A mai bejegyzésben a blogos Instagram fiókom 5 legtöbb kedvelést kapott júliusi képemet és azok készítésének hátterét vagy egy-egy történetet olvashattok hozzá, amit egyébként nem írtam le az adott képekhez és lehet máshol sem. Emellett ezúttal is megtudhatjátok, hogy melyik az én kedvencem júliusból a saját képeim közül, ha mindezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)
Az ötödik legtöbb lájkot (76) az a kép kapta, melyet még júniusban készítettünk, de csak július folyamán töltöttem fel Instára. Ezt a gyönyörű élő virágos rózsaboxot mi készíttettük a nagyszüleim 50. házassági évfordulójára, de nem bírtam ki, hogy ne készítsek róla és vele is néhány képet magamban is. Valami különleges vonzalmam van egyébként is a rózsaboxok iránt, ezért is kaptam 1,5 éve ilyen formájú tortát a szülinapomra. Bár nekem személyesen még nincs igazi példányom, de hiszek benne, hogy ami késik nem múlik, addig pedig ahányszor csak tudok megörökítek egyet, ha a közelembe kerül. :P De ezek szerint nektek is tetszett, ha kielőzve sok sminkterméket ő lett az ötödik legkedveltebb kép júliusban nálam.
A negyedik helyezett kereken 80 lájkkal az én gyönyörűséges, tűzpiros körmöm lett, ami a nyárnak köszönhetően hosszabb, mint ezelőtt. Erről már meséltem nektek a júliusi kedvenceim közt is, úgyhogy most nem fogok belemenni részletesen, mert bízom benne, hogy azt is olvastátok (ha nem, akkor IDE kattintva megtehetitek). Mindenesetre örülök, hogy nektek is elnyerte a tetszéseteket, nem csak nekem és köszönöm, hogy többen is megdicsértétek privátban is! ♥
A dobogó harmadik fokára a Makeup Revolution Rose Gold 2 pirosító palettája került fel a maga 85 lájkjával. Ez a paletta személyes nagy kedvencem és a kép csak részben adja vissza, hogy milyen szép is az életben. Tudni kell rólam, hogy az első 5 sminktermék egyike a pirosító volt, azok közül, amiket első körös vásárlásban vettem (a régi rúzsok mellé), mikor 20 éves korom körül elkezdtem érdeklődni a sminkelés iránt. Ennek ellenére én egyáltalán nem vagyok egy pirosítós csaj, én a highlighter megszállottja vagyok és a bronzosító még az, amiért odáig vagyok az arcsmink tekintetében, de a rajongás itt ki is merül ezen a téren.
Aztán a kezdeti lelkesedés után körülbelül 1,5 évig egyáltalán nem használtam pirosítót, mert nem éreztem magaménak. Aztán vettem egyet a PUPA-tól (amiről tudhatjátok, hogy A kedvenc sminkmárkám) és az megtörte az egyre inkább kialakuló taszításom és elkezdtem imádni pirosítani és érdeklődni egyéb pirosítók után is. Így jutottam el ehhez a gyönyörűséges palettához, amit azóta is imádok használni és tovább erősítette bennem a pirosítók iránti érdeklődésem és újra kialakult szeretetem. Örülök, hogy nektek is ennyire tetszett. :P ♥
A második leginkább kedvelt kép egy rövid, ámde annál jobb érzéseket kiváltó délután/este történetét idézi fel bennem.
Éppen ezért is tettem ki ezt a szelfit, annak ellenére, hogy nem ez életem képe plusz smink nélkül vagyok és a hajam is kócos a széltől. Ez ugyanis egy olyan városnapon készült, ahova úgy volt, hogy én nem megyek, mert ekkor még volt egy vizsgám, így tanulnom kellett. De a családom végül rávett és hálás vagyok nekik, hogy kirángattak kb. 2 órára a könyveim mellől, mert nagyon jól esett ez akkor a lelkemnek és jobban tudtam aztán tanulni. Látszik rajtam a kimerültség, de remélem az öröm is és örülök, hogy a nem "tökéletesen megkomponált" kép is érdekelt benneteket és megérdemelt 98 lájkot. :3
Úgy látszik hiába volt júliusban csak egyetlen képem, melyen valamilyen étel látható, így is ő vitte a prímet nálatok. De nem bánom, mert ehhez a képhez nekem is jó emlékeim fűződnek és nem mellesleg nagyon finom is volt ez a fagyikehely.
Többször említettem már, hogy a július elég kaotikus volt számunkra és nem igazán volt idő illetve lehetőség a kikapcsolódásra, szórakozásra és bármilyen kis családi/csajos programra. Ez volt az első július első napjait kivéve, amikor el tudtunk menni anyával és a hugival kicsit kikapcsolódni és ez nagyon sokat jelentett nekem. Megnéztünk az Anna báli felvonulást Kisvárdán, majd beültünk egy-egy fagyikehelyre az örök kedvenc cukrászdánkba. Az enyém természetesen két gömb paleo fagyit tartalmazott, de ennek ellenére isteni volt és jól is nézett ki szerintetek is, ugyanis 101-szer nyomtátok meg a szívecskét a kép láttán, amit ezúton is köszönök!♥
A júliusi +1 kép pedig ez lenne, mely csak 61 lájkot kapott, de az én szívemhez közel áll, így itt a helye a júliusi TOP képek közt. :)
Ez a kép azért lett az én személyes kedvencem és azért jó nekem ránézni még ha nem is ez a legszebb naplementés képem, mert itthon készült a kis falunkban. Tudni kell rólam, hogy én nagyon szeretek Pesten is élni és ott vagyok az év 90%-ban, viszont én ennek ellenére ugyanúgy odavagyok a kis falumért, ahonnan származok és nagyon élvezem, hogy nyaranta sok időt tölthetek itthon. Nekem ez nagyon fontos és nagyon feltölt, amiből aztán könnyebb meríteni, mikor nem tudok a tanulás miatt akár hetekig hazajönni vidékre.
Ezt a képet akkor lőttem random, mikor a hugi már hazajött a kórházból és végre lábra állhatott, de még nem erőltethette túl a lábát. Így csak az elindult építkezéseket néztük meg, ami látszik is itt az előtérben és aztán haza is sétáltunk, mert nem akartuk megerőltetni a lábát. Jól esett ez a kis rövid séta hárman és ezt juttatja eszembe ez a kép akárhányszor csak ránézek. :)
Ez a kép azért lett az én személyes kedvencem és azért jó nekem ránézni még ha nem is ez a legszebb naplementés képem, mert itthon készült a kis falunkban. Tudni kell rólam, hogy én nagyon szeretek Pesten is élni és ott vagyok az év 90%-ban, viszont én ennek ellenére ugyanúgy odavagyok a kis falumért, ahonnan származok és nagyon élvezem, hogy nyaranta sok időt tölthetek itthon. Nekem ez nagyon fontos és nagyon feltölt, amiből aztán könnyebb meríteni, mikor nem tudok a tanulás miatt akár hetekig hazajönni vidékre.
Ezt a képet akkor lőttem random, mikor a hugi már hazajött a kórházból és végre lábra állhatott, de még nem erőltethette túl a lábát. Így csak az elindult építkezéseket néztük meg, ami látszik is itt az előtérben és aztán haza is sétáltunk, mert nem akartuk megerőltetni a lábát. Jól esett ez a kis rövid séta hárman és ezt juttatja eszembe ez a kép akárhányszor csak ránézek. :)
Nos, ennyi lett volna ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Ha van kedvetek írjátok meg nekem, hogy nektek melyik volt a kedvencetek ezek közül vagy bármelyik másik közül júliusban - nagy örömmel olvasnám. :3 Illetve annak is nagyon örülnék, ha megírnátok, hogy hogy tetszik ez az új sorozat. :)
Ha pedig bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo