A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kontúr. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kontúr. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 17., kedd

catrice Allround Contouring paletta teszt

A mai bejegyzésben a catrice Allround contour palettát szeretném nektek bemutatni és megosztani veletek a róla kialakult véleményem. Remélem érdekelni fog benneteket, úgyhogy kezdjünk is bele! 
Már rég kinéztem amúgy ezt, de sokáig ellenálltam a kísértésnek és nem mertem beszerezni. Ennek az az oka, hogy nem igazán ismerem a krémes termékeket és tartottam tőle, hogy milyen lesz és hogy hogy fogok tudni vele dolgozni. Végül aztán beadtam a derekam és megvettem, hogy kipróbáljam és ha más nem, megtapasztaljam, hogy mennyire tudok én ilyen krém állagú kontúr és highlighter termékekkel dolgozni. Nyilván vannak magasabb árkategóriában is ilyen felosztású paletták, de valami olcsóbbal szerettem volna kezdeni a fent említett okok miatt. A catrice márkával pedig egyébként is csak jó tapasztalataim voltak eddig és a tégelyes korrektoráért is odáig vagyok, így esett a választásom épp rá. 
A kis paletta összesen 5 színt tartalmaz: kettő elég világos bőrszínt, kettő kontúrszínt és egy fényes highlightert. Ezek közül mindegyik krémes, ahogy azt már előzőleg említettem és a formulájuk teljesen azonos a kis tégelyes korrektoréval, úgyhogy mivel azt szerintem a legtöbben ismeritek, ahhoz tudjátok viszonyítani. Aki mégsem ismerné ezeket a kis tégelyes korrektorokat a márkától, akkor nekik elárulom, hogy ezek krémesek, de alapjáraton nem folyósak vagy nagyon krémesek, hanem nem használva kicsit kemények és ahogy az ember belenyúl, köröz benne, a teste melegére felolvad, megpuhul annyira, hogy már egy igazán könnyen felvihető, könnyen kenhető és könnyen eldolgozható terméket kap. Én éppen ezért mindig az ujjaimmal viszem fel az összes árnyalatot belőle, majd vagy az ujjammal vagy ecsettel vagy blender segítségével dolgozom a bőrömbe és oszlatom el egyenletesen.
Azt már elárultam, hogy mivel viszem fel és oszlatom el, de lássuk melyik színt én mire és mikor használom... Az első két bőrszín elég világos (legalább is az én kreolosabb bőrömhöz képest), így én ezeket főként a szem alatti terület kivilágosítására használom még az alapozó felvitele előtt. Tudom, hogy sokan nem szeretnek ilyen krémes korrektort felvinni a szem alatti területre, így én is sokáig tartottam tőle, de egyszer kipróbáltam még anno a catrice tégelyes korrektorommal és nekem nagyon bejött ez a módszer. Így én minden alkalommal azzal kezdem a hidratáló krém és esetleg primer használata után a sminkem, hogy felviszem a két bőrszín egyikét (általában a sötétebbet) a szemem alá egy nagy háromszög formában, de úgy hogy a derékszögű háromszögem derékszöge legyen a belső szemzugomnál és az átló az a szemem külső sarkát kösse össze az orrom arra az oldala első szélével. Bocsi a magyarázásért, de szerettem mindig is a matekot, így nekem így a leglogikusabb elmagyarázni, remélem érthető voltam. :D Szóval ide felviszem, szépen eldolgozom és ha extrém sötét a karikám, akkor ahol nem érzem elégnek rakok rá még egy kicsit, ugyanis építhető a fedése. De alapesetben azért egy réteg is elég, mert elég magas fedéssel rendelkezik. Ha van időm és kedvem, akkor szoktam rakni még egy kicsit a homlokomra középre, az államra középre és a kontúrvonal alá az állkapocs alsó részére, de még nem az élére, de ezeket a sima, rohanós hétköznapokon azért hanyagolom. Egyébként ha hasonló színű a bőrötök, mint valamelyik világos szín, akkor akár bőrhibákra is használhatók, mert jól elfedik a bőrhibákat, pattanásokat - ugyanúgy, mint a tégelyes változat. Nekem ahogy említettem világosak ezek kicsit, de a sötétebbik nude még nekem is elmegy azért bőrhibákra, úgyhogy szoktam tenni rá, ha van valami, amit el akarok fedni és aztán még úgyis alapozok, úgyhogy nem fog feltűnni az sem ha nem passzol tökéletesen a bőröm színéhez.
Van a kis palettában ugyebár kettő különböző barna szín, mely tökéletes a kontúrozáshoz mind a világos, mind a sötétebb bőrűeknek szerintem. Nekem kreolosabb bőröm van, de én is szoktam mindkettőt használni - általában a kedvemtől, az akkor használt bronzosítómtól illetve a komplett sminkemtől függ, hogy a kettő közül melyikhez nyúlok. Ha mégis egyet kellene mondanom, akkor a sötétebbet talán többször használtam már, de nem ez a lényeg, mert mindkettőt imádom. A bal oldali egyébként egy hidegebb, hamvasabb tónusú barna, míg a mellette lévő, a palettában a második egy melegebb tónusú barna szín, ami engem egyáltalán nem zavar, az én bőrömhöz ez is nagyon jól passzol és egyáltalán nem érzem túl melegnek, sárgásnak vagy hasonlók, úgyhogy előszeretettel használom őt is.
Ezt is az ujjaimmal viszem fel a már lealapozott, de még nem púderezett arcomra, hiszen ahogy említettem kell a testem melege, hogy felolvadjon. Ez ebben az esetben még fontosabb, ugyanis az eldolgozásnál sem mindegy, hogy kemény az adott termék és szinte megül egy helyen és alig lehet elmozdítani onnan vagy esetleg krémes és ennek hála könnyebben el lehet dolgozni és egyenletesen eloszlatni. Az ujjammal a megfelelő helyre egy egyenes csíkot húzok, majd a benedvesített blenderemmel elkezdem eldolgozni és ezt mindaddig folytatom, míg szép egyenletes, éles határoktól mentessé nem válik és valódi árnyék hatást nem kelt. Ekkor én még ezt por állagú termékkel fixálom, mert úgy látom jónak és szerintem úgy tartósabb is lehet, mint fixálás nélkül, úgyhogy én így tudom nektek javasolni. Ezzel a módszerrel nem tűnik el, nem kopik foltosan, hanem szinte eredeti állapotban moshatjuk le a nap végén, egy enyhe, már-már észrevehetetlen halványodással.

Az utolsó szín pedig a már emlegetett fényes highlighter, mely itt nem látszik, de valóban fényes. A tónusát tekintve elég semleges, így jó lehet mindenféle bőrtónushoz és bőrszínhez szerintem.
Bevallom őszintén ezt használtam eddig a legkevesebbszer, aminek csupán annyi az oka, hogy nagy highlighter mániában szenvedek és én azt szeretem, ha kivakítja akár az emberek szemét a highlighterem (ami nem jelenti természetesen azt, hogy egy csíkban van) és kevésbé szeretem a természetes hatást keltő darabokat.
Valószínűleg magával a krémes highlighter dologgal van nekm kisebb bajom, mert van például a PUPA-tól is egy krémes highlighterem, ami szintén csodálatos, de a többi PUPA termékemhez képest méltatlanul kevésszer veszem elő. Így van ez ezzel is: míg a többi négy színt napi szinten használom a hétköznapokon, addig a highlightert szerintem még tízszer sem használtam. De mondom... ez nem az ő hibája, hanem az enyém... Egyébként nem extrém hatású, de azért látható már egy rétegben is és építhető a fedése/pigmentáltsága ha rétegezzük. Ha van valami tippetek, amivel ti szeretitek a krémes highlightereket felvinni vagy alkalmazni, akkor megköszönném, ha megosztanátok velem, mert szeretném azért többet használni ezt is és nem úgy járni, hogy mind a négy kifogyott és ebben még ott a fele... :D Illetve azért is szeretném használni, mert tényleg teljesen más hatást lehet vele elérni, mint egy por állagú termékkel, úgyhogy jó lenne többször feldobni vele a hétköznapokat...
Na de nem húzom tovább a szót, itt láthatjátok végre élesben is a termékeket értelemszerűen a highlightertől indulva a palettában való sorrend szerint.
Elég nyilvánvalóan kijön azért már itt is, amiről eddig írtam nektek, hogy ezek valóban pigmentáltak, ugyanis ez egy réteg mindegyikből egy kis körözés után. A két bőrszín feltűnően elüt még az alkarom belső felszínének bőrétől is ahogy látjátok - pedig ott vagyok talán a legfehérebb... Így nyer értelmet, hogy miért is használom én őket highlightolásra, kiemelésre. De azért annyira nem fehér, mint ahogy talán a képen látszik, mert például a huginak világos bőre van és neki jó lenne korrektornak, leteszteltük.
A kontúrszínek meg nyilván így elég ütősek, főleg a sötétebb árnyalat, de azért szépen eldolgozva egy nagyon szép természetes hatást is el lehet vele érni, de akár extrém, karakteresebb kontúrt is, ha éppen az a célunk.
Itt láthatjátok élesben rajtam őket, de nyilván nem látszanak rendesen, hiszen a világos, bőrszín az még az alapozó alá került, így nyilván nem látszik és arra még amúgy is tettem felülre folyékony korrektort is a terület még inkább világosabbá tételére. Viszont én el tudom nektek mondani, hogy egyrészt sokkal könnyebben és szebben fedi el/be az alapozó aztán azt a területet, mint amikor még nem használtam erre ezeket a világos korrektorokat. Másrészt valahogy már egy szép, kisimított alapot képez az alapozónak az a réteg és sokkal szebb, egyenletesebb így rajta az alapozó, valahogy szebben mutat, nekem legalább is jobban tetszik. Nekem extrém sötét karikák vannak a szemem alatt alapból illetve nem is alszok túl sokat, minden nap éjszakáig tanulok és ez mind-mind rátesz egy lapáttal. De biztos vagyok benne, hogy akiknek nincsenek kifejezetten csúnya szem alatti karikái, azoknak elég a korrektor és rá az alapozó, mert nagyon jó fedést ad magában a korrektor, rá még egy kis alapozó és kész is ez a terület.
A kontúrszín sem látható magában ugyebár, mert ahogy említettem én viszek rá por állagú kontúrszínt is aztán, de ahogy említettem remek alapot képez, jobban tapad bele a másik kontúrozótermék és tartósítja is azt. Viszont itt is azt tudom mondani, hogy akik nem szeretik az erőteljes kontúrozást, azoknak magában is bőven elég lesz szerintem, mert nagyon jól pigmentált és építhető, úgyhogy el lehet vele érni a természetes hatástól az extrémebbig mindent.
Összességében én nagyon elégedett vagyok ezzel a kis palettával és nagyon örülök, hogy beadtam végül a derekam. Kiderült számomra, hogy szeretem én ezeket a krémes termékeket is, tudok és szeretek is velük dolgozni, úgyhogy az életem mindennapos szerves részévé váltak. Ez meg is látszik rajtuk, mert már van egy kis mélyedés a highlighter kivételével mindegyik színben. Ezt a kis palettát biztosan el fogom használni, de ha így lesz, akkor biztosan újrarendelem a notino.hu-ról, mert ennek mindig lennie kell már a kollekciómban úgy érzem.
Nektek is csak őszintén ajánlani tudom, ha egy jó minőségű és pénztárcabarát krémes kontúr-, és highlighter palettát kerestek vagy ha csak egyszerűen ki akarjátok próbálni, hogy nektek hogy menne a vele való dolgozás. Szerintem nem fogtok csalódni! :)

Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy felkeltettem az érdeklődéseteket a termék iránt vagy meghoztam a kedveteket a kipróbálására!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor azt írjátok meg nyugodtan nekem itt megjegyzésben vagy ahogy a legtöbben szoktátok a blogos Instagram profilomon DM-ben vagy az újdonsült Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo 

2017. július 7., péntek

Makeup Revolution Ultra Contour paletta teszt

Ezt a bejegyzést már ezer éve tervezem, hogy elkészítem nektek, de eddig mindig volt valami, ami aktuálisabb, sürgősebb vagy csak akkor épp jobb volt, így ez eddig elmaradt. Ezúttal viszont végre elértem ide és szeretném nektek bemutatni a legnagyobb kedvencemet az egész arcsminkem elkészítésére felhasznált termékek közül. Ez pedig nem más, mint a Makeup Revolution Ultra Contour paletta, mely sosem marad ki ha sminkelek mióta beszereztem és hatalmas kedvencem már hosszú hónapok óta.

Többek között azért is megérdemel egy különálló, részletes bejegyzést, mert multifunkcionális, így hiába kerül esetleg többe, mint amennyit első blick-re ki szeretnél adni kontúrozási termékért, látni fogjátok, hogy bőven megéri az árát - főleg, ha a notino.hu-ról rendelitek, ahol egyébként is kedvezőbb áron érhető el.

A csomagolás nagyon letisztult, egyszerű. fekete alapon arany feliratokkal mind a papír doboz, mind maga a paletta tekintetében.
Nekem külön tetszik, hogy a papír csomagolás és a paletta teljesen ugyanúgy néz ki, egyetlen különbség köztük, hogy a külső borítás matt, míg a paletta maga fényes.
Egyébként a paletta műanyag külsőt kapott, ami a szép fekete szín miatt egyáltalán nem kelt olcsó hatást, sőt nagyon esztétikus és nekem nagyon tetszik. Egyetlen negatívuma az, hogy az arany felirat elég hamar lekopik róla, ha a tok nélkül szállítjuk. Ez persze csak részletkérdés és sok terméknél van így, de azért az első kopások mindig fájnak azt hiszem... Aztán már fel sem tűnik és igazából ez semmiben nem von le az értékéből, ettől függetlenül is imádom úgy ahogy van!
A műanyag csomagolás ellenére nagyon strapabíró, jól bírja a szállítást - minden védőfelszerelés és nesszeszer nélkül is. Én  ugyanis minden hétvégén csak bedobom a táskámba magában és így utaztatom haza és a háromnegyed év alatt semmi gond nem volt vele szerencsére. Jól zár és nem törik, úgyhogy igazán jó társa azoknak, akik sokat utaznak és nem csak otthon a sminkes szekrényben tartják és használják a sminkjeiket.
Ezen paletta minden tagja por állagú, épp olyan amilyet kerestem, amire nagyon vágytam és ami szerintem a legkönnyebben használható.
Található benne három világos, kiemelőként vagy púderként használható szín, melyek közül egy fényes, a másik kettő pedig matt. A sárgás púdert én a szem alatti korrektor fixálására szoktam használni, ahogy sokan mások is. A világosabb, rózsaszínes tónusú púdert pedig akár sima púderként, akár a szem alá szintén, mert egyik sem ül be a ráncokba és a helyén tartja egész nap a korrektort és mattítja a felületeket. A harmadik, fényes pezsgő színt én leginkább szemhéjfestéknek vagy szemöldök alá és belső szemzugba szeretem használni kiemelőként, mert nagyon szépen mutat és jól passzol szinte minden sminkhez. A felső sornak még tagja az én egyik nagy kedvencem a ránézésre fehérnek tűnő, felkenve ezüstös, hideg fényű highlighter, melyre majd még a későbbiekben kitérek.
Az alsó sorban található három kontúrozásra tökéletes szín, melyek a barnának egymáshoz nagyon közelinek tűnő árnyalatai. Jobban megnézve azonban láthatjuk, hogy a három közül a két szélső inkább melegebb, míg a középső egy hidegebb barna. Ezenkívül látható azért, hogy mégis van köztük színmélységben is különbség, így a középső világosabb színt használhatják a világosabb bőrűek is, míg én kreolosabb bőrűként a bal szélső színre esküszöm. Az alsó sor utolsó tagja a bronzosító vagy a kreolosabbak számára akár highlighterként is alkalmazható szín, mely gyönyörű fénnyel rendelkezik - a felette található highlighterhez hasonlóan.

Ami a legzseniálisabb ebben a palettában szerintem az a festékek minősége. Mindegyik szín egytől egyig nagyon jól pigmentált. Ezeket a swatchokat mindenféle alap nélkül 1 rétegben húztam fel az alkaromra és azért mindegyik szépen látszik, nem kellett áthúznom újra és újra még a világos színeket sem, hogy mutassanak valahogy.
Éppen emiatt a szuper és erős pigmentáció miatt óvatosan is kell bánni mind a kontúrszínekkel, mind a highlighterrel, ha nem akarunk túlzásba esni. Én a highéighternél mondjuk kifejezetetten szeretem, ha vakít és sokak szerint túl sok, így annál körzök kettőt, hogy brutálisan világító eredményt érjek el egy húzással. De a kontúrozásnál például sosem körzök és még le is ütögetem az ecsetről a felesleges terméket, mert így is nagyon pigmentált és dolgozni kell azért rajta, hogy szépen egybeolvadjon a sminkem többi részével. Érdemes azért ezt a magas pigmentációt tudni, mert könnyen születhetnek bakik a nagy kapkodásban, ha egy kevésbé pigmentált kontúrszínhez vagy highlighterhez vagyunk szokva...
A magas pigmentáció ellenére elérhető vele egy nagyon kellemes, természetes hatás is mind a kontúr, mind a highlighter tekintetében. Azonban ezt a nagyon egyszerű, szinte láthatatlan sminket is nagyon szépen kiemeli és feldobja ez a finom kontúrozás és highlighterezés is. Én egyszerűen nem tudom elképzelni a sminkemet enélkül a paletta nélkül, így ha nagyon minimál sminkre van szükségem akkor is becsempészem a képen látható módon...
Viszont vannak napok (általában ez van többségben nálam), amikor szeretem, ha erősebb a kontúrozás kicsit és definiáltabb. Persze ilyenkor is eldolgozom természetesen a széleket, de ilyenkor nem ütögetem le a felesleges terméket, hanem hagyom, hogy kicsit "üssön" és első Blickre túl sok legyen és ebből veszek kicsit vissza, hogy azért ne legyen csúnya, csupán erősebb, mint az előbbi képen.
Erre egy példa ez a kék smink, amikor bár a kék már magában elég erőteljes volt, én nem tudtam lemondani az erősebb kontúrozásról... Tudom, hogy sokaknak ez  már sok, de én szeretem az erős kontúrozást, úgyhogy ha sminkelek 10 alkalomból nyolcszor emellett döntök.
Talán néhányan ti is szeretitek az erős kontúrt, amit nem minden termékkel lehet elérni. Ezzel a palettával azonban nagy energia befektetés és építgetés nélkül is lehetséges ez, úgyhogy ha erre vágytok irány a notino.hu!
Tisztában vagyok vele, hogy magáért a highlighterért nem éri meg megvenni egy teljes palettát, ha nem használjátok a többi színt belőle, de... Ha mégis ajánlanom kellene highlightert, akkor én az ebben található fehérnek tűnő ezüstös, hideg fényű highlightert ajánlanám, mert ez a legütősebb, legpigmentáltabb és legszebb highlighter, amit valaha használtam!
Egyszerűen nem tudok betelni vele és felfogni, hogy egy egyébként kontúrpalettában, hogy lehet ennyire brutális és jó minőségű highlighter.
Az előző képeken a finomabb használatát láthattátok, míg ezen a koncentráltabb, sokak szerint túl sok alkalmazási módot, ami egyébként az én kedvencem és legtöbbször így viselem.
Tudom, hogy sokan a természetes highéighterezés hívei, de azt is, hogy sokan rajonganak az ütős, feltűnő, jól pigmentált highliighterekért, ami már az utca végéből is látszik, ha úgy akarjuk. Na ez pontosan ilyen és én ezt imádom benne! Nem kell építgetni nagyon, ha körzök vele kettőt és felviszem, már ennyire gyönyörű, ezt egy kicsit eldolgozom, hogy ne egy csík legyen és indulhatok is. Imádom, imádom, imádom!
Az utolsó dolog, amiről szeretnék nektek írni az pedig a tartóssága. Mert  "hiába" pigmentált egy termék, ha egy óra múlva már semmi nem látszik belőle... Ennél viszont ilyenről szó sem lehet! Ugyanis ez egész nap fent marad és szépen látszik az arcomon. Valamennyire biztos kopik és veszít az intenzitásából, de inkább halványodk picit, minthogy az eleje/vége eltűnjön vagy foltokban kopjon... A délután folyamán még ugyanolyan szép, mint amikor felvittem, ezt számtalan képem bizonyítja. A nagy meleget is jól tűri rajtam, úgyhogy nyáron sem mondok le róla - ha sminkelek. Hiába akarnék hibát keresni benne, nem tudok, mert számomra minden tulajdonságában tökéletes és teljesen megfelel minden elvárásomnak.
Egy szó, mint száz: én teljesen odáig vagyok érte és mindenkinek ezt a kontúrpalettát ajánlom, aki egy jó minőségű és jól kihasználható terméket akar magáénak tudni. Nem is kerül sokba a kategóriáján belül, főleg nem a notino.hu-n és a tudásához képest pedig pláne nem!
Remélem, hogy felkeltettem az érdeklődésetek a paletta iránt és hogy megválaszoltam a fejetekben felmerülő kérdéseket, ha voltak a termékkel kapcsolatban. Én mindenkinek teljes szívemből ajánlom tényleg, hogy rendelje meg, próbálja ki, mert nem fog csalódni - ebben biztos vagyok!
Ha bármilyen tapasztalatotok, észrevételetek, tippetek, kér(d)ésetek van, azt írjátok meg nekem bátran itt a kommentekben, vagy ahogy inkább szoktátok a blogos Instagram fiókomon DM-ben vagy az askomon kérdésben esetleg emailben "azegyedisegertek@gmail.com" címen.
Legyen további csodaszép napotok!
Fruzsi