Nos, először is le kell szögeznem, hogy nekem alapjában véve is karikásak a szemeim, úgyhogy soha sem egy teljesen tökéletes állapotból indulok. :D Viszont még így is nekem is vannak azért jobb és rosszabb napok a szemeim tekintetében. Az ősz és vele együtt az egyetem, a nagy hajtás, kevés alvás, korán kelés, hajnalig tanulás meglátszik azért az én szemeimen is időről időre, ami ellen vannak már bevett szokásaim illetve termékeim illetve vannak olyanok is, amelyeket még szeretnék kipróbálni ebben a kategóriában.
Kezdem akkor azokkal, amiket már én is próbáltam, alkalmazok, mert beváltak, így szívesen osztom meg veletek. Nos, az egyik alapvető, ami nálam mindig működik, hogy a reggeli arctisztítás után rögtön bekenem egy szuper kis hidratáló krémmel. Ennél én még pluszban alkalmazom azt a technikát, hogy előtte beteszem a hűtőbe, így a hideg krém kifejezetten előnyös a duzzadt szemhéj és szem alatti táskák ellen illetve még jobban esik ezen a területen és már rögtön élénkíti a tekintetemet. Ettől már magában is sokkal élettel telibb lesz ez a terület (is) és nem mellesleg sokkal jobb alapot biztosít így a rá következő sminkelésnek is. Szebben mutat aztán rajta így a smink és nem csak hogy nem lesz száraz ez a rész, de kicsit feltöltődik (persze amennyire ezt a genetikánk hagyja) és szebben mutat magában és sminkkel is.
Ha már a sminket emlegettem, akkor ott is külön figyelmet fordítok erre a területre. Mivel nekem tényleg nem csak hogy beesett ez a szem alatti rész, de sötétebb színű is, így én az árnyalatokkal is szeretek optikailag csalni egy kicsit. Ezt többféleképpen is el szoktam érni, mikor melyik módszerhez és termékhez van kedvem - általában időszakok vannak mikor egyikhez nyúlok és amikor a másikhoz. Az egyik ami nekem nagyon bevált, hogy még az alapozás előtt nekiesek ennek a szem alatti területnek vagy sima folyékony esetleg krémes korrektorral, amiből mindenképpen az alapozószínemnél egy-két árnyalattal világosabbat használok. Vagy esetleg kifejezetten színkorrekciós korrektort használok azaz sárga vagy korall/barack színű krémes korrektorral megyek neki, ami kifejezetten a szem alatti sötét karikákra lett kitalálva. Nekem mindkét módszer sokat segít az összképen és valóban hatásosnak érzem őket, hiszen így nem csak "kiütődik" a sötét szín, de egy plusz réteg, egy plusz fedés is kerül erre a területre, így egyértelműen jobban el lesz fedve, tüntetve, ami a cél és ami miatt jobban mutat az egész smink is. Ezután jön a megszokott alapozás, púderezés és a további lépések, de ez a kezdet valóban nagyban hozzájárul ahhoz, hogy eltüntessem a szem alatti karikáimat.A másik verzió amikor nem annyira vészes a helyzet, akkor maradok annál a sorrendnél, hogy alapozás után használom a folyékony korrektort a szem alatti területemen, de én itt arra figyelek nagyon, hogy 1-2 árnyalattal legyen világosabb a korrektorom, hogy szépen kivilágosítsam ezt a területet és tompítsam a beesett hatást. Amikor pedig nagy a vész, akkor alá és fölé is dolgozok biztos ami tuti, hogy ne rontsák el azok a fránya karikák az összképet.
Kép a Notinoról |
Nos, ezek azok a tippek, trükkök, amelyek nálam beváltak és amelyeket együtt bevetve szép eredményt tudok még én is elérni, pedig higgyétek el, hogy nem indulok könnyű helyzetből. :D Amit még nem próbáltam, de nagyon szeretnék még erre a problémára bevetni, azok a különböző szemmaszkok, hiszen már a sima egész arcra való (fátyol)maszkok is szuper hatást érnek el nálam ezen a területen is, így ezek a kis tapaszok, maszkok pedig valami isteniek lehetnek! Már csak az érzésre is vágyok, hogy felhelyezzem ezeket a szemem alá, de persze a hatására még inkább! ;) Úgyhogy ezeket valamikor a közeljövőben ki is akarom próbálni, csak szeretnék még utánaolvasni, hogy melyik mit ígér vagy melyikről milyen vélemények születtek. A másik pedig amit mindenképpen szeretnék kipróbálni, azok a kis fém görgős fejjel rendelkező szérumok, melyből nemrég a Notinon barangolva a catrice Hydro Depuffing szérum keltette fel nagyon az érdeklődésemet, ami kifejezetten duzzadt szemekre lett kifejlesztve és megtalálható rajta a kis görgős fej, úgyhogy ezt fel is vettem a wishlistemre. Szerintem én ezt is hűtőben fogom tárolni és már alig várom, hogy reggel ez adjon hozzá a kinézetemhez elég sokat.... :P