A mai bejegyzésben a 2018. novemberi kedvenceim fashion és minden egyéb részét láthatjátok és olvashatjátok, ami nem szépségápolás és smink vagy étel és ital. Ha mindezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele!;)
Nos, kezdeném akkor az egészet a fashion résszel, melyek közül az első nagy-nagy kedvencem ez a pink zsenília pulcsi, amit még októberben szereztem be, de a meleg idő miatt akkoriban még nem tudtam felvenni, csak nézegetni, tapizgatni, fotózgatni. Novemberben azonban már lett annyira hideg, hogy végre felavathattam és így még inkább kedvenccé vált - nem csak elméletben, plátói szinten, hanem a gyakorlatban is.
A képen pedig láthatjátok az előző kedvencemet is és azt is, hogy én aztán nem félek a színektől és azok kombinálásától sem. :D :P
Ahogyan a novemberi és egyébként úgy általánosságban is aktuális kedvenc ruhadarabomnak is, ami az én hatalmas pihe-puha szőrös mellényem, amiről még sajnos nem készült értelmes outfit fotó, úgyhogy egyelőre csak ezen tudom megmutatni nektek, hogy ilyen sötét zöld színű és nekem körülbelül lábszárközépig ér. Egyszerűen odáig vagyok érte meg vissza és mindig nagyon stílusosnak éreztem magam, amikor ezt viseltem - hordtam ezt az adidas dee rupttal is, de magassarkúval és már csizmával is, úgyhogy bármivel megállta a helyét szerintem és nagyon feldobta a szettet szerintem, mindamellett, hogy melegített is rendesen. Éppen ezért volt november az, amikor már ki tudtam használni, pedig már októberben megvettem - most így november vége felé már váltottam a téli kabátomra, de nagyon várom azt az időt, amikor majd újra viselhetem és mindenképp be fogom még a közeljövőben fotózni is rendesen, hogy ti is egyben láthassátok. :)
Ahogyan a novemberi és egyébként úgy általánosságban is aktuális kedvenc ruhadarabomnak is, ami az én hatalmas pihe-puha szőrös mellényem, amiről még sajnos nem készült értelmes outfit fotó, úgyhogy egyelőre csak ezen tudom megmutatni nektek, hogy ilyen sötét zöld színű és nekem körülbelül lábszárközépig ér. Egyszerűen odáig vagyok érte meg vissza és mindig nagyon stílusosnak éreztem magam, amikor ezt viseltem - hordtam ezt az adidas dee rupttal is, de magassarkúval és már csizmával is, úgyhogy bármivel megállta a helyét szerintem és nagyon feldobta a szettet szerintem, mindamellett, hogy melegített is rendesen. Éppen ezért volt november az, amikor már ki tudtam használni, pedig már októberben megvettem - most így november vége felé már váltottam a téli kabátomra, de nagyon várom azt az időt, amikor majd újra viselhetem és mindenképp be fogom még a közeljövőben fotózni is rendesen, hogy ti is egyben láthassátok. :)
Még újabb kedvencem ez a body, amit bár nem kifejezetten arra kaptam, de a nagyink 70. születésnapjának szűk családi ünneplésén viseltem először. Tudhatjátok már, ha olvastok egy ideje, hogy élek-halok a bodykért, különösen a különlegesebb, egyedibb, feltűnőbb, extrább, csajosabb darabokért, így nem volt kérdés, hogy ezt a darabot is szeretném, amikor megláttam. Meg is kaptam anyától ajándékba, aminek eszméletlenül örültem, mert tényleg nagyon tetszik és nagyon én vagyok és azóta is bele vagyok bolondulva. :3 ♥ Nyilván ez túl szép és különleges darab ahhoz, hogy a mindennapokban viseljem, így azóta még nem volt alkalmam felvenni, de alig várom a következőt, mert nagyon jól éreztem magam benne és szerintem jól is áll nekem - legalább is nagyon az én stílusom és illik hozzám maximálisan - olyan Fruzsis.
Lábbeli fronton azért sikerült végre egy új kedvencet is avatni azért az adidas mellett, ami ez a hófehér lakk bokacsizma lenne, amit november eleje körül rendeltem meg ha jól emlékszek, de nem jöttem haza akkoriban és mivel itthonra, vidékre kértem, csak november közepe körül vehettem ténylegesen a kezembe. Nyilván ennyi idő alatt érdembeli véleményem még nem igazán lehet róla, főleg, hogy tegnap (11.29.) avattam fel és viseltem először egész nap, úgyhogy nincs még sok tapasztalatom vele. De mégis itt a helye szerintem, ugyanis olyan szinten bele vagyok zúgva és olyan gyönyörűnek tartom, hogy az valami leírhatatlan. Tudhatjátok már, hogy nagy cipőmániás (is) vagyok, úgyhogy nálam nem újdonság, hogy ennyire tudok lelkesülni és szerelembe tudok esni egy-egy cipővel... :D Szóval az, hogy utcán/egész nap még csak egyszer viseltem, nem zárja ki, hogy mennyire szeretem már most és sokan meglepődhetnek ezen, hiszen ez a csizma több olyan jellegzetességet is visel, amit eddig én nem hordtam illetve ami sok-sok évig cikinek számított vagy legalább is semmiképpen se menőnek vagy divatosnak. Ezek pedig a következők: hegyes orr csizmánál/nem a klasszikus tűsarkúnál, a fehér cipő/csizma - amikről én is azt gondoltam mondjuk 1-2 éve is, hogy nem szép, nem trendi és nem venném fel. De persze a divat folyton változik és annyi hegyes orrú cipőt láttam Instán pl. hogy elkezdett tetszeni - ahogy a fehér is, amit addig csak sportcipőben tudtam magamon elképzelni. Így elkezdtem ilyesmi fazonok és modellek után kutatni, de élőben nem igazán láttam, hogy az üzletek "rámozdultak" volna ezekre a trendekre, így elkezdtem online böngészni és kismillió modellt találtam az egyik cipős webshopban, ami tetszett és szívesen hordtam volna. Nos, abból a rengetegből le kellett egyre szűkíteni a kört és így lett ez a kis szépség a végső befutó, amit azóta is csak csodálni tudok, hogy milyen gyönyörű. Egyszerűen minden tetszik benne - a szín, a fazon (mind az orra, mind a nagyon szép és különleges sarka), az anyaga, ugyanis ha esetleg nem jönne jól át a képen, akkor tudni kell róla, hogy lakk az egész cipő a sarkával együtt. Én tényleg meg vagyok érte veszve - remélem ki is tudom majd használni, de így első körben a látvány, a birtoklás és ehhez kapcsolódó dolgok miatt lett a kedvencem novemberben.
Az is kedvencem volt a hónap folyamán, hogy eljutottam végre újra a fodrászomhoz, akivel ezúttal azt beszéltük meg, hogy nem szőkíti most tovább a hajam, hanem csak hamvasítja és egy tápláló, regeneráló kúrát ad neki, mert elég rossz állapotban volt akkor a hajam, mikor november közepe után kicsivel voltam nála. Így most nem a szín a kedvencem, hanem maga az, hogy voltam a szalonban, mert az mindig nagyon jó élmény nekem és az, hogy a kezelés után sokkal szebb, jobb minőségű, jobb tapintatú lett a hajam, úgyhogy megérte hallgatni rá. Kaptam tőle termékmintákat is, aminek szintén nagyon örültem és így az egész együtt szintén kedvenc volt novemberben.
Ahogy azt már kicsit fentebb is említettem, novemberben van a nagyink szülinapja, amit a szűk család körében ünnepeltünk és nagyon szépen és jól telt az ünneplés - minden szuperül sikerült. Viszont szeretnék egy dolgot kiemelni, ami látvány és terméktípus tekintetében az én nagy kedvencem volt - az élő virágos gyönyörű rózsabox, amit csináltattunk neki többek között. Én valami különleges vonzalmat érzek a virág (főleg a rózsa) boxok iránt, úgyhogy nekem ez mindig egy csodálnivaló dolog, amit rendszerint szét is fotózok... :D Bár nem voltak akkor már legjobbak a fények, de azért mutatok róla nektek egy képet és akkor ti is megértitek, hogy miért is tetszett nekem (és természetesen az ünnepeltnek is) annyira ez a kis doboz.
Ahogy az már múlt hónapban is, még mindig nagy kedvenceim a flatlayek, melyek közül nagyon sokfélét csináltam novemberben is színekre fókuszálva, melyeknek még csak egy kis szeletét osztottam meg veletek, úgyhogy láthattok majd még biztos belőlük, de az tény, hogy ezek hivatalosan novemberhez kötődnek, mivel ekkor készültek és ekkor okoztak különösen jó érzéseket bennem, amik miatt itt a helyük. :) ♥
Az utolsó novemberi kedvencem most ebben a bejegyzésben egy háztartási termék, mely talán számotokra is meglepő lesz, hogy itt szerepel, ha ismertek már valamennyire. Ugyanis tudhatjátok, hogy melyik a kedvenc öblítőm hosszú évek óta a Coccolino márkától és mindig kihangsúlyozom, hogy nem akarok lemondani róla amíg csak kapható lesz. Ennek ellenére tízből mondjuk egy-két alkalommal veszek valami mást, valami újat, kipróbálás gyanánt, hogy legyen esetleg B tervem, ha ne adj' Isten kivonnák a forgalomból a kedvencemet illetve csak úgy van olyan, hogy valami nagyon megfog a csomagolás alapján és szeretném kipróbálni. Így voltam ezzel az új Coccolino Creations öblítővel is, ami szantálfa és lonc illatú, bár nekem ez nem sokat mondott, hanem elsőre a csomagolása fogott meg és aztán az illata, amiért totálisan odáig vagyok. Ez az illat is nagyon tartós és tényleg nagyon tetszik nekem illetve nekem ez az új design is bejön az az igazság - november 10-től ezt használom és nagy-nagy kedvenc lett, olyannyira, hogy bár nem ütötte ki a legnagyobb kedvencem, de félek, hogy ez utol fogja érni - de azért erre a kijelentésre még várni kell, arra viszont nem, hogy novemberben ő vitte nálam a prímet, úgyhogy megérdemli nagyon is, hogy itt legyen! :) ♥
Nos, ezek lettek volna az én novemberi kedvenceim fashion és lifestyle elemei. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket.
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo