2020. március 27., péntek

A nagy ajakápoló mustra #3

A mai bejegyzésben egy engem aktuálisan (és úgy általánosságban is) nagyon foglalkoztató témát hoztam el nektek, ami ahogy már a címből is kiderült számotokra, az ajakápolással lesz kapcsolatos. 
Nem tudok elmenni szó nélkül azonban itt az elején az aktuális korona vírus okozta helyzet mellett, hiszen itt a blogomon még nem kommunikáltam semmit ezzel kapcsolatban. Bízom benne, hogy mindannyian jól és biztonságban vagytok és hogy a helyzethez képest jól viselitek az otthon létet - már persze azok, akik megtehetik, hogy otthon maradjanak/otthonról dolgozzanak. Én itthon vagyok vidéken a családommal és betartom a #maradjotthon kezdeményezést a magam, a családom és a társadalom érdekében - remélem ti is erre törekedtek, hogy együtt, összefogva minél előbb legyőzhessük ezt a rémséget! Vigyázzatok magatokra, a családtagjaitokra/szeretteitekre, különösen az idősebbekre - ne engedjétek őket kint mászkálni, hanem segítsétek a mindennapjaikat a bevásárlással és amivel csak tudjátok - mi ezt tesszük a nagyimmal amellett hogy persze ugyanannyit vagy még többet telefonálunk napi szinten vele, mint eddig. Én nem szeretnék ettől jobban belemenni most a témába, hiszen van erre rengeteg platform, ahol infókat és hasonlókat kaphattok, de nem szerettem volna a földbe dugni a fejem és nem írni róla, hiszen jelenleg ez teszi ki mindannyiunk mindennapjait, így az enyémet is. Tartalmat ennek ellenére is ugyanúgy gyártok számotokra, bízva abban, hogy szerzek ezzel pár perc örömöt számotokra vagy segítek kicsit elterelni a gondolataitokat és kikapcsolódni illetve továbbra is remélem, hogy hasznos infókkal és tippekkel tudok szolgálni számotokra. 
Ma azért esett a választásom erre a témára, mert egyrészt ez egyébként is mindig érdekel engem, hiszen sajnos az ajkaim is hajlamosak a kiszáradásra, másrészt pedig ebben a nehéz időszakban megfogadtam, hogy jobban odafigyelek a bőrápolásomra minden téren, hiszen most itthon jobban van erre időm, lehetőségem. Gondolom nem vagyok ezzel egyedül, hiszen Instán több ilyen kihívásba és ajánlásba is belefutottam már, úgyhogy biztos értitek miről beszélek - nem mellesleg ezek a kis #metime-ok hozzátesznek a lelki egészségünkhöz és egyensúlyunkhoz is, nem csak a fizikaihoz, amire pedig jelenleg kiemelten szükségünk van én úgy gondolom.
Na de akkor vágjunk is bele és lássuk, hogy melyik az az 5 ajakápoló, ami a sorozat előző része óta megfordult nálam és mi ezekről a véleményem! :)
Időrendben haladva először ezt az arany kupakos Labellot használtam el, melyet a hugitól kaptam meg ajándékba, amikor épp itthon tartózkodtam, elfogyott az előző ajakápolóm és utánpótlás nélkül voltam. Neki elég nagy ajakápoló gyűjteménye van, így a bontatlanok közül választhattam egyet és nekem erre esett a választásom, hiszen egyrészt nagyon izgatta a fantáziám, hogy így sok év után vajon mit tud nekem nyújtani egy Labello, másrészt pedig nagyon bejött a csomagolása. :P
Arra persze rögtön rájöttem, hogy ez csak a csomagolás és belül nem egy arany színű ajakápoló lesz, hiszen már a kupak is utal rá, hogy ez egy 'original' verzió, azaz a klasszikus, nem színezett, nem ízesített/illatosított, az ajkakon áttetsző ajakápoló, amit mindenki jól ismer a márkától. Én ezt utoljára vagy 10 éve használhattam előtte és bár akkor szerettem, de azóta annyi szuper ajakápolót kipróbáltam, hogy kíváncsi voltam mennyire lesz nekem és az elvárásaimnak elég.

Szerencsére elég hamar bebizonyosodott, hogy nagyon is, ugyanis nagyon jól ápolta az én mindig száraz ajkaimat anélkül, hogy kellemetlen érzést hagyott volna maga után. Ez nem csak a mindennapi ápolással tudott megbirkózni, de a durvábban kiszáradt helyzettel is felvette a harcot és mélyen táplálta a húzódó, cserepes ajkaimat. Ami pedig számomra is meglepetés volt, hogy nem hiányzott a használata közben sosem a színezés és illatosítás, amikre ezen termék használata előtt azt mondtam, hogy tuti hiányoznának és nem tudnék már "sima" ajakápolót használni - legalább is nem élvezettel, de ahogy a mellékelt ábra is mutatja, tévedtem. Egy szó, mint száz: én nagyon megszerettem (újra) ezt a klasszikus Labellot és bár az ajakápolókkal is úgy vagyok, hogy mindig mást veszek újra, de valamikor biztosan ki fogok még ennél kötni, hiszen ez egy stabil pont lehet számomra, amire bármikor számíthatok.  




Erről sajnos már nem találtam olyan képet amin
egyedül van ezen a telefonomon
A következő amit használtam és ezt még használom is, bár már nem sokáig, mert már alig van belőle hiába spórolok vele nagyon, az a trend it up ajakolaj. Ezt már láthattátok nálam a "Mi van a sminktáskámban?" című videómban is, hiszen valóban annyira szeretem, hogy mindenhova velem jön abban. Ezt annak hatására vettem meg anno, hogy volt nekem egy örök kedvenc ajakolajam a PUPA márkától, ami a valaha volt kedvenc ajakápolóm is volt egyben és annak kerestem valamiféle utánpótlását amikor kifogyott, hiszen az limitált volt és rég nem elérhető már. Erről hallottam egy számomra hiteles vloggertől egy ajánlást, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet és be is szereztem. Bár eleinte nem tudtam eldönteni, hogy van-e olyan jó, mint a PUPA változat, mert azért túlságosan rákattantam arra, hogy csak az a legjobb stb, de hamar beismertem magamnak, hogy ez igen is van olyan jó és hatékony, mint a régi nagy kedvenc. Azóta erre is ugyanúgy vigyázok és spórolok vele, mint azzal, hiszen persze (miért is ne?!) ez is limitált volt, így sajnos már ez sem kapható. Lassan keresnem kell majd egy újabb utánpótlást, de nagyon örülök, hogy erre rátaláltam, mert ez egy szuper termék, ami a legrosszabb és már fájó állapotból is visszahozta az ajkaimat már egy használat után és minden alkalomért hálás vagyok amikor használhatom - olyan jól esik az ajkaimnak.
Az előbb emlegetett hugis kollekció hatására rendeltem meg ezt a Lip Smacker Coca Cola Fanta epres ízesítésű ajakápolót ebben a félgömb kialakítású megoldásban. Azon felül, hogy szerintem szenzációs a csomagolás és az egész koncepció, azért rendeltem meg a Notinoról, mert a hugi által rájöttem, hogy ez a márka nem csak baromi menő és ötletes ajakápolókat gyárt, hanem azok hatékonyak is és szuper minőségűek. 








...és igazából ezzel mindent el is mondtam. Imádom ezt az ajakápolót és ezt használom legtöbbször a hétköznapok folyamán, amikor általános ápolásra van szükségem. Nagyon tetszik a külseje, nagyon tetszik a kialakítása, nagyon tetszik az illata, de legfőképpen a hatása! 












Biztosan fogok még rendelni a márkától ajakápolót, mert a hugihoz hasonlóan engem is nagyon megbabonázott ez az egész és ki szeretném próbálni még sok illatban illetve a tekerős kiszerelésben is.

Nem sokkal később megrendeltem a Notinoról ezt a NYX Slip Tease erősen pigmentált ajakolajat, mellyel nem titkolt szándékom volt a már előzőleg bemutatott trend it up ajakolajat pótolni majd. Gondoltam, hogy az csak egy plusz, hogy ez még ilyen szép színekben is elérhető, úgyhogy tökéletes utánpótlása lehet annak, ha beválik. Nem mellesleg pedig ez nem úgy tűnt, mint ami limitált lenne, úgyhogy nagyon bíztam benne, hogy beválik.








Be is vált, de nem teljesen arra a célra, amire gondoltam. Ez ugyanis bár valóban olajos kicsit mikor felviszem és érzem, hogy jó érzés az ajkaimnak és ápolja, de aztán elég rövid időn belül átvált egy leheletvékony ajaktermékbe, ami bár sok ajaktermékkel ellentétben nem szárítja az ajkakat, de már nem olajos fényű és érzetű, mint az általam eddig használt ajakolajak. Így számomra nem váltja ki 100%-ban a klasszikus ajakolajakat, de egy kicsit lightosabb, ámde összetettebb, extrább és sminknek is használható testvérének tökéletes. Így én ezt akkor használom, amikor egyrészt nem kell extra ápolás órákon át és az az igazán olajos érzés illetve szeretném ha az ápolás ellenére igazi színt kapnának az ajkaim, nem csak halovány színecskét, amit általában a legtöbb ajakápoló nyújt. 
Összességében tehát ez a termék egy újabb kategóriát nyitott az én fejemben illetve szívemben és annyira megszerettem, hogy ezt biztosan újra fogom rendelni (hála Istennek, hogy ez nem limitált) és más színben is ki akarom próbálni majd.

...és akkor az utolsó ajakápolóm a Neutrogena márka kínálatából került ki, akiktől szerintem én még soha semmit nem használtam egyébként, ami elég furcsa, hiszen tudjátok, hogy imádok a márkák között kísérletezgetni, de ez valahogy kimaradt eddig. Ezt az ajakápolót is ajándékba kaptam a pillásomtól többek közt a szülinapomra és bár használatban volt már akkor is a Lip Smackeres és a NYX-es, de nem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki, hiszen ez egy teljesen más koncepció - vagy csak egy jó kifogás, hogy megkezdjem haha. 







Egy szó, mint száz: azóta ezt is serényen használom a mindennapok folyamán felváltva a Fantással és nagyon megszerettem. Semmi extra, de tökéletesen végzi a dolgát és ebben a színtelen, illatosítatlan kategóriában ez is egy nagyon jól teljesítő kis ajakápoló - leginkább az original Labellohoz tudnám hasonlítani. Mivel mostantól célom, hogy legyen a készletemben mindig egy ilyen "sima" ajakápoló is, ami nagyon jól jön a sminkelés megkezdésekor, éjszakára vagy bármikor a hétköznapok folyamán, így ezt is felírom most már erre a kis listámra, mint potenciális állandó támasz, hiszen bármikor számíthatok erre is.








Ezeket az ajakápolókat használtam (használom) az utóbbi ilyen bejegyzésem óta és nagyon hálás vagyok érte, hogy most ötből öt bevált és nem kellett egytől sem megválni vagy csalódni benne. Már vannak kinézve újabb ajakápolók, de most várok egy kicsit, hogy a most nyitva lévők közül legalább egy kifogyjon és csak aztán rendelek szerintem. 
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. Kíváncsi lennék, hogy ti mikre esküsztök a kategóriában, írjátok meg nekem ha van kedvetek! Illetve ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2020. március 20., péntek

L'OREAL PROFESSIONNEL SERIE EXPERT BLONDIFIER SZETT TESZT

A mai bejegyzésben elhoztam nektek a L'oreal Professionnel Serie Expert Blondifier szettről a hosszabb távú tapasztalataimat, ugyanis már régebb óta használom ezeket a termékeket, így kiforrott véleményem van róluk, amit szeretnék veletek végre megosztani. Ha kíváncsiak vagytok erre, akkor vágjunk is bele! ;)










Azt még így az elején szeretném elmondani, hogy ezt a szettet én valamikor december elején rendeltem meg és ez egy ajándékszett volt - szerintem már az adventi/karácsonyi időszakra. Ebből kifolyólag ez így ebben a szettben már nem elérhető, viszont külön-külön a két termék kapható a Notinon (ahonnan én anno a szettet is rendeltem), úgyhogy meg tudjátok rendelni, ha felkelti valamelyik az érdeklődéseteket. 








Maga a szett egyébként két termékből állt: egy samponból és egy maszkból, melyek szőke/szőkített hajra ajánlottak kifejezetten, ahogy már a nevük is sugallja és hatásukat tekintve arra hivatottak, hogy semlegesítsék a sárgás tónusokat.






Kezdem akkor a L'oreal Blondifier samponnal, ami egy "klasszikus" hamvasító samponnak tűnik első ránézésre, pontosabban első kinyomásra, ugyanis ez egy lila színű sampon. Akik használtak már ilyesmi sampont, azok tudhatják, hogy ennek hála maradhat a hajunk szép hamvas szőke - amire oly' sokan vágyunk. Azonban ez azon felül, hogy semlegesíti a sárgás tónusokat, ápolja is a hajat, ami igen csak ráfér ezekre a szőkített részekre az én esetemben (és szerintem mindenkién, akinek szőkített a haja). Éppen ezért én nagyon odáig vagyok ezért a samponért, ugyanis nem csak hogy abban teljesít maximálisan amiért vettem és amit vártam tőle, hanem attól többen is. A hajam kifejezetten szereti és hálás érte, hogy egy ilyen jó minőségű hamvasító samponnal kezelem és sokkal jobban néz ki, sokkal puhább, egészségesebb kinézetű és szép hamvas is, úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt is kipróbáltam a márkától és nagyon tudom ajánlani azoknak, akik egy jó minőségű és hatásos hamvasító sampont kerestek. ♥
A Serie Expert Blondifier élénkítő maszk már nem lila színű, de ez is kifejezetten szőke és szőkített hajra lett kifejlesztve. Ez azon felül, hogy meghosszabbítja a hajszín élettartamát, mélyrehatóan táplálja a hajszálakat illetve regenerálja és erősíti a hajszálakat, melyek együttes hatásának köszönhetően a haj selymes tapintásúvá válik, sokkal egészségesebb és szebb lesz. Amióta ezt használom szépen ápoltak a hajvégeim és sosem érzem, hogy szárazak lennének. Jelenleg nem használok balzsamot, csak ezt ápolásként, puhításként, selymesítésként és maximálisan meg vagyok elégedve a hatásával és nagyon érzem a különbséget az ez előtt használt balzsamhoz képest - pozitív értelemben. 





Egy szó, mint száz: én nagyon megszerettem ezt a hajmaszkot is és kifejezetten elégedett vagyok a hatásával, úgyhogy nagyon örülök, hogy ezt is kipróbáltam. Nagyon jó szívvel tudom nektek ezt is ajánlani ha egy jó minőségű maszkot kerestek a szőke/szőkített hajatokra, mert nagyon megéri az árát, ugyanis kevés kell belőle és nagyon jó hatással van a hajra, úgyhogy imádni fogjátok szerintem! ♥








Összességében tehát én maximálisan meg vagyok elégedve ezzel a szettel és újravenném bármikor, de ahogy említettem ez így egyben jelenleg nem elérhető, úgyhogy külön-külön bármikor újrarendelném őket. Tudjátok, hogy szeretek mindig új termékeket kipróbálni, de azért a L'oreal Professionnal háza táján már többször is kikötöttem és most is több termékük van nekem használatban és nagyon megszerettem ezeket, úgyhogy biztosan újra fogom rendelni őket valamikor. Nektek is jó szívvel tudom ajánlani őket külön-külön is akár vagy együtt használva is, mert a hajatok meghálálja. 







Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. Kíváncsi lennék, hogy ti mikre esküsztök a kategóriában, írjátok meg nekem ha van kedvetek! Illetve ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2020. március 13., péntek

KEDVENC MÁRKÁIM #1

A mai napon egy új sorozatot szeretnék elindítani, ami - ahogy már a címből is kiderült - a kedvenc márkáimat foglalja magába. Ezekben a bejegyzésekben nem az lesz a fő szempont, hogy bemutassam az összes terméket, amit birtokolok illetve használok/használtam a márkáktól, hanem inkább csak magukra a márkákra és a hozzájuk fűződő viszonyomra térek majd ki - illetve esetleg a legnagyobb kedvence(i)mre vagy azokra a kategóriákra, amiben szerintem kifejezetten kiemelkedőek. Ezen bejegyzések célja, hogy felhívjam a figyelmet azokra a márkákra, melyek a szívemben különleges helyet foglalnak el és amiket jó szívvel tudok nektek is ajánlani. Remélem találtok köztük majd olyanokat amikhez az ajánlásom által megjön a kedvetek vagy tudunk osztozni egy-egy márka/termék szeretetében közösen. Vágjunk is akkor bele! ;)

Kezdem azokkal a fog-, és szájápolási márkákkal, amiknél egyébként is mindig kiemelem, hogy elkötelezett hívük vagyok hosszú évek óta és újra és újra újrarendelem/veszem őket. Ezt a kis hármas márkacsokrot valószínűleg már most mondaná kórusban mindenki, aki ismer és/vagy olvas egy ideje. Az egyik ezek közül a Colgate, amihez fogkrém téren kötődök már sok-sok éve, nem titok, hogy a Colgate Max White One A valaha volt kedvenc fogkrémem és szinte mindig ezt veszem újra. Amíg nem voltam ennyire fanatikusa ennek az egy típusnak addig is a márka fogkrémei közül vásároltam és még anno otthon családilag is mindig Colgate fogkrémeink voltak. Úgyhogy én ezt a mintát láttam, ezt szívtam magamba, ezt a márkát szeretem, elismerem és kitartok mellette, mert maximálisan megfelel az elvárásaimnak. Volt persze azért, hogy kipróbáltam mást (régebben többször, az utóbbi években szerintem ősszel próbáltam ki először valami teljesen különbözőt), de mindig visszatértem a Colgatehez és azon belül is a Max White One típushoz. Tudom, hogy sokan kedvelik az optikailag fehérítő, "kék"/"kék csíkos" fogkrémeket is - én kifejezetten nem szeretem ezt a metódust, de ilyen is van több a márkának és amikor kipróbáltam, akkor a hatásával annak is maximálisan meg voltam elégedve. Úgyhogy úgy gondolom, hogy a Colgatenál mindenki megtalálja a saját igényeinek megfelelő darabot.
A következő, számomra talán a legeslegfontosabb kritérium a fogápolás tekintetében, az a fogkefe kérdése, amiben kötöm az ebet a karóhoz és csak és kizárólag a Curaprox fogkefe az amit használok és rendelek/veszek újra. Ezt olyannyira megszerettem és ragaszkodok hozzá, hogy ki sem próbáltam 2008. óta más márkát - ami azért elég durván hangzik, ha belegondolok :D, de ez az igazság. Egyébként én úgy találtam a márkára, hogy amikor felhelyezték a fogszabályzómat, akkor a doktornő ezt a márkát ajánlotta fogkefe téren a fogszabályzó mellé, azon belül is az 5460, ultra soft verziót. Így akkor természetesen beszereztük az első ilyen fogkefém és míg fent volt a fogszabi nem volt kérdés, hogy ne mindig ezt vegyük újra. Aztán pedig annyira hozzánőtt a szívemhez és a beitta magát a hétköznapjaimba, hogy nem akartam váltani, amikor levették anno a fogszabályzómat. Aki még nem próbálta a márka fogkeféit, az el sem tudja képzelni milyen különbség van ezekben a fogkefékben a "sima"/"hagyományos" darabokhoz képest. Rengeteg (az általam használt 5460-asban logikusan 5460, de a többiben is magas számú) szálból állnak, amik nem hogy nem durva, de sörtékhez képest puha hatást keltenek. De amellett, hogy "finomak", hatékonyan tisztítanak, úgyhogy tényleg minden szempontból tökéletesek számomra - na és nem utolsó sorban pedig nagyon menők és nagyon mutatósak, ami nyilván nem elsődleges, de azért mégis hozzátesz pozitív értelemben. Azt hiszem ezekből a sorokból elég egyértelműen kijön, hogy mennyire szeretem a Curaproxot és teljes szívemből tudom nektek is ajánlani, ha egy jó fogkefét kerestek és egy megbízható márkát.
Amihez pedig szintén nagyon-nagyon ragaszkodok és abszolút kedvenc márkaként tartom számon a kategóriájában, az a Listerine. Tudomásom szerint ők "csak" szájvizeket gyártanak és forgalmaznak - vagy legalább is én azokat ismerem és használom tőlük. Ez is olyan, hogy sok-sok éve próbáltam ki először az elsőt és annyira megszerettem, hogy aztán évekig eszembe sem jutott mást kipróbálni. Mióta vezetem a blogom viszont a megszokottnál is jobban szeretek kísérletezgetni és új termékeket tesztelgetni, próbálgatni, így volt, hogy vettem egy-két alkalommal más márkától és egyik sem tudta a szememben felvenni a versenyt a Listerinenel. A márkán belül viszont nem vagyok egy típus elkötelezettje, hanem a különféle verziókat váltogatom: mindig mást veszek újra amikor az aktuális már a kifogyás felé tart. Ugyanúgy meg vagyok mindegyik típussal/ízesítéssel maximálisan elégedve és nagyon hatékonynak érzem őket. Már el sem tudom képzelni a fogmosásomat úgy, hogy ne használnék Listerine szájvizet, ha mégis előfordul, hogy nem otthon mosok fogat és nem viszek magammal véletlenül szájvizet, akkor mindig úgy érzem, hogy nem teljes a fogmosásom. Amiket pedig próbáltam más márkától azt sem éreztem elég hatékonynak, úgyhogy ez is alátámasztja nálam azt, hogy számomra ez A legjobb márka szájvizek terén és nagyon jó szívvel tudom nektek is ajánlani. 
Mivel még így is elég bő lére eresztettem, így inkább ebben az első részben maradtam a fog-, és szájápolás témánál, mert ez az ahol tényleg nagyon márkahű és fanatikus vagyok - bár ez mostanra talán már érthető és egyértelmű. Legközelebb már hozok sminkes szekcióban is kedvenc márkát és tervezek majd egyéb lifestyle vonalra is kiterjeszteni ezt a sorozatot. 
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. Kíváncsi lennék, hogy ti mikre esküsztök a kategóriákban, írjátok meg nekem ha van kedvetek! Illetve ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2020. március 6., péntek

CÉLKERESZTBEN A SZEMÖLDÖK

A mai bejegyzésben egy olyan témával készültem nektek, ami sokáig engem nem izgatott igazán és a gyors elkészítésén kívül nagyjából eszembe sem jutott sosem, hogy utánajárjak - egészen az utóbbi hetekig/hónapokig. Ez - ahogy már a cím is utalt rá - a szemöldök formázásához és színezéséhez kapcsolódik. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy én mivel készítem el a szemöldököm jelenleg, hogy milyen trendek tetszenek nekem és hogy milyen szemöldöktermékek izgatják mostanában a fantáziámat, akkor tartsatok velem! :)
Nos, én jelenleg kétféle módon festem ki a szemöldököm amikor sminkelek - és mindkettő már vagy 2 éve a rutinomban van, úgyhogy igencsak kitapasztaltam ez idő alatt, hogy hogy és mivel működnek a legjobban rajtam illetve hogy hogy tudom őket a leggyorsabban elkészíteni.
Az egyik az ez a FREEDOM szemöldök pomádé, ami az én szememben és fejemben a szemöldökfestés ideiglenesebb, akutabb formája. Ezzel ugyanis igazán tökéletesen formált, nagyon egységes hatást lehet elérni illetve az elején egy kis ombre hatást is. Emellett nagyon tartós az állagának köszönhetően, így nem kell félni, hogy elmozdul a nap folyamán - vagy leolvad. Én ezt nem szoktam már külön szemöldök fixáló zselével még rögzíteni, mert nekem már ez a géles állag magában elegendő, de van olyan ismerősöm, akiről tudom, hogy még szokott rá zselét is felvinni, úgyhogy más termékekkel is jól tud működni. Mindenkinek magának kell ezt véleményem szerint kikísérletezni. Az én fejemben ez a termék kimeríti az összes kritériumot, amit egy szemöldök színező és formázó terméknek tudnia kell és nagyon szeretek vele dolgozni. 
Ezt én mindenkinek tudom ajánlani, aki gyorsan akarja elkészíteni a szemöldökét, fixen akarja azt egész nap tudni és nem ijed meg a kicsit krémesebb állagoktól - bár hozzátenném, hogy ez a FREEDOM pomádé formula azért szárazabb, mint az általam ismert eddigi többi. Azoknak pedig kifejezetten ajánlom, akiknek esetleg nem elég dús a szemöldökük vagy egyes helyeken hiányos, ez a termék ugyanis a bőrt is megszínezi, úgyhogy elég jól lehet "csalni" is vele - ha szükség van rá. :P








Ha már itt tartunk... Bár én meg vagyok elégedve a szemöldököm alakjával és dússágával, de tisztában vagyok vele, hogy ezzel sokan nincsenek így és sokszor felmerülő kérdés, hogy mit lehet ilyenkor tenni. Nos, azonkívül, hogy nem szeditek túlságosan ki, lehet azért célzottan is tenni az ügy érdekében a különböző szempilla szérumokkal, amelyeket ugyanúgy szemöldökre is ajánlanak és hatásosan működnek a növesztésben illetve dúsításban. Én ezeket még csak szempillára próbáltam, de annál láttam a látványos növekedést és dúsítást, úgyhogy mindenképp megér egy próbát szerintem szemöldökre is - ha hiányos és/vagy kevés szemöldökkel rendelkeztek.
A másik termék amit felváltva használok az előzővel (éppen mikor melyikhez van kedvem) az nem egy klasszikusan szemöldökre való termék, de a kitalálója említette a terméket bemutató videójában, hogy szemöldökre is ajánlja őket, így bár kételkedtem benne, hogy pont az enyémre jó lenne szín ügyileg, de kipróbáltam és beleszerettem! Azóta rengetegszer használtam már és a fejemben ez a szín már csak szemöldöktermékként van jelen, másra nem is használom, inkább spórolok vele, mert monoban nem kapható tudtommal. Ez a Soph x Revolution első szemhéjfesték palettájának utolsó sorában (itt a képen most bal oldali) utolsó előtti színe, ami a 'Rosewood' nevet viseli. 
Ezt egy másik (kicsit rövidebb szőrű) ferde fejű szemöldökecsettel szoktam felvinni, ami nagyon szépen fel tudja venni és vinni ezt a por állagot.
Tényleg imádom ezt a terméket is és nagyon örülök, hogy rátaláltam így véletlenül, mert magamtól biztos nem vettem volna por állagú terméket akkoriban és milyen nagy hiba lett volna! Én ennél sem igénylem a fixálást, mert nekem egyrészt nem izzadékony a fejem, így nem szoktam leizzadni a sminkeket, másrészt a szemöldökszálaim szépen egy irányba állnak és nem hajlamosak a kócolódásra. De tudom, hogy a por állagú szemöldök termékeket sokan szeretik zselével fixálni, úgyhogy gondoltam megemlítem, hiszen a témához tartozik ez is, hogy ezt is lehet, ha akarja valaki.

Szóval jelenleg én ezeket a termékeket használom, viszont van most egy-két terméktípus illetve szemöldök trend ami újonnan vagy újra izgatja a fantáziámat, úgyhogy ezt még szeretném röviden megosztani veletek. Először is említettem, hogy nekem tetszik az a "tökéletes Insta szemöldök", ami ugye az elején ombrésan indul, aztán pedig tökéletes ívben folytatódik. Nos, én nem vagyok egyébként valami nagyon ügyes ebben, tehát ez a tipikus tökéletes Insta szemöldököm még sosem volt - de tetszik és hatásban valami hasonlót szoktam én is elérni, csak egyszerűbben. 
Kép a googleról
Ami viszont változik bennem gondolati szinten, hogy újra elkezdték izgatni a fantáziámat a zselék is, ugyanis nekem iszonyúan bejön ez az új kicsit "borzos" hatás vagyis amikor így felfelé fésülik a szálakat és ilyen igazán szálassá válik a hatás - biztosan tudjátok mire gondolok. Ehhez viszont úgy gondolom, hogy nagyon jól jöhetnek a zselék és különböző fixálók, nem ástam még bele mélyen magam a témába, de mivel egyre többször jut eszembe és nagyon tetszik, lehet fogok neki adni egy esélyt és addigra kinyomozom mivel lehet ezt laikusként könnyen és jól elkészíteni. Illetve ehhez kapcsolódik a másik dolog is, ami befészkelte magát a fejembe, az pedig a szemöldökceruza kategória. Ugyanis úgy gondolom, hogy ehhez a szálas hatáshoz a ceruzák lehetnek a tökéletes termékek - azok közül is a szépen vékonyan fogók. Régebben én használtam szemöldökceruzákat (azokkal festettem ki először a szemöldökömet), de aztán elhagytam őket és jobban szerettem a fent mutatottakat, mert gyorsabbnak és praktikusabbnak találtam. Viszont egyre inkább foglalkoztat ez a téma és újra húz a szívem a ceruzák felé emiatt, úgyhogy úgy érzem ennek az lesz a vége, hogy beadom a derekamat nekik. :P
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra. Kíváncsi lennék, hogy ti miket használtok és hogy álltok ehhez a sokak számára kritikus témához - írjátok meg nekem, ha van kedvetek! Illetve ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo