2021. január 29., péntek

3 HATÓANYAG, AMIT KI AKAROK PRÓBÁLNI 2021-BEN

A mai bejegyzésben, ahogy azt már a címben is olvashattátok beszámolok nektek arról, hogy melyik az a három hatóanyag/összetevő, amelyekre nagyon kíváncsi vagyok - olyannyira, hogy mindenképpen szeretném őket idén kipróbálni, tesztelni és ha beválnak, akkor kiegészíteni velük az állandó termékeim listáját, a rutinomat. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy mely összetevők keltették fel ennyire az érdeklődésemet és hogy miért, akkor maradjatok velem és beszéljük ki kicsit, hogy mit is tudnak ezek!

Az első, ami már jó ideje izgatja a fantáziámat, de még sosem volt lehetőségem kipróbálni azok a retinol tartalmú krémek. Azt gondolom, hogy mindenki hallott már róla, hiszen az utóbbi évek egyik "sztárhatóanyaga", amiről csupa jókat lehet hallani és olvasni, de sokszor csak azt említik, hogy milyen szuper, de engem mindig érdekel a mögöttes tartalom, a tudás, a hatékonyság, így utánajártam, hogy pontosan mit is várhatunk tőle. Az első, ami a legtöbb embernek eszébe jut vele kapcsolatban az szerintem az, hogy felveszi a harcot a bőröregedéssel szemben. Ezt úgy éri el, hogy segíti a bőr hámlását, mélyre hatol a bőrbe és ott serkenti a kollagéntermelést illetve visszaadja a bőr rugalmasságát és lágyságát. Ami még sokaknak hatalmas segítség lehet az a pigmentfolt halványító hatása, ráadásul nem csak a kezelésben, de a megelőzésben is kiveszi a részét. De nem csak a pigmentfoltok, hanem a pattanások és a hegek ellen is felveszi a harcot, így valóban szinte mindenki problémájára megoldást nyújthat. Engem nagyon kíváncsivá tett a sok pozitív tapasztalat és bemutatás, úgyhogy mindenképpen szeretném kipróbálni hamarosan.

A következő, ami ugyanannyira izgat és arra ösztönöz, hogy újítsak a rutinomon, az a C-vitamin. Ami elsőként eszembe jut az embernek róla, az az, hogy antioxidáns hatású, így megvédi a sejteket a szabadgyökök okozta károsodásoktól. Megszünteti a pigmentfoltokat, kiegyenlíti az arcbőr tónusát és szintén segíti a bőr hámlasztását. Ami nagyon különleges tulajdonsága az az, hogy védelmet nyújt a nap okozta károsodással szemben. Szintén elég egyedi tudása, hogy gyulladáscsökkentő hatása van illetve segíti a hegek, sérülések minél előbbi gyógyulását. Tudtátok, hogy nem csak a bőrre, de a hajra is számos pozitív hatással bír? Én ezt sokáig nem tudtam, de ahogy a Notinon keresgéltem C-vitaminos termékek után, ezt is megtudtam, így ezen a vonalon is lázba hozott ez a szuper hatóanyag. Ápolja a száraz, sérült hajat és ezt is védi a szabadgyököktől. Javítja a haj minőségét és segíti a gyorsabb növekedésben azt. Nem utolsó sorban pedig fényesebbé is varázsolja a hajat, így azt gondolom nem is kérdés, hogy hamarosan ilyen célra is ki akarom próbálni ezt a szuperösszetevőt. Rengeteg terméktípusban megtalálható már, de amit én legelőször szeretnék kipróbálni belőle az a c vitamin szérum

A harmadik pedig ami mindig felcsigáz, az az arany arckezelés. Erről hallottam eddig a legkevesebbet, de amiket hallottam az mind pozitívak voltak és egyébként is nagyon izgat ez a téma és szeretném magamon is kipróbálni. Az arany is erős antioxidáns hatással rendelkezik és hosszabb távú használat mellett átfogóan javítja a bőrképet. Óvja a bőrt az oxidációs hatások ellen, segíti a regenerálódását és szinte védőpajzsot nyújt a káros környezeti hatásokkal szemben. A hialuronsavhoz hasonlóan nagy mennyiségű víz megkötésére képes, így megtartja a bőr nedvességét. Különlegessége, hogy támogatja a bőr megtisztulását és felgyorsítja a méreganyagok távozását. Jól hangzik, ugye? Azt hiszem nem is kell tovább magyaráznom, hogy miért is szeretnék annyira kipróbálni legalább egy ilyen terméket is. 

Nos, ez az a három méltán híres hatóanyag, amelyeket én mindenképpen szeretném ilyen-olyan formában, terméktípusban kipróbálni idén őket. Azt gondolom, hogy egyébként most egy jó kis arcápolási rutinom van, ami a bőrömnek megfelelő, de persze mindig lehet jobb, tudatos és komplexebb, úgyhogy állok elébe és már "csak" szűkíteni kell a jobbnál jobb termékekből álló wishlistemet. :P

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2021. január 20., szerda

A HÚZÓS IDŐK ARCÁPOLÁSI RUTINJA - TÉLI KIADÁS

Itt a blogon és a Youtube csatornámon is több ízben szó esett már az aktuális arcápolási rutinomról mikor A-tól Z-ig bemutattam/leírtam hogy mit hogyan milyen sorrendben és milyen rendszerességgel használok. Viszont sosem esett szó azokról a rövidebb-hosszabb időszakokról, amikor nincs időm/lehetőségem/kedvem/erőm végigcsinálni mindezt (nálam ezek általában a húzósabb időszakok (pl. vizsgaidőszak)), akkor melyek azok a termékek és lépések, amelyek nem maradhatnak ki még ilyenkor sem. Ez nyilvánvalóan egy leegyszerűsített rutin és ha éppen van időm/kedvem, akkor kiegészítem, de azért ilyenkor legtöbbször annak is örülök, hogy ennyit megoldok - de szerintem nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Itt most konkrét termékeket fogok mutatni, de főleg inkább magukról a termékkategóriákról lesz szó és a lépésekről, úgyhogy így olvassátok most ezt. :) 

Amivel mind reggel, mind este kezdek, az a sminklemosás/arctisztítás - bár azért ezekben az időszakokban elég ritka, hogy sminket viselek. De ez a lépés sosem maradhat ki és ezt a szeretett kis Foreo Luna Play Plus gépemmel szoktam elvégezni vagy egy géles sminklemosóval/arctejjel. Mindenképpen csak az egyiket használom ilyenkor az időrövidítés miatt, de ez egy nagyon fontos és hatékony pontja a gyors arcápolásomnak is. Ezzel mélyen tudom tisztítani az arcomat és erre nagyon szüksége(m) is van - ebben a téli időjárásban és stresszes időszakban pedig főleg. Ezt vízzel vagy (mosható) vattakoronggal eltávolítom, majd jöhet a következő lépés.

Ezután vagy micellás vízzel vagy tonikkal áttörlöm még az arcomat, ez is kedvtől illetve az arcom állapotától is függ illetve attól, hogy sminket viseltem-e előtte avagy sem. Micellás vízből most ez a Nivea MicellAir Rose Touch rózsás kétfázisú micellás víz az aktuális kedvencem, úgyhogy szinte mindig ehhez nyúlok - egyébként még egy másik Nivea micellás vizet viszek elő, amikor "simára" vágyok. Amikor van időm, akkor mind a mici víz, mind a tonik belefér, de ilyenkor a rövidítés miatt csak az egyiket szoktam bevetni és így is elégnek érzi a bőröm szerencsére. Ezekre egyébként már szinte teljesen csak mosható vattakorongokat használok, de bevallom őszintén, hogy azért a szempillaspirálhoz vagy egy erősebb rúzshoz azért elő szoktam még venni a sima korongokat is. 





Ami az egyik (ha nem a) legfontosabb lépése ennek a kis lerövidített rutinnak is, az a hidratáló krém használata. Ez is attól függ, hogy milyen állapotban van a bőröm és milyen szintű hidratálást illetve ápolást igényel. Jelenleg a CeraVe xyz hidratáló krémét, az Eucerin Anti-Pigment nappali és éjszakai krémét, a Himalaya Herbals moist... krémét használom váltogatva. (Alapjáraton ebben a rövidített rutinban nem használok olajat is a hidratáló krém mellé, de ha nagyon ki van a bőröm és azt érzem, hogy nagyon jól esne egy olajos ápolás az arcomnak, akkor pedig azt teszek fel estére, hogy reggelre helyrehozza a bőrömet.

Nem utolsó sorban pedig ami nem maradhat ki ilyenkor sem, az az ajakápoló, hiszen az ajkaim mindig is hajlamosak a kiszáradásra, de ebben az időszakban. Jelenleg a Lip Smacker epres Fantás ajakápolóját, a Neutrogena ajakápolát és a Labello ajakradírját használom felváltva - itt is az alapján, hogy mikor mire van szüksége az ajkaimnak. 




Nos, ez az én leegyszerűsített, négy lépésből álló kis rutinom, amit ebben a feszített tempóban sem hagyok ki és ezzel szépen szinten tudom tartani az arcom állapotát. Bár szeretem a pepecskélést és a hosszabb rutint, ha van rá időm, de ilyenkor ennyinek is örülök és napi 5-10 perc me time-ként fogom fel. 

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2021. január 13., szerda

ÚJ ÉV - ÚJ MOSOLY

A mai bejegyzésben egy nálam mindig is kritikus pontot a fog-, és szájápolást fogjuk kivesézni. Azért kritikus pont, mert ez az a kategória, amelyben nagyon kritikus és nagyon válogatós vagyok, vannak jól bevált örök kedvenceim és nagyon nehezen tud valami meggyőzni azóta mióta ezekre rátaláltam. Viszont tudom, hogy sokan még keresik a tökéletes fogkrémet, fogkefét és szájvizet, így gondoltam megosztom veletek az én kedvenceimet, azokat a termékeket, melyekre én esküszök és jó szívvel tudom nektek ajánlani. Sokszor merül fel az is, hogy melyik termék lehet az, ami fogfehérítő hatással is bír, úgy hogy közben nem tesz kárt a fogakban... nos, ezt is megosztom ma veletek - ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele! ;)


Aki egy ideje "velem van", az tudhatja, hogy én csak és kizárólag Curaprox fogkeféket használok, abból is az 5460-as, ultra soft fajtát. De szerintem azt soha sem meséltem még el, hogy hogyan is találtam én rá erre a márkára vagy hogyan is indult a kapcsolatom vele. Nos, tudni kell rólam, hogy 4 évig fogszabályozót viseltem (aminek ideje szinte pontosan lefedte a gimit (nyolcadik januárjától tizenkettedik januárjáig volt fent) és ott mondta a doktornő mikor felkerült a készülék a többi egyéb információ mellett, hogy a Curaprox márka ezen puhaságú fogkeféjére kellene váltani és csak ezt a típust használni míg fogszabályzós vagyok. Előtte én még csak nem is hallottam a márkáról, mindig valami Colgate, Oral-B és hasonló "standard/klasszikus" fogkeféket használtam. Nos, itt indult a kapcsolatom a márkával és olyannyira megszerettem és hozzám nőtt a 4 év során, hogy akkor sem tettem le róla vagy nem cseréltem le amikor lekerült a fogszabályozóm. Ennyi év után is azt mondom, hogy ez a legeslegjobb fogkefe a világon és mindenkinek azt mondom, hogy ha még nem próbálta esetleg, akkor egyszer mindenképpen tegye meg, mert egy igazán más dimenziót nyit meg és egy igazi élménnyé válik vele a fogmosás. Egyébként nem csak ez az 5460-as verziója van a márkának, hanem többféle, úgyhogy mindenki megtalálhatja az igényeinek leginkább megfelelőt, sőt a gyerekekre is gondolnak. :) 

Térjünk át akkor a fogkrémekre! Itt is elég hűséges vagyok, ugyanis évek óta a Colgate Max White One a number one nálam, amiről már ti is sokszor sok helyen olvashattatok és hallhattatok tőlem. Itt viszont az utóbbi 1-1,5 évben hajlandó voltam kísérletezgetni néha más márkákkal vagy márkán belül más típusokkal is. Így lett új kedvencem például a Notinoról rendelt Marvis fahéjas-mentolos fogkrém, de volt ami bejött más márkáktól is. Így bár még mindig tartom, hogy nálam a Colgate Max White One-nál nincs jobb, de azért mára belátom, hogy vannak azért még jó fogkrémek ezen kívül is. Amiben viszont még kiemelném az én kedvencem szuperségét az az, hogy azon kívül, hogy hatékonyan tisztít és friss leheletet illetve igazi tisztaság érzetet nyújt, amellett még fehéríti is a fogakat. Többek között ez az az egyik tulajdonsága, ami miatt engem teljesen lenyűgözött anno és ami szerintem sokak számára szintén kecsegtető lehet. Adjatok ennek is egy esélyt én azt mondom, ha egy jó minőségű, megfizethető és még fehérítő hatással is rendelkező fogkrémet szeretnétek magatokénak tudni! 

Egyébként hasonló hatást ígér az Oral-B 3DWhite is, amit jelenleg használok itthon vidéken és eddig nagyon tetszik hatékonyságában, de a fehérítő hatásáról még nem tudok nyilatkozni ennyi idő után. Viszont ez kicsit gyengédebb ízben, mint a Colgate-os, úgyhogy akinek az túl erős, annak jelen tapasztalataim alapján ezt is jó szívvel tudom ajánlani. :)






A harmadik pedig az én kis kedvenc triómban az a Listerine szájvíz, ami ugyebár csak és kizárólag az lehet. Próbálkoztam egy-két alkalommal más márkával, de a nyomába sem értek, így ebben a kategóriában sem szoktam kísérletezgetni már. Jelenleg az egyik nagy klasszikus Cool Mint verziót használom, de én egytől egyig mindegyiket imádom és rajongok értük.

Ha valaki nem bírja a nagyon mentolosat, "csípőset", akkor a Mild Taste, a Green Tea vagy a citrusos verziókkal próbálkozzon, mert azokat bírni fogja. :) Aki meg kifejezetten szereti az erős, frissítő mentolos élményt, annak pedig bőven akad ínyére való a hatalmas választékban. :P

Nos, nálam ezek azok a fog-, és szájápolási termékek és márkák, amelyek idén is gondoskodni fognak a fogaimról és remélem ti is annyira fogjátok szeretni őket, mint én, ha kipróbáljátok valamelyiket. :)

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2021. január 4., hétfő

AKTUÁLIS KEDVENC ILLATOM - VICTORIA'S SECRET: PINK PNK PWR

Az idei első bejegyzésben elhoztam nektek az aktuális kedvenc illatomról szóló bemutatót, amit már több, mint 1,5 hónap tesztelgetés és mindennapi használat után írok, így már kiforrott, hosszútávú véleménnyel rendelkezek róla. Ez az illat pedig nem más, mint a Victoria's Secret Pink PNK PWR parfümözött spray testre. Ha kíváncsiak vagytok a részletekre, akkor vágjunk is bele! ;)

Kezdjük ott, hogy nekem eddig a testpermeteivel illetve a tusfürdőivel volt tapasztalatom a márkának és azokat imádtam, úgyhogy amikor új parfüm után böngésztem ezúttal a Notinon be is ugrottak és gondoltam, hogy jó lenne újra valami szuper kis VS illatot használni. Emlékeztem én, hogy több különböző illatfajtája és kategóriája van a márkának, de ami fogadott a Notinon az teljesen ámulatba ejtett. Hatalmas választék és csak pislogtam a jobbnál jobb leírásoknál és gondoltam, hogy biztosan nem fogok tudni ennyi nagyoooon tetsző termék közül választani. Végül az alapján döntöttem, hogy szerettem volna kipróbálni ezt a számomra új formulát és kiszerelést a márkától és ezek közül ez a PINK PNK PWR ejtett most a leginkább rabul. 

Ahogy láthatjátok is ez kívülről egy igazán csajos, vidám, vagány designt kapott, ami bár nyilván nem elsődleges szempont a vásárlás és a használat során, de nálam azért mindig egy pluszt ad hozzá az adott termékhez. Ezenkívül pedig bár én a nagy Victoria's Secret testpermeteket is szeretem, de ennél a parfümözött spray verziónál különösen tetszik, hogy kisebb, táskabarát, így szívesen dobom be bármelyik táskámba. Egy szó, mint száz nálam a külcsín és a forma tízből tíz.

De akkor térjünk is át a lényegre, magára az illatra! Szokásomhoz híven először leírom amit a Notinon találhattok róla illatjegyek és illatkategória tekintetében, hiszen én még mindig nem vagyok ennek a mestere - aztán pedig jön a személyes véleményem. :)

A webshopban az szerepel róla, hogy összetétel: vanília, körte, kókusz és hogy tökéletesen kiegészíti az azonos kollekcióhoz tartozó illatot. "Csodálatos illattal járja át a bőrt, így a nap folyamán bármikor új energiát és önbizalmat ad önnek."

Nagyon érdekes, ugyanis ez az első alkalom szerintem életemben, amikor mindhárom összetevőt kiérzem és ez minden nap külön örömmel tölt el. Én elsősorban egy igazán édes (sokaknak akár túlzóan édes) illatnak írnám le, de melléjön azért a körte adta frissesség, fanyarság is kicsit és a kókusz is egyértelműen megjelenik benne. Én egyszerűen élek-halok ezért az illatért és bár tudom, hogy egyeseknek ez inkább nyári parfüm lenne az illatjegyek alapján, de nekem olyan jól esik így télen is beleburkolózni egy ilyen lelket melengető, édes illatba. Talán már tudjátok, hogy én egyébként is az édes, gyümölcsös illatokat preferálom, így nem meglepő, hogy ennyire beleszerettem ebbe azt gondolom.  

A tartósságára nagyon kíváncsi voltam, hiszen ez nem egy eau de parfum, tehát nem várhatja az ember tőle, hogy reggeltől estig intenzíven fent maradjon, de azért bizakodtam benne, hogy nem lesz csalódás ebben a tekintetben sem. Szerencsére nem lett az, ugyanis ahhoz képest, hogy ez "csak" egy parfümözött spray testre, elég tartósnak mondanám, nyilván ez szubjektív, de én nagyjából a nap felénél érzem azt, hogy újra szeretném fújni, mert már nem érzem annyira a bőrömön - bár mások még ilyenkor is dicsérik. Tehát én egyszer szoktam délután felfrissíteni, de ez egyáltalán nem okoz gondot, ugyanis számol az ember ezzel ha nem tömény parfümöt vesz illetve én amúgy is imádom fújkálni magam. :D Úgyhogy akinek ez nem jelent gondot, az úgy gondolom, hogy imádni fogja, aki viszont nem szereti újrafújni magát, annak inkább a parfüm verziót javaslom.

Végül, de közel sem utolsó sorban pedig az ára is nagyon kedvező ahhoz képest, hogy ez egy 75 ml-es kiszerelés, de ha valaki a 250 ml-eset szeretné belőle, az is nagyon jó árban van a Notinon. 

Összességében tehát én maximálisan meg vagyok elégedve ezzel a VS termékkel és még annál is jobban szeretem, mint ahogy gondoltam, hogy fogom. Jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki az ilyesmi illatokat szereti - korosztálytól függetlenül. :) 

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo