A mai bejegyzésben bemutatom nektek az aktuális arcápolási rutinomat, ami egész nyáron végigkísért, sőt egy termék kivételével már tavasztól és még egy jó ideig szeretnék is ennél maradni, mert hálás érte a bőröm.
Először is szeretném bemutatni azt a rutint, ami minden nap ugyanúgy játszódik le nálam ugyanazokkal a termékekkel, majd a bejegyzés végén kitérek azokra, amik szintén fontos elemei a rutinomnak, de csak heti szinten vetem be őket vagy ha szükségesnek érzem. Így szerintem átláthatóbb lesz a rendszer, főleg, hogy én mindig igyekszek minimalizálni a használandó termékeket, tehát nincsen tíz vagy húsz lépéses rutinom. Sokkal kevesebb termékkel dolgozok, de azokat nagyon szeretem, éppen ezért is szeretnék beszámolni nektek róluk - hisz rég volt már ilyen arcápolási rutinos bejegyzés.
Az első lépés reggel, hogy áttörlöm az arcom micellás vízzel, melyek közül több kedvencem is van, de idén tavasszal és nyáron csak a Garnier Skin Naturals rózsaszín kupakos, érzékeny bőrre való micellás vizét használtam. Ez nálam tényleg már évek óta kedvenc és nagyon elégedett vagyok vele, sokszor beszéltem is már róla, úgyhogy most nem elemezném magát a terméket. Azt viszont igen, hogy minden reggel használom, hogy eltávolítsam az éjszaka folyamán rá kerülő esetleges szennyeződéseket, termelődő olajokat és ezáltal egy tökéletesen tiszta alappal indítsam az arcom. Itt jegyezném meg, hogy este is ezt használom akár sminkeltem aznap, akár nem, ugyanis ebből a szempontból is maximálisan elégedett vagyok vele. Ezeket a műveleteken én a manapság trendi mosható sminklemosó/arctisztító korong helyett hagyományos vattakoronggal végzem, ugyanis nekem ez vált be és sokkal higiénikusabbnak is tartom.
Ami ezután minden reggel és este is következik és a rutinom legfrissebb tagja, de azért már nyár elejétől velem van, az a Revolution Skincare Niacinamide tisztító spray arcra. Ez effektíve egy arcpermet, amit már csak amiatt is jó érzés használni (főleg nyáron), mert felfrissít, ha magamra fújom. De ezenkívül megakadályozza az arc kiszáradását, korrigálja az arcbőr száraz területeit és megőrzi az arc egyensúlyi állapotát. Én ezeket mindet alá is tudom írni és érzékelhetően hozzátett a rutinomhoz, úgyhogy nagy örömmel fújom magamra minden reggel és este is, ami már eléggé látszik is a fogyatkozásán.
Az előző permetet mindig hagyom, hogy teljesen beszívódjon és bár ez hamar (másodpercek alatt) megtörténik permet lévén, de én ilyenkor szoktam reggel és este is fogat mosni, hogy hadd hasson kicsit, mielőtt nekiesek a táplálással az arcomnak.
Erre már elég régen ezt a Green Pharmacy frissítő és hidratáló körömvirág kivonatos arckrémet használom, ami kifejezetten száraz, vízhiányos bőrre lett kifejlesztve. Erről már írtam különálló bejegyzést is, így most nem mennél jobban bele a részletekbe. Azt viszont mindenképpen el szeretném róla mondani, hogy egy nagyon egyszerű, de nagyon hatásos, tápláló arckrém, amit az én nagyon száraz bőröm imád és nyáron sem sok neki. Amióta ezt használom egyszer sem volt hámlóan fájó száraz terület az arcomon és sokkal élettel telibb illetve tápláltabb is, ami miatt már csak ránézni is jobb. Ezt használom reggel és este is és így azért nyáron kicsit több idő kell neki, hogy beszívódjon én úgy vettem észre, de engem ez egyáltalán nem zavar. Ha sminkelek, akkor is simán el tudom kezdeni a dolgot, ha pedig nem, akkor megyek dolgomra és pár perc alatt észrevétlenül beszívódik úgyis.
...és ami mindig az utolsó lépése az arcápolási rutinomnak reggel és este is, az az ajakápolás. Most nyáron ezt az arany külsejű, de belül klasszikus Labello ajakápolót használom, amit a hugitól kaptam, mikor az eosem elfogyott. Nagyon pozitív csalódás volt számomra ez így hosszú évek kihagyása után először újra. Nagyon megszerettem, nagyon hatékonynak érzem és sosem hagynám ki - főleg, hogy az ajkaim is hajlamosak a kiszáradásra, ha nem figyelek oda a kellő ápolásra.
Nos, ezek voltak azok a termékek, amiket minden egyes nap használok reggel és este is az arcomra ebben a nyári (illetve előtte a tavaszi) időszakban. Van viszont 5 olyan termék, amik szintén a rutinom részét képezik, csak nem napi szinten kerülnek elő. Ezekről lesz most röviden szó!
Az egyik ilyen a PUPA fényvédő spraym, amit így hogy már nem használok kémiai hámlasztót, nem használok napi szinten. Tudom, hogy lehet, hogy ez butaság és kellene, de én így nem vagyok napi szinten rákattanva, ha ki sem megyek a lakásból vagy csak kicsit. Viszont ha napozok vagy tényleg erőteljesen kiteszem az arcom a napsugárzásnak nyáron, akkor ezt fújom fel előtte, ugyanis ez a kedvencem arcra. Nagyon szeretem a praktikus, minden irányban működőképes fújókáját és a finom permetet, amit szór, úgyhogy összességében kellemes élmény, de nincs jelenleg napi szintű használatban nálam, csak alkalmiban.
Ahogyan ez a szintén PUPA arany arcmaszk sincs, amit általában akkor kenek fel, amikor hajat mosok és van időm egy kis me-time-ra - ami nagyon ritka mostanában sajnos. Viszont nagyon szeretem ezt az arcmaszkot mind kiszerelés, mind textúra, mind szín, mind hatás tekintetében, úgyhogy nagy-nagy aktuális kedvencem és fontos tagja a rituálémnak, csupán nem a mindennaposnak.
Ahogyan a propolisz is, ami annál jobb minél kevesebbszer kerül elő, de ha szükség van rá, akkor mindig áldom az eget, hogy ez anno anya által hozzám került. Rengeteg dologra szuper, de ami miatt most idehoztam az arcápolási rutinomhoz az az, hogy ha nagyon ritkán kijönne egy pattanás, akkor ezzel nagyon gyorsan el tudom tüntetni. Vagy ha még ki sem bújt teljesen, csak érzem, hogy kezdődik valami, akkor szinte meg is tudom akadályozni ezzel, hogy igazán előjöjjön. Egy szóval tehát imádom és nagyon sokszor mentett ez már meg engem mind a kellemetlenségtől, mind a csúnya látványól.
Ami még szintén az arcápoláshoz is köthető, de azért nem a hétköznapi rutin része, az a MAC Fix+ - legalább is nyáron nem, mert ilyenkor nem igazán sminkelek. Amikor nincs nyár és sűrűn sminkelek, akkor mindig előkerül, de most nyáron "csak úgy" is sokszor előveszem. Ez a permet ugyanis nem csak a smink végén használható a smink egységesítésére és a porosság elvevésére vagy a színek intenzitásának a növelésére. Hanem a hidratáló hatása miatt magában is használható egy kis könnyed felfrissülésként és egy kis plusz hidratálásként. Én ezt be szoktam vetni sminkelés előtt is, de most nyáron legtöbbször csak a sima arcomra fújtam fel nem közvetlenül a reggeli hidratálás után, hanem a nap folyamán bármikor, amikor felfrissülésre vágytam. Nagyon szeretem minden funkciójára a Fix+-okat, de erre az arcápolási tudására idén nyáron kaptam rá jobban szerintem. Most egyébként ezt a Boom Boom Bloom kollekciós Cherry Blossom illatú verziót használom, hogy elfogyott a Pinklite és imádom ezt is!
Az utolsó pedig szintén egy MAC termék, konkrétan a Strobe Cream, amit ugyebár egy olyan primerként is használható könnyed állagú krém, ami irizáló részecskéket tartalmaz és ezáltal egy egészséges bőrfényt ad. De nem csak ez a természetes ragyogás az ami miatt szeretem, bár nyilván ez is sokat dob az összhatáson optikailag és én száraz bőrként ezt imádom. Hanem emellett valóban táplál is úgy, hogy közben nem nehezíti el a bőrt és nem okoz pattanásokat. Ezt alapvetően primernek vettem és amikor nem lesz már nyár arra is fogom használni napi szinten. Így nyáron azonban, hogy nem sminkeltem igazán, sokszor csak ezt kentem fel az arcomra és sokkal szebben mutatott a sminkeletlen arcom is. Ezt nem használom azért napi szinten és ahhoz kicsit drága mulatság is, de szeretem ezzel feldobni a napom vagy kényeztetni a kis extra hidratálásával a bőröm és élvezni aztán a finom kis ragyogását a napfényben.
Nos, ennyi lett volna az én aktuális, nyári arcápolási rutinom, remélem, hogy tetszett és hogy tudtam azoknak segíteni/ötletet adni vele!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo