2017. október 31., kedd

2017. októberi kedvencek - lifestyle, fashion, étel, ital és minden egyéb

Ebben a bejegyzésben a 2017. októberi kedvenceimet szeretném nektek bemutatni és szólni róluk néhány szót/sort. Viszont mivel ebben a hónapban is sok új dolgot próbáltam ki, sok új kedvenc lett és emellett lifestyle kedvenceim is vannak, így ezúttal is kettészedem őket és most a lifestyle, étel-ital és minden egyéb kedvenceimről olvashattok, ami nem szépségápolás vagy smink.
Bár ez a köröm még szeptember elején készült és október elején ebből kifolyólag le kellett volna kerülnie, mégis az októberi kedvenceim közt is szerepel. Vajon miért?! Azért, mert a nagy hajtás és sok számonkérés miatt nem mentem haza azon a hétvégén, amikorra időpontot kértem (4 hétre az előző alkalomhoz képest) és az azt követő hétvégén sem, így október 21-ig ez a körmöm volt, tehát mondhatjuk, hogy a hónap 2/3-át végigkísérte és mivel alapjáraton szerettem és tetszett (nyilván nem a 6. héten, mikor már nagyon lenőtt...), ezért úgy gondolom, hogy bőven megérdemli, hogy az októberi kedvenceim között is szerepeljen. 





Legyen akkor a következő kedvencem a jelenlegi körmöm, ami ahogy említettem csupán október 21-től van fent, de mégis most ez a nagyobb kedvenc nyilván, mivel ez a friss, ez az őszies és amúgy is nagyon tetszik! Ahogy a képen is láthatjátok a 10 körmömből 8-ra egy bordós, burgundys szín került, ami nem tartalmaz csillámokat és semmi extrát, de mégis nagyon tetszik és nagyon illik nekem most ehhez a már javában őszi időszakhoz. A két gyűrűs ujjamra ezúttal 3-3 kis áttetsző kövecske került, míg a mutatóujjam egy alap szürke színt kapott, melyre sellőpor került aztán. Ez a két díszítési mód egyébként is a kedvencem a kövek és a sellőpor, úgyhogy ezek szinte mindig minden körmömnél megjelennek és mi már csak nevetünk ezzel a körmösömmel, hogy már megint kő és sellőpor - a lényeg, hogy csillogjon... :P November közepére van időpontom, úgyhogy még akkor is ezt fogom fél hónapig viselni, de akkor innentől kezdve nem fogom duplázni ezeket, hanem a hónap közepétől felkerült új kerül majd csak már be az új kedvencek közé, remélem így nektek is megfelel! :)
Ha már ilyen szépítkezős dologgal indítottam, akkor folytatom is azzal... A másik vagy talán a legeslegnagyobb kedvencem októberben ilyen téren az a hajam volt, ami egyrészt újra lett az ombre alsó, szőke részen festve, illetve át lett puhítva, le lett a legvégén lévő eltöredezett rész vágva és ezek által olyan szinten puha, selymes, könnyű, jó tapintású és egészségesebb lett, hogy nem csak jó ránézni, de megfogni is. Még így is, hogy 8-13-ig ültem a fodrászomnál és azért a festés alapból roncsolná, főleg hogy nekem ugye csak a végét festjük, ami alapból is szárazabb és jobban hajlamos a töredezésre, szálkásodásra. Ugyanis különféle ápoló és szerkezetvédő/javító (bocsi, de nem tudom a pontos szakkifejezéseket) használt rá, ami miatt egyáltalán nem lett rosszabb minőségű a hajam az újabb szőkítés és festés ellenére sem, hanem épp hogy szép egészséges maradt, sőt.. szebb összességében minden terméknek köszönhetően, mint előtte. Úgyhogy nagyon tetszik most a hajam és nagyon szeretem, bár én még ennél is világosabb szőkét szeretnék majd a későbbiekben a végére, de eddig ez a legszebb és ez áll a legközelebb az elképzelésemhez és nagyon elégedett vagyok a fodrászom munkájával, mert rég volt ilyen szép és jó állapotú a hajam. Annak érdekében, hogy ez így is maradjon mindent próbálok megtenni: új hajvasalót rendeltem és a napokban fogok professzionális termékeket is rendelni és még vannak terveim ilyen jó minőségű termékek vásárlására amellett, hogy a bevált csodasamponom benne hagyom a rutinba, szeretnék kísérletezni és jobbnál jobb termékeket adni a hajamnak, mert megérdemli. 
A hajam egészségéhez és állapotához ezúttal egy vitamint is tudok kedvencként bemutatni nektek, ami elég meglepő és szokatlan tőlem, tudom, de ez most megérdemli, hogy beszéljek róla. A Biovanne plus szépségvitamin az, ami nagy kedvencemmé vált az utóbbi hetekben és most októberben lett valamiféle visszajelzésem a hatásáról. Szeptember közepe körül kezdtem el szedni és szedem is azóta minden nap. Hivatalosan napi kettő kapszulát kellene szedni, amit nekem csak eleinte sikerült teljesíteni, aztán idővel a nagy reggeli rohangálásban a reggeli adag mindig kimaradt, így úgy voltam vele, hogy ne szedjem akkor össze-vissza, hogy egyik nap 1, másik nap 2, hanem ráálltam arra, hogy csak este veszek be belőle 1 kapszulát. Gondoltam, hogy így is remélhetőleg hatásos lesz, legfeljebb több idő kell neki... 
Októberben két cipő/csizma kedvencem és szerelmem is lett, ami miatt nem is mentegetőzök, mert tudhatjátok és egyértelmű, hogy imádom a lábbeliket és újra és újra szerelembe tudok esni a különleges, szép kidolgozású, extrém, divatos vagy csak szimplán Fruzsis cipőkkel. Ez ebben az időszakban kétszer volt olyan szintű orbitális és igazi szerelem első látásra, hogy vásárlás lett a vége. Időrendben haladva először ez a fekete, pihe-puha anyagú kis bokacsizma jött velem haza, aminek az anyagának a mai napig nem tudom mi a pontos neve (plüss, velúr, bársony?), úgyhogy aki tudja írja már meg nekem, mert mindig csak bénázok vele. Ez ahogy láthatjátok egyáltalán nem magassarkú, igazi menetelős cipő, ahogy mi azt hívni szoktuk, ha valami kényelmes, lehet benne rohangálni és a sűrű hétköznapokon is a legjobb szolgálatot teszi reggeltől estig akár. Azért van egy kis sarka persze, ami miatt kényelmesebb is nekem, mintha teljesen lapos lenne, de mind a sarka, mind a talpa vastag aránylag, így egy kicsi vagányságot visz a nőiesség mellé. Még nem viseltem eddig, mert vidéken volt és ezen a hétvégén kerül majd fel hozzám, de innentől kezdve hordani fogom és van egy olyan érzésem, hogy a rohangálós, egyetemi hétköznapokon a legtöbbször ezt fogom választani a kényelmessége és a nagyon jól kombinálhatósága miatt.
A másik csizma pedig ez a gyönyörűség, amit szavakba sem tudok önteni, hogy mennyire csodálatosnak tartok és mennyire gyönyörű szerintem. A másikkal ellentétben ennek egyértelműen a mintája és a különlegessége, egyedisége fogott meg és nem a fazon vagy az anyag. Nem igazán szoktam ilyen klasszikus, plattform nélküli cipőket, csizmákat venni már hosszú évek óta, szinte tényleg minden újabb lábbelim plattformos már - legyen szó szandálról, cipőről vagy csizmáról. Számomra azok a legkényelmesebbek és sokkal jobban szeretem őket, mint bármi mást. Ennél a csizmánál olyan szinten elvakultan beleszerettem a mintába és a csizma egészébe, hogy beáldoztam, hogy talán nem lesz annyira kényelmes és megrendeltem a kedvenc cipős webshopomból. Már elég régen kinéztem és vacilláltam is, hogy a csak bézs virágosat vagy ezt a bézs és vörös virágosat vegyem meg, de végül ez győzött és kivártam, míg jöttek a Glamour-napok, hiszen bár náluk nem volt kupon a füzetben, de ilyenkor ők is mindig 20% kedvezményt adnak mindenre, így inkább erre vártam, hiszen úgysem hordtam volna előbb és így legalább spóroltam egy kicsit vele.
Hatalmas szerelem és képes vagyok csak ülni és nézegetni milyen gyönyörű és már csak ez boldoggá tud tenni, de nyilván alig várom, hogy hordhassam! Ez a színe és mintája illetve a kevésbé "menetelőssége" miatt biztos, hogy kevesebbszer lesz rajtam, mint az előző, de legalább majd minden olyan napomat bearanyozza, mikor viselem. I-MÁ-DOOOOM!!!! :3 ♥
Egyébként én mindkettőért rajongok, de megszavaztattam veletek, mikor már mindkettőt befotóztam, hogy nektek melyik tetszik jobban és nálatok magasan a fekete nyert (2/3-os arányban nagyjából), ami meglepett valahol. De jó volt látni, mindig szeretem nézni a véleménynyilvánításaitokat és mostanában szinte minden nap teszek ki valami szavazást, úgyhogy van is lehetőségem nézni őket, amiért hála és köszönet, hogy reagálok rá! :) ♥
Maradva a divat/fashion vonalon van két teljesen új szerzeményem és kedvencem, amiket október elején és közepén szereztem be, tehát még nem viseltem őket őrült sokszor (konkrétan mindkettőt 2 alkalommal), de mindkettő olyan szinten szerelem, hogy méltán itt a helyük, úgy érzem. Ha időrendben szeretnék haladni, akkor először ez a fekete lakkszoknya került hozzám, melyet október első hétvégéjén vettünk, mikor itt volt nálam Pesten a családom. Akkor éppen farmer után koslattunk, mert sikerült kifogynom a farmerjeimből és az egyetlen kedvencem, amit már nem egyszer mutogattam nektek itt kedvencekben, instán és askon is, az is úgy áll most már rajtam, mint tehénen a gatya, így nagy farmervadászatba kezdtünk akkor. Találtunk is egyet, ami jól állt rajtam, rám feszült, ami nekem fontos és ráadásul nagyon le volt akciózva, mert abból a fazonból az az egyetlen 34-es darab volt és semmi több. Na és ekkor láttam meg az üzletben már belépés előtt ezt a fekete lakk szoknyát, ami alapból nem volt tervben akkor, hogy veszek, de nagyon szerettem volna valamikor, mert nekem nagyon tetszik, szerintem nagyon csinos, nőies, szexi, elegáns és vagány is egyszerre és külföldieknél már sokszor láttam mostanság, de nálunk boltokban még sehol - egészen addig. Na és bár nem volt tervben, de a farmerrel így is sokat spóroltam, mert valami 2-3000 Forint volt a kis méret és utolsó darab miatt illetve azon a hétvégén az üzletben -20% kedvezmény járt 10000, és -25% kedvezmény járt 15000 Forint vásárlás felett (ha jól emlékszem). Ez a két dolog pedig eléggé ösztönzött rá, hogy megvegyem ezt a lakkszoknyát még akkor is, ha nem volt akkor tervben és viszonylag sokba kerül. Végül megvettem és ebből is a legkisebb 34-es darabot hoztam haza 25%-kal olcsóbban, ugyanis a huginak is vettünk farmert és egy pulcsit, tehát így egyben már túlléptük az összeget, így lejött minden teljes árú termékből 25% kedvezmény. Mérhetetlenül boldog voltam és vagyok miatta, mert nekem tényleg leírhatatlanul tetszik és nagyon illik hozzám és ahogy látjátok az új kis csizmámmal már jól össze is raktam, de van még nem egy szett a fejemben, úgyhogy sokat fogjátok még ezt rajtam látni, ebben biztos vagyok! :P
A másik nagy kedvencem pedig ez a rózsás body, amit október közepén szereztem be a kedvenc ruhaüzletemben és bár még csak kétszer viseltem ezt is, de már imádom illetve első látásra beleszerettem és tudtam, hogy ő KELL nekem, ha törik, ha szakad. Annyira én vagyok ez is és van már ettől a márkától egy ugyanilyen anyagú és ugyanígy áttetsző bodym (ami kicsit tetkós vagy indiai mintásnak tűnik első ránézésre, lehet, hogy tudjátok melyikre gondolok) és azt is imádom és agyonhordom. Valahogy úgy érzem, hogy ennek is ez lesz a sorsa, mert nagyon kényelmes, nagyon csajos, nagyon csinos, elég különleges és nagyon Fruzsis, úgyhogy imádni fogom mind a hétköznapokon, mind akár megjelenésekkor is, mert nagyon jól kombinálható és nagyon viselhető darab ez az én ízlésem és stílusvilágom szerint.
Egyébként külön kedvencem volt októberben ez a fotózás, amikor a hónap 2./3. hétvégéjén otthon vidéken voltam (azon a pénteken vettem a bodyt egyébként) és kimentünk anyával és a hugival fotózni ide a faluba az egyik parkolóba, mert valami gyönyörűen nézett ki a sok-sok lehullott színes falevéllel, amit a hétvége miatt nem sepert el senki onnan. Rég vágytam már amúgy is ilyen hátterű, őszies hangulatú képekre (konkrétan évek óta van tervben), úgyhogy nagyon örültem, hogy végre összejött és hogy anyának és a huginak köszönhetően szuper képek készültek, amit itt is köszönök nekik! ♥
Bár az ősz elejétől kezdve megfogadtam, hogy igyekszem minden nap más rúzst felkenni és elég jól tartom is ezt, de azért a hónapban újra visszatértem az örök kedvencemhez a vörös rúzshoz. Hihetetlen és talán bután is hangzik, de mindig jobb a kedvem, ha pirosat viselhetek akár ruhában, akár sminkben. Így ez a smink lett a kedvencem a hónapban újra és egyébként szinte mindig ezt kreáltam újra, ha sminkeltem aznap.
Alapozó: Catrice HD Liquid Coverage alapozó, 030 - Sand Beige
Korrektor a pattanásokra: Oriflame teafás, kettős korrektor stiftje
Korrektor a szem alatti sötét terület kivilágosítására: catrice camouflage folyékony korrektor, 005 - Light Neutral
Púder a szem alatti korrektor fixálására: Makeup Revolution Ultra Contour Palette - legvilágosabb színe
Kontúr: catrice allround kontúrpaletta + Makeup Revolution Ultra Contour Palette alsó sor 3. árnyalata
Bronzosító: Lovely - Nobody's perfect, but... me paletta - choclate highlighter
Highlighter: Lovely - Nobody's perfect, but... me paletta - gold highlighter
Szemöldök: Freedom Makeup szemöldök pomádé - Dark Brown árnyalatban
Rúzs: L'oreal matt rúzsok közül J Lo's Red
(Btw.: itt még talán jobban látszik a hajam, mint a többi képen...)
A következő kedvencem három kiegészítő lesz, melyeket a SIX-ben szereztem be egy nagy leárazás alkalmával októberben.
Még a Glamour-napokon vettem észre, hogy leárazás van megint náluk és már akkor beleszerettem a képen látható 2 fülbevalóba, de akkor annyi mindent vettem és annyi minden volt még a fejemben, hogy nem akartam beleugrani. Láttam ugyanis, hogy vasárnapig tart az akció, gondoltam, hogy addig majd úgyis járok még arra és nyugodt állapotban megveszem amit akarok. Igen ám, de nem mentem mégsem vasárnapig vissza a sok tanulnivaló miatt, így már le is tettem róluk és bántott is valahol, hogy nem vettem meg akkor őket, hiszen hihetetlen jó áron voltak első látásra szerelem kiegészítők. Na mindegy, gondoltam, hogy 1 éve télen is volt valami nagy leárazás náluk, majd talán akkor vagy ha nem, akkor teljes áron nézek valamit náluk. Ennek ellenére valami isteni sugallatra elmentem hétfőn egyetem után, hogy megnézzem mi a helyzet az üzletben és csodák csodájára még kint voltak a leárazott cuccok. Körülbelül mint aki az angyalát látja olyan fejet vághattam, majd mintha maratont futnék elkezdtem keresni az előzőleg kinézett darabokat. Eleinte úgy tűnt, hogy azok már nincsenek meg, de valami másik sugallatra megnéztem az adott sor egymás hátánál lévő darabokat hátha nem egyformák és így találtam rá a képen látható két csodaszép fülbevalóra, amiket egyébként eredetileg is meg akartam venni és értük mentem volna vissza. Szerintem mind a kettő gyönyörű és lélegzetelállító, én teljesen odavagyok értük. Ritkán veszek ilyen helyen fülbevalót, mert sokszor túl egyszerűen ezek nekem, de ez a két darab elég nagy, elég hangsúlyos és hát nem mellesleg rosegold, ami nekem már jó ideje nagy kattanásom, úgyhogy hatalmas a szerelem köztünk. ♥ Nem mellesleg hihetetlen jó áron tudtam beszerezni őket, mert aki szereti a különleges/nagy fülbevalókat tudhatja mennyit el tudnak kérni értük... A nagy karikás-gömbös 2790 Forint helyett került 990 Forintba, míg a sok golyós, csüngő 2490 Forintról volt szintén 990 Forintra leárazva. Volt egyébként belőlük arany és ezüst is, de nálam a rosegold jöhetett ezúttal csak és kizárólag szóba.
A hajgumi bevallom impulzus és érdek vásárlás volt, impulzus, mert nem volt tervezve, de megtetszett, mert rosegold (azt hiszem ezt már nem kell magyaráznom) és így nagyon jól passzol a két kis fülihez illetve szeretem a szép és különleges csurikat is és azt már rég nem szereztem be, úgyhogy jó ötletnek tűnt. Érdek pedig azért volt, mert mikor az említett téli leárazás kapcsán kétszer is vásároltam náluk, akkor kaptam egy kis hűségpontos kártyát, amin 2200 Forintonként jár egy gyémántos matrica és a 10. után 30% kedvezményre jogosít fel. A két fülbevaló ugyebár együtt 1980 Forint lett volna, amiért még nem jár pont, ez pedig 1590-ről volt 690-re leárazva, így a 2670 Forintos végösszegért már kaptam egy kis matricát, aminek én nagyon örültem.
Nagyon hálás vagyok, hogy elkaptam ezt az akciót, mert imádom a kiegészítőket és rég vágytam már rosegoldra, úgyhogy ez most hatalmas öröm számomra. :3
- Silan Supreme öblítő
Mint minden hónapban a zabszeletek most is a legnagyobb kedvenceim voltak étel fronton. Októberben a legtöbbször ezt a mandulás-cseresznyés változatot ettem, mert ez az egyik legkönnyebben beszerezhető és az egyik legnagyobb klasszikus kedvencem, amire esküszök. Ettem nyilván sok más ízűt is, de a hónapban ezt vettem a legtöbbször újra.








Egy új kedvencet is sikerült azonban avatnom snack/reggeli vagy ilyen kis gyorsan bekapható étel kategóriában. Ez pedig az Oreo cukormentes változata a gullón márkától.
Az előző havi kedvencekben mindig láthattatok valamit a márkától és célom az, hogy minden terméküket kipróbáljam, ami felkelti az érdeklődésem. Ez az Oreo szerű keksz mindenképp felkeltette, megvettem és imádtam minden egyes kis morzsáját.
Bár ezer éve nem ettem már Oreot, így lehet nem a leghitelesebb az információ, de szerintem ugyanolyan, mint az eredeti. Nagyon-nagyon finom volt, nagyon ízlett, egyáltalán nem lehetett rajta érezni, hogy cukormentes, úgyhogy aki emiatt vonakodik az ilyenektől, azok is imádnák. Most ismét valami újat fogok tőlük kipróbálni, de ezt mindenképpen újra fogom venni a későbbiekben, mert imádtam!
Egy újabb snack-kedvenc ez az enerbio ostya mogyorókrémmel, melyet a Glamour-napokon szereztem be és kóstoltam meg először.
Nekem valami eszméletlen módon ízlett és nem is értettem hogy nem kóstoltam eddig. Viszont ez sajnos nem cukormentes, így ez nem lesz állandó dolog nálam, de lehet félévente egyszer fogok azért venni, mert valamennyivel egészségesebb a teljes kiőrlésű lisztnek és egyéb dolgoknak köszönhetően, mint egy bármilyen sima édesség, nasi.
Van belőle azt hiszem egy másik íz is, de ezt mindenképpen ajánlom nektek, ha nem fontos nektek, hogy cukormentes legyen és valami finom újdonságra vágytok!

Ugyanezt tudom elmondani a Lion új, Granola változatáról is, hogy sajnos imádtam, mert sajnos nem cukormentes, de ez is teljes kiőrlésű lisztből meg zabpehelyből készül, úgyhogy ez is jobb egy fokkal, mint a sima gabonapelyhek én azt gondolom.
Ezt is a Glamour-napok alatt szereztem be, mert volt rá kupon és nagyon izgatta a fantáziám és szerettem volna kicsit feldobni a sima zabkásás reggelijeimet, habár én azt is imádom. Ahogy említettem mérhetetlenül ízlett, szívesen újravenném bármikor, de sajnos nem fogom, nem mondom, hogy soha, lehet ezt is egy évben egy-két alkalommal megveszem majd, de nem fogok rászokni amiatt, hogy nem cukormentes. Viszont ennél is azt tudom mondani, hogy ha ez nektek nem szempont, akkor rohanjatok és vegyétek meg, mert valami isteni finom! :O
Hatalmas kedvencem volt októberben ez a füstölt sajt, ami grillezhető és Lengyelországból hozatta anya az egyik ismerősével. Ugyanis amikor ő volt ott hozott ilyet nekünk haza, mert tudta, hogy szeretjük a sajtot, én pedig kifejezetten tudok rajongani értük és szeretek kísérletezgetni velük illetve bármikor ellenék 10 deka sajtról, úgyhogy úgy gondolta hoz két ilyen kis rudacskával és kipróbáljuk, hogy milyen. Mondanom sem kell, hogy odáig meg vissza voltam már akkor is érte és azon felül, hogy minden kis falatkáját ki akartam élvezni, szomorkodtam miatta, hogy nálunk ez nem kapható, mert ez tipikusan valami lengyel márka terméke volt. Ennek már néhány éve (ha jól emlékszem) és most épp anya egyik ismerőse volt kint Lengyelországban és megkérdezte tőle, hogy nem hozott-e véletlenül ilyen sajtokat és hihetetlen szerencsénk volt, mert de és le is tudtunk 2 kis rudacskára csapni és újraélhettük és érezhettük ennek a finom sajtocskának az ízét. Én egyszerűen meg vagyok veszve érte és ha itthon lehetne kapni, tuti folyton újravenném, mert már magában is annyira finom, intenzív íze van, hogy megeszek három kis karikát és a legelégedettebb a gyomrom... :D Sajnos ahogy említettem nálunk ez nem kapható, de mindenképpen szét fogok most már nézni a magyar grillsajtokon, mert biztos vannak itthon is finomak, csak eddig még nem kóstoltam őket... Ha esetleg nektek van kedvencetek, akkor azt írjátok meg nekem légyszi! :)
Térjünk át akkor a folyékonyabb dolgokra és kezdjük akkor egy energiaitallal. Tudhatjátok, hogy én nagy energiaital fogyasztó vagyok és vannak jól bevált kedvenceim, de időről időre kísérletezgetek is. Ebben a hónapban egy régebbi nagy kedvenc volt az, amit a legtöbbször újravettem és ez ez a piros betűs HELL, mely egy igazán gyümölcsös, nagyon kis kellemes ízvilág és én nagyon-nagyon szeretem.
Ez mikor újdonság volt belopta magát a szívembe és akkoriban sokszor újravettem, aztán kicsit háttérbe szorult, de októberben ő kötött ki legtöbbször a hűtőmben és a gyomromban, úgyhogy újra méltón van itt.





Az utolsó ital kedvencem pedig egy már jóval különlegesebb és nálam ritkán előforduló termék egy kávézóban vásárolt dolog. Konkrétan a Kit-Kat Frostino a Costa Coffee kínálatából. 
Nem igazán iszom ilyeneket, konkrétan kétszer ittam eddig nagyjából 2 éve nyáron, mert ezek sem cukormentesek nyilván. Ennek ellenére most mégis beadtam a derekam és az eddigi legkeményebb hetemen ebben a félévben vettem egyet délután a nagy tanulós délután/este/éjszaka előtt. Anno két éve valami epertortás Frostinot ittam, ami az édesség mellett tartalmazott nyilván gyümölcsös ízt is az epernek köszönhetően és most is valami ilyet szerettem volna először, de nem volt olyan, ami megfogott volna, így a Kit-Kat verzió mellett döntöttem és nem bántam meg, mert isteni finom volt! Annyira sajnálom, hogy ezek nem cukormentesek, mert akkor biztos, hogy rendszeres vendég lennék, de így marad ez a kétévente egyszer dolog. Viszont egy nagyon jó élmény és kis pozitív löket volt ez nekem azon a héten és azon a stresszes napon, ami miatt megérte a "bűnözés".
Nos, ennyi lett volna az októberi kedvenceim lifestyle és 'minden egyéb' része. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valami felkeltette az érdeklődéseteket.
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
A lifestyle kedvencekkel hamarosan jövök, úgyhogy látogassatok vissza, ha kíváncsiak vagytok!
Addig pedig ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az új, Facebook oldalamon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2017. október 27., péntek

2017. októberi kedvencek - szépségápolás-, és smink részleg

Ebben a bejegyzésben a 2017. szeptemberi kedvenceimet szeretném nektek bemutatni és szólni róluk néhány szót/sort. Viszont mivel ebben a hónapban is sok új dolgot próbáltam ki, sok új kedvenc lett és emellett lifestyle kedvenceim is vannak, így ezúttal is kettészedem őket és most a szépségápolási és sminkes kedvenceimről olvashattok. 
Az első amit megemlítek az a catrice all round kontúrpaletta, amiről a hónapban különálló termékbemutató bejegyzés is készült, amit IDE kattintva el is tudtok olvasni, ha lemaradtatok és érdekel benneteket. Éppen emiatt nem is szeretnék most nagyon belemenni a tulajdonságaiba, de az mindent elmond szerintem, hogy azokon a napokon, mikor sminkeltem, minden alkalommal használtam ezt a palettát. A szemem alatti sötét terület elfedésére és kivilágosításra minden alkalommal a két bőrszín/világos szín valamelyikét használtam, míg a kontúr alapozásához elég sokszor használtam a két sötétebb, barnás kontúrszínt. Azt, hogy mennyire szeretem és mennyire sokat használtam a hónapban az is bizonyítja, hogy az egyik világos színnél elértem a pan alját. Én anno ezt egy leértékelés/kiárusítás címszó alatt akciósan vettem, de ha a drogériákban nem is kapható biztosan újra fogom rendelni notino-ról, ha kifogy, mert imádoooom! :)
A következő kedvencemről szintén olvashattatok már egy termékbemutató bejegyzés keretein belül. Ez a FREEDOM PROSTUDIO sminkfixáló spray mattítást ígérő változata, amit szintén a notino.hu-ról rendeltem még szeptemberben. Viszont októberben volt az, hogy nem volt olyan alkalom, hogy mikor sminkeltem kihagytam volna az utolsó lépés gyanánt ezt a terméket. A részletes véleményem a linkelt posztban olvashatjátok róla, de egy mondatban annyit róla, hogy valóban mattít és tartósabbá teszi a sminket, úgyhogy én maximálisan elégedett vagyok vele és valóban a kedvencemmé vált októberben.





A következő kedvencem biztosan furcsa lesz sokatoknak, ha egy ideje már olvastok vagy követtek itt-ott, hiszen sokszor hangoztattam már, hogy lusta vagyok testápolót használni és nem is szeretem a legtöbbet amiatt, hogy ragadok utána én is mindenhova illetve a pizsama/hálóing is rám és ezeket nem bírom elviselni. Viszont időről időre vannak olyan testápolási készítmények, amelyek olyan szinten lenyűgöznek és annyira jók vagy épp különlegesek, hogy nagyon megszeretem őket és így rendszeresen használom őket. Ez nem jelenti még mindig azt, hogy minden este, de azért nem pár havonta egyszer, hanem azért legalább hetente, de inkább sűrűbben. Ezt tudta elérni ez a Nivea testápoló is, ami ha jól tudom nem csak számomra, hanem úgy egyébként is elég új, úgyhogy talán néhányotoknak hasznos lehet, hogy írok róla. 
Ami most következik, az egy időről időre újra felbukkanó szereplő ezekben a kedvences bejegyzésekben - mikor éppen miért. Az igazság az, hogy mióta én erre rátaláltam ez mindig is egy hatalmas kedvenc volt nálam és a mai napig az is. Megígértem nektek, hogy nem fogom belerakni minden havi kedvencekbe, de most újra szükségét érzem, ugyanis ez az első darabom mióta megújult a formulája ennek a Lush Soak&Float korpásodás elleni szilárd samponnak. Féltem tőle, hogy az új formula talán már nem lesz annyira hatásos nálam és akkor újra egy folyamatos szenvedés és új termékkeresési körút vár rám... Ez azonban hál'Istennek nem így alakult, ugyanis bár valóban változtattak elvileg rajta, de nekem ugyanúgy beválik, ugyanúgy megszabadít a korpától és nyugtatja a fejbőröm. Ha ti is a korpásodással szenvedtek, akkor én csak és kizárólag ezt tudom nektek ajánlani, mert nekem csak ez vált be. Valóban drágább, mint egy átlag sampon, de tovább is tart és praktikusabb, nem mellesleg pedig szerintem bőven kiadnánk mi, akik ezzel szenvedünk még többet is, ha használ.
Bár a Glamour-napok október közepe körül voltak, de azért azokat a termékeket beraktam ide, amiket ahhoz képest sokat használtam és/vagy nagyon meggyőztek/megszerettem, hogy fél hónapig használtam csak őket.  Ezek közül az első hatalmas kedvencem az a Lovely K-Lips, melyből nekem a Milky Brown árnyalat van meg.
A kuponok által megvásárolt ajaktermékek közül őt használtam októberben a legtöbbször, ami engem is meglepett, de valahogy nagyon megszerettem és könnyű volt beépíteni a mindennapokba bármilyen smink és outfit mellé. Nekem a sima (nem szettben kapható) folyékony matt rúzsai közül az első három árnyalat megvan a márkától és azokat is nagyon szeretem, de ez valahogy még jobb, még tökéletesebb és még kényelmesebb viselet. Nem tudom, hogy ez az ajakkontúrceruzának köszönhető-e vagy változtattak azokhoz képest már a formulán, de mindazok a szuper tulajdonságok mellett, hogy tökéletesen matt, nem hagy foltot a poharakon, nem csúszkál, szuper pigmentált és extrém tartós, ez még nem is szárít annyira vagy nem kelt száraz érzetet viselés közben, sőt... Nagyon kellemes, már-már krémes érzés, amit egy egész hosszú nap folyamán sem kényelmetlen viselni, úgyhogy imádtam, imádom és imádni is fogom - és nagyon örülök, hogy végre megvettem! :)
Ugyancsak a Glamour-napi szerzemények közül jön a következő kedvenc, mely ez az essence metal CHROME blush a 10-es, my name is gold, rosé gold árnyalatban.
Ahogy ezt már a Glamour-napi shopaholic bejegyzésben is írtam, ezt én inkább bronzosítónak szántam mintsem pirosítónak a színe miatt. Végső soron arra használom, de kicsit óvatosabban, mint a többi bronzosítómmal, hiszen ennek brutálisan szép egységes fénye van. Emiatt én ezt nem is viszem fel abban a hármas alakzatban, ahogy a többi bronzosítómat szoktam. Ezt csak a kontúrozás után viszem fel a bronzosító/pirosító helyére egységesen szépen és valami eszméletlen gyönyörű és lélegzetelállító ez a termék. Szebb, mint sok drágább bronzosító és highlighter és valami 1000-1500 Forint körül mozog a teljes ára, úgyhogy szerintem próbáljátok ki, mert egy kis csoda ez a termék és a legrosszabb, legszürkébb napokat is fel tudja dobni. :) 
A következő két kedvencemről együtt fogok mesélni, mert együtt használtam őket minden alkalommal. Ez a két új kedvencem a catrice HD Liquid Coverage alapozó a 030-as, Sand Beige árnyalatban illetve a catrice Camouflage korrektor a 005-ös, Light Neutral árnyalatban.
Amióta ezeket megvettem minden egyes nap őket használtam (az elmúlt kettőt leszámítva) októberben, mikor sminkeltem, tehát nagyjából a hét 3-4 napján. Ennyi alkalomból azért azt gondolom, hogy már lehet valamiféle következtetést levonni és ki tudtam már tapasztalgatni, hogy hogy működnek a különböző termékekkel kombinálva. Illetve azt is, hogy hogy bírják a rövidebb és a nagyon hosszú, nagyon megerőltető napokat.
Azt kell, hogy mondjam, hogy teljes mértékben le vagyok nyűgözve mindkettőtől, de ha még a kettő közül is ki kellene emelni az egyiket, akkor az alapozótól a legeslegjobban. Fogok róluk egy különálló tesztet írni, így most nem bocsátkoznék hosszú mesélésekbe és elemzésekbe, de azt mindenképpen szeretném már most leírni róla, hogy valóban második bőr effektus amit hoz és ez az eddigi egyik legszebben - ha nem a legszebben -mutató alapozó az arcomon azt kell, hogy mondjam (pedig szinte minden alapozóm drágább nála). Emellett nagyon tartós is és az én száraz bőrömön is nagyon szépen mutat, úgyhogy I-MÁ-DOM!
A korrektorért szintén odáig vagyok, nagyon kellemes, könnyed, már-már hidratáló a textúrája, ami miatt nagyon jó érzés viselni és nagyon szépen mutat a szem alatti területen. Nem ül be a ráncokba (bár én ezt is púderrel fixálom, ahogy minden más folyékony korrektort a szemem alatt), egész nap a helyén marad, nem szárít, szépen mutat, jól fed, úgyhogy ez is TÖ-KÉ-LE-TES számomra!
A többiről majd a bejegyzésben még egy kis tesztelgetés után, de úgy érzem ez a szerelem maximum tovább mélyülni tud, mintsem csökkenni vagy elmúlni.
Nos, ennyi lett volna az októberi kedvenceim szépségápolási-, és smink része. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket.
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
A lifestyle kedvencekkel hamarosan jövök, úgyhogy látogassatok vissza, ha kíváncsiak vagytok!
Addig pedig ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az új, Facebook oldalamon vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2017. október 24., kedd

Aktuális kedvenc illatom: Playboy - VIP

Megszokhattátok már, hogy időről időre beszámolok nektek az aktuális kedvenc illatomról, az aktuális kedvenc parfümömről/edt-mről és bármilyen töménységű illatomról, amit aktuálisan használok és érdemesnek tartom erre a posztra.
Ezúttal ez a Playboy VIP parfüm érdemelte ki, hogy bekerüljön a kedvenc illataim közé és a jelenlegi aktuális nagy favoritomnak mondhassam. Ez helyesbítve eau de toilette, ami mint tudjuk egy kevésbé töményebb, kevésbé koncentráltabb termék, mint az eau de parfum, ezáltal kevésbé tartós az esetek nagy részében. Természetesen vannak kivételek mindkét csoportból, ahogy az majd a mai bejegyzésből is kiderül, de definíció szerint ez a különbség köztük. Egyébként ha jól tudom ezekből a Playboy illatokból nem is létezik eau de parfum, csak eau de toilette - én legalább is még nem találkoztam velük sem élőben, sem online. Ha már itt tartunk én ezt az edt-t a notino.hu-ról szereztem be, ahogy jó ideje már a különböző illat/parfüm és sok más egyéb terméket is. Érdemes náluk vásárolni parfümöket és edt-ket, mert jobb áron lehet hozzájuk jutni, sokszor hihetetlen akcióban csaphatunk le akár márkásabb, drágább parfümökre is illetve hatalmas a választék és ülve vásárolhatunk, úgyhogy én mindenképp rájuk szavazok már rég, ha valamilyen parfümöt/illatot akarok vásárolni magamnak vagy ajándékba. 
Nem ez az első Playboy parfümöm (engedjétek meg, hogy így nevezzem, mert így szoktam a hétköznapokon és így egyszerűbb nekem, de az elején tisztáztam, hogy ez nem edp, úgyhogy azt hiszem ezzel senkit nem kavarok össze) és nem is az utolsó, ugyanis én nagyon meg voltam eddig mindegyik illattal elégedve, ami a birtokomban volt és van. Mindegyiket én vettem magamnak, így nyilván a saját ízlésemet könnyű eltalálni, de nem csak az illatokkal, hanem a minőséggel, a tartóssággal és úgy az egész márkával elégedett vagyok nagyon. 




A doboza nagyon illik a nevéhez és a megszokott pinkes árnyalatokhoz képest ebben az esetben arany borítást kapott, ahogyan a parfüm kupakján a kis masni és maga a termék is. Bár én rajongok a pink megoldásért, de ehhez a névhez, ehhez az illathoz szerintem is ez a külső, ez a design, ez az összkép és szín volt a tökéletes választás, úgyhogy én ezt is imádom és legalább könnyű megkülönböztetni a többi Playboy parfümtől. Maga az üveg formája és kiképzése egyébként ugyanaz, mint a többinél, amit én nagyon szeretek, úgyhogy nálam külsőre mindenképp 5/5 pontot kapna ez a termék.






Tudhatjátok, hogy nem vagyok egy nagy illatelemző bajnok, így ezúttal is segítségül hívtam a notino-n található illatleírást, ami szerint engem meggyőzött. Ezek a jegyek a következőek:
  • Fej: nectarine, cukor, bazsarózsa, narancsfa virág
  • Szív: heliotrop, piros alma, gyümölcsös tónusok, piros bogyó
  • Alap: szantálfa, pézsma, kasmírfa
Én ezek közül először mindig a virágos tónusokat érzem, majd ahogy eltelik egy kis idő az édes jegyek dominálnak rajtam, amikért én a leginkább odavagyok és amik miatt én megveszek bármilyen illatot is. Annyira nincs kifinomult szaglásom, hogy az almát külön kiérezzem sajnos, de érzek benne egy kis gyümölcsösséget is, de ebben nekem nem ez a számottevő mégsem az eddigi Playboy illataimmal ellentétben. Éppen ezért érzem én ezt egy kicsit talán kifinomultabbnak vagy nőiesebbnek és azokat inkább nőcisnek és csajosnak. Nekem ez az illat is nagyon tetszik, mert nem túl szúrós, az édesség dominál benne, mégis kifinomult és számomra tökéletesen illik az őszi időjáráshoz. Én szeptember elején kezdtem el használni és azóta minden nap ezt fújom magamra, így mindenképp ezzel az időjárással és évszakkal kötöm össze, ami az illatjegyeknek is köszönhető a nyárias, gyümölcsös jegyek után valószínűleg. 
Az utolsó, amiről szeretnék nektek egy kicsit mesélni, az a tartóssága, amivel én maximálisan elégedett vagyok és ha először vennék Playboy edt-t biztos, hogy nagyon meg lennék lepődve. Ezek az edt-k ugyanis nagyon tartósak, rajtam legalább is mindenképpen, úgyhogy nálam pont nem érvényes az, hogy ezek néhány óra alatt elillannak. Én még hosszú órákkal a felfújás után is érzem magamon őket, ahogy ezt a VIP illatot is, úgyhogy maximálisan elégedett vagyok a tartósságával (ahogy egyébként mások is, ahogy a kommenteket olvasgattam). Ha valami esti programja van az embernek vagy extrém illatos akar lenni még az esti előadásokon vagy akár találkozókon is, akkor érdemes azért egyszer délután újrafújni, de a hétköznapokon én meg szoktam elégedni a reggeli megszokott nyak, csukló és esetleg sálas fújásokkal.
Ahogy említettem szeptember eleje óta ezt a Playboy VIP eau de toilette-t használom 50 ml-es kiszerelésben és egyszerűen nem tudom megunni, olyannyira, hogy meg akarom majd rendelni a dezodor és a tusfürdő változatot is mellé. Számomra ez idén A tökéletes őszi illat, ami a borongós hétköznapokon ugyanúgy megállja a helyét, mint a különböző eseményeken vagy fontos napokon. Ha szeretitek az édes, de nem túl tömény, kis virágos tónusokkal megtűzdelt illatokat vagy a fent felsorolt jegyek kombinációit, akkor mindenképpen tudom nektek ezt az illatot ajánlani! 






Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy felkeltettem az érdeklődéseteket az illat iránt vagy meghoztam a kedveteket a termék kipróbálására!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo 

2017. október 19., csütörtök

Shopaholic - Glamour-napi verzió 2017. október


Az egész Glamour-napozást a számomra legizgalmasabb dologgal kezdtem, méghozzá a NYX üzlettel. Eddig nem igazán volt lehetőségem jobban szétnézni az üzletben és nem igazán használtam még sok terméküket, csak néhányat, amiket nemrég rendelgettem. Ennek ellenére mindig is nagyon vonzott és nagyon-nagyon fel voltam dobva, mikor megnyitottak, hogy végre elérhető közelségbe kerültek ezek a jobbnál jobb és szebbnél szebb termékek. Viszont eddig egyszer sem vásároltam náluk, mert alapjáraton egy kicsit magasabb árkategória, mint a drogériás átlag sminktermékek, ezért eddig nem is ástam bele magam nagyon a termékek sorába. A legutóbbi kuponos napokkor már működött az üzlet, de valami olyan kupon volt, ami számomra nagyon nem érte meg, így akkor ki sem vágtam. Most viszont szerencsére már általánosan felhasználható 20%-os kedvezményre jogosító kuponhoz juthattunk hozzá, ami azért már elég jó és így én is beadtam végre a derekam és végre nem sajnáltam rá a pénzt... :D Az üzletben nagyjából mindent meg tudtam volna venni a szempillaspirálokon és tusokon kívül, mert minden nagyon érdekelt, de végül nem hazudtoltam meg az ajaktermék mániám és már-már fanatizmusom és kettő ajakra való terméket szereztem be. Nem mondok meglepő dolgot ha azt írom szerintem, hogy mindkettő matt és mindkettő különleges a maga nemében. 
Az első, amivel szerelembe estem az a Cosmic Metals kollekcióból CMLC07, ELECTROMAGNETIC árnyalat, ami egy zöldes-kékes, de inkább zöldes tónusú folyékony rúzs, vagyis pontosabban ajakkrém. Ez a kollekció nekem első perctől nagyon bejött és mindig is szerettem volna kipróbálni egyet közülük. Direkt valami extrémebb színt akartam venni, ami nem csak a metál finish, hanem maga a szín miatt is különleges lesz, hiszen barackos színem arany metál hatással már van, úgyhogy kellett valami nagyon más, így esett a választásom rá. Zöldes rúzsom sosem volt még, úgyhogy csak bízni tudok benne, hogy jól fog állni, de szerintem imádni fogom. :3

A másik amit választottam az szintén egy metál finish-sel rendelkező folyékony rúzs, de ez már a Liquid Suede új kollekciójának, a Metallic Matte vonalnak az egyik tagja. Ezek közül is szebbnél szebb és különlegesebbnél különlegesebb árnyalatok voltak, de ebből mindenképpen valamilyen burgundys, bordós színűt szerettem volna az őszi hangulat miatt. Így esett a választásom az LSCL34, PURE SOCIETY árnyalatra, ami valóban egy burgundy szín metál hatással. Már kipróbáltam swatcholva és imádom, azt hiszem nagy kedvenc lesz ő is - legalább is remélem. 






Ugyanezen a napon délután, mikor végeztem elmentem az egyetemen, a Mammut II-es Rossmannba, mert az elég nagy, a választék ebből adódóan nagyobb, mint az általam többször látogatottaké és ebben olyan termékek is vannak, amik máshol nem. Itt a megszokott márkák mellett van p2 és Revolution állvány is illetve dupla essence, úgyhogy sok kincsre bukkanhat az ember, ha szemfüles.
Itt szereztem be a képen látható essence rúzst, mely a "matt matt matt" kollekcióba tartozik és a 03 jelölést kapta. 
Nekem ebből a kollekcióból már van egy rúzsom, méghozzá nem is akármelyik - a legsötétebb, 08-as árnyalat, így tudtam mire számíthatok vele kapcsolatban. Így csak a színek közt kellett variálnom, hogy vajon melyik lenne a legjobb, milyen nincs még a kollekciómban és hasonló dolgok voltak, amik közül végül ez a gyönyörűség jött ki győztesen.
Igazság szerint nem tudnám leírni, hogy milyen szín ez, mert nude-nak sötét, barnának nem elég barna, de valami barnás-mályvás-rózsás tónusú "szájszín"ként írnám le, ha minél közelebb akarnék állni a valósághoz.
Az illatát még mindig nagyon szeretem, ahogy a tökéletes mattságát, a tartósságát és a száraz, de nem szárító, kellemes viseletű textúráját is.
Még egy essence ajakravaló termék, ami nem volt tervezett, viszont megláttam, hogy 349 Forintos áron sárga kis Kiárusítás! címkével van megjelölve, így nem sokáig gondolkoztam és beraktam a kosaramba ezt a kis szépséget is.
Ezekkel a rúzsceruzákkal egyébként már akkor szemeztem mikor kijött vele a márka, de valahogy sosem jutottam el oda, hogy meg is vegyem őket. Ezek közül voltak/vannak "Glossy Stick" és "Velvet Stick" rúzsceruzák is, melyek közül engem csak ás kizárólag a velvet vonal érdekelt (bár ez szerintem senkinek nem meglepő, aki követ/olvas/ismer engem...). Nagyjából 4 vagy 5 árnyalat érhető el belőle és ezek közül kettőből volt még nem széttrancsírozott, nem letört és nem használt termék. A kettő közül nekem erre esett a választásom, mert burgundys, bordós árnyalatom nem sok van és ilyen még egyáltalán nincs, amit (valószínűség szerint) könnyű felhelyezni a kialakításának köszönhetően. Szerintem nagyon szép és egyébként nagyon megy az őszhöz, ahogy azt a NYX-esnél is említettem, úgyhogy a héten biztosan elkezdem használni és remélhetőleg annyira be fog válni és szeretni fogom, mint az eddigi essence ajaktermékeimet.
A következő szintén egy ajaktermék, de már nem essence, hanem ahogy láthatjátok a körülrajongott Lovely K-lips egyik árnyalata. Ez egy olyan termék, amit mindig is szerettem volna kipróbálni mióta annyi helyen lehetett róla olvasni és hallani, de végül mindig elmaradt. Eddig mindig lebeszéltem magam, hiszen van azért elég sok hasonló árnyalatom, mint amelyekben ez kapható és néha azért sikerül meggyőzni magam, hogy na nem kell az nekem. Így akciósan viszont nem tudtam neki tovább ellenállni és beszereztem a leginkább tetsző árnyalatban, mely a Milky Brown nevet kapta. Nekem egyébként megvan a sima, önállóan kapható matt folyékony rúzsukból 3 árnyalat is, úgyhogy ismerem a formulát, a minőséget és a tartósságot. Ha ez is olyan lesz, akkor imádni fogom és van egy olyan érzésem, hogy hozzám fog még vándorolni a többi árnyalat is szépen lassan. 
Egyetlen szívfájdalmam, hogy a ceruza ne automata, hanem hegyezős, amit én utálok és soha, de soha nem vennék magában. Ettől függetlenül fogok neki adni egy esélyt, mert az első swatch alapján elég krémesnek tűnt a textúrája és nem karcolta a bőröm, úgyhogy remélhetőleg a szám sem fogja és a hegyezésnél sem lesznek vele gondok remélhetőleg.
Újabb ikonikus termékek következnek, méghozzá ismét olyanok, amik azért már nem most az utóbbi 1 hónapban, hanem már hónapokkal ezelőtt bejöttek Magyarországra és akkor végigsöpörtek az interneten illetve a blogger/vlogger világon, de nekem valahogy ezek is kimaradtak eddig. Voltak és vannak ugyanis egyéb alapozóim és korrektoraim és megbontva és szerettem volna először azokat elhasználni mielőtt belekezdek vagy egyáltalán veszek egy sokadikat. 
Ahogy a képen is láthatjátok mindkettő catrice termék, melyekre az általános dekorkozmetikai, 25% kedvezményre jogosító kupont illetve a 10% végösszegi kedvezményt nyújtó kupont is fel tudtam használni, így az alapvetően kedvező áruktól is olcsóbban juthattam hozzájuk.
Nézzük akkor, hogy pontosan mik is ezek, ha valaki nem ismerné őket esetleg vagy csak szereti olvasni, ahogy hosszú sorokon keresztül tudok írni mindenről... :D
Az első a sokak által istenített és legjobbnak ítélt a kategóriáján belül a drogériában... Ez az HD Liquid Coverage alapozó, melyből én a 030-as Sand Beige árnyalatot választottam. 
Ez az alapozó 24 órás tartósságot, mattítást és "második bőr" effektust és magas fedést ígér maszkhatás nélkül. Emellett azt is, hogy nem olajos textúrájú és kényelmes viselet a nap folyamán. 
Nagyon-nagyon sok jót olvastam és hallottam róla és rosszat szerintem még senkitől, pedig olyanok is tesztelték, akik magasabb árkategóriából vásárolnak alapjáraton és magasak az elvárásaik. 
Ezt már kipróbáltam a héten párszor, de nem akarok ennyi után nyilatkozni róla, tesztelgetem még, aztán majd úgyis írok róla bejegyzést.
Az ő "párja" ez a Liquid Camouflage folyékony korrektor, amit én a legvilágosabb 005-ös, Ligh Natural árnyalatban szereztem be. 
Nyilván nem a párja, olyan értelemben, hogy nem együtt árulják, nem is egyszerre rukkoltak elő vele, csak mégis egy márka és a csomagolás is hasonló, így én szeretek kis szettként gondolni rájuk vagy úgy, hogy összetartoznak. 
Erről is kizárólag jókat hallottam és sokan a Maybelline Fit me! folyékony korrektorához hasonlították tudásban, ami az én jelenlegi kedvenc folyékony korrektorom, úgyhogy remélem ezt is ugyanannyira szeretni fogom, mint azt. 
Egyébként ezt a szem alatti terület kivilágosítására vettem, azért ez a világos árnyalat. Amikor a catrice alapozót használtam, akkor ezt vetettem be mellé és eddig nagyon szimpatikus, de nem akarok elhamarkodottan ítélkezni, úgyhogy ezt is hosszabb ideig fogom tesztelgetni, aztán beszámolok róla is vagy egy folyékony korrektor összehasonlító bejegyzés keretein belül vagy az alapozóval együtt - majd még meglátom. Ha van erre irányuló kérésetek, akkor jelezzétek nekem valahol!
Újabb ikonikus, agyonhypeolt termék következik ennek a Lovely Nobody's perfect... ...but ME paletta személyében.
Ez egy három színből álló paletta, mint az a képen és már a borítás alapján is látszik. Tartalmaz egy arany színű highlighter, mely a "gold highlighter" névre hallgat, egy minicsillámokkal gazdagított pirosítót, mely a "rose highlighter" nevet viseli és egy elég sötét, barnás-bronzos extra fényes színt, mely a "chocolate highlighter" nevet kapta.
Ez a paletta már nagyon rég izgatta a fantáziám, bevallom őszintén, hogy az eddig mutatott hasonló túldicsért és mindenki által megvásárolt darabok közül a legjobban. Mégsem vettem meg, mert van 2 highlighterem és egy pirosítóm is a Lovelytól, így valahogy úgy éreztem felesleges lenne megvenni, mert nem fogom tudni kihasználni. De mégis motoszkált a fejemben, mert a márka highlighterei valami fenomálisak és a pirosítója is szuper illetve a folyékony matt rúzsait is imádom, úgyhogy az olcsó ára ellenére egy szuper kis márka ez. Így most, hogy kicsit olcsóbban juthattam hozzá a 25%-os általános dekorkozmetikai és a 10%-os végösszegi kuponnak köszönhetően, már úgy éreztem bűn lenne otthagyni... (Tudom-tudom, rossz kifogás...:D ) Róla is mindenképpen hallhattok majd még illetve láthattok képeket és videókat a blogon és az blogos intámon, mert szétfotóztam használat előtt. :D
Most egy sokak számára kissé unalmas rész következik ezzel az arckrémmel, de ezt is a Glamour-napokon vettem na! :D
Egyébként furi vagy nem furi, de nekem sosem volt még Nivea arckrémem, sőt egészen 2017. szeptemberig egyetlen Nivea termékem sem. Ez azért szerintem elég fura, mert egy nagyon klasszikus, nagyon népszerű és sokak által nagyon kedvelt márka, de nekem valahogy sosem volt hozzá szerencsém előzőleg. Mostanság azonban két terméküket is beszereztem és azok nagyon-nagyon tetszenek, így úgy gondoltam, hogy ezúttal szakítok a hagyományokkal és az új arckrémemet nem a Garnier, hanem a Nivea kínálatából szerzem be. Semmi bajom a Garnieresekkel, sőt... azok a kedvenceim jelenleg, de nagyon érdekelnek most ezek a Nivea termékek is és csak bízni tudok benne, hogy ez is annyira be fog válni, mint a társai. Egyébként direkt erre a "Make-up starter" verzióra esett a választásom, mert mostanság szinte minden hétköznap sminkelek és gondoltam, hogy ez tökéletes lesz hozzá. Ebben a kategóriában is van két verzió: ez a száraz és érzékeny bőrre való, amire nekem is szükségem van illetve egy normál és zsíros bőrre való változat.
Szintén kicsit unalmasabb kategória, ámde annál fontosabb a hővédő, amit minden egyes kuponok napok alkalmával veszek mindig más márkától immár 2 éve.
Jelenleg erre a taft-ra esett a választásom, amit még szintén nem próbáltam előtte, de egyrészt tetszett a csomagolása (nagyon fontos érv), másrészt most kedvező árban volt, harmadrészt pedig voltak már nekem más taft termékeim régebben és azokat, úgyhogy bízok benne, hogy vele is elégedett leszek.






 ...és jöjjön akkor néhány snack, amit még szintén a Rossmannban szereztem be. Az első ez az enerBIO mogyorókrémes ostya, amit én már annyi és annyi német YTernél láttam és annyira érdekelt, hogy úgy voltam vele: most vagy soha! Nyilván nem a világ legegészségesebb étele, de sokkal jobb, mint a hagyományos nasik, mert például teljes kiőrlésű búzalisztből készül a sima, hagyományos helyett.
Nem fogok így sem rászokni, mert nádcukrot azért tartalmaz, de egyszer jó volt kipróbálni és beteljesíteni ezzel egy kisebb álmot/vágyat.
Ha tehetitek, kóstoljátok meg, szerintem nagyon ízleni fog! Egyébként más ízben is elérhető, csak nekem ez a mogyorókrémes nyerte el a leginkább a tetszésem így csomagolás alapján. 
A második viszont egyáltalán nem újdonság számomra, hiszen ez A legnagyobb kedvencem: a zabszelet. Ebből ezt az egyik legszeretettebb ízt hoztam el a mandulás és cseresznyés kombinációjút, amiért odáig meg vissza vagyok. Vehettem volna többet is, de igazából ez most mégsem a kajáról és az a zabszeletről szólt, így beértem egy darabbal. Bár meglepő, hogy egyáltalán volt a Rossmannban, mert drogériák közül eddig egyedül náluk nem találkoztam vele. Másrészt külön meglepett és egyben persze tetszett is, hogy itt alapból olcsóbb volt, mint a legtöbb helyen. Eredeti áron ugyanis 299 Forintba került és ebből jött le a -10%, így 270 Forintért lehetett az enyém a kis szerelmem. 
Beszereztem még egy ilyen kis gyümölcsszeletet eper ízben, amit én már jól  ismerek, mert egy éve épp a Glamour-napokon ismerkedtem meg vele, mikor nem ettem semmit aznap és kellett valami gyorsan, ami nem terheli meg a gyomrom, nem laktat el teljesen, de mégis nem vágódok el miatta. Ez tényleg "csak" ennyire jó szerintem, mert nagyon picike, a képen talán nem látszik, de arányaiban körülbelül ötöd-hatod akkora mennyiségben, mint a zabszelet.
Egyébként ez hozzáadott cukrot nem tartalmaz és még egyebeket sem, de engem ez a cukormentesség győzött meg. Illetve az, hogy nagyon finom és nagyon különleges az állaga.
Ez is roppant olcsó alapból is, de ebből is lejött a 10%, úgyhogy még ezen is spóroltam egy minimálisat.

Most pedig jöjjön a dm-es kis szerzeményem első tagja, ez a nagyon ikonikus, de nálunk drogériákban csak nemrég kapható kis termék. Ez a Maybelline Instant Anti-Age The Eraser Eye folyékony korrektor, melyet én a Light árnyalatban vettem meg. Ez volt a mostani Glamour-napozásom alatt az egyetlen olyan termék, ami után sokat mentem, sok helyen megnéztem többször is és nem találtam vagy csak a másik kapható árnyalatban, pedig láthattátok több hypeolt dolgot is vásároltam. Úgy voltam vele, hogy mindegy, nem nagy tragédia ha véletlenül nem jön össze, úgyis van még otthon a Maybelline Fit me!-ből, amit imádok, vannak még egyéb korrektoraim is és most vettem a catrice-től is egy nagyon ígéreteset, úgyhogy ha most nem jön össze akkor használom ezeket, aztán majd máskor megveszem - akár teljes áron is.
Talán ez hozta meg a gyümölcsét, hogy bár akartam és érdekelt és azért pénteken és szombaton is megnéztem több dm-ben is (ott jobban megérte, mint a Rossmannban), de nem görcsöltem rá. Ekkor a legutolsó helyen ahol meg akartam még hazaúton nézni találtam belőle 2 darabot is a Light árnyalatban, úgyhogy körülbelül ott ugráltam örömömben a dm-ben.
Nagyon-nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy milyen lesz és hogy beváltja-e a hozzá fűzött reményeimet illetve hogy valóban annyival jobb-e más korrektoroknál, mint azt sokan állítják... Mindenképpen lesz róla szó, úgyhogy legyetek figyelmesek, ha kíváncsiak vagytok az én véleményemre is a 2238685 mellett.
A következő termék egy kicsit kakukktojás lesz itt az egész bejegyzésben, de egye fene belerakom, hiszen a Glamour-napok alatt vettem és legalább megosztom veletek a bénázásom. :D Szóval abban a dm-ben voltam, ahol találtam a Maybelline korrektorból és erre a pillanatra vártam olyan szempontból is, hogy beszerezzem a többi, dm-ben megvásárolni kívánt terméket is. 
Ez a trend it up! rúzs nem volt a listán, de mellette a she állványon nézelődtem mikor megláttam, hogy rengeteg termék le van árazva és ilyen 400-500-600 Forintokért lehet megvenni őket. Rögtön kaptam is az alkalmon és gondoltam megveszek egyet, mert olyan árban van így, mintha kuponnal venném és egyébként is régóta szemeztem már a márkával és nagyon kíváncsi vagyok a termékeikre. Természetesen a rúzsmániám nem tudtam félretenni és a matt ajaktermék imádatom és ezek közt válogattam sokáig, míg végül ezt a 430-as árnyalatot választottam, ami egy kicsit megfoghatatlan és leírhatatlan szín szerintem. Kicsit mályvás, kicsit pinkes, kicsit barnás, kicsit minden, de legjobban úgy tudnám leírni, hogy olyan mint a szám színe csak intenzívebb és szebb. Nos, épp ezért is választottam ezt, mert a többi árnyalathoz hasonlóm van, ilyen azonban még nincs. Nem is volt ezzel semmi gond, csak már fizetéskor feltűnt, hogy többet fizettem, ugyanis én ilyenkor mindig adom össze az üzletben telefonnal, hogy tudjam mire számítsak és több volt pár száz Forinttal, mint ahogy számoltam. Na de úgy voltam vele, hogy biztos valamit elütöttem az izgalom közepette és nem foglalkoztam vele, mert nem nagy tételről volt szó. Aztán voltam a SPAR-ban is és ott került a pénztárnál várakozva a kezembe a dm-es blokk és azon láttam, hogy ez a rúzs az eredeti árán volt beütve, ami oké nem sok alapból sem, csak nem azon az áron akartam most megvenni. Gondoltam visszamegyek, megnézem és bár nem szoktam, de megkérdezem az eladót, ha úgy van kiírva és nem annyiért ütötte be, hogy miért vagy hogy lehetséges ez. Bementem és megnéztem az állványt, mert nyilván először magamban keresem a hibát és nem gyanúsítgatok senkit indokolatlanul. Természetesen én voltam a béna és nem néztem meg elég alaposan a kiírást, mert az akciós ár mellett kicsivel fel voltak tüntetve számok, hogy melyekre érvényes a kedvezményes ár. Erre az egyre persze nem volt, az összes többi mattra igen - persze Murphy törvénye. Mindenesetre így sem bánom egyáltalán, mert így sem volt drága, így is nagyon tetszik és mondom, régen ki akartam már valamit próbálni a márkától, de azért kicsit dühös voltam magamra és a kiírásra, mert nem volt elég egyértelmű vagy figyelemfelkeltő szerintem. Mindegy, nagyon örülök így is neki és mostantól óvatosabb leszek az ilyen kiírásokkal...
A következő dm-es szerzeményem egy újabb kevésbé izgalmas dolog. Ez egy Garnier mineral invisible spray dezodor, mely 48 órán át tartó hatást ígér illetve, hogy a fekete ruhákon nem hagy fehér nyomot, a fehéreken pedig sárgát és hogy hagyja a bőrt lélegezni. Emellett alkohol-, és parabén mentes is, úgyhogy akinek ez fontos, azoknak is megfelelő lehet. 
Én ennek a kis golyós verzióját már próbáltam és az volt az egyik legnagyobb kedvenc roll-on deom, úgyhogy úgy gondoltam kipróbálom most a spray formátumú változatát is, hátha ezt is ugyanannyira fogom szeretni. Alapjáraton golyós dezodor párti vagyok, de néha rám jön és vágyok a fújósokra is, most épp ilyenem volt, úgyhogy őt választottam, remélhetőleg jól.

A dm-ből az utolsó szerzeményem egy Fa tusfürdő, ami már egy réges régi kiadás, de nekem még nem volt hozzá szerencsém. Ezek a Fa tusfürdők alapjáraton is elég olcsók és ráadásul 50%-os kupon volt rájuk, így mindenképpen szerettem volna belőlük venni egyet. Többet csak azért nem, mert így is sok várakozik a felbontásra és mivel egyedül élek és nem pazarlok, így elég lassan fogynak a tusik nálam. 
Ezt még nem próbáltam, de már imádom: a csomagolása nem is lehetne ennél szebb és csajosabb, az illata nagyon kellemes, szintén nőcis, úgyhogy már alig várom, hogy kipróbálhassam! Kíváncsi vagyok rá, hogy ezek a mikroolajok mit takarnak pontosan és emiatt ápoltabb és puhább lesz-e a bőröm... Na majd meglátjuk. ;)
A dm után szaladtam be a SPAR-ba, ahogy azt a trend it up! rúzsnál már említettem, ahol a szokásos kis dolgaim mellett ezt a Lion Granolát szereztem be. Ez elvileg amúgy is új, de számomra mindenképp és talán meg is lepődtök, hogy nálam ezt látjátok, de mindjárt megmagyarázom...
Szóval én ugyebár 2015. februártól lemondtam nagyon sok dologról az étkezésemben, erről már sokszor sok helyen írtam, úgyhogy erre most nem térnék ki részletesebben. Ezzel a lemondással az is együtt járt viszont, hogy nem ettem onnantól kezdve egészen mostanáig gabonapelyheket, ugyanis azokat is telenyomják cukorral meg ugye fehér liszttel és én ezekről teljesen lemondtam ugyebár. Helyettük átálltam a zabkására, amit amúgy imádok és egyáltalán nem érzem kevesebbnek vagy nem érzem kínzásnak, hogy azt eszek a gabonapelyhek helyett. 
Most viszont ez valahogy felkeltette az érdeklődésem, utána néztem és ez zabpehelyből, teljes kiőrlésű búzalisztből és hasonló teljes értékű és teljes kiőrlésű összetevőkből áll. Valamennyi cukor van benne, de még az sem annyira vészes, úgyhogy úgy voltam vele, hogy egye fene kipróbálom és ennyi "bűnözés" belefér. Ez a Granola, új változat egyébként ezen a Lion-on kívül még a Cini Minis és a Nesquik verzióból is elérhető, de én ezt választottam, mert a karemellás-csokis íz és a kinézet eléggé kecsegtető volt számomra. Ezt már nem egyszer megkóstoltam és nagyon-nagyon ízlik, úgyhogy csak ajánlani tudom nektek, ha a ti étkezésetekbe belefér ez.  
Az utolsó hely, ahol vásároltam az a Müller volt, ahol 2 essence terméket szereztem be az általános 20%-os bármire felhasználható kupon segítségével. 
Az egyik ez a metal CHROME pirosító, amit én egy inkább barackosnak, bronzosnak mondható színben szereztem be. A neve az, hogy 10 - my name is gold rosé gold, amiért én odáig meg vissza vagyok. Magát a rosegold színt is szeretem, de ez a név valami mesteri szerintem, kár hogy nekem maga a szín nem igazán rosegoldos. Bár így sem szomorkodok, mert nagyon-nagyon tetszik ez az árnyalat, azért is választottam ezt a másik 2-3 mellett. 
Egyébként ők pirosítóként árulják, én bronzosítónak vettem és közben egy gyönyörű fénye van, úgyhogy highlighternek is lehet simán használni akár. Még kísérletezek vele, hogy hol és hogy mutat jól, de ahogy eddig felvittem imádtam, valami csodaszép és lélegzetelállító ez a kis termék, ha tehetitek mindenképpen nézzétek meg a nagyobb essence állvánnyal rendelkező drogériákban, mert szerintem ti is bele fogtok szeretni valamelyik árnyalatba... 
Az utolsó termék pedig mi is lenne más, ha nem egy ajakra való termék és nem egy matt rúzs?!
Ezt azért a Müllerben szereztem be, mert ez a kollekció sem volt a Rossmannban, ahol a többi essence terméket vettem. Ez egyébként a matt matt matt kollekció Vibrant Shock alkollekciójának a 10-es, no to mainstream árnyalata, ami egy nagyon különleges árnylat és odavagyok mind a színért, mind a névért itt is. Nehéz megfogalmazni, hogy milyen zöld ez, de mindenképpen valami sötét türkizes-zöldes, smaragdzöld, méregzöld vagy nem tudom mi ennek a pontos árnyalatneve. De azt mindenki láthatja, hogy egy nagyon különleges színről van szó, amit alig várom, hogy használhassam és feldobhassam vele a sminkem.
Amúgy a matt matt matt vonalat imádom, ahogy említettem, úgyhogy ezért voltam ilyen biztos a vásárlásban, ha csúszós-mászós formulában lett volna csak elérhető, akkor nem veszem meg, de így imádni fogom!
Ahogy láthatjátok az ajakra való termékek tekintetében eléggé két szín köré csoportosult a vásárlásom, ami félig-meddig az ősznek, félig-meddig pedig az extrém és különleges dolgok imádatának és ajaktermék fanatizmusomnak köszönhető. Tudom, hogy sokatoknak nem fog tetszeni ezek közül egyik sem, de én már most odavagyok értük, pedig még nem is volt lehetőségem mindegyiket viselni ennyi idő alatt. De ami késik, nem múlik... ;)
Mondanám (vagyis írnám), hogy ennyi dolgot vásároltam a 2017. őszi Glamour-napokon, de akkor hazudnék. Ugyanis vettem még néhány terméket a huginak is, de ezeket most kivételesen direkt nem szeretném belerakni ebbe a posztba, ugyanis egy meglepetéssel készülök neki a későbbiekben és ő is olvas (szia Laura♥), úgyhogy ezek maradjanak egyelőre titokban. Majd később megosztom veletek azért, mert olyanokat vettem neki, amiket én is szívesen használnék vagy érdekelne.

Úgyhogy ennyi lett volna ez a #haul bejegyzés, köszönöm ha bárki elolvasta eddig... Remélem, hogy tetszett nektek hogy felkeltettem az érdeklődéseteket valami iránt vagy meghoztam a kedveteket a kipróbálására!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo