Nem tudom kinek mennyire tűnt fel, de idén eddig eléggé elmaradoztak a kedvences bejegyzések aminek az az oka, hogy egyrészt más tartalmakra összpontosítottam és sok újdonságot vezettem be. Másrészt pedig a vírushelyzet miatt nem is igazán vásárolgattam sokat, így nem is próbáltam ki sok újdonságot, így sokszor maradtak a jól bevált régi kedvencek a napi rutin részei. Ez azért így szó szerint persze nem igaz, hiszen rendeltem néhány dolgot azért a "karantén" alatt is, melyek közül lettek már új kedvenceim is. Illetve vannak olyan egyéb kedvenc termékeim is, amikről szerintem még nem igazán szóltam nektek, úgyhogy most ezeket is pótolom. Azért, hogy ne legyen hat órás olvasmány ebből, háromra limitáltam a kategóriákon belül a kedvencek számát, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik lopták be magukat a szívembe az utóbbi hetekben hónapokban, akkor tartsatok velem! ;)
Kezdeném akkor a hajápolással, melyben igazán jó időszakot könyvelhetek el, ugyanis az utóbbi időben jobbnál jobb termékeket szereztem be és szerettem meg. Ezek közül az egyik a L'oreal Professionnel Paris Serie Expert Silver sampon, amiről éppen a múlt héten került ki részletes bejegyzés.
A másik a L'oreal Professionnel Paris Blondifier hajmaszk, amiről már szintén áradoztam nektek és már nagyon a végén járok a tégelynek, de még mindig ugyanannyira rajongok érte.
A harmadik pedig az Argan Oil hővédője, ami életem eddigi legnagyobb kedvenc hővédője, pedig használtam már eddig is több szupert, de ez nálam most mindent visz! Amellett, hogy valóban védi a hajam a hővel szemben (amit azon tudok lemérni, hogy nem töredezik/sérül a hajam, pedig azért még mindig vasalom), nem hagy ragacsos réteget és érzést a hajamon és isteni illata van, ami nagyjából egy napig meg is marad benne.
Ez a három hajápolási termék most nálam az abszolút favorit és ezeknek köszönhetem nagyrészt, hogy ilyen jó állapotban van most a hajam és ilyen szépen tartja a hamvas szőke színét annak ellenére, hogy lassan 3 hónapja nem ért hozzá fodrász.
...és akkor jöjjön a testápolás, ami nálam még mindig nem az a tevékenység, amiért minden nap boldogan ugrálok, viszont megtaláltam azokat a termékeket, amelyeknek hála tudom mégis élvezni és értékelni a dolgot. Először is ha klasszikus testápoló állagra gondolok, akkor nagy kedvencem lett a Cetaphil Moisturizers hidratáló teje száraz és érzékeny bőrre. Ez nem csak hogy szuperül hidratál anélkül, hogy zsíros érzetet hagyna maga után, de még pumpás kiszerelésben is kapható, ami kifejezetten megkönnyíti és megszeretteti a használatát.
Ha már egy kicsit gazdagabb textúrára gondolok, akkor az aktuális, új nagy kedvencem az a Farmona tutti frutti testvaj cseresznye és áfonya illatban. Ez valóban mélyebben táplál, így amikor kicsit többre vágyik a bőröm, akkor mindenképpen ehhez nyúlok, illetve sokszor egyébként is, hiszen imádom az illatát és a színét (még ha az elkenve már úgysem látszik). Annak ellenére, hogy ez egy gazdagabb textúra, nem hagy ez sem zsíros érzetet és nem ragadok aztán a székhez, az ágyneműhöz és mindenhez. Persze azért kell neki pár perc mire beszívódik és én csak akkor veszem fel a pizsimet, de ez egyáltalán nem hosszú idő - addig általában megmosom a fogamat.
A harmadik és egyben a mai utolsó kedvencem pedig az a Nuxe Huile Prodigieuse multifunkciós száraz olaj, ami egy igazi Jolly Joker és mind a három kategóriába bele raktam volna szívem szerint, de most akkor ezt így zárásként elmondom inkább. Mind a három téren remekül teljesít és nagy kedvencemmé vált, úgyhogy nem csak a testem, de az arcom és a hajam is örömtáncot jár, ha előveszem. Hatékonyan táplál, de nem nehéz, nem túl "olajos" érzetű, nem zsírosítja el sem a hajamat, sem a bőrömet és mindezek mellett isteni az illata - ja és pumpás az adagolója! I-má-dom!♥
Nos, ennyi volt mára ez a bejegyzés - remélem, hogy tetszett és hogy hasznos volt számotokra.
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo