A mai bejegyzésben elhoztam nektek az áprilisi kedvenceim azon szekciójának második részét, ami nem szépségápolás vagy smink - szó lesz tehát itt ismét divatról, ételről, italról és random dologról is, úgyhogy ha ezekre (is) kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)
Az első, amiről ma szó fog esni, az ez az F&F papucs, ami a Glamour-napozásom második és egyben utolsó vásárlása is volt. Az első részben láthattátok, hogy a kuponok által egy nagyon csajos, nagyon csilli-villi adidas cipőre csaptam le és azt hittem az lesz az egyetlen, amit veszek a kuponos napok alatt, de aztán a Tescoban megláttam ezt a papucsot, ami szerelem volt első látásra. Bár van itt Pesten is és vidéken is benti papucsom (mindkettő egyébként F&F-es), de az egyik már eléggé kiszolgált, így lassan egyébként is időszerű lett volna lecserélni.
Így jött a "hiperszuper" indok, hogy hát akkor még hasznos vásárlás is lenne ez, nem csak egy furcsa hóbort kielégítése, miszerint lábbeli fanatikus vagyok és nagyon rég szerettem volna már valami ilyen fordítható flitteres dolgot, de eddig nem jött össze, mert csak gyerekruhákon találkoztam vele mindig. Egy szó, mint száz: végül megvettem és bár még nem viseltem, de már most annyira szerelmes vagyok bele a külseje miatt, hogy nem éreztem volna fairnek, hogy kihagyjam innen.
A következő kedvencem az nem teljesen új "találmány", de szerintem még nem beszéltem nektek róla, így épp itt az ideje. Nagy kedvenceim ezek a mini pizzák, melyek szintén a Tescokban kaphatók és még 1-2 hónapja bukkantam rá(juk). Azóta akárhányszor hazautazok vidékre és vásárolunk reggelihez vagy csak úgy ilyesmiket, akkor mindig erre esik a választásom, mert finom, laktató, nem túl extra, de pont így tökéletes. Sajnos itt Pesten nem igazán szoktam Tescoba járni, de mivel áprilisban minden hétvégére hazautaztam illetve kivételesen nekünk is volt egy egy hetes tavaszi szünet, amit szintén otthon töltöttem, így azért viszonylag sokszor fogyasztottam a hónapban és ez csak még jobban megerősítette bennem, hogy én ezt mennyire szeretem.
A következő kedvencem viszont egy új felfedezés étel fronton, méghozzá egy nem is túl egészséges, de annál finomabb formában. Ez a paradicsomos tészta olyan, ami tudjátok ez a zacskós, előre befűszerezett és minden, csak vízben meg kell főzni kb. és kész. Amíg ugye nem ettem semmilyen tésztát és hasonlókat, addig nyilván ezeket sem kóstoltam, de azóta már kipróbáltam többet is (főleg thai/kínai tésztákat) és nagyon bejöttek. Ilyen jellegűt azonban még nem próbáltam előtte, de mivel nagyon izgatta a fantáziám, így beadtam a derekam neki és milyen jól tettem, ugyanis nagy-nagy kedvenccé vált és biztos vagyok benne, hogy bár ez volt az első, de nem az utolsó alkalom, hogy ilyet egyek.
Nagy kedvencem volt a hónapban, amikor megérkezett a notino rendelésem, ugyanis ismét csodaszép illetve hasznos dolgokat rendeltem, úgyhogy nagyon vártam már, hogy megérkezzen! Erről külön bejegyzés is készült, úgyhogy most nem mennék bele a részletekbe, de tényleg a hónap egyik fénypontja ez volt számomra!
Visszatérő kedvenc és most lett először úgy kedvenc, hogy valóban ki is használtam - ez a fehér övtasi, amit még a névnapomra kaptam anyától, ugyanis már hetekkel/hónapokkal előtte tetszett ez az újra felkapott trend, csak sosem vettem meg magamnak. Akkor azonban megkaptam és nagyon is örültem neki, sőt szerintem kedvencek közé is beraktam, mert tényleg hatalmas öröm volt számomra, hogy megkaphattam. Viszont akkor télen én a nagy rózsaszín szőrmés kabátommal nem tudtam sehogy sem összehangolni igazán, így egészen áprilisig csak egy-két kivételes alkalommal viseltem. Ebben a hónapban azonban előszedtem és kipróbáltam bőrdzseki alá illetve a jobb időkön magában is a felsők fölé és olyannyira imádom, hogy azóta nem volt olyan nap, hogy ne lett volna rajtam bárhová is mentem! :D Eléggé megrögzött lettem vele kapcsolatban, de egyszerűen imádom ahogy kinéz - szerintem ultra menő, emellett pedig iszonyú praktikus is, főleg itt Pesten, bele tudom rakni azokat, amikre gyorsan lehet szükségem és kb. megváltoztatta az életem ez a kis táska, amiben egyébként elég sok minden elfér a kis mérete ellenére is és például futni is ezt szoktam magammal vinni azóta.
Új energiaital kedvencem is lett a hónapban ennek az epres-kiwis Hellnek a személyében, bár csak egyszer ittam, de ízlett és én elég kritikus vagyok illetve tipikusan az, aki leragad egy-két íznél és évekig azt issza, úgyhogy ha valami elsőre tetszik az már nagy szó - és ez tetszett. :P Biztosan újra fogom venni májusban is illetve meg akarom kóstolni a másik új limitált ízt is, mert úgy hallottam, hogy nem csak ez az egy van - bár én még csak ezt láttam.
Lett két olyan kedvencem is a hónapban, ami elég régen nagyon nagy kedvenc volt, aztán ahogy felköltöztem anno Pestre el lettek pakolva és így teljesen kiment a fejemből, hogy léteznek. Aztán pár hete valahogy eszembe jutottak, megkerestem őket és azóta szinte minden második nap ezeket viselem. Ezek pedig nem mások, mint ezek a pink fülbevalók, melyek saját kreálmányok még a gimis korszakomból. Az egyik egy Barbie táskája, míg a másik egy baba papucs, de én így együtt viselem őket és ugyanúgy imádom, mint anno, úgyhogy leírhatatlanul boldog vagyok, hogy újra előkerültek, ugyanis ez vagyok én! #azegyediségérték :) ♥
Sajnos ezen a képen csak a táska látszik és az sem szemből, de annyi eszem nem volt persze, hogy befotózzam külön nektek őket, de ezt majd pótolom, hogy jobban el tudjátok képzelni miről is beszélek, pontosabban írok. :P
Nagy kedvencem volt még a húsvét, amit otthon töltöttem a családommal és ahogy azt már az előző részben is taglaltam, ez hatalmas erőt ad nekem mindig és feltölt szeretettel, úgyhogy szuper visszaemlékezni mind a húsvétra, mind a tavaszi szünetre. Hálás vagyok érte nagyon tényleg! ♥
Ez a kép bár a csat és a fülbevaló és a body miatt már az előző részben is szerepelt, de egyébként a családi húsvéti ebéd előtt készült indulás előtt gyorsan. :D
Ez a kép bár a csat és a fülbevaló és a body miatt már az előző részben is szerepelt, de egyébként a családi húsvéti ebéd előtt készült indulás előtt gyorsan. :D
Visszatérő kedvenc nálam már a Mizo madártejes változata és azoknak, akik minden hónapban elolvassák a kedvenceimet lehet már unalmas is, viszont áprilisban is olyan meghatározó volt ez, hogy nem lenne fair kihagyni. Ha ne adj' Isten még nem kóstoltátok volna, akkor szerintem mindenképpen tegyetek vele egy próbát! ;)
Az utolsó áprilisi kedvencem pedig az, hogy már többször volt a hónapban jobb idő, ami nagyon jól esett mind a testemnek, mind a lelkemnek! Jelenleg mikor ezt a bejegyzést május első napjaiban írom, napok óta esik, úgyhogy most különösen visszasírom az áprilisi sok bőrdzsekis vagy akár anélküli időt, de bízok benne, hogy vissza fog ez hamarosan térni, sőt...! :3
Ja és a fehér övtáskás dolgot szerintem eléggé alátámasztja, hogy több képen is megjelent ebben a bejegyzésben is, Instán pedig még többször, ahogy az öv is illetve a harisnyák - le sem tagadhatnám, hogy megszállottja vagyok ezeknek (is). :P
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo