2019. június 26., szerda

SCHWARZKOPF PROFESSIONAL BC BONACURE SCALP GENESIS SAMPON TESZT

A mai bejegyzésben elhoztam nektek az aktuálisan használt és kedvenc korpásodás elleni samponomat, amit még áprilisban rendeltem a notino.hu-ról. Ha kíváncsiak vagytok rá és a bővebb véleményemre, esetleg ti is korpásodással küszködtök, akkor maradjatok itt és vágjunk is bele! ;)
Nos, először is néhány előinfó hozzá, hogy aki nem ismeri a hajtörténetem ezen szegmensét, az is képben legyen. Tehát én már tini koromtól szenvedek kisebb-nagyobb kihagyásokkal a korpásodással, ami akkoriban még kezelhető és eltüntethető volt, néhány éve azonban ez elfajult és bedurvult olyan szinten, hogy semmi sem segített. Akkor elég sok ez ellen kifejlesztett sampont kipróbáltam és a sokadik próbálkozás vezetett a megmentőmhöz, a Lush Soak&Float szilárd samponhoz. Azt használtam körülbelül három évig, amikor is ráuntam és úgy voltam vele, hogy itt az ideje kipróbálni újabb terméket is. Ennek a próbálkozásnak a második tagja ez a Schwarzkopf Professional BC Bonacure Scalp Genesis korpásodás elleni sampon, ami nagyon felkeltette a notinon erre a problémára kifejlesztett samponok közt keresgélve a figyelmem, így megrendeltem - és milyen jól tettem. 
Nos, először is a csomagolás a márkától már megszokott módon tükrözi a professzionalitást, ami nekem nagyon tetszik ezúttal is (ezelőtt használtam már tőlük hamvasító sampont szintén a notinoról, azért ismerős már ez a design nekem). Egyrészt szép is és nagyon praktikus is, ami miatt mindig hálás vagyok hajmosás közben, mert bizony vannak olyan kiszerelések más márkáknál amikkel tudok vizes kézzel szenvedni és bénázni, de ezzel sosem kell. Szóval nekem külsőre is nagyon bejön, ami nyilván nem létfontosságú egy samponnál, de azért nem is hátrány és apró kis örömforrás lehet a nap végén már ennyi is - legalább is nálam mindenképp, aki minden apróságnak tud örülni.
Na és akkor jöjjön ami benne van! Először is tudni kell róla, hogy ez egy tejfehér, nem túl vizes, de nem is túl sűrű állagú sampon, aminek szintén professzionális illata van, de ezúttal nem az a tipikus, hanem kicsit fanyarabb - nekem személy szerint a hamvasító samponjuk illata jobban bejött, de ezzel sincs semmi gond, csupán kevésbé vagyok oda érte. Ezzel az állaggal egyébként nagyon jól lehet bánni, mert nem csúszik ide-oda, mint sok géles termék és kellően fel is habzik, de azért nem lepi el az egész fürdőt a hab, úgyhogy ebben az állag-habzás dologban is tökéletesen lett megalkotva szerintem.
Mielőtt rátérnék arra, hogy a hatása milyen, leírom, hogy mi áll a csomagolás hátulján leírásként róla, hogy aztán össze tudjuk vetni az én véleményemmel és lássuk, hogy mennyire hozza azt amit ígér. Szóval ez áll a kis címkén: "BC Scalp Genesis korpásodás elleni sampon. StemCode Complex és E-vitamin tartalmú formulája gyengéden tisztítja a fejbőrt és rendszeres használat esetén eltávolítja a látható korpát, miközben újonnan kinövő haj erős szerkezetét. Az optimális eredményért használja a Serum korpásodás elleni ápolóval." - nem gépeltem el, az utolsó előtti mondat második felét én sem értem teljesen, de nem is azon van a hangsúly szerintem. :)
Szóval én ezt a sampont (ahogy minden más hajápolási terméket) heti egyszer használom, hiszen ennyiszer mosok hajat - tudom, hogy sokaknak ez túl kevés és a heti két-három alkalomra szavaznak, de nekem nem zsírosodik gyorsan a hajam és bevallom őszintén, hogy nekem hét közben sem kedvem, sem időm, sem erőm nincs beiktatni még 1-2 plusz hajmosást, ráadásul feleslegesen, mikor így is szépen kibírja. Szóval én heti egyszer mosok hajat, vasárnap és a fejbőrömre csak és kizárólag ez a sampon kerül amióta megérkezett, így elég jól le tudtam mérni a hatását. Ami már első használat után is érezhető különbség volt az az, hogy nem akartam levakarni az agyamig a fejbőröm, ami az előtte használt (egyébként nem korpásodás elleni) sampon mellett már hajmosás után is jelentkezett és mindennapos volt, holott régebben nem. Illetve mielőtt ez megjött volna sajnos újra előjött az a legkellemetlenebb dolog, amit a legjobban utálok, hogy a fejbőröm sebessé és elevenné vált foltokban sok helyen, ami nem csak, hogy nem esztétikus, de elég fájdalmas is és elég reményvesztett helyzet. Nos ezen a kritikus állapoton és a fejbőrömön már az első alkalom látványosan segített, ugyanis nem viszket azóta a fejbőröm és ilyen hámló, eleven részek sem jelentkeztek hál' Istennek azóta, úgyhogy én már csak ezért is leírhatatlanul hálás vagyok neki! 
A korpásodáson magán is sokat segített, bár nálam ez sem irtotta ki 100%-osan, tehát azért hajmosás előtti 1-2 napban már újra jobban látom, bár az tény, hogy frissen mosott hajon legtöbbször szinte egyáltalán nem látható, úgyhogy ezzel a hatásával is nagyon elégedett vagyok! Nekem eddig csak a Lush tudta ezt és azért ez a Schwarzkopf sampon sokkal könnyebben kezelhető és számomra jobb érzés is hajmosás közben. Összességében tehát én a hatásával is teljesen meg vagyok elégedve és hozza azt amit ígér és amit vártam tőle, úgyhogy én nyugodt szívvel tudom ajánlani azoknak, akik egy jó kis korpásodás elleni sampont szeretnének. Én azért nem vonok le tőle pontot, hogy nem szüntette meg örökre a korpásodásom, ugyanis az utóbbi években nekem azt semmi sem tette és valószínűleg meg kellene nézetnem a fejbőröm egy bőrgyógyásszal, mert azért amiket elmeséltem az már nem normálisnak mondható szerintem. Éppen ezért biztosan van olyan, akinek teljesen meg is szünteti, de én már ezzel is nagyon elégedett vagyok, hogy ennyi napon keresztül nem látszik illetve a kellemetlen mellékhatások eltűntek. 
Ezen a képen már ezt használtam 1-2 alkalommal és látható, hogy nincs látható jele a korpának, pedig nekem mindig elöl a problémás egyébként és látványos tud lenni, ha nincs jó termékkel kordában tartva.
Ez a 250 ml-es flakon egyébként heti egyszeri hajmosás mellett nagyjából 3 hónapra elég szerintem, legalább is abból kiindulva, hogy most körülbelül a 2/3-nál járok és 2 hónapja használom, ami azért elég szuper szerintem és így még inkább megéri az árát. Éppen most adtam le egy notino rendelést amúgy amiben egy másik korpásodás elleni sampont rendeltem meg, hogy mire ez kifogy, addigra meglegyen az utánpótlás, remélem azt is szeretni fogom. Ezt felírtam már magamnak, hogy bevált és ezt bármikor nyugodt szívvel fogom újrarendelni, csak tudjátok szeretek kísérletezni és nem akarok most egy darabig újra lecövekelni évekre egy termék mellé. De ez valamikor még biztosan ki fog kötni nálam illetve van egy másik változata is, arra is kíváncsi vagyok. :P
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy tudtam azoknak segíteni/ötletet adni vele, akik hozzám hasonlóan küzdenek ezzel a problémával!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2019. június 24., hétfő

TOP 5+1 INSTAGRAM KÉPEM - 2019. ÁPRILIS

A mai bejegyzésben elhoztam nektek az áprilisi Instagram képeim közül azt a hatot, amit ti a legjobbnak ítéltetek meg és/vagy a legtöbbet tetszikeltétek (azért hat és nem öt, mert az egyik helyen holtverseny van ;) ) illetve azt az egyet, ami az én személyes kedvencem a kimaradtak közül. Lesznek itt szokás szerint háttérsztorik és megjegyzések, úgyhogy ha mindezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)
29. smink flatlay - 101
A negyedik leginkább kedvelt kép ez a paradicsomos tésztás flatlay lett a maga 105 lájkjával. Ez a kép egyébként nekem is tetszik és jó érzés visszanézni rá, ugyanis akkor ettem először ilyen paradicsomos tésztát - vagy legalább is a 3 év önsanyargatás után, előtte nem emlékszem ettem-e valaha. 
Ez egyébként ilyen zacskós jellegű paradicsomos tészta, de még így is nagyon ízlett és örülök, hogy kipróbáltam ezt is. Ugyanis amikor ilyen instant tésztákat vettem eddig akkor mindig vagy a teriyakis/keletis/csípős vagy a sajtos vonalra szavaztam eddig és ez az alkalom volt az "áttörés" erre a paradicsomos vonalra. Nyilván tudom, hogy ezek a zacskós tészták nem a világ legegészségesebb ételei, de nagyon jól tudnak jönni, mikor nincs időm és valami főtt étel szerű dolgot szeretnék enni, ami laktat is és nem hideget. Ennek ellenére nyilván nem eszek minden nap vagy minden héten ilyeneket, de már nem tartom ördögtől valónak őket és be-becsúszik néha egy. Mivel ez volt a paradicsomosból az első alkalom, így gondoltam megörökítem és mivel tetszett a kép (annak ellenére, hogy nem vagyok foodblogger), így megosztottam veletek is és úgy látszik, hogy jól tettem, ha a lájkokból indulok ki. 
A dobogó harmadik fokára két kép is áll, erre utaltam a bevezetésben azzal, hogy ma nem az öt, hanem a hat legtöbbet kedvelt kép lesz soron. Ez a MAC limitált, Boom Boom Bloom kollekciós Fix+-os kép ugyanis 108 lájkot szerzett tőletek, akárcsak az a kép, ami ezután jön majd.
Ezt a képet egyébként én is nagyon szeretem, ugyanis elég összhangban van az egész és valahogy jó ránézni még akkor is, ha ez "csak" egy terméket bemutató kép - amiket egyébként én szeretek, de ti a lájkok alapján sokszor nem annyira sajnos... De ezúttal ez nálatok is célba ért szerencsére, úgyhogy nagyon örülök, hogy értékeltétek és ez is egy olyan kép, amire maga a kép miatt is jó ránézni illetve amiatt is, hogy enyém lehet ez a termék, amire annyira vágytam, illetve emlékeztet arra a szuper kis előbetekintő estére, amin részt vehettem életemben először. Egy szó, mint száz: szeretem ezt a képet és ti is, úgyhogy méltán van itt úgy gondolom. :)
...és akkor ez az a kép, amely ugyancsak 108 lájkot kapott tőletek, úgyhogy holtversenyben áll az előzővel.
Ez már több kedvences bejegyzésben is előkerült a body miatt, az övtasi miatt, az otthon anyával töltött idő miatt, úgyhogy ehhez most nem mesélek sokat, hogy azoknak akik rendszeres olvasóim, ne legyen unalmas.
De azért annyit muszáj itt is megemlítenem, hogy bár smink nélkül vagyok rajta, fáradtan, de mégis szeretem ezt a képet, mert arra emlékeztet, mikor otthon voltam pár napot és beültünk anyával a kedvenc cukrászdánkba és ettünk egy-egy sütit (a képen az enyémet láthatjátok, ami egy gesztenyés-mascarponés kis poharas desszert volt), beszélgettünk és jól éreztük magunkat. Bár igaz, hogy volt hasznos célja is a menetelünknek, mert egy megrendelt tortához adtunk be egy design elemet, de így is szuperül éreztük magunkat és jó volt nagyon kicsit kimozdulni és ezzel a kis szuper programmal összekötni a dolgot. Egyébként én már csak azt is imádom, ha anyával megyünk autóval valahová és beszélgetünk közben meg igazából mindent szeretek vele csinálni - nagyon szeretlek anya!♥
Az ezüst érmet ez a családi húsvéti ebéd előtt lőtt szintén csak neon bodys kép zsebelte be 111 lájkkal, amiért itt is ezer hála és köszönet!♥ Ezen a képen egyébként az akkor még elég újnak számító csatomat akartam megmutatni végre a hajamban is nektek és ez szerintem elég jól is sikerült. :3 Emellett nagyon szépen látszik a szemüvegem, a fülbevalóm, sőt még a highlighterem is! Örülök, hogy szerettétek ezt a képet, mert én is, úgyhogy jó érzés számomra, hogy ilyen pozitív visszajelzést kaptam rá a sok pici szivecskével. :) ♥







A legtöbbet kedvelt kép pedig az előzőnek a testvérkéje, ugyanis ugyanakkor pár perccel hamarabb készült, ami így egymás után nézve őket elég egyértelműen látszik is :D Ez a kép 152 lájkot kapott, ami nálam már kiugróan magasnak számít, mert nagyon ritkán kapok 150 körüli lájkot, úgyhogy magam is meglepődtem rajta és nagyon-nagyon köszönöm!♥
Egyébként nekem is tetszik ez a kép is, szerintem elég jól visszaadja ahogy aznap kinéztem és még a neon jelleg is átjön amennyire csak lehet. Szerettem ezt a lookot, így jó érzés felidézni illetve megmondom nektek őszintén, hogy olyannyira szerelmes vagyok a szemüvegembe még mindig hiába már lassan fél éve az enyém, hogy az ilyen képeken, ahol szelfizek vagy csak az arcom látszik közelről, akkor a szemüvegem nézem a legtöbbször vagy azon merengek, hogy milyen GYÖ-NYÖ-RŰ! Lehet fura, de így van - nem tudok betelni vele!
Örülök, hogy szerettétek ezt a képet és hogy ilyen szépen vezeti ezt a sort. :)

A +1 kép pedig, ami az én nagy kedvencem azok közül, melyek nem kerültek be a top hatba, az ez az akkor még új adidas Falcon cipőmről készült közeli felvétel, melyen még a glitterek is elég jól látszanak. Valószínűleg csak az én perverzióm, de én imádom az ilyen egész közeli, részletező képeket is mind elkészíteni, mind aztán nézegetni illetve másoknál is legyen szó akár cipőről, akár sminkről, akár ruháról. Szerintem gyönyörű ahogy itt is közelebb kerülünk az egészhez és látjuk a bőr, a műanyag és ennek a glitteres résznek a találkozását - engem ez egész egyszerűen ámulatba ejt és el tudnám hetekig nézegetni, elemezni és csodálni! :D Mindig csalódok valahol belül mikor az ilyen képek, amik rám ekkora hatással vannak, nálatok nem aratnak nagy sikert és mindig gondolkozok, hogy vajon miért? Elrontottam valamit vagy csak egyszerűen ez csak nekem ilyen extra? A választ nem tudom, bár szívesen veszem, ha van valakinek tippje. Ez a kép egyébként 54 lájkot kapott tőletek, ami nagyjából a harmada az első helyezettnek, ami azért elég durva nem? Engem bevallom kicsit elszomorít, hisz sokat dolgoztam vele, na de ez van. Én azért ezt választottam hello május háttérnek, gondoljon bárki bármit, nekem ez csodás. :D :P ♥
Áprilisban 35 képet posztoltam Instára, melyre összesen 2543 lájk érkezett, ami azt jelenti, hogy egy képre átlagosan 72-73 lájk jött, ami bár rosszabb, mint márciusban(), de jobb, mint februárban(), úgyhogy én elégedett vagyok vele és köszönöm nektek itt is, ha egy lájkkal is hozzájárultatok ehhez! ♥
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok és örültök, hogy újra visszaért ez a sorozat!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2019. június 19., szerda

Aufgebraucht/elhasználva #25

Először is itt az elején hadd kérjek elnézést azért, hogy az utóbbi néhány hétben nem sikerült tartanom a tőlem megszokott heti két bejegyzést. Volt amikor igen, de volt amikor nem, aminek az az oka, hogy vizsgaidőszak van, ami miatt nagyon el vagyok havazva és sajnos alig jut időm bármi másra, így arra is, hogy blogoljak. Viszont nemsokára vége a vizsgaidőszaknak és akkor pótlom ezt a lemaradást, sőt... elhalmozlak benneteket bejegyzésekkel, ugyanis sok-sok téma és elmaradt teszt van a fejemben. Szóval köszi, ha megértitek és remélem örültök, hogy most tudtam végre hozni nektek valamit! ♥
A mai bejegyzésben ugyanis elhoztam nektek azt a 10 terméket, amit a legutóbbi ilyen jellegű bejegyzés óta elhasználtam, ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik ezek, mennyire váltak be nekem és hogy újravenném-e őket, akkor vágjunk is bele!
Az első és az egyik legjobban hiányzó kiürült termék az a 75 ml-es Guess Seductive parfümöm, amit a notinoról rendeltem és emlékszem, hogy ez volt az első rendelésem tőlük. Ezért is különösen ragaszkodtam hozzá, hiszen egy új világ tárult ki előttem amikor rátaláltam a webshopjukra és azóta is hű megrendelőjük vagyok. Ezenkívül nem sokkal később elkezdtünk együttműködni, amire szintén ez a parfüm is emlékeztetett mindig és ezért is húztam, hogy minél később fogyjon ki. Viszont magát az illatot is nagyon szerettem, így mostanra teljesen kiürült. Volt erről anno aktuális kedvenc illatom típusú bejegyzés, így az illatjegyekbe most egyesével nem mennék bele, viszont azt jó tudni róla, hogy ez egy gyümölcsös, virágos illat. De nem egy tipikus, hanem ennek a vonalnak egy különleges kis szeglete, amit én imádtam és biztosan újra fogom valamikor rendelni. Amikor ezt viseltem mindig egy plusz erőt és határozottságot éreztem, amit máskor parfümöktől én nem szoktam. Nagyon tudom nektek ajánlani, ha szeretitek az ilyen típusú illatokat - biztos vagyok benne, hogy nektek sem fog csalódást okozni!
Még a végére annyit róla, hogy bár nekem eau de toilette-ben volt meg, de nagyon elégedett voltam a tartósságával, mert sok-sok óráig érződött, maximum este kellett újrafújni, ha akkor mentem valami eseményre, de sok eau de parfumömet leverte tartósságban és én maximálisan elégedett voltam vele ezen a téren is.
Elfogyott egy Fa roll-on izzadásgátló is ebben a különleges Island Vibes, Fiji Dream kiadásban, ami 48 órás védelmet ígér görögdinnye és ylang-ylang illattal. Alapjáraton is szeretem a Fa golyós izzadásgátlóit, de ezt különösen szerettem az illata és a külseje miatt. Az izzadásgátló hatásával is meg voltam elégedve, ugyanis bár 48 óráig nem teszteltem, de egy teljes napon át védelmet nyújtott mind a lazább, mind a stresszesebb/megerőltetőbb napokon. De ez már nem volt újdonság, hiszen használtam ezelőtt is a márkától ilyen kiszerelésű terméket és az már bizonyította a tudását, amit ez is ugyanúgy hozott. Ami miatt mégis jobban szerettem ezt, az az illata, ami valóban görögdinnyés és én ezt i-mád-tam! Bármikor szívesen újravenném és nektek is csak ajánlani tudom, ha nem limitált...
Áttérve a hajvonalra, is elfogyott két termékem, az egyik ez a syoss hővédő, amiről már részletesebben beszámoltam nektek egy hővédőket összehasonlító bejegyzésben. Ez az általam eddig használt összes hővédő közül a kedvencem, úgyhogy ezt mindenképpen újra fogom valamikor venni. Azt még mindig nem tudom lemérni és így megítélni, hogy mennyire védenek ezek a hőtől, de a kiszerelést, a formulát és minden egyebet ennél szerettem eddig a legjobban - és egyébként én hiszek benne, hogy véd, ezért sem hajszárításnál, sem hajvasalásnál nem hagyom ki soha!









Kép a notinoról
A másik hajra valóról nincsen sajnos képem, de a notinoról berakok nektek egyet róla, hogy tudjátok miről van szó. Szóval ez az Aussie Repair Miracle 3 perces kondicionáló kifejezetten a károsult hajra lett kifejlesztve. Nekem pedig azon a részen, ahol balzsamot kell használni elég károsult és/vagy megterhelt a sok szőkítés és festés miatt, úgyhogy gondoltam megpróbálom hátha ez segít rajta. Sokszor tapasztalom sajnos egyébként hajra való termékeknél, legyen szó akár samponról, akár balzsamról, akár pakolásról, hogy a kifejezetten károsodott hajra való sem táplál jobban vagy tesz jobbat a hajamnak, mint a sima verzióik. Ennél azonban már egy használattal is feltűnt a különbség és a hatását a flakon végéig tartotta is. Ezt úgy emlegetik ugyebár, hogy a 3 perces csoda pakolás és nem túlzás ez a kifejezés, mert az én hajammal is csodát tett. Valóban mélyen táplálta, ahogy ígérte és selymessé, puhává, jó tapintatúvá tette a hajam, amiért nem tudtam sosem elég hálás lenni neki. Emellett én az illatáért is rajongtam és ezt a különleges, vákumos kiszerelését is imádtam! Egy szó, mint száz: nálam beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt túl is szárnyalta azokat, éppen ezért tudom jó szívvel ajánlani ezt is azoknak, akiknek károsodott és/vagy nagyon száraz a hajvégük, mert ez tényleg segít! Jelenleg mást használok, de valamikor ezt is újra fogom biztosan majd rendelni.


Elfogyott az aktuális kedvenc folyékony korrektorom is, ami ez az Evana folyékony korrektor, amiből nekem a legvilágosabb 1-es árnyalat volt meg.
Kaptam még ősszel egy csomagot a márkától tesztelésre, de mivel akkoriban még sok terméket használtam egyszerre, így vagy 3-4 korrektorom is meg volt nyitva és először azokat szerettem volna elhasználni. Amikor végre elértem oda, hogy ezt elkezdjem tesztelni, leesett az állam, ugyanis ez sok-sok másikat levert nálam. Tudni kell rólam, hogy elég kritikus vagyok, ami a folyékony korrektorokat illeti, ugyanis egyrészt egyébként is sötét a szem alatti területem genetikusan, amit a kevés alvás csak tovább ront. Ezért számomra fontos, hogy jó fedése legyen egy folyékony korrektornak, emellett a másik legfontosabb tényező az, hogy ne szárítson, legyen elég krémes a textúrája, ugyanis száraz a bőröm és a szárazabb, temperás hatású korrektorok nagyon csúnyán tudnak rajtam mutatni. Ha pedig ezeket sikerült megugrani, akkor még ott van az, hogy azt szeretem ha a folyékony korrektorom világosabb az alapozómnál/bőrömnél. Nos, ezen feltételek/elvárások mindegyikének megfelel ez a korrektor és azt kell, hogy mondjam, hogy ez az egyik, ha nem a legjobban fedő korrektor, amit eddig használtam. Ezzel és a többi szuper tulajdonságával (nagyon jó az állaga, elég krémes és kényelmes, de nem csúszkálósan krémes, nem szárít, magas fedés, tartós, sokáig elég egy tubus) fellépett a dobogó legfelső fokára a Maybelline Fit me! folyékony korrektor mellé, amire az utóbbi 2-3 évben egyik korrektor sem volt képes egy-egy apróság miatt. Ezt azonban úgy imádom ahogy van és ez a kedvencem eddig az egész csomagból, úgyhogy nagyon hálás vagyok érte, hogy így rátaláltam és magamnak is újra fogom venni, annyira szeretem!
A háztartásban is elfogyott két dolog: az egyik az egy meglepődés kiváltó is lehet, ugyanis ez a Lenor öblítő ürült ki teljesen. Ez azoknak lehet meglepő, akik régebb óta követnek, ugyanis ők tudhatják, hogy a Coccolino a kedvenc öblítő márkám, azon belül is az egyik rózsaszín külsejű az amit mindig újraveszek évek óta és istenítek akárhányszor csak tudok. Néha azért azonban van olyan, hogy kipróbálok valami mást (évente egyszer-kétszer) és ez is egy olyan alkalom volt, hogy felkeltette az érdeklődésem ez a Lenor, így hazavittem és meglepő módon nagyon szerettem az illatát és szívesen használtam végig. Nem verte le a Coccolinot, de megmutatta, hogy más márkánál is találhatok szuper illatokat (nem mellesleg szuper designnal), úgyhogy néha érdemes tényleg kipróbálni mást is. :P


A másik leginkább háztartáshoz besorolható elfogyott termék az ez a gyertya, amit még akkor égettem el, amikor nem köszöntött be a nagy meleg. :D Egynek elment, de voltak már ettől sokkal jobb és maradandóbb emléket hagyó gyertyáim is (akár a márkától is), úgyhogy ezt valószínűleg nem fogom újravenni.
Elhasználtam a bal oldali Oriflame ajakkontúr ceruzát is, aminek nem tudom már mi a száma vagy a neve, de egy rózsaszínes nude árnyalatról volt szó. Ezt én nagyrészt teljes ajkon kvázi rúzsként használtam, ugyanis nem igazán szoktam ajakkontúrozni a rúzsok előtt/alá. Egyébként olyan ajakkontúr ceruza volt, amit szeretek: automata és elég krémes, ami miatt könnyen és fájdalommentesen lehetett használni, de nem túl krémes, ezáltal nem csúszott-mászott el az ajkaim széléről és belülről sem ha egészben vittem fel. Éppen ezért ha ti szoktatok ajakkontúrozni, akkor az essencesek mellett az Oriflameseket is tudom most már ajánlani nektek - mindkettő márkától ezt az automata fajtát.

Sajnos teljesen elhasználtam a  Rimmel Lasting Finish Matte rúzsai közül is egyet, konkrétan a 102-es árnyalatot, ami megvolt nekem. Nagyon szerettem ennek a rúzsnak a finishét, az illatát, a színét és a külsejét is, úgyhogy tényleg sajnáltam amikor elfogyott, viszont már közel jártam a lejárathoz, úgyhogy ilyen szempontból még épp jókor. Ebből a kollekcióból mindenképpen szeretnék majd még más árnyalatot is kipróbálni, mert nagyon bejött nekem ez a textúra, illat, csomagolás kombináció. 
...és akkor a mai utolsó ez a PUPA Jelly Glow színezett ajakápoló amit szintén teljesen elhasználtam és amiből nekem a 001-es árnyalat volt meg, ami egy igazi rágógumi rózsaszín volt. Ez a szín valóban látszott is az ajkakon, ha nem is teljes fedésben révén, hogy ez nem egy rúzs, de azért látszott a színe elég erőteljesen. Ez volt az első darabom ebből a típusú ajakápolójából a márkának, de biztos, hogy nem az utolsó, mert nagyon megszerettem. Nem volt olyan jó, mint a márka ajakolaja, hiszen ez mégis csak egy klasszikusabb ápoló, de sokkal jobb volt, mint bármelyik drogériás nevesebb, ikonikus avagy épp hogy saját márkás ajakápoló. Ha pontosabban akarok fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ez egy kiemelkedően jó ajakápoló volt a mindennapokra és szépen ápolta és rendbe hozta a  kiszáradt ajkakat, majd szinten tartotta azt az ápoltsági szintet anélkül, hogy hozzászoktatta volna a szám és ezáltal elvesztette volna idővel a hatását. Egyedül a már véresre kirepedezett ajkakkal nem tudott mit kezdeni, de nekem azzal eddig csak a PUPA ajakolaja tudott, úgyhogy én emiatt nem haragszok rá és szerencsére egy jó ideje egyébként sem jutok el sosem addig a szintig. Egy szó, mint száz: nagyon szerettem és bármikor szívesen venném újra ebben vagy más árnyalatban is. :)
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2019. június 12., szerda

TOP 5+1 INSTAGRAM KÉPEM - 2019. MÁRCIUS

A mai bejegyzésben elhoztam nektek a márciusi Instás képeim közül azt az ötöt, amit a leginkább szerettetek és azt az egyet, ami bár nem kapott elég lájkot a top öthöz, de nekem nagy kedvencem volt a hónapból. Ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele! ;) Egyébként ez az első hónap amikor mind az öt 100 feletti lájkot kapott, amiért nem tudok elég hálás lenni és nem tudom kifejezni szavakban, hogy mennyire örülök neki! Nagyon szépen köszönöm nektek!♥





Nos, az ötödik legtöbbet kedvelt kép ez lett, amin először mutattam meg nektek ezt az új cipőmet. Bár már hetekkel előtte megérkezett, de én hűségesen vártam a jobb időre azzal, hogy befotózzuk és megmutassam nektek milyen cipőt szereztem be ezúttal. Aki követ egy ideje és/vagy ismer, az tudhatja, hogy cipőmániás (is) vagyok, úgyhogy nekem ez a kép külön boldogság, ugyanis imádom a cipőimet, imádok cipős képeket nézni és ez mindig eszembe juttatja, hogy ekkor húztam fel először és az mindig egy csodás érzés! A fények itt nem álltak sajnos mellettünk, de én még így is szeretem ezt a képet. Illetve úgy tűnik, hogy ti is, ugyanis 104-en is megnyomtátok rá a szívecskét, amit ezúton is köszönök! ♥



A negyedik legtöbbet tetszikelt kép ez lett a maga 127 lájkjával, amiért itt is ezer hála és köszönet!♥
Ez a kép egyébként akkor készült amikor egy éttermi ebéddel ünnepeltük meg anyukám névnapját. Nagyon jól éreztük magunkat és a kaja is fincsi volt, bár ebben az étteremben ahova mentünk, mindig az. :P
Az ebéd után még lőttünk pár képet kint annak ellenére is, hogy sem a fényviszonyok, sem a szél nem a mi oldalunkon álltak... :D Szerettem ezt a szettet egyébként, emlékszem, hogy ezt először a MAC-es Boom Boom Bloom kollekció előbemutató estéjén vettem fel így együtt először a Westendben, aztán annyira megtetszett, hogy aztán kb. 2 héttel később ehhez nyúltam az ünneplés kapcsán is. Egyébként is minden ami rajtam látható, az kedvencem külön-külön is, akkor együtt meg hogy ne lenne kedvenc ennyi szuper és szép dolog? :P Úgyhogy örülök, hogy ti is szerettétek ezt a képet, akárcsak én, hiszen nekem szép és jó emlékeket idéz fel amellett, hogy maga a kép/szett tetszik.




A dobogó harmadik fokára ez a tavaszváró virágos flatlay került fel a maga 134 lájkjával, amiért szintén ezer hála és köszönet!♥
Ez a kép nálam is az egyik legnagyobb  kedvenc lett egyébként a hónapban, valahogy ezt olyan tökéletesnek látom (már bocsi, ha ez nagyon beképzelten hangzik), de nekem nagyon tetszik ez az összhang, maguk a rajta lévő termékek és tárgyak is, úgyhogy imádok rá visszanézni és örülök, hogy nektek is ennyire elnyerte a tetszéseteket! Egyébként külön-külön a termékekért is rajongtam akkor is és azóta is, ugyanis február 28-án szereztem be az előző képnél említett bemutató előestén a két Boom Boom Bloom-os MAC terméket, amik számomra ilyen álomtermékek voltak. A D&G szemüveget pedig ugyebár januárban kaptam, úgyhogy akkor még viszonylag újdonságnak számított, bár én az első naptól kezdve ugyanannyira rajongok érte és szerelmes vagyok bele, úgyhogy nálam ez örök szerelem lesz - ebben biztos vagyok. ♥
Ezt a képet egyébként olyannyira szerettem, hogy a következő hónapban erre írtam rá a "Hello Április" feliratot, megkezdve ezzel ezt a szokást, hogy nem a google-ből mentek le ilyeneket, hanem magam csinálom - úgyhogy elég inspirálóan is hatott rám ez a kép, ha azt vesszük. 
Az ezüst érmet ez a kép zsebelte be 138 lájkkal, ami egyébként ugyanakkor készült, amikor az ötödik legtöbbet lájkolt cipős kép. Ugyanis a "fotózás" apropója elsősorban az volt, hogy a cipőt örökítsük meg, de szerettem volna ha az egész szettről készül egy kép, ugyanis a body, az öv és a nadrág is újdonság volt, amit nem tudtam addig képen megmutatni nektek, hiába hordtam már őket egy-két hete. De ekkor szerencsére sikerült ezt megvalósítani és nagyon tetszett nekem ez így egyben akkor is és így utólag is. A fények ekkor sem álltak mellettünk, de még így is tetszik a kép és ugyanaz áll fenn, mint az előző egész alakos, szettes képnél, hogy külön-külön is kedvenceim ezek a ruhadarabok illetve kiegészítők, együtt meg pláne! A cipő akkor új szerelem volt, de azóta is imádom, ahogy a szett többi tagját is! Egyedül a body az, amit már nem tudok viselni így júniusban a garbó fazon és a hosszú ujja miatt, de majd ősszel újra nekiesek annak is. :P
Szóval ez van a kép mögött, illetve az, hogy ezeket a képeket anyukám csinálja mindig rólam, amire szintén jó érzés visszagondolni és amiért nem tudok elég hálás lenni neki! Úgyhogy köszönöm Anya itt is!♥ A másik dolog amiért jó ránézni még nekem erre a képre, hogy ez otthon készült vidéken, a kis falunkban, úgyhogy ezért is melengeti a szívem ez a kép mindig. :3
...és akkor a legtöbbet lájkolt kép márciusban ez a szintén neonos ootd-s kép lett a maga 151 lájkjával. Ezen nem a legjobbak a fények, hiszen az egyetem egyik épületének a női mosdójában készült, ahol sosincs extrém világos, viszont így is nagyon szerettétek ezt a képet, aminek leírhatatlanul örülök! Ekkor mutattam meg először nektek magamon a neon bodyt, de most az előző kép után talán ti is látjátok és értitek, hogy miért is éreztem szükségét normális fényviszonyok közötti megmutatásának is. Ebben ugyanis nem is jött ki, hogy mennyire neon, bár élőben még az előzőnél is neonosabb, de azért az sokkal inkább közelít a valósághoz, mint ez. Éppen ezért ez ilyen szempontból nálam nem a legnagyobb kedvencem a hónapból, de magát a szettet itt is szerettem (nyilván) és annak is nagyon örülök, hogy ilyen sokan nyomtatok rá egy lájkot, nagyon sokat jelent ez nekem tényleg, úgyhogy KÖ-SZÖ-NÖM!♥

Az én +1 kedvencem pedig a hónapból ez a flatlay lett, ami az aznapi sminkemhez használt termékeket sorakoztatta fel. Tudhatjátok, hogy nálam időről időre készülnek ilyen képek és nem volt másképp ez márciusban sem: összesen három ilyen kép került megosztásra a hónapban Instán. Ezek közül is nekem ez lett a kedvencem és egyébként a három közül ti is ezt szerettétek a leginkább. Erre 89 lájk érkezett, ami azért nem rossz, de nem volt elég, hogy bekerüljön a top 5-be illetve az általában az ilyen flatlayekre adott tetszikelésekhez képest is elmaradt. Ennek ellenére nekem nagyon tetszik maga a kép is, illetve ez a sminkrutin is, mert nagyon szép végeredményt tudtam ezekkel a szuper termékekkel elérni. Különösen jó érzés látni, hogy itt már több MAC termék is szerepel a képen, ami egy éve még bőven nem így volt - akkor még csak a fekete kupakos Fix+ volt a birtokomban. A többit mind év végén illetve azóta szereztem be és nagy-nagy örömmel tölt el, hogy mára már a kollekcióm részeit képezik. Ezért is kifejezetten jó többek között nekem erre a képre nézni és örülök, hogy elkészült. :)
A hónapban összesen 2356 lájk érkezett a 29 posztra, ami azt jelenti, hogy átlagosan 81-82 lájk érkezett posztonként, ami azt jelenti, hogy körülbelül 14-15 emberrel több tetszikelte egy-egy képem, mint az előző hónapban, ami elképesztő és amiért szintén nagyon hálás vagyok nektek! Talán nem értitek miért írtam le ezt ennyiszer, de most elárulom: én bár ez csak egy hobbi, de sokat foglalkozok azzal, hogy szép képeket készítsek nektek, hogy érdekes posztokat tegyek közzé, ami megmozdít benneteket, inspirál vagy egyszerűen "csak" tetszik. Éppen ezért minden egyes pozitív visszajelzésért nagyon hálás vagyok és nagyon sokat jelent nekem és szeretném, ha ezt tudnátok!♥
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok és örültök, hogy újra visszaért ez a sorozat!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2019. június 5., szerda

2019. MÁJUSI KEDVENCEK - SZÉPSÉGÁPOLÁS ÉS SMINK

A mai bejegyzésben elhoztam nektek a májusi kedvenceim szépségápolási-, illetve smink részlegét, melyet igyekeztem azokra redukálni, melyek új felfedezések és kedvencek vagy nem újak, de most szerettem meg őket annyira (újra), hogy szó essen róluk a kedvenceim között. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy mik lettek ezek ezúttal, akkor vágjunk is bele! 
Az első néhány kedvencem az az áprilisi notino rendelésemből van, hiszen azóta használom őket és mostanra lett róluk kiforrottabb véleményem, ami alapján bekerültek már ide. Az első az ez a L'oreal Telescopic szempillaspirál, amihez kellett néhány használat, hogy megmutassa az igazi tudását. Az első 2-3 alkalommal még nem volt kedvenc, mert bár hosszabb pillákat csinált, mint bármelyik szempillaspirálom előtte valaha, de az állagát nem igazán értettem és szerettem. Olyan kicsit száraznak tűnt ugyanis, amivel nekem kicsit nehezebb volt dolgozni és bár a végeredmény mindig kárpótolt, de nem voltam 100%-osan megelégedve akkor vele. Aztán a 4-5. alkalomnál, mintha egy másik szempillaspirál lett volna - legalább is állagra -, elkezdett jól működni felvitel közben is már és így már teljesen átfordult bennem az a kis kérdőjel halmaz vele kapcsolatban, ugyanis azóta imádom minden miatt! A hatása még mindig bombasztikus és az, hogy az én kis csoffadt szempilláimból is tud ilyen hosszú szépségeket varázsolni, az valami csoda! Így most már az állagát is nagyon szeretem, mert kellően krémes ahhoz, hogy könnyen lehessen vele dolgozni, de nem túl folyós és nem tapasztja össze a pilláim. Ezek mellett pedig tökéletesen fekete, tartós, nem pereg, nem maszatolódik, nem kenődik fel/le, úgyhogy valóban nagy kedvenccé vált és örülök, hogy így alakult. Egyébként ezt tanácsként is tudom nektek mondani, nem csak erre a termékre vonatkozóan, hogy sok szempillaspirálnak változik a textúrája ahogy kibontjuk és elkezdjük használni, úgyhogy adjatok neki pár napot még akkor is, ha elsőre nem jön be annyira az állaguk, mert simán lehet, hogy előnyére változik, mint például itt az esetemben. 
A következő kedvencem abból a rendelésből ez az egyébként réges rég áhított Makeup Revolution arcra való ecsetszett. Ebből is kettő lett igazán nagy kedvenc, amik nagyban megkönnyítik a mindennapi sminkelésem és amik nélkül nem akarok már létezni a továbbiakban. Ezek pedig a nagy és a közepes méretű ecset a szettből, amiket tényleg minden nap használok azóta amikor sminkelek és nagyon-nagyon megszerettem őket. A legkisebb is jól működik, de azzal még néha bénázok, úgyhogy az még tesztelgetés alatt áll, de ez a két nagyobb ezek valami istenien működnek. A nagyobbikat alapozásra használom a még nagyobb fejű ilyen ecsetem mellett illetve a folyékony korrektor eldolgozására mikor sietek és nincs időm a legkisebb fejűvel kísérletezni. A középsőt pedig krémes kontúrhoz használom, amire tökéletesen bevált a mérete és a sűrűsége miatt is és ezáltal világmegváltó lett az én életemben, ugyanis előtte nem találtam erre meg az ecsetet és mindig ujjal vittem fel, amit nem igazán szerettem. Így azonban nagyon könnyen tudom felvenni és felvinni a terméket illetve szépen el is tudom vele dolgozni, úgyhogy nagyon örülök, hogy végre megrendeltem ezt a szettet, mert teljesen hozza azt a színvonalat, amit én reméltem tőle.
A szélső rózsaszín szájfényről van szó, amiből egyet a huginak
adtam és a másik maradt nekem, viszont sajnos nincs róla
magában képem.
Akkor most jöjjön négy ajaktermék kedvenc, ugyanis a sminkem nagy részében ugyanazok a kedvenceim, amiket az előző havi kedvenceknél felsoroltam (egy kivétellel) és azokat használtam májusban is napi szinten. Az ajaktermékeket azonban jobban váltogattam és lett két olyan kedvencem, ami már régebb óta a birtokomban van, de most fedeztem fel igazán vagy most lett újra kedvenc és van két olyan is, amit a hónapban vásároltam, de már annyiszor használtam azóta őket és annyira megszerettem, hogy megérdemlik, hogy itt legyenek. Ezek közül az első kategóriába esik ez az essence shine shine shine wet look szájfény ebben a kellemes, visszafogott, babarózsaszín színben. Tudhatjátok rólam már, hogy nem vagyok egy nagy szájfényes, de azt is, hogy azért az utóbbi fél/egy évben előfordul, hogy viselek és van kedvencem is belőle. Ennek hatására gondoltam kipróbálom a többit is, mert ezt az essencet például megvettem anno egy kiárusításon és sosem használtam még azóta. Egyszer május elején azonban felkentem és rájöttem, hogy tetszik magamon és jó érzés is, úgyhogy aztán egyre többször nyúltam hozzá és kedvenccé nőtte ki magát a hónapban. Nem körözte le A kedvenc szájfényem, de utána nem sokkal ez következik, úgyhogy örülök, hogy végre elkezdtem kihasználni és nem csak díszként/porfogóként funkcionál már.
...és ha már lúd, legyen kövér! Ugyanis lett még egy kedvenc szájfényem a hónapban, de mentségemre szóljon, hogy egyrészt az előző sima, vizes fényű, míg ez csillámos, másrészt pedig erre amióta csak az egyik kedvenc német YTeremnél láttam kollaborációként, azóta vágyok... Így májusban megrendeltem és már kedvenc is lett annyiszor viseltem és mert annyire lenyűgözött kívül-belül. Ez pedig nem más, mint a Karl Lagerfeld + Model Co szájfényei közül a pink kupakos vonalból a 'Camera Flash' árnyalat. Azt hiszem arról nem kell sok szót szólnom, hogy a külsejéért miért vagyok annyira odáig meg vissza, hiszen nagyon csajos, nagyon vagány, nagyon különleges és egyedi, úgyhogy szerelem első és sokadik látásra (is)!






Ezenkívül én el vagyok még mindig ájulva attól, hogy ez kinyitva világít (ráadásul elég erősen) és még tükör is van az oldalán! Tudom, hogy más márkánál már volt ilyen ezelőtt is, de nekem személyesen sosem volt még ilyenhez szerencsém, úgyhogy én ezért is különösen odavagyok érte és nem tudok betelni vele... Az utolsó két szempont pedig ami miatt olyan nagy kedvenc lett, az az állaga és a hatása, ugyanis nagyon jó állaga van szájfény viszonylatban, amit még én is élvezek viselni, aki nem az a nagy szájfényes. A hatása pedig annak ellenére is gyönyörű, hogy ez "csak" áttetsző csillámocskákkal. Egyszerűen nem tudok betelni vele és nagyon örülök, hogy végre beszereztem és már biztosan tudom, hogy a többi kollekcióból is akarok legalább egy-egy darabot. Ja és azt nem is mondtam, hogy az illata is isteni!
...és akkor a másik két ajaktermék már nem szájfény lesz, hanem rúzs. Az egyik egy már rég nálam lévő, de újra felfedezett és megszeretett Rimmel Kate Moss rúzs, a Lasting Finish Matte verziók közül a 102-es árnyalat. Ezek a piros kupakosak ugyebár mattak, bár nyilván ne olyan mattra gondoljatok, ha nem ismeritek, mint a folyékony matt rúzsok, de stickes kiszereléshez képest valóban mattnak mondható, de mégis nagyon kellemes az állaga, nem túl száraz, nem túl darabos, könnyű vele dolgozni és jó érzés az ajkakon is. Én az illatát is kifejezetten szeretem és most így tavasszal újra megjött a kedvem ehhez a kis rózsaszínes vonalhoz, így elég sokszor viseltem, amikor illett az aznapi sminkemhez. Nálam a piros és a barnás rúzsok azok amik egész évben tarolnak és bár nem szeretem északhoz kötni a rúzsokat, de tavasszal szoktam jobban elővenni a rózsás, barackos árnyalatokat és ez ezúttal is így van, ha megfigyelitek. Egy szó, mint száz: nagyon megszerettem újra ezt a rúzst és nagy kedvenc volt májusban nálam, úgyhogy biztos helye van itt a kedvencek között.
Az utolsó kedvenc ajaktermékem pedig egy új MAC rúzs, ami a viszonylag új Powder Kiss kollekcióból jött velem haza. Ebből is egy rózsás árnyalatot választottam, de egy teljesen más szegmensét, egy mályvásabb, piszkosabb, hidegebb árnyalatot. Ez a 304-es, Sultriness névre hallgat és a szokásos MAC rúzsokhoz képest ennek matt fekete a külseje is. Lesz majd róla szó részletesebben egy MAC-es bejegyzésben, de annyit elárulok addig, hogy valóban teljesen más formula és hatás is, mint a sima stickes matt rúzsaik, egyáltalán nem érezhető az ajkakon és egyáltalán nem szárít, ezáltal nagyon kényelmes viselet.

Bár még nem volt lehetőségem és időm annyit hasonlítgatni amennyit akartam volna, de ezek azok amik elsőre feltűntek vele kapcsolatban és az, hogy bár egy rétegben is teljes a fedése, valahogy sokkal természetesebb és nekem mindig az jut róla eszembe, hogy olyan blur-ös hatást nyújt. De megpróbálom majd jobban kifejteni ezt mire jön a bemutató bejegyzés. :D Addig viszont legyen annyi elég, hogy tényleg nagyon szeretem és nagyon örülök, hogy végül ezt a színt szereztem be a kollekcióból elesőként, mert ugye hajlamos vagyok leragadni a piros-barna vonalon, így ez egy most új színfoltja a kollekciómnak. :) Nem mellesleg pedig járt hozzá egy nagyon menő MAC-es tote bag azzal a felirattal, hogy "Too many lipsticks? - Never.", ami annyira igaz rám, hogy elmondani nem lehet, úgyhogy májusban már ezzel jártam bevásárolni mióta hozzám került. :D
Az utolsó új sminktermék kedvencem a hónapban a NYX HD Studio Photogenic folyékony korrektor, amit szintén láthattatok az áprilisi notinos rendelésemben. Én a CW, 01-es árnyalatban rendeltem meg, ugyanis én szeretem ha minél világosabb a szem alatti területemen a korrektor és ez így nekem tökéletes is. Eleinte felváltva használtam az Evana korrektorommal, hogy lássam a különbséget és tesztelgessem és szerencsére ez is nagyon bevált és nagyon megszerettem. Jó a fedése, ami nekem nagyon fontos, jó a tónusa, ami szintén és az egyik legfontosabb számomra mindig a textúrája egy folyékony korrektornak: ennek kellően krémes, ami jó, mert így könnyen lehet vele dolgozni és szépen mutat a bőrömön és az egyik legfontosabb, hogy nem szárít, ami nekem száraz bőrűként mindig egy kritikus dolog, de ennél szerencsére erről szó sincs. Én ezt mindig fixálom púderrel, ahogy minden más folyékony korrektort és így egész nap szépen tart, nem csúszik-mászik, nem tűnik el és hasonlók. Összességében tehát engem nagyon meggyőzött és nagyon megszerettem és nem is értem, hogy hogy nem próbáltam eddig, pedig eléggé ikonikus terméke ez is a márkának... Na, de a lényeg, hogy végül megrendeltem és bár szeretek mindig valami újat kipróbálni és tesztelgetni, de ebből biztosan fogok még a későbbiekben is rendelni. 
Térjünk át akkor a hajápolásra, ugyanis ott is lett egy új kedvencem szintén az áprilisi notino rendelésemből egyébként. Ez pedig ez a Schwarzkopf BC Bona Coure Scalp Genesis korpásodás elleni sampon, ami hosszabb ideje az első olyan sampon, ami valóban segít a problémámon. Aki olvas/követ már egy ideje, az biztosan tudja/emlékszik rá, hogy nagyjából három évig a Lush egyik szilárd samponját használtam erre a problémára. Elégedett voltam is vele, de eléggé meguntam már és úgy voltam vele, hogy ideje három év után esélyt adni újabb termékeknek is, hátha lesz, ami beválik - ha mégsem, akkor még mindig visszatérhetek kisebb-nagyobb kihagyás után a Soak&Float-hoz.
Volt már azóta egyébként amit szerettem és olyan is, amit egyáltalán nem, viszont ez a Schwarzkopf amit jelenleg használok április óta, ez nagyon bejött és bevált nekem! Nekem ez sem tünteti el végleg a korpát, ahogy semmi sem, de RENGETEGET segít rajta és észrevehetetlenné teszi. Amikor megmosom akkor utána nagyon közelről sem látok semmit, pedig sok samponnal már mosás után is látszik. Emellett nyugtatja a fejbőröm, ami évekig nem, de ezt megelőzően pár hétig hajlamos volt a viszketésre, na ez teljesen megszűnt mióta ezt használom. Illetve nem csak a fejbőrömre van jó hatással, hanem a hajamra is, sokkal frissebb, könnyedebb, jobb tapintatú és érzetű, mióta ezt használom. Összességében tehát eddig maximálisan elégedett vagyok vele, mert nálam nagyon sokat javít a helyzeten és segít ebben a szenvedésben, úgyhogy örülök, hogy végül ezt rendeltem meg a notinoról amikor a sok korpásodás elleni sampon közül vacilláltam. 
Az utolsó kedvencem pedig az a régi kedvenc, ami márciusban is benne volt a kedvenceim között, de olyan meghatározó volt áprilisban is, hogy egyszerűen igazságtalanság lenne kihagyni. 
Ez pedig a Guess Seductive parfümöm, amiből egyébként napok kérdése és az utolsó cseppek is kifogynak, pedig ez egy jó nagy, 75 ml-es kiszerelés. 
Nem fogok most erről hosszasan regélni, hiszen volt már róla különálló bejegyzés is és tényleg rengetegszer előfordult már havi/éves/aktuális kedvencek között, nem csak áprilisban és májusban, de aki követ, az ezt pontosan tudja. :) Viszont nem hagyhattam ki most sem, ugyanis ha emlékeztek, akkor régebben már említettem, hogy ez az illat nekem olyan, hogy ha magamra fújom az erőt/magabiztosságot ad és ez májusban is sokszor jól jött és 90%-ban ezt használtam. Lassan el kell búcsúznom tőle, de valamikor biztosan újra fogom rendelni a notinoról (ahonnan egyébként ez volt anno a legeslegelső rendelésem, úgyhogy ezért is hálás vagyok neki, hogy rájuk találhattam♥), mert ez már meghatározó illata az életemnek. :)
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo