egészségünk a legfontosabb és ennek oltárán kibírom ezt a kis kellemetlen "mellékhatást", de azért azt hiszem érthető, hogy nem ujjongok mikor végre elmúlik az egyik, akkor kijön egy másik az arcom egy másik, maszk által fedett területén. 

Prevenció - megelőzés

  • csak ott viseljük ahol kötelező és szükséges (ez mondjuk nálam nem tud például ennél jobban leszűkülni, de itthon mondjuk nyilván nem viselem és ilyenkor hagyom szellőzni az arcomat, amit biztos vagyok benne, hogy nagyon élvez - szóval természetesen a szabályokat és a biztonságot szem előtt tartva ajánlom ezt)
  • rendszeresen mossuk és/vagy cseréljük a maszkot - típusától függően
  • ha textilmaszkot választotok, figyeljetek oda az anyagára, ha lehet 100%-ban pamut textilmaszkot szerezzetek be és minden használat után mossátok ki (öblítő nélkül, ugyanis amellett, hogy irritálhat, hozzájárulhat a pórusok eltömődéséhez)
  • a sminkeléssel bánjunk csínján - bár én sem tudok teljes mértékben lemondani a sminkelésről, mert néha igenis kell, hogy jobb kedvem legyen és hogy jobban érezzem magam vagy kiéljem egy kicsit a kreativitásomat illetve a smink  iránti szeretetemet, de azért azt érdemes tudni, hogy a smink sajnos tovább ronthatja a maskne állapotát, hiszen eltömítheti a pórusokat. Főleg az alapozó itt a "ludas", úgyhogy itt kell jól választani - például egy olyat, ami alapvetően nem pattanásokat és igyekezzünk minél véknyabban felvinni. Amennyiben nem szükséges pedig kerüljük, főleg ha már megjelentek a tünetek. Nehéz ez, én is tudom, hiszen én is imádok sminkelni, de most sokszor választom a smink nélküliséget, mint az esetleges még több pattanást. Ha pedig neked ez nem elég, akkor készíts valami extra szemsminket, hogy kompenzáld a hiányt. ;)
Mit tehetünk, ha már kialakult?
  • még fokozottabb és mélyebb bőrtisztítás - legalább a nap végén
  • használjunk speciálisan akné elleni termékeket (gél, tonik stb.)
  • mindig vigyünk fel nappal is arckrémet, hogy ne csak ápoljuk az arcunkat, de csökkentsük is ezzel a mechanikus dörzsölést - viszont a maszkot csak azután vegyünk fel mikor ez már beszívódott
  • az arckrémünk semmiképpen se legyen komedogén (mitesszerképző), sűrű, zsíros, amelyek könnyebben eltömíthetik a pórusokat, segítve ezzel az egész negatív folyamatot
  • az esti arcápolási rutinba több a problémás bőr kezelésére hatékony összetevőt alkalmazzunk, mint például a szalicilsav, niacinamid (én ezt is használok az arcomra), AHA sav - ezekkel azonban vigyázzunk, ha irritált a bőr, akkor válasszuk a minél kisebb koncentrációt vagy próbálkozzunk más termékekkel











Kép a Notinoról

  • a kialakult pattanásokra használjunk helyi ápoló terméket, ami kis területen hatékonyan fejti ki a hatását (én erre a propoliszt használom, de vannak erre kitalált készítmények is már és mivel a propoliszom hamarosan kiürül, én is böngészek ezek között - például ez a La Roche-Posay Cicaplast Baume B5 nyugtató és megújító balzsam már nem egy embernek hozta rendbe a pattanásos, aknés arcát - köztük egy közeli ismerősömét is -, úgyhogy én erre neveznék be most a téma kapcsán először)

    Nos, ezek lettek volna az én tippjeim illetve amikre én próbálok odafigyelni mióta kialakult ez a helyzet és - lekopogom -, de most mióta az orrom alatti pattanás elmúlt ( még picit látszik azért a nyoma), azóta nem jött ki új, úgyhogy remélem ez az extrább odafigyelésem miatt van illetve a termékek miatt amiket használok. 
Remélem, hogy tudtam nektek egy kicsit segíti és hogy érdekes volt ez a bejegyzés számotokra.

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2020. október 23., péntek

OKTÓBERI NOTINO RENDELÉSEM

A mai bejegyzésben elhoztam nektek az októberi Notino rendelésemet, ami olyannyira friss, hogy csütörtökön hozta a futár, úgyhogy a legtöbb terméket még csak lefotóztam és most fogom kezdeni használatba venni. Elég régen volt már ilyen jellegű bejegyzés - ha jól emlékszem nyáron -, de mostanában én eléggé rá vagyok ismét kattanva másoknál is a haulokra illetve szeretem nektek is megmutatni, hogy én miket szereztem be milyen célból, hátha titeket is érdekel - úgyhogy épp itt volt az ideje egy új résznek. Ebben a rendelésben főként hasznos dolgokat szereztem be, de akad benne "csupán" kényeztetés is, úgyhogy minden mi szem-szájnak ingere. Lássunk is hozzá, nem húzom tovább az idegeiteket. :P

A termék, amiből az egész rendelés kiindult az ez az Alpecin Hybrid Coffein Shampoo, amit a fejbőröm aktuális állapota indokolt. Mostanában (az utóbbi 1-2 hétben) ismét kritikán aluli a fejbőröm, ami azt jelenti, hogy nagyon száraz, hámlik, feszül, viszket, hullanak belőle a kis apró fehér elhalt hámsejtek és ez rettentő kellemetlen és egyáltalán nem esztétikus, sőt egyenesen frusztráló tud lenni. Ezen problémára én már elég sok terméket bevetettem - főként korpásodás ellenieket - és voltak amik használtak és még több, ami nem. Viszont most, hogy hirtelen így "belövellte" magát a probléma, nem szerettem volna talán jó termékekkel kísérletezgetni, hanem egy olyat akartam rögtön kipróbálni, amiről rengeteg jót hallottam már. Ez az Alpecin sampon ilyen és nem mellesleg kifejezetten az én problémámra, a száraz fejbőrre lett kifejlesztve, úgyhogy nagyon ígéretesnek tűnik, remélem elhozza a fejbőrömnek a megváltást. Ma este be is vetem már és szorgoson fogom tesztelni, majd mindenképpen beszámolok róla nektek vagy itt vagy Instán, hogy mennyire váltja be a hozzá fűzött reményeimet. Drukkoljatok!

Ha már hajápolás, akkor beszereztem egy balzsamot is ennek a syoss Salonplex kondicionálónak a személyében. Ebből a syoss Salonplex termékcsaládból már használtam egyszer és azt imádtam, úgyhogy remélem ezt is fogom. Arra emlékszem, hogy az olyan élményt nyújtott, mint amit a fodrászkodás után szoktam érezni, hogy puha a hajam, nagyon jó illatú, élettel teli és igazi professzionális termékekkel van kezelve. Mivel ez egy kondicionáló, ezért ettől alapvetően is hasonló hatásokat várna az ember, remélem fogja is ezeket hozni és elégedett leszek ezzel is. Én egyébként a syoss termékeket szoktam szeretni, mert jó minőségűek és emellett még gazdaságosak is, úgyhogy elég közel állnak a szívemhez, reméljük ez a termék csak tovább fogja mélyíteni ezt a pozitív viszonyt. :)




Az előző termékeknél említettem az illatokat is, hát lássuk akkor az egyik legjobb illatot, amit ismerek! Ez a Police To Be Miss Beat eau de parfum, amit ezúttal nem magamnak, hanem a huginak rendeltem egy 125 ml-es kiszerelésben, mert fogyóban volt a parfüme és tudom, hogy ez az egyik kedvence, így megleptem vele. Én is ismerem és szeretem ezt az illatot, igazi édeskés, gyümölcsös, csajos és nagyon tartós, úgyhogy igazi nyerő választás. Ami viszont most még inkább tetszett benne ezek mellett az az ára, ugyanis a Notinon mindig rengeteg szuper akció fut és ezúttal ennek a parfümnek a 125 ml-es verziója olcsóbb volt, mint a 40 és a 75 ml-es, ami azért elég bombasztikus ár és kihagyhatatlan ajánlat véleményem szerint. Így a hugi most jó darabig használhatja ezt a kedvenc illatát, én pedig örülök, hogy egy kis örömöt tudtam neki szerezni. :) Egyébként még mindig szuper áron kapható ez a parfüm (is), úgyhogy aki szintén szereti vagy nem ismeri, de szeretne egy isteni finom és tartós illatot kipróbálni, az csapjon le rá, mert nagyon érdemes! 

Beszereztem még egy Astor Lift me up 3in1 folyékony korrektort is, ugyanis a jelenlegi NYX HD Studio Photogenic folyékony korrektorom már fogyóban van, úgyhogy időszerű volt lecsapni egy utánpótlásra. Ez azonkívül, hogy elfedi a bőrhibákat még nem csak, hogy nem szárít, de hidratáló szérumot is tartalmaz, úgyhogy igazi Jolly Jokernek hangzik - alig várom, hogy kipróbáljam! Én a 001-es, Light árnyalatot választottam, mert szeretem, ha a korrektorom világosabb az alapozómnál és a bőrömnél. 






Bár ezt nem tudtam előre, hogy ilyen kis ecsetelős kiszerelés, de kifejezetten tetszik, remélem be fog válni tényleg és elég jó lesz a fedése ezen tulajdonságai mellett.









Végül, de közel sem utolsó sorban, rendeltem még magamnak egy rúzst, csak úgy élvezetből és mert nagyon megtetszett - egy kis magamtól magamnak napi ajándékként és örömforrásként. Ez a L'oreal Paris Color Riche Shine magas fényű rúzsok közül a 905-ös, #Bae árnyalat, ami bár így a képemen sima fehér színnek tűnhet, de ez egy áttetsző árnyalat kis irizáló részecskékkel, ami valami csodálatosan fest szerintem! 







Ezt a termékcsaládot már egyszer ki akartam próbálni, de aztán elfelejtettem, most viszont, hogy belefutottam a Notinon már nem hagytam veszni és mindenképpen akartam egyet magamnak. A színválasztás talán hozzám képest meglepő, hiszen én szeretem az én élénk, feltűnő, sötét színeket rúzsokban, de most a vírushelyzetre gondoltam és a mostani sminkelési szokásaimra illetve arra, hogy ez akár egyfajta ajakápolóként is működhet, ha jól gondolom. Azt nem tudom, hogy ez az ötlet mennyire helytálló, de az tuti, hogy már most rajongok érte! 





Nos, ezeket szereztem be ezúttal a Notinoról és ahogy mindig, most is nagyon elégedett vagyok velük, szuper gyors volt a szállítás, minden épségben ideért és alig várom, hogy jobban használatba vegyem őket, hiszen mindegyik izgatja a fantáziámat akár ilyen, akár olyan okból kifolyólag. Kíváncsi vagyok, hogy ti ismertek-e valamit ezek közül vagy mit próbálnátok ki ti is szívesen, úgyhogy ha van kedvetek, akkor írjátok meg nekem! :)

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2020. október 14., szerda

BOBBI BROWN KÖRKÉP, AVAGY ÚJ MÁRKA A NOTINON

A mai bejegyzésben egy olyan ikonikus márkát fogunk kicsit górcső alá venni és körüljárni, mint a Bobbi Brown. Ennek pedig az az apropója, hogy a Notinon már elérhetőek a márka termékei és én mint minden új márkánál végigböngésztem a kínálatot és kiválasztottam azt a három terméket, ami a leginkább izgatja a fantáziámat és amit nagyon szívesen kipróbálnék. Elég nehéz dolgom volt ezzel a nagy szűkítéssel, hiszen nagyon szimpatikus a márka és bármit szívesen kipróbálnék tőlük, mert igazán professzionálisak és hívogatóak a termékeik. Viszont muszáj kereteket adnom magamnak, hogy ne egy 800 oldalas könyvet írjak, így azt a három terméket emelem most ki amit elsőre próbálnék ki a márkától. Ha kíváncsiak vagytok kicsit többre a márkáról, a termékeikről és arról, hogy nekem mik mozgatták meg a fantáziámat, akkor vágjunk is bele! ;)

Először is akkor egy kis ismertető a márkáról, ha valaki esetleg ne ismerné őket és/vagy többet szeretne róluk tudni. A márka a 90-es években született, amikor is a drogériák színesebbnél színesebb és feltűnőbbnél feltűnőbb termékekkel volt tele. Bobbi Brown viszont olyan sminkre volt szüksége, ami professzionális és természetesebb vonalat képvisel. Az ötletből hamar megvalósítás is lett és 1991-ben már ki is hozott 10 rúzst bézsszínű (vagy mai szóhasználattal nude) kategóriában. A márka mottója mutatkozik meg a termékek felhozatalán is: "A szépség titka egyszerű: Legyen önmaga!". Nekem nagyon tetszik ez a kis háttértörténet és maga az üzenet is amit a mottó sugall, úgyhogy ez még szimpatikusabbá és érdekesebbé teszi számomra a márkát. 

A termékekre a letisztult, elegáns és professzionális design a jellemző, ami személy szerint nekem mindig nagyon szimpatikus - még akkor is, ha nyilván nem a külseje alapján ítélek meg egy terméket (sem). A termékek színeiben még mindig a natúrabb árnyalatok dominálnak, akárcsak az alapításkor, de azért például a rúzsoknál megjelentek a klasszikus kicsit élénkebb színek is, mint mondjuk a vörös. Ami még érdekesség lehet, hogy nem csak smink-, de szépségápolási termékeik is vannak, amit én például sokáig nem is tudtam, viszont a Notinon ezek közül is csemegézhettek - a szemkréméről nagyon jókat hallottam. Na de akkor nem is húzom tovább a szót, lássuk, hogy én mikre csapnék le első körben a márkától. 

Kép a Notinoról
Azt hiszem senkit nem lepek meg azzal, ha azt mondom (pontosabban írom), hogy amire a leginkább kíváncsi vagyok és amit legeslegelőször szeretnék kipróbálni tőlük az egy rúzs.

Többféle ajakterméket is árulnak kezdve a rúzsoktól az ajakápolókon át a szájfényekig és mindegyik szuperül fest, viszont az én választásom a Bobbi Brown Luxe Matte Lip Color mattító rúzsra esne. Hiszen hozzám a legközelebb még mindig a matt rúzsok állnak, bár most már szeretem a szájfényeket és a klasszikus rúzsokat is. Ez pedig a leírás alapján pont a tökéletes matt rúzsnak tűnik, ugyanis a Notinon sok-sok hasznos információ között ezt találtam róla: "matt hatás, hidratálja és ápolja az ajkakat, magas pigmentáció, sokáig megmarad". Ezek pontosan azok a tulajdonságok, amiket én keresek egy matt rúzsban, úgyhogy úgy érzem ez tökéletes választás lenne számomra.

Ez a rúzs elég sok színben elérhető, de engem ez a nagyon különleges piszkos, fáradt rózsaszínes, mályvás, de mégis nem túl sötét árnyalat ragadta meg a tekintetemet, ami a "Tawny Pink" nevet viseli. 

(Btw.: ezért a fekete-arany csomagolásért pedig odáig vagyok!)

Kép a Notinoról

A második terméket is kitalálhatja aki elég jól ismer már, hiszen mi is hozhatna engem még igazán lázba, ha nem egy highlighter?!

Hiszen imádom a highlightereket és egyszerűen újból és újból szerelembe esek egy újabb színbe és textúrába. Ezúttal sem volt ez másként: ahogy görgettem a márka termékei között megakadt a szemem ezen a Bobbi Brown Highlighting Powder Highlighter terméken. Azt hiszem nem igazán kell indokolnom, hogy miért így, hogy bevágtam a képet róla, hiszen a látvány magáért beszél. Többféle színben is elérhető ez a termék, de nekem ez az igazán különleges "SUNSET GLOW" árnyalat lett a kedvencem. Ezt nagyon-nagyon szívesen kipróbálnám, hiszen már csak ránézésre is látszik, hogy mennyire jó lehet ez a highlighter. Biztos vagyok benne, hogy imádnám! Elérhetőek azért belőle klasszikusabb árnyalatok is, ha valaki olyat keres, de nálam ez lett a nyerő.

Kép a Notinoról

...és akkor végül, de nem utolsó sorban, a harmadik termék amit első körben kipróbálnék a márkától az a Bobbi Brown Primer Plus Hydrating 3-in-1 Spray. Én imádom a különböző fixáló sprayket és arcpermeteket, úgyhogy számomra ez egy nagyon kihasználható kis termék lenne. Bár a sminkek amiket készítek magukban is tartósak, de én mindig használok egy sminkfixálót a végén, ami még inkább tartósítja azt illetve ami nekem fontosabb: "összemossa" a termékeket és egy sokkal szebb és egységesebb végeredményt nyújt. Ebben ez is biztosan jól teljesítene, csupán az a kérdés, hogy vajon mennyire porlaszt jól? Sminkfixálónak ugyanis jobban szeretem a nagyon apró szemcsékre porlasztókat, míg arcápolásra és primerként a nagyobb szemcsések is nagyon jól tudnak esni. Szívesen megnézném ezt a terméket is magamnak és letesztelném a kis fújókáját illetve a hatását is. :)

Nos, ez lett volna az a három sminktermék, ami nekem első körben a legjobban izgatja a fantáziámat a Bobbi Brown márkától - ezeket bármikor szívesen kipróbálnám és be is raktam őket a Notinos wish listemre, hogy valamikor majd ez meg is valósuljon. Kíváncsi lennék, hogy ti ismeritek-e/használjátok-e a márkát illetve, hogy ti mit próbálnátok ki tőle? Írjátok meg nekem Instán vagy itt, ha van kedvetek! :)

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2020. október 7., szerda

3 DOLOG, AMIT VÁRTAM AZ ŐSZBEN

Ezért az őszi dekorációért rajongok
Aki egy kicsit is ismer az meglepődhet ezen a bejegyzés címen, hiszen köztudott rólam, hogy utálom a hideget, még inkább utálok fázni, az esőt, a havat, a jeget, a korai sötétedést, a megváltozott levegőt, tehát úgy összességében az ősz és a tél tipikus ismertetőjeleit és velejáróit. Így furcsa lehet, hogy vannak dolgok amiket vártam velük (most elsősorban az ősszel) kapcsolatosan. Dehát nyilván egyrészt minden rosszban van valami jó, így ezen időszaknak is lehetnek szeretett motívumai illetve mivel alapvetően egy pozitív és optimista személy vagyok, így próbálom mindenáron kompenzálni a feltörni kívánó negatív érzéseket ahogy az utolsó nyári napok elmúlnak és próbálom megragadni azokat a jó dolgokat, amiket ehhez az időszakhoz kötök és amik segítenek átvészelni a nehézségeket és kicsit megszerettetik velem is talán ezt az egyébként nem szívem csücske időszakot. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik ezek és ha esetleg ti sem szeretitek az őszt, akkor azt, hogy mi segíthet átbillenni egy kicsit, akkor maradjatok velem és vágjunk is bele! ;)

Ami legelőször eszembe jut és egyértelműen az első számú kedvencem az őszben, az a gyertya. Bár alapvetően nincs bajom azzal sem, ha nyáron ég egy gyertya, de azért nálam is az ősz az, amikor előkerülnek azok a bizonyos illatgyertyák és szinte nincs olyan nap, hogy ne gyújtanék egyet. Valahogy tényleg azonnal az első dolgom ez ahogy beköszönt a hűvösebb idő és igazi kuckózós hangulatba kerülök általa. Bár szeretem a "csak" szép gyertyákat is, de azért tízből kilencszer az illata miatt szerzem be őket, így tényleg az a döntő szempont, hogy jó illata legyen. Bár én kifejezetten szeretem a gyümölcsös illatokat is gyertyában, de ilyenkor azért még jobban tetszenek a melegséget közvetítő, édeskés, sütis illatjegyeket közvetítő gyertyák. Amely márka szerintem a leginkább élen jár ezen a téren és isten illatokat lehet náluk találni az a Yankee Candle, több olyan illatuk is van amit ha becsukom a szememet és elképzelem az őszi-téli időszakot, akkor eszembe jut, de mindig kíváncsi vagyok az újabb illatkompozíciókra is, úgyhogy azt hiszem ideje szétnézni náluk (bár azért most még elég szép kis gyertyakészletem van tavalyról - dehát gyertyából sosem elég...). Ami még egy jó hír lehet sokaknak, akik eddig nem használtak illatgyertyát, mert tartottak attól, hogy égetésükkel méreganyagokat termelnek, hogy most már azért egyre több méhviasz gyertya elérhető a piacon (a Notinon keresgéltem és ott elég sokat találtok). Ezek nem csak hogy nem termelnek mérgező anyagokat, de még tisztítják is a levegőt és nagyon pozitív szerintem, hogy a klasszikus gyertyákkal ellentétben ezek szinte füst nélkül és sokkal hosszabb ideig égnek. Úgyhogy senkinek sem kell lemondani erről az élvezetről mostantól és úgy gondolom ez még a hozzám hasonló őszkerülőknek is megmelengeti a szívét is kicsit az évszak iránt. :)

A másik dolog ami miatt nagyon vártam már az őszt, azok a sneakerek. Tudom, hogy sokan nyáron is hordanak és persze nálam is előfordult már, hogy egy nyári estére vagy egy hosszabb útra inkább ezeket választottam, de alapvetően a nyár nekem a szandálokról és a papucsokról szól. Ez azt jelenti, hogy az első nyári napon eldobozolom a kis szerelmeimet és kis túlzással szeptemberben veszem elő őket ismét. Emellett pedig mindig becsúszik 1-1 új szerzemény is, ahogy idén is, úgyhogy igazi hőstett, hogy kibírom, hogy ne húzzam fel ezeket. Így ez egy jó motiváció és húzóerő az ősz irányába, ami rögtön elfeledteti a sok negatív érzést vele kapcsolatosan. :D Illetve mivel van egy jó pár cipőm, hiszen cipőmániás vagyok, nem nő jó ideje a lábam és vigyázok rájuk, így szeretek azzal "játszadozni", hogy minden nap más sneakert, cipőt húzok fel és amikor igazán rossz idő van vagy morcosan, ne adj' Isten fázva ébredek, akkor biztosan a legcsilicsárébb, legszínesebb, legkedvencebb darabokhoz nyúlok, hogy jól induljon a nap és csak azért is jó kedvem legyen... Tudom, hogy hülyén hangozhat ez az egész, de biztos vagyok benne, hogy van aki megért... :D
(Btw.: a sneaker kollekciómról csináltam egy videót, úgyhogy aki kíváncsi rájuk részletesebben, akkor az keresse a Youtube csatornámon.)

A harmadik dolog pedig ami miatt vártam azok a különböző fashion kiegészítők, mint a harisnyák, sapkák, mintás zoknik, lábszárvédők, sálak és hasonlók. Ezeket ugyanis a meleg beköszöntével el szoktam rakni és hanyagolom, hiszen nyáron a minél kevesebb ruha elv van érvényben és egész egyszerűen ezek egyértelműen az őszhöz (illetve majd a télhez) kapcsolódnak. 







Így most végre kiélhetem magam és hordhatom a már megmutogatott különlegesebbnél különlegesebb mintás zoknijaimat az aktuális napi szettemhez passzintva, ahogy egyre hidegebb van, kezdem előszedni a sapkákat is és már alig várom, hogy ezekkel is feldobhassam és kiegészíthessem az outfitemet. Úgyhogy ilyen értelemben imádom az őszt és ezt is nagyon vártam benne, hiszen sokkal több teret ad így fashion téren is az önkifejezésre, ami nálam mindig egy fontos tér.

Nos, ez az a három dolog, amit nagyon vártam az őszben és most, hogy ezekről írtam (illetve most is egy mintás zokniban és az aktuális legnagyobb kedvenc sneakeremben vagyok többek között...) már sokkal jobb kedvem is lett és ismét konstatáltam magamban, hogy nem is olyan rossz ez az ősz dolog. :D Remélem nektek is meghoztam egy kicsit a kedveteket hozzá vagy az őszi hangulat átment kicsit és akkor együtt örömködhetünk. Kíváncsi lennék, hogy ti miket szerettek az őszben, úgyhogy osszátok meg velem ha van kedvetek, hátha rájövök, hogy vannak még tevékenységek, dolgok, amik miatt még jobban szerethetem! :)

Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. 
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo