2019. február 27., szerda

2019. februári kedvencek - szépségápolás és smink

A mai bejegyzésben megmutatom nektek, hogy mik voltak azok a szépségápolási és smink termékek, amikért rajongtam februárban és rendszeresen hozzájuk nyúltam. Ha ezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)











Kezdeném akkor azzal az egy termékkel, amit február elején szereztem be és annyira belopta magát a napi használat mellett a szívembe, hogy már most itt a helye a kedvenceim között. Ez pedig a Rossmann saját márkás, ISANA mangós testvaja, amit tényleg valamikor február első napjaiban vásároltam amikor visszajöttem Pestre és tudatosult bennem, hogy az itteni testápolóm hazavittem és elfogyasztottam a vizsgaidőszakban. Talán már tudjátok rólam, hogy nem vagyok egy nagy testápolási guru/bajnok, de ebben a téli időben annyira igényli a bőröm a testápolózást, hogy ezt még a lustaságom sem tudja figyelmen kívül hagyni. Így elmentem első nap a legelső drogériába, ami szembejött és tudtam, hogy valami igazán tápláló terméket keresek, ami valóban hatásos is és lehetőleg legyen finom, gyümölcsös illata. Ezeknek ez a testvaj elméletben megfelelt, így ezt vettem meg és nagyon jól tettem, ugyanis nagyon-nagyon megszerettem és szinte minden nap használom, ami nálam hatalmas dolog. Nagyon intenzíven táplál, de viszonylag hamar (néhány perc alatt) beszívódik és még az illata is isteni, úgyhogy igazán tökéletes és nagy-nagy kedvenc lett februárban nálam tényleg! ♥
...és akkor jöjjenek azok a kedvencek, amiket bár még januárban vagy esetleg előtte szereztem be, de a hónapban váltak kedvencekké vagy szerepeltek olyan sokszor először/újra, hogy nem maradhatnak ki a kedvenceimből. Ilyen például ez a Garnier Fructis Hair food banános 3in1 hajpakolás, ami használható egyfajta balzsamként, hajpakolásként és nem kiöblítendő ápolóként is. Ezt már azóta ki akartam próbálni mióta megjelent, de voltak még hajpakolásaim/hajbalzsamjaim, amiket el akartam előtte használni, úgyhogy januárban rendeltem csak meg a notinoról és onnantól kezdve használom minden hajmosásnál. Megmondom őszintén, hogy én még csak egyféleképpen próbáltam ki, ami az, hogy samponozás után viszem fel a hajam alsó kétharmadára és tovább hagyom rajta, mint mondjuk egy balzsamot, de nem megyek ki a fürdőből fél órákra vagy ilyesmi, úgyhogy a balzsam és a pakolás közötti használ az amit én művelek vele szerintem. Ezt aztán leöblítem és más más nem kerül a hajamra nedvesen, elég jól le tudom mérni a hatását, ugyanis ez az egy újdonság volt a rutinomban az utóbbi időben, így mindennemű változást neki tudok be. Ami pedig az, hogy sokkal puhább, selymesebb, tápláltabb és élettel telibb a hajam, ami főleg a hajvégeimet jelent szemmel látható és érezhető változást, úgyhogy ez az egyik, amiért már most hatalmas kedvencem. A másik pedig az isteni finom banános illata, ami ráadásul egy-két napig meg is marad a hajamban, pedig nekem semmi sem szokott, úgyhogy ennek én még külön örülök a csodás hatása mellett. :3
A következő kedvencem az ez az eper sorbet kiadású eos ebben a stiftes/stickes kiszerelésben. Ezt azon felbuzdulva vettem ugyebár meg, hogy a Crystal kollekció vaníliás változata hatalmas kedvencemmé vált és fogytán van és az utódjaként szerettem volna a márkánál maradni és mást is kipróbálni tőlük. Végül erre a stiftes kiszerelésre esett a választásom, aminek utólag nagyon is örülök, ugyanis ez bár teljesen más állag és érzés, de ez is ugyanolyan jól ápolja az ajkaimat, mint az előző darabom. Nagyon megszerettem és februárban végig szinte csak ezt használtam és nem volt olyan, hogy igazán ki lett volna száradva a szám, ami máskor egyébként mindig jellemző, ha nem elég jó az ajakápolóm. Úgyhogy én csak buzdítani tudlak titeket az eos ajakápolók kipróbálására, ha még eddig nem tettétek volna, ugyanis amiket én eddig próbáltam, azok meggyőztek, pedig elég kritikus vagyok a témában. 
Maradva az ápolásnál lett még egy kedvencem februárban, amit egyébként egyszerre vettem az eos ajakápolóval, így egyszerre kezdtem el használni őket és szerencsére mindkettő itt kötött ki. Ez a Helia-d Aquaboom szuperhidratáló krémzselé, ami tulajdonképpen egy arckrém száraz bőrre, tehát pont nekem lett kitalálva. Fogok majd írni róla bejegyzést idővel, de azt már most elmondom róla, hogy valóban jól hidratál, olyanannyira, hogy ebben a téli, szeles, hideg időben is elegendő a tudása magában használva. Szeretem az állagát és azt is, hogy hamar beszívódik illetve, hogy jól lehet rá sminkelni és valóban jól ápolja az arcomat. Nagyon megszerettem és nagyon örülök, hogy végre megvettem, ugyanis ezzel már évek óta szemeztem amúgy, csak végül mindig nyert valami újabb, izgalmasabb... De most végre nem, úgyhogy megtapasztalhatom a szuper hatását és bátran tudom nektek is ajánlani, ha egy jól hidratáló arcápolót kerestek magatoknak.
Ami egy átvezető termék lehet az ápolás és a smink között, az a MAC Prep+Prime Fix+, amiből én most a Pinklite verziót használom. Ez ugyebár többféleképpen is használható és én is több célból kifolyólag nyúlok hozzá minden egyes nap. Az egyik az az, hogy az arcápolási rutinom utolsó lépéseként fújok belőle az arcomra, amit egyébként nyáron szoktam inkább, viszont mivel ebben az időben minden plusz hidratálás elkél és jól esik, ezért rászoktam erre újra így februárban is. Ezenkívül én amire minden nap használom még az a sminkem utolsó lépéseként a porosság eltüntetésére, a smink "egybemosására" és így egységesítésre. Ugyebár mindig kihangsúlyozzák, hogy ez nem egy sminkfixáló spray, úgyhogy én sem emiatt fújom fel, hanem mert sokkal szebb a sminkem, ha használom, mint ha nem. Ebben a Pinklite verzióban az a különleges ugye a többi Fix+-hoz képest, hogy icipici mikrocsillámocskákat tartalmaz, aminek köszönhetően egy szolid, egészséges bőrfényt is kölcsönöz az arcnak a már említett hatásai mellett. Ez nekem száraz bőrűként egy felfoghatatlan örömforrás minden egyes nap, úgyhogy nagyon tudom nektek is ajánlani - csak jól rázzátok fel használat előtt a mikrocsillámocskák miatt. 
Ami még szintén ilyen ápoló termék és smink termék között van félúton az a MAC Strobe cream, melyből nekem szintén a Pinklite verzióból van meg, azonban csak egy kis 6 ml-es mintám, amit az első MAC rendelésem mellé kaptam ajándékba. Ez is egy nagyon ikonikus terméke a márkának, amire már rég kíváncsi voltam, de sosem jutottam még el addig, hogy meg is vegyem. Így pont kapóra jött, hogy választhattam eközül vagy a Fix+ minta közül és egyértelműen ezt kértem, hiszen így végre kipróbálhattam. Azért a történethez hozzátartozik, hogy vettem én már magamnak ilyesmi terméket más márkától és mindaddig míg ezt a MAC-est ki nem próbáltam, addig azt gondoltam, hogy ez a kettő valószínűleg ugyanolyan és ugyanazt tudja. Nos, le kell lőnöm a poént, hogy nem: ugyanis a Strobe Cream azon kívül, hogy valóban egy nagyon szép egészséges bőrfényt kölcsönöz a bőrnek (amit egyébként az olcsóbb verzió is), de ennek egy nagyon jó, szerintem hidratáló állaga is van, amiről én előtte nem igazán hallottam megmondom őszintén. Nem tudom jól kifejezni, de száraz bőrűként valami eszméletlen jó érzés ezt használni, főleg, hogy én főként a homlokomra szoktam, ami amúgy mindig száraz és tud rajta nem szépen mutatni egy-egy alapozó. Ezenfelül pedig tényleg nagyon szép lesz a végeredmény és én úgy vettem észre, hogy szebben is mutatnak rajta az alapozók, úgyhogy nem tudom elég jól kifejezni, hogy mennyi szinten mennyire rajongok érte. Minden alkalommal használtam februárban amikor sminkeltem és még mindig van benne, úgyhogy elég kiadós is,  de az biztos, hogy meg fogom venni magamnak a normális kiszerelést belőle, mert nagyon-nagyon belopta magát a szívembe. ♥
...és akkor az első sminktermék, ami kedvenccé vált februárban az az essence fresh&fit awake make up alapozó, melyből nekem a 30-as, fresh honey árnyalat van meg. Ez egy egészséges bőrfényt ígérő alapozó és épp ez az a tulajdonság, ami miatt én elsősorban megvettem anno, hiszen száraz bőrűként engem ezek az ígéretek kecsegtetnek inkább mintsem a matt és hasonló dolgok. Bár nem szoktam ugyebár az olcsóbb márkákkal sem előítéletes lenni, de azért alapozóból mindig is inkább a közép árkategóriát választottam, tehát ezt a 3-5000 körüli alapozókat, amik már egy szinttel magasabb árkategóriát képviselnek, mint például az essence. Így nem tudtam, hogy vajon mennyire fog megfelelni az elvárásaimnak, melyek már ahhoz "szoktattak" és mennyire fog vajon beválni. De szerencsére az essence ezúttal is bebizonyította, hogy bár az egyik legolcsóbb márka, de szuper minőséget képvisel. Ennek az alapozónak nagyon szép a finishe, olyan amit ígér (ami azért nem mindig mindenről mondható el az egész piacon), közepes a fedése, de teljesig építhető. Bár nekem egy rétegben szépen egységesít és kiegyenlít, úgyhogy én sosem viszek fel második réteget. A nap folyamán nem fényesedik át, bár ehhez nyilván a púder is hozzájárul, nem kopik meg, nem csúszik el és semmi ilyesmi - egy szóval tökéletes - legalább is nekem száraz bőrűként. Nagyon tudom nektek ajánlani ha hasonló bőrtípussal rendelkeztek vagy esetleg normál bőrrel és egy jó árban lévő, jól fedő alapozót kerestek. :) Nálam most ez a favorit és 80%-ban ehhez nyúltam februárban.
Az előző kedvenchez szorosan kapcsolódik a következő kedvenc, ugyanis minden alkalommal ezzel a Makeup Revolution arc ecsettel dolgoztam el az alapozót februárban és egyszerűen nem tudom kifejezni szavakkal, hogy mennyire odáig vagyok ezért az ecsetért. Tudjátok szerintem, ha olvastok egy ideje, hogy eszméletlen régen vágytam már erre az ecsetre és végül január közepe/vége fele rendeltem meg a notinoról és ahogy a vizsgaidőszaknak vége lett és újra elkezdtem sminkelgetni, az volt az első dolgom, hogy ezt kipróbáljam. Már elsőre totálisan levett a lábamról és ez minden egyes alkalommal tovább tovább fokozódott és fent maradt aztán is a hónap folyamán. Bár több olyan alapozó ecset is van, ami szintén kedvenc és nagyon szeretem, de annyira bejön ez most nekem, hogy eszembe nem jutott, hogy máshoz nyúljak, ugyanis egy élmény vele dolgozni - de komolyan! Részletesebben olvashattok róla egy februárban kikerült öt ecsetet bemutató bejegyzésben, de a lényeg az, hogy tökéletes, imádom és nagy-nagy-nagy kedvenc lett ez februárban és az is fog maradni úgy érzem. ♥ 
Nem emlékszek pontosan, hogy szerepelt-e már kedvencek között ez a MAC limitált, ünnepi kiadású arcpaletta, de akár szerepelt, akár nem, most (is) itt a helye a februári kedvenceim között, ugyanis egyszerűen odáig vagyok érte és bár próbálom magam rávenni, hogy minél több termékemet használjam a hétköznapok folyamán is, de azért még így is ehhez nyúltam a hónapban a legtöbbször. Egyszerűen mind a három szín tökéletes számomra és gyönyörűen mutatnak az arcon - nekem ez az első MAC-es arcpalettám, de bőven hozta azt a szintet és minőséget, amit gondoltam róla. Nagyon-nagyon szeretem tényleg és örömmel tölt el amikor használom. ♥

Az utolsó kedvencem pedig az előző palettához szorosan kapcsolódik, ugyanis ahhoz vásároltam és szerencsére be is vált hozzá. Ez a Real Techniques kontúr ecset valóban tökéletes kontúrozáshoz és szerencsére nagyon jól működik a MAC palettában lévő kontúr/bronzosító színemmel is, amivel a textúrájából adódóan egyik bronzosító/kontúr ecsetem sem vált be eddig.
Próbáltam már más kontúr termékkel is természetesen és azokkal is jól működik, de mivel ehhez egy megváltás ez, így főleg ezzel használtam a hónapban és imádtam a kombinációjukat. Nagyon tömött és nagyon puha, nagyon minőségi ecsetről van szó, mint eddig mindegyik RT ecsetem ez is hamar belopta magát a szívembe és nagyon örülök, hogy ezt rendeltem meg végül a notinoról a kollekcióból elsőként. ♥
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2019. február 25., hétfő

Aufgebraucht/elhasználva #21

A mai bejegyzésben szeretném veletek megosztani, hogy miket használtam el az utóbbi időben és hogy ezek a termékek mennyire váltak be illetve újravenném-e őket. Ha mindezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)
Az utolsó cseppig elhasználtam ezt a Balea Aqua arcgélt, amit egyszer hirtelen felindulásból vettem amikor nagyon-nagyon rossz állapotban volt újra a bőröm hosszú kihagyás után. Ez azt jelentette, hogy száraz foltok jelentek meg rajta itt-ott, melyek egyes területeken hámlottak is - ezzel egy eleven, fájdalmas területet maguk mögött hagyva. Ez mindamellett, hogy fájdalmas és kellemetlen, roppant módon rosszul is néz ki, úgyhogy ez az a szint, amikor muszáj valaminek nagyon jónak lenni és nem elég a kis lightos erőbevetés. Éppen ezért meglepő talán, hogy nem valami jó zsíros krémet választottam ekkor, hanem ezt a géles, vizes bázisút, de valami ilyesmire vágytam, ami hidratál, de gyorsan beszívódik és nem csak megül a bőrömön. Emellett akkor kivételesen fontosnak találtam, hogy ne legyen benne alkohol, ami amellett, hogy esetlegesen csípné az eleven részeket, szárító hatást is elérhetne. Így szűkült le a kör erre a kis Balea arcgélre, ami a legjobb döntésnek bizonyult, ugyanis már egy nap alatt sokkal jobb érzés volt a bőrömnek és a száraz, fájó területeket is eltüntette 1-2 nap alatt. A szuper hidratáló hatását aztán végig fenn is tartotta és az utolsó cseppjéig öröm és élvezet volt használni! Biztosan újra fogom valamikor venni és nektek is nagyon jó szívvel tudom ajánlani, ha egy könnyed, de hidratáló arcápolási terméket kerestek. Hamarosan jövök róla egy külön bejegyzéssel amúgy. :)
Nem fogyott el, de feledésbe merült és így megromlott ez a Balea zuhanyzás közbeni testápoló, ami nagyon sokáig a legnagyobb kedvenc testápolóm volt egyben. Ez már nem az első darab volt belőle, de valamiért feledésbe merült és most mikor újra használtam volna, már rossz szaga lett, úgyhogy rögtön ki is dobtam. Jelenleg nem venném újra, mert egy jó ideje nem a zuhanyzás közbeni testápolókkal próbálkozok, ahogy a mellékelt ábra is mutatja és szeretnék még sok-sok mást is kipróbálni. Viszont később biztos szívesen visszatérnék még hozzá, mert tényleg nagyon szerettem anno. :)
Erről sajnos nincsen aktuálisabb és normálisabb képem - a jobb oldali, vaníliásról volt szó. 


Elhasználtnak nem mondanám, de kidobásra ítéltem ezt az essence volume hero szempillaspirált, mely feketeséget és volumenizálást ígért egyébként. Ezt én thegreensophia Zsófinál láttam, mint kedvenc és mivel volt már olyan szempillaspirál, ami közös nagy kedvenc volt és olyan is, ami közös antikedvenc volt nálunk, így gondoltam kipróbálom én is, biztos én is szeretni fogom. Na már most, én ezt első perctől kezdve sem imádtam, ugyanis azt éreztem, hogy azon kívül, hogy feketére festi és szétválasztja a pilláim, sokat nem tesz hozzá pluszban. Pedig én azért azt minimum elvárom egy szempillaspiráltól, hogy dúsítson és/vagy hosszítson és ez nálam egyiket sem tette meg. Ennek ellenére használgattam a hétköznapokon azért néha, amikor nem volt extra fontos, hogy szépek legyenek a szempilláim, de mindig morogtam magamban rá azért, hogy mi értelme használni, ha kb. semmit nem csinál?! De nem szeretek csak úgy kidobni semmit és ha valamit nem szeretek pl., akkor igyekszek minél előbb elhasználni, hogy aztán úgy végre megszabadulhassak tőle. Így tehát meglepő lehet, hogy hogy is került ez ide, ha úgy kezdtem, hogy nem fogyott el teljesen... Hát úgy, hogy mostanában újra ehhez nyúltam és három egymás követő napon is az történt, hogy miután felfújtam az én imádott Fix+-omat fel és le kenődött az egész nagyjából a szempilláimról, ami azt gondolom, hogy elfogadhatatlan és egyik másik spirálommal sem tapasztaltam ilyet illetve ezelőtt ezzel sem, úgyhogy megérett arra, hogy kidobjam - VÉGRE. Én alapvetően szeretem az essence márkát és a termékeik 95%-val elégedett vagyok, de ezt a szempillaspirált soha többé nem fogom újravenni és nektek sem tudom sajnos ajánlani.
Kevésbé örültem már annak, hogy ezt a PUPA Vamp! vízálló szempillaspirált is ki kell szavaznom, ugyanis beszáradt illetve ki is fogyott ez már szerintem.
Ez volt az első szempillaspirálom a márkától és ez volt az első olyan szempillaspirál hosszú-hosszú idő után, ami meggyőzött és levert minden drogériást.
Nagyon-nagyon szerettem használni, mert nagyon szép szempillákat csinált az én kis csoffadt verzióimból is, úgyhogy biztos, hogy újra fogom valamikor venni. Viszont nem vízálló verzióban, ugyanis rájöttem, hogy ez nekem nem szükséges és csak felesleges plusz macera, hiszen ezeket általában nehezebb lemosni. Azóta használtam a márka nem vízálló spiráljai közül többet is és egyik sem pergett, maszatolódott, úgyhogy legközelebb ha ezt újraveszem, maradok a nem vízálló verziónál.
A keféjét egyébként ennek szeretem az összes eddig kipróbált PUPA spirál közül a legjobban, úgyhogy ezért is áll különösen közel a szívemhez, nem csak azért mert ő volt az első. :)
Szintén kiselejteztem ezt a PUPA Vamp! Definition szempillaspirált, ami már szintén ezer éves és kifogyott/beszáradt.
Ezt is rengetegszer használtam és nagyon szerettem, úgyhogy ezt is bármikor szívesen újravenném és használnám, úgyhogy biztos lesz még ilyen is a kollekciómban.
Ez is nagyon szép szempillákat csinált az én kis csoffadt verzióimból, úgyhogy mindenkinek tudom ajánlani, de azoknak pedig főleg, akik szintén ilyen pillákkal rendelkeznek és nem találtak még erre jó megoldást... :)






Elfogyott a Victoria's Secret 'Mango Temptation' 250 ml-es testpermetem is, amiről aki olvas egy ideje az tudhatja, hogy nagy-nagy kedvencem mióta csak a birtokomban van, hisz nem egyszer bukkant fel, mint kedvenc itt-ott. Az illatáért odáig meg vissza vagyok az év minden időszakában és még ilyen nagy mennyiség elhasználása után sem sikerült ráunnom, úgyhogy bár nem mostanában, de valamikor szeretném majd mindenképpen újravenni. Egyetlen hátránya, hogy testpermet révén nem túl tartós, néhány óránál tovább nem érződik, de nyilván ezzel előre számol az ember, ha testpermetet vesz, úgyhogy nem is akarom felróni neki hibaként. Én szívesen fújkáltam újra a nap folyamán, amikor ezt viseltem, mert mindig jobb kedvre derített, ha felfrissítettem, úgyhogy tényleg nagyon szerettem és hiányozni fog, míg nem veszem újra. 
Nem használtam el teljesen, de megszabadulok ettől a Yankee Candle 'Cosy by the fire' mintagyertyától, ugyanis rendesen rosszul vagyok tőle. Ez egy nagyon füstös illat, ami nekem abszolúte nem tetszik és nem bírom elviselni, főleg nem úgy, hogy ráadásul még baromi intenzív is. Égettem egy kicsit, de aztán kénytelen voltam elfújni, pedig én a legtöbb gyertyát hosszú órákon át szoktam égetni. Ennél azonban ez szóba se jöhetett, ahogy az sem, hogy még egyszer megpróbálkozzak vele, ugyanis ez nem csak a határon billeg, hanem masszívan a nem tetszik halmazba tartozik, úgyhogy soha többé Cosy by the fire - bocsi.





Elhasználtam viszont ezt a karácsonyi hangulatú és illatvilágú illatgyertyát is a batek candles kínálatából. Tudhatjátok már előző elfogyottas és kedvences bejegyzésekből, hogy én ennek a márkának nagyon szeretem a gyertyáit és örömmel égetem őket egész évben. Tudom, hogy sokan el sem tudnák képzelni, hogy egy ilyen karácsonyi beütésű illat máskor égjen, mint karácsonykor, de megmondom őszintén, hogy engem sosem zavart az ilyesmi - aminek tetszik az illata azt bármikor szívesen meggyújtom, nem csak az év egy-két konkrét napján. A márkához hűen ez is tökéletesen, maradéktalanul leégett és nem képezett magának belső vájatot, úgyhogy nagyon meg voltam vele elégedve. Ezt nyilván most már nem tudom újravenni, de amink majd év vége felé újra kapható lesz, akkor le fogok csapni rá, mert ez a verzió is nagyon bejött az újak közül, nem csak az új rénszarvasos. :) 
Elfogyott ez az ultracuki Balea unikornisos tusfürdő is, ami körülbelül két évig várt arra, hogy végre sorra kerüljön. Egyet elhasználtunk már ebből anno mikor kijött otthon a hugival, de az én példányommal ahogy látjátok nagyon sokáig spóroltam és nem akartam megkezdeni. Végül azonban csak megtörtént és szívesen használtam el, de mivel ez egy pár hétig kapható limitált kiadás volt, így értelemszerűen nem fogom újravenni. 







Az utolsó elfogyott termék pedig egy sminktermék, azon belül is egy alapozó az Oriflame kínálatából. Ezt a Perfect Fusion alapozót még a hugi kapta valakitől ajándékba ezer éve, de egyrészt neki ez sötét volt, másrészt ő nem használ alapozót, úgyhogy nekem adta. Én sokáig nem nyúltam hozzá, hiszen nekem meg már túl világos volt és emiatt nem akartam nagyon használni. Ahogy azonban elkezdtem  kifakulni ősszel elkezdtem használni akár magában, akár egy sötétebb alapozóval keverve és nagyon megszerettem. Bár nem fogom újravenni, ugyanis nincs Oriflamezős ismerősöm, de jó érzéssel gondolok rá vissza és tudom nektek ajánlani, ha még kapható, mert jó volt a fedése, szép volt a finishe (nem matt, hanem olyan egészséges bőrfényű) és szépen mutatott tényleg a bőrön.
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2019. február 20., szerda

5 ecset - 5 különböző élmény

A mai bejegyzésben szeretném nektek bemutatni azt az öt ecsetemet, amelyekről még nem készült teszt és nem igazán esett még szó róluk részletesebben, de mindenképp szóra érdemesnek tartom őket és szeretném nektek ezért jobban bemutatni őket.
Legyen szó akkor erről a Real Techniques darabokról, először is erről a nagy fejű púder ecsetről. Ahogy a neve mondja, ez egy púder ecset eredendően és én is erre a célra rendeltem, ugyanis amit ezelőtt használtam púderezésre azt kezdtem az idők során megutálni. Ennek az volt az oka, hogy az egy nagyon régi, no name ecset volt, amit még ezer éve kaptam ajándékba, amikor még egyáltalán nem is sminkeltem és mikor végre belekezdtem, akkor örültem, hogy ilyenem már van és legalább erre nem kell költeni. Sokáig jól el is voltam vele, de aztán egyrészt egyre több márka ecseteit ismertem meg, amik egyébként is már alapból jobb minőségűek voltak, másrészt olyan mintha a mosások folyamán egyre sprődebbé vált volna az a régi darab és a vége felé már egyenesen kellemetlen és fájó volt a használata. Addigra már volt a RT-től más típusú ecsetem, amivel nagyon elégedett voltam, így gondoltam a púder ecsetemet is tőlük váltom le akkor.
Így megkerestem a legnagyobb fejű ecsetet, ami történetesen egyébként is púder ecsetként van árusítva és megrendeltem a notino.hu-ról. Nem kellett benne csalódnom, ugyanis szuper puhák a szálai és nagyon jó minőségű az egész ecset, nem hullik a szőre és ennek a mosásra sem keményedik/változik és egy álom vele púderezni. Kipróbálhatnám bronzosítani vagy pirosítani is akár, de nekem annyira bevált púderezésre, hogy nem akarom másra bevetni és remélem még hosszú ideig kitart mellettem, mert egy tökéletes darab a kategóriában tényleg. Azért is olyan tökéletes számomra amúgy, mert én a nagy fejű púder ecseteket szeretem és egyenesen idegesítenek a fele vagy harmad ekkora méretűek, amik sokszor merevebbek/kevésbé lazák is. 




A következő szintén egy Real Techniques darab, de már egy sokkal frissebb tagja a kollekciómnak, ugyanis ez nagyjából egy hónapja érkezett csak meg. Ezt is a notinoról rendeltem egyébként, ugyanis szerintem onnan a legegyszerűbb és a legjobb beszerezni ezen márka termékeit is. Ez a 303-as, kontúr ecsetük ebben a csodaszép és szuper csajos, rózsaszín csillogós kiadásban. Erről azt kell tudni nagyvonalakban, hogy azért rendeltem meg épp ezt, mert a MAC arcra való palettámból a kontúr/bronzosító színt csak és kizárólag egy Real Tecniques viszonylag kis fejű és jó tömött ecsettel tudom szépen felvinni és eldolgozni, semmi mással. Éppen ezért mióta az a palettát megvettem, az az ecset erre lett befogva, holott az az egyik legnagyobb kedvenc alapozó ecsetem egyébként.





Ezért szerettem volna leváltani őt egy konkrétan kontúrozó ecsettel a márkától, mert tudtam, hogy ez is tömött és elég rövidek a szálak, így remélhetőleg ugyanolyan jól fog működni, mint a másik. Szerencsére ez a gondolatom be is jött és azóta csak ezzel dolgozok a paletta barnás árnyalatával és egyszerűen imádoooom! Biztos fogom más kontúr/bronzosító termékekhez is használni a jövőben, de mivel most erre a palettára vagyok rákattanva, még csak ezzel használtam. Nagyon puha, de nagyon masszív és minőségi ecset, gyönyörű designnal - kell ennél több?! Nekem aztán nem! Meg fogom rendelni a notinoról a kollekció többi tagját is idővel - annyira lázba hozott ez az egy ecset! ♥
Jöjjön akkor most két PUPA ecset, amiket idén illetve egy év a szülinapi akció keretein belül szereztem be és azóta is imádom őket. Kezdeném akkor a régebbivel, hiszen ezzel több tapasztalatom van már és egyébként is több féleképpen is fel lehet használni. Ez az egyébként púder ecsetnek kinéző darab a márka által nincs megbélyegezve, hogy mire ajánlják, ugyanis annyi van az ecsetre nyomva, hogy arcra való. Én először púder ecsetnek vettem (még a RT előtt), de hamar rá kellett jönnöm, hogy bár működik annak is, de púderezéshez jobban szeretem a még nagyobb fejű és még lazább ecseteket, mint például a fent bemutatott RT darab. Ezt pedig a legjobban bronzosításra szeretem használni, akár a PUPA Savanna bronzosítómmal, akár a Physicians Formula Murumuru Butter Bronzeremmel - egyszerűen tökéletesen működik. Nagyon jól veszi fel a terméket és szépen is adja le, könnyű és jó érzés vele dolgozni, mert minőségi és nagyon puha. Jól bírja a mosást és az állandó utaztatást is így egy év után is, úgyhogy tényleg nagyon szeretem. ♥ Egyébként pedig tényleg több funkciós is lehet akár, ha szeretné valaki: használható púderezésre, bronzosításra és pirosításra is. :)
A másik PUPA ecsetet idén szereztem be a szülinapomra, tehát nincs még olyan régen velem, de mivel ez idő alatt sokszor használtam egy tevékenységre, így már tudok róla részletesebben is beszélni. Ez ugyebár ahogy az alakja is mutatja az egyik típusú klasszikus alapozó ecset, amire én sokáig értetlenül néztem és semmi értelmét nem láttam. Aztán az utóbbi időben, így, hogy már sminkelek 3-4 éve, elkezdte izgatni ez is a fantáziám és úgy gondoltam, hogy szeretném most már azért kipróbálni. Így mivel az eddigi PUPA ecseteimmel nagyon elégedett vagyok, tőlük szereztem be egy ilyet, amit ahogy említettem, azóta rendszeresen használok is.
Megmondom őszintén, hogy nem igazán láttam arról videókat, hogy hogy is kellene ezt pontosan használni, de én nem csak felviszem vele az alapozót, hanem el is dolgozom. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bár nagyon akartam szeretni és nagyon akartam, hogy működjön, de azért eléggé szkeptikus voltam magam is, hogy mennyire fog ez vajon beválni nekem, mennyire fogom megszeretni ezt a módszert/eszközt és hasonlók. Szerencsére minden elvárásomat felülmúlta az ecset és első használatra tudtam, hogy ez már jobb attól, amire számítottam és ez a gyakorlás során csak még jobb lesz. Így is lett és mára már elmondhatom, hogy nem csak a klasszikus lapos fejű, tömött ecsetek a kedvenceim alapozáshoz, hanem ez is. Ezt is lehetne szerintem szem alatti korrektorozásra, ugyanitt púderezésre illetve highlighter felvitelére is használni, ugyanis egy ilyen alakú ebayes ecsettel én ezeket csináltam mindig régen, de ezzel csak alapozni szoktam és fogok a jövőben is és meghagyom a többit annak a másik darabnak. Viszont ötletnek talán hasznos lehet számotokra. :)
A mai utolsó ecset pedig szintén egy nem túl régi tagja a kollekciómnak, de mióta nálam van ezt használom a legtöbbször alapozásra (az előzővel felváltva), úgyhogy elég jól kitapasztaltam már vele kapcsolatosan is sok mindent. Ez a Makeup Revolution ovális, "fogkefe" alakú ecsetei közül a nagy arc ecset, ami nekem már évek óta (mióta megjelent) álom és kívánságlistás termék. Az idei év elején sikerült végre megrendelnem a notinoról ezt is és ez volt a lehető legjobb döntés, ugyanis imádoooom! Sok féle alapozó ecsetet használtam már: egyenesre vágott lapos fejűt, lekerekített fejűt, duo-fibert, dúsabbat, ritkábbat, most már a macskanyelveset is, de ilyet még soha, így nagyon kíváncsi voltam, hogy ez vajon tud-e valami új élményt nyújtani a többihez képest.


Azt kell, hogy mondjam, hogy maximálisan tudott, ugyanis egyrészt ez olyan tömött, amilyen ecsetet én még soha nem láttam és olyan puha is, amitől eláll az ember lélegzete. De az, hogy milyen gyorsan, kényelmesen és csíkmentesen lehet ezzel alapozni, az valami felfoghatatlan számomra. Ugyanis hiába imádom szinte az összes alapozó ecsetemet, de van azért amelyik tud egyes alapozókkal csíkos lenni illetve van, amelyikkel sokkal több idő alatt készül el ugyanaz a végeredmény, mint másokkal. Ez viszont még a tökéletesebbnél is tökéletesebb és fel nem tudom fogni, hogy hogy lehet valami ilyen jó - úgyhogy ahogy a mellékelt ábra mutatja, egyáltalán nem volt rossz döntés megrendelni és nem akarok ezekután enélkül létezni soha többé! :D ♥

Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik ecset az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2019. február 18., hétfő

NIVEA PEARL&BEAUTY 48H IZZADÁSGÁTLÓ TESZT

A mai bejegyzésben ahogy az már a címből is kiderült a Nivea pearl & beauty 48 órás védelmet nyújtó izzadásgátlójáról lesz szó, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok erre és a hosszabb távú tapasztalatimra ezzel kapcsolatban, akkor vágjunk is bele! ;)

Nos, először is egy kis előtörténet hozzá: aki követ egy ideje, az tudhatja, hogy majdnem egy teljes évig az Old Spice Wolfthorn gumicukor illatú izzadásgátlóját használtam és vettem újra és az örök kedvenc deomnak is nyilvánítottam. Felmerülhet akkor a kérdés bennetek, hogy most hogyhogy nem azt használom, miért váltottam, csalódtam-e benne és hasonlók... Éppen ezért szeretném itt a legelején leszögezni, hogy nem, nem csalódtam benne és még mindig ugyanúgy imádom, de majdnem egy év használat után úgy éreztem, hogy egyrészt baromi unalmas lehet nektek mindig minden második posztomban az ömlengésemet olvasni róla, másrészt szeretnék azért még mindig tesztelgetni, újdonságokat kipróbálni, úgyhogy váltottam. Biztosan újra fogom még venni nem egyszer azt is, de szerettem volna valami mást és akkor erre a Nivea darabra esett a választásom. 

Tudni kell rólam, hogy sosem próbáltam még a márka ezen jellegű izzadásgátlóit, csak és kizárólag a golyós verziót, így nem csak ez a konkrét illat variáció, hanem maga az egész termék is újdonság volt számomra. 

Először is essen akkor néhány szó a külsejéről, hiszen ahogy tudjátok, nálam azért ez is mindig fontos. Nekem különösen tetszik ez a fehér, letisztult design, szerintem nagyon kis nőies és elegáns és kifejezetten tetszik, hogy ez a roll-on verzióval ellentétben nem üveg, hanem műanyag, így sokkal könnyebb és kevésbé "veszélyes" darab. Éppen ezért ezt nyugodtan dobom be a táskámba és viszem magammal a mindennapjaimon, hiszen szeretem, ha mindig nálam van az aktuálisan használt deom, ha szükség lenne rá. A kupak is elég jól zár, úgyhogy nekem a már több hét alatt, mióta használom, egyszer sem jött le róla a táskámban, úgyhogy én nyugodtan hurcikálom magammal. 

A kiszerelése is tetszik és azért is döntöttem ilyen tekerős, krémes jellegű, stiftes deo mellett, mer ugye az előző kedvencem is nagyjából hasonló elven működő volt és így még friss élményként össze tudtam vele vetni egyes tulajdonságait. Amit már tudok, hogy kevésbé szeretek ebben, hogy kicsit macerásabb a tekerője, valahogy nagyon kicsiket lehet vele tekerni, ami nyilván nem egy eget rengető probléma, csak eleinte zavart - mára már megszoktam.
Na, de akkor lássuk milyen maga ami benne van! Ez ahogy azt már fentebb is említettem egy stiftes izzadásgátló, ami összehasonlítva régebben használt ilyen jellegű termékekkel, sokkal krémesebb és emiatt számomra kellemesebb érzés is. Sokszor ugyanis épp azt nem szerettem egy-egy ilyen kiszerelésű verzióban, hogy olyan száraznak éreztem és összességében nem a legkellemesebbnek sem ami a felvitelt, sem ami a viselését illeti. Ezzel azonban szerencsére semmilyen ilyesmi gond nincs, nagyon könnyen fel lehet vinni, olyan, mintha ez a szilárd anyag a testem melegére egy kicsit lágyulna és így egy szilárd és krémes állag közé kerülne, amivel már sokkal könnyebb dolgozni és ami jobb érzés is aztán ezen a területen. Azt tudni kell róla, hogy ez azért tud fogni, ugyanis én nem azt a verziót vettem meg, ami direkt kihangsúlyozza, hogy nem hagy fehér foltot a ruhákon, de egyébként nem vészes. Egyébként pedig én ezt úgy védem ki, hogy ezen izzadásgátló esetében vagy jóval az öltözés előtt kenem be magam vagy inkább kivételesen azután miután már rajtam van a felső rész és így elkerülöm az esetleges fehér csík effektust és egyéb kellemetlenségeket.
Az illata nagyon kellemes, púderes, nőies, klasszikus, krémes és egyáltalán nem tolakodó, aminek én mindig örülök, ugyanis én minden egyes nap használok parfümöt és nem szeretem, ha az izzadásgátlóm annyira erős illatú, hogy elnyomja a parfümömet vagy "összeveszik" vele. 

Az utolsó dolog pedig amire szeretnék kitérni az a hatása, ugyanis nyilván fontos az érzés és az illat, de a legfontosabb a hatás egy izzadásgátló esetében (is). Én maximálisan meg vagyok elégedve azzal a védelemmel amit nyújt mind izzadásgátlás, mind szagsemlegesítés tekintetében. Emellett egyszer sem fordult elő eddig, hogy büdösnek éreztem volna magam vagy kellemetlenségem adódott volna az izzadásból, pedig ezt viseltem a vizsgáimon is már illetve maximális fizikális aktivitás mellett is, úgyhogy igencsak le volt tesztelve izzasztó helyzetekben is, nem csak a kis lightos, hideg napokon. Egyébként pedig nagyon kiadós is, ugyanis már 2,5 hónapja használom nagyjából és még csak a fele fogyott el körülbelül, úgyhogy nagyon megéri az árát. :)

Összességében tehát én nagyon pozitívan csalódtam benne és nagyon örülök, hogy minden előinfó nélkül meg mertem venni, mert nekem nagyon bevált és jó szívvel tudom nektek is ajánlani, ha egy jó kis izzadásgátlót kerestek jó áron a mindennapokra. :)

Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette a termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2019. február 16., szombat

Kedvenc cukormentes ételeim, italaim #1

Ma egy új sorozatot szeretnék útjára indítani, melyben az én személyes kedvenc cukormentes ételeimről illetve italaimról olvashattok majd részletesebben. Remélem, hogy lesznek olyanok, akiket ez a téma is érdekel és segítséget/inspirációt nyújt majd. Mindig öt dologról lesz csak szó, hiszen tudjátok, hogy nem erősségem a rövid mesélés - így mindenki jobban jár. :D Ma kezdeném akkor azokkal az üdítőkkel, italokkal, amelyek a kedvenceimmé váltak az évek során és amiket felváltva iszok a mindennapok és az egész év folyamán is.
Nos, mivel is indulna ez az egész sorozat, ha nem a cukor-, és kalóriamentes kólával?! Ez volt az első, amit kipróbáltam és sokáig az egyetlen amit ittam nap, mint nap. Aztán megkóstoltam a Pepsi cukor-, és kalóriamentes verzióját is, de mint eredetileg is - nálam a Coca Cola győzött és ezt veszem magamnak magamtól ha van lehetőség mindig.
Ha viszont cukormentes ízesített kóláról van szó, akkor a limeos Pepsi a kedvencem - csak, hogy meghazudtoljam az előző állításom, miszerint Coca Cola párti vagyok... :D Na jó nem, de az az igazság, hogy nekem az ízesített verziók közül ezek a limeos, citromos ízvilágúak jönnek be, mintsem a cseresznye és vanília - a cseresznyéset sokáig szerettem, de mára vagy sima vagy limeos/citromos az, ami közül jó szívvel választok. Szeretem a citromos Cocát is, de azzal én még csak kis fél literes kiszerelésben találkoztam, úgyhogy azt még nem ittam szerintem ötnél többször, míg a limeos Pepsi az minden héten többször is előfordul nálam, úgyhogy igazi nagy-nagy kedvenc.


...és akkor jöjjön a másik nagy szenvedély, a cukormentes tea részleg, ami bár fiatalabb hóbort az életemben, de ugyanolyan naggyá gyúrta ki magát, mint az előző kettő. Ezek közül én elsőként a Nesteat próbáltam ki, ugyanis én magam nem is gondoltam volna, hogy már teából is gyártanak cukormentes verziót, de egyszer a hugi felhívta rá a figyelmemet (amiért itt is ezer hála és köszönet neki!). Akkor én csak a Nestea kínálatában kerestem ezeket, mert egyrészt erről hallottam, hogy létezik CM verzió. Másrészt pedig egyébként is ez volt világ életemben a kedvenc tea gyártó cégem, úgyhogy külön öröm volt ismét tőlük vásárolni. Sokáig ez a fehér barackos volt a legnagyobb kedvencem, ami a képen látható, de ezt én már jó ideje sehol sem látom, úgyhogy gondolom megszűnt. Azóta a zöld teás CM verziót veszem mindig újra, ami csak azért vicces, mert régebben én kifejezetten utáltam a zöld teát, most pedig kb. ez a kedvencem - ahogy azt majd a későbbiekből is látni fogjátok. :D
Aztán kicsit később kipróbáltam az akkoriban viszonylag újdonságnak számító fuzetea márka cukormentes verziójú teáit és emlékszem, hogy el voltam teljesen ájulva, hogy van cukormentes teájuk is már! :D A legnagyobb kedvencem a citromos zöld teás CM tea, de nagyon szeretem a passion fruitos verziót is és nagyon meglepő, hiszen jó ideje nem szerettem már a még cukros üdítős időszakomban sem, de ebből ízlik a CM barackos verzió is. Egy szó, mint száz: én imádom a márka teáit, olyannyira, hogy a hétköznapokon már többször iszom ezeket, mint a szénsavas CM üdítőket, pedig mielőtt rátaláltam volna ezekre, el sem tudtam volna képzelni, hogy több napig is nem azokat iszom... 

...és akkor a mai bejegyzés utolsó tagja még mindig a cukormentes tea szekciónál maradva a XIXO citromos zöld teája. Ezt sokkal később ismertem és kóstoltam meg, mint az előzőeket, de értsétek úgy, hogy akár egy év is eltelt mióta már ittam cukormentes teákat, mire totál véletlenül rábukkantam erre a márkára is. Megmondom őszintén, hogy kicsit előítéletes voltam vele, mert jóval olcsóbb volt, mint az előző kettő márka termékei, így féltem, hogy nem fog ízleni. Ugyanis bár nem vagyok márkafüggő meg előnyben részesítem a saját márkás, olcsóbb dolgokat, de pl. kólánál nekem sose jött be az olcsó utánzat, ahogy a többi üdítőnél és teánál sem. A legnagyobb szerencsémre azonban ennél nagyon is pozitív csalódás ért, ugyanis nagyon bejött már elsőre is és azóta ez van legtöbbször itthon vagy a fuzetea egyébként az itt felsorolt öt kategória közül. Ebből egyébként én még nem fedeztem fel más ízt, de nem is bánom, ugyanis ez úgy ahogy van tökéletes a számomra! ♥

Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok! Illetve annak is, hogy tetszik ez az új sorozat/kezdeményezés és szeretni fogjátok olvasni a későbbiekben is!:)
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2019. február 13., szerda

A nagy ajakápoló mustra #2

A mai bejegyzésben folytatódik egy rég elkezdett sorozat, melyben az általam használt ajakápolókról mesélek nektek, hogy melyik mennyire vált be, melyiket mennyire és miért szerettem vagy éppen, hogy nem szerettem. Ma három típusú ajakápoló lesz porondon, de négy termékről lesz szó pontosabban, hiszen az egyikből kettőt is elhasználtam - ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele!
Haladjunk akkor időrendben és így először az Oriflame The One Lip Spa ajakápolóiról szeretnék szót ejteni, melyek közül nekem kettő is meg volt - a 'Nude' és a 'Natural Pink'. Ezeket még anno a cégtől kaptam egyébként tesztelésre, de mint mindig, ez ezúttal sem számított a véleményem kifejtésénél. Szerettem őket, mint általános hétköznapi ajakápolók és kedveltem azt is, hogy adtak egy kis színt is az ajkaimnak - főleg a Nude tetszett jobban magamon. Számomra nem volt wow hatás, ugyanis nekem sajnos télen-nyáron hajlamos a szám a kiszáradásra, de ahogy azt az előbb is említettem, egy átlagos napon, amikor nem volt még igazán kicserepesedve a szám, akkor bőven elég volt amit nyújtottak. Szívesen használnám őket bármikor újra a hétköznapi ajakápolásom részeként és mivel a notino.hu-n is elérhetőek, így nem kell bajlódnom azzal, hogy találjak egy tanácsadónőt vagy ilyesmi.:)
Végre szerencsém volt kipróbálni egy eos ajakápolót is a hugi jóvoltából, aki tudta, hogy mennyire tetszik nekem ez az új Crystal vonala a márkának amióta csak megláttam a kedvenc német vloggeremnél. Én nem vettem meg magamnak, mert akkor épp még az Oriflamesből volt, illetve sokalltam is az árát. Na meg bevallom, féltem tőle kicsit, hiszen Magyarországon elég negatív megítélése van a márka ajakápolóinak ahogy érzékelem és gondoltam, hogy lehet alapja, ha ennyien nem szeretik. De a legnagyobb szerencsémre a hugi tudta, hogy valójában nagyon ki szeretném próbálni és tervben volt, hogy ha elfogynak a megkezdett Oriflame-sek, akkor megveszem a kettő valamelyikét magamnak és ő kielőzött, ezzel hatalmas örömet okozva nekem. Ő ezt a Vanilla Orchid verziót vette meg nekem és nagyon jó döntés volt, mert imádom első perctől kezdve!
Előre leszögezném, hogy a "sima" ajakápolóit nem használtam a márkának, így nem tudom, hogy esetleg más-e az összetételük, az állaguk és a hatásuk, így minden amit írok, az csak erre a darabra vonatkozik. Erről azonban el tudom mondani, hogy bár nem ér fel a valaha volt kedvenc ajakápolómhoz a PUPA kínálatából, hiszen az egy ajakolaj és érthető módon táplálóbb minden nem olajos társánál, VISZONT sokkal jobb, mint az általam az utóbbi években használt egyéb drogériás ajakápolók - legyen szó olcsóbbról vagy drágábbról, nagyobb, ikonikus márkáról vagy saját márkás termékről. Nem fogom tudni jól megfogalmazni, de nagyon különleges állaga van: úgy tudnám talán mégis a legjobban leírni, hogy egyáltalán nem zsíros (amitől amúgy én rosszul is vagyok), nem túl vizes, nem túl géles-zselés, csúszós, de nem is olyan, mint mondjuk egy rúzs. Valahogy olyasmi, mint egy jobb ajakápoló, ami nem túl csúszós és kicsit inkább waxosabb, de ez sem a jó szó rá, úgyhogy jó kész, ezt kivételesen nem tudom körülírni nektek - tegyetek vele egy próbát, ha kíváncsiak voltatok eddig az eos-ekre, ez a darab szerintem senkinek sem fog csalódást okozni! A nagyon durva, véresen, darabokban hámló helyzettel ez sem birkózik meg, de messze ez a legjobb az általam utóbbi 2-3 évben használt drogériások közül és a PUPA után, úgyhogy én őszintén ajánlom nektek. Ez a napokban el fog fogyni, de mindenképpen újra fogom venni a másik (málnás vagy epres) változatát is kipróbálni, aztán majd a kettő közül azt harmadjára, amelyik közelebb áll aztán a szívemhez. Mindenesetre nekem hatalmas pozitív csalódás volt ez és köszönöm ezúton is a huginak, hogy megvette nekem és lehetővé tette ezáltal, hogy kipróbáljam! ♥ (Btw.: megemlíteném, hogy sikerült akkor, amikor körülbelül félúton jártam, elrontani a csomagolását, így azóta nem lehet rendesen bezárni, de ez nekem semmit nem vesz le a termék értékéből, hiszen az így is szuper volt végig!)
Az utolsó ajakápoló pedig szintén eos, de már egy stiftes verzió, ugyanis az előző sikerén felbuzdulva úgy gondoltam, hogy legyen akkor a következő választottam is a márka kínálatából, de szerettem volna kipróbálni a többi típust is, hogy átfogóbb képet kapjak a felhozatalról és az esetleges különbségekről. Ebből a stiftes kiszerelésből ez a Strawberry Sorbet és egy vaníliás változat volt elérhető, amikor az egyik hétvégén lecsaptam rá és azért az epres mellett döntöttem, hiszen az előző az vaníliás ahogy olvashattátok. Ez már elsőre megvett egyébként a csomagolásával is, ugyanis nagyon csajos, nagyon cuki, rózsaszín műanyag az egész kívülről, ami miatt igazi mesebelinek tűnő darab tényleg. Maga a termék benne az áttetsző, aminek talán meglepő lehet számotokra, de én kifejezetten örülök, úgyhogy bár nem tudhattam ezt kívülről, de ez is mindenképpen egy plusz pont neki. Na, de nyilván nem ez a fontos, hanem a hatása és azzal engem ez is maximálisan meggyőzött! Ismételten elmondom, hogy a "klasszikus" kis gömb alakú verziókat nem próbáltam, úgyhogy nem tudom, hogy azok milyenek, de ez a verzió is szupernek bizonyult nálam a több hetes használat során már. Ennek másabb az állaga, mint a gömbnek, de ennek is különlegesebb és számomra jobb, mint egy klasszikus ajakápolónak. Kellemes, jó érzés az ajkakon, nem túl zsíros ez sem, hanem inkább vizesebb érzetű, mégis szuperül ápol és nekem nagyon belopta magát a szívembe a hétköznapokon. Ezt használom minden reggel és este az arcápolási rutin részeként, sminkelés előtt és akkor is, ha nem viselek aznap semmit az ajkaimon és szeretném hidratálni őket. Tényleg nagyon megszerettem ezt is és biztosan meg fogom venni a másik verziót is belőle, ugyanis ez is jobban bevált nekem, mint sok másik és ezt is csak ajánlani tudom nektek is!
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2019. február 11., hétfő

2019. januári kedvencek - fashion, étel, ital és egyéb részleg

A mai bejegyzésben beszámolok nektek a januári kedvenceim azon részéről, ami nem smink vagy szépségápolás, úgyhogy ha ezekre (is) kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)












Ha már január, akkor mi is lehetne az első kedvencem, ha nem a névnapom, ami 01.01-jén van, úgyhogy rögtön az év első napján. Ez egyben áldás és átok is, hiszen egyrészt a legtöbben elfelejtik vagy átalusszák a szilveszteri buli után és így nem köszöntenek fel, másrészt viszont nekem már biztos, hogy mindig jól indul az év és én kifejezetten szeretem, hogy egy ilyen fontos és különleges napon van a névnapom. Nem mellesleg pedig NAGYON-NAGYON szeretem a keresztnevem, úgyhogy a világ legboldogabb embere vagyok, hogy Fruzsina lehetek és köszönet érte anyának ezúton is! ♥






Ahogyan a következő két kedvencemért is, ugyanis ezeket névnapomra kaptam tőle, amiért ezúton is ezer millió hála és köszönet! ♥ Amióta csak megláttam (1-2 hónapja) vágytam erre az OFF tasira, de sosem rendeltem meg, mert mindig volt, ami aktuálisabb volt, jobban kellett és hasonlók. De sosem ment ki a fejemből és mindig nézegettem, hogy megvan még-e a fehér, amire nekem igazán fájt  fogam. Ezt anya is tudta, hogy rajta van a kívánságlistámon és névnapomra megkaptam tőle, aminek leírhatatlanul örültem - azt hiszem ez még az írásomból is kiérződik. :P Azóta le sem szakad rólam, pedig én alapjáraton mindig nagyobb táskákkal járok, de most annyira szeretem ezt, hogy nem vagyok hajlandó mást felvenni (:D) és meglepő módon jól el is férek benne, úgyhogy ez az egyik legközelebb álló darab még a kedvencek közül is. :)♥
Ahogyan ez a fehér övtasi is, amit szintén a névnapomra kaptam anyától, ugyanis ez is egy olyan dolog volt, ami mióta berobbant újra, mint menő kiegészítő és elkezdtem mindenhol látni, berakódott a fejembe, hogy én is szeretnék egyet, mert nagyon is tudok azonosulni ezzel az újra divatba jövő darabbal. Sokáig nem tudtam dönteni, hogy melyik fazon lenne a tökéletes számomra, de végül is arra az elhatározásra jutottam, hogy hozzám és a stílusomhoz/ruháimhoz/szettjeimhez ezek a nőiesebb darabok illenek a leginkább, így ezek közt néztem szét tüzetesebben. Végül a fehérre esett ebből is a választásom, ugyanis mostanság nagyon tetszenek a fehér cipők és táskák annak ellenére, hogy pár éve kifejezetten nem találtam szépnek őket... Nagyon örülök, hogy ezt is megkaptam a névnapomra, mert ez is egy olyan darab, ami húzódott volna még biztos egy ideig és nagy-nagy örömöt okozott nekem és egy másik álmom vált vele valóra! Ezt még nem tudtam sajnos annyiszor viselni, ugyanis a téli kabátommal még nem igazán találtam meg a megfelelő módot a párosításra, de ha más nem, akkor tavasztól ezt is sűrűn láthatjátok majd rajtam. :P Nagyon köszönöm ezt is anya!♥
A december vége felé megvásárolt bakit már beraktam a decemberi kedvenceimbe is, de ott is említettem, hogy azért ott inkább az örömködés és az újdonság öröme miatt, ugyanis decemberben nem igazán volt alkalmam viselni. Januárban azonban ez sokszorosan változott, ugyanis egy kezemen meg tudom számolni azon alkalmakat, amikor nem ezt húztam fel ha kiléptem a házból. Ezen idő alatt csak még inkább megszerettem és még nagyobb kedvencemmé vált, úgyhogy méltán van itt a januári kedvenceimben is! ♥






A legnagyobb kedvencem mégis a szülinapom volt a hónapban, amit azt hiszem nem is kell nagyon indokolni, hiszen vagyunk így ezzel egy páran szerintem... :) Külön kedvencem volt a tortám, ami hozzám nagyon illően és stílszerűen egy hatalmas vörös rúzst tartalmazott a tetején csupa marcipánból, amiért már magában odáig meg vissza voltam, de ehhez jött még ez a behúzós stílus is, ami nekem alapból nagyon tetszik és a kedvenc díszítőelemem a tortákon: a strasszköves "csík". Ezeken felül pedig az egész torta csillogott, úgyhogy nem tudtam betelni a látványával és nem tudtam mikor melyik kis szegletét csodáljam. Ami pedig szintén nagyon bejött az az íze, ami egyébként nutellás volt és ez volt több év után az első olyan tortám, ami nem cukor-, és lisztmentes, úgyhogy nagyon izgatott voltam és alig tudtam eldönteni, hogy milyen ízt válasszak, hiszen egyikre sem emlékeztem kb. vagy nem kóstoltam még. De nagyon örülök, hogy emellett a nutellás mellett tettem le a voksom, mert nagyon ízlett, úgyhogy van rá esély, hogy később is lesz még ilyen tortám. :P Amit ezúton is nagyon-nagyon köszönök anyának! ♥
Kedvencem volt még a szülinapomhoz kapcsolódóan az oufitem is... A szettemben az ezüst szoknyámról már ősz óta tudhatjátok, hogy folyamatos nagy kedvencem, a bodyt pedig decemberben kaptam, de direkt a szülinapomra és a szülinapi fotókra tartogattam annak ellenére, hogy előtte már jóval hamarabb kinéztem. Ekkor viszont végre felavattam és imádtam illetve azóta is imádom - előre látom, hogy ez is egy olyan body lesz, mint sok másik, ami nem akar leszakadni rólam... :D♥
Nagyon szerettem a sminkem is, ami bár sminkileg nem volt egy nagy durranás, de nekem tetszett és mindenképp a tortámhoz illő volt a vörös ajkaimmal. 
A szülinapomra pedig ezt a gyönyörű PANDORA fülbevalót kaptam, amire nem túl régen fáj a fogam, de azóta nagyon. :D Nem tudom ki mennyire emlékszik rá, hogy szeptemberben volt egy éve, hogy lövettem két lyukat a jobb fülembe az eredeti fölé. Ezekbe az új lyukakba már rég szerettem volna valami szép új fülbevalókat, de ez mindeddig elmaradt időhiány miatt illetve sokáig nem is tudtam merre induljak. Én ugyanis a sima kettőbe bizsukat szeretek nagyon hordani, úgyhogy már hosszú évek óta nem volt más a fülemben. De aztán egyszer valahogy eszembe jutott a Pandora, így szétnéztem az oldalukon és rögtön beleszerettem három fülbevalóba a Rosé kollekcióból. Végül nagy vajúdások után erre a csepp alakúra esett a választásom és onnantól kezdve alig vártam, hogy az enyém lehessen! Úgy gondoltam, hogy a szülinapom tökéletes alkalom lehet erre, így arra meg is vettem és azóta ez van a plusz kettő, "új" lyukban folyton és egyszerűen odáig vagyok érte meg vissza! Egyszerűen gyönyörű és a legboldogabb vagyok, hogy az enyém lehet!♥
A következő kedvencem egy olyan darab, ami innentől kezdve ÁLLANDÓAN szerepelne a kedvenceim közt, ha tehetném, ugyanis egy régi vágyam vált vele valóra és egyszerűen odáig meg vissza vagyok érte és nem tudok betelni vele. Ez pedig nem más, mint az új szemüvegem, amit januárban kaptam meg és leírhatatlanul boldog vagyok miatta/vele azóta is. A történethez hozzátartozik, hogy egyébként is szükség lett volna már egy új szemüvegre, ugyanis eléggé éreztem az utóbbi időben, hogy romlott a szemem, de valahogy nem ugrottunk eddig a témára - egészen decemberig. Akkor ugyanis egy sima bevásárlás során megláttunk egy számunkra addig ismeretlen szemüvegboltot és mint mindig, ha ilyen történik - benéztünk. Legnagyobb meglepetésünkre azonban itt nem csak a megszokott keretek voltak kirakva, hanem különlegesebb, színesebb, vagányabb darabok is. Mondanom sem kell szerintem, hogy rögtön lázba jöttünk a hugival és elkezdtünk szemüvegeket próbálni - anya pedig lelkesedett velünk együtt. Nekem két keret is szerelem volt első látásra, ami nálam azért ritka, mert tényleg meg kell fognia valamivel egy keretnek, hogy odáig legyek érte. Na és innentől kezdve nem ment ki a fejemből ez az egész és megbeszéltük, hogy az egyik nagyobb vizsgám után megcsináltatjuk. Végül erre a keretre esett a választásom, amiről azt kell tudni, hogy nekem már sok (több, mint 5) éve nagy vágyam, hogy legyen egy ilyen cicás, nőcis szemüvegem, de sosem találtam eddig élőben, úgyhogy azt hiszem el tudjátok képzelni, hogy mennyire nagyon lelkes és boldog voltam, hogy találtam és az enyém lehet. Nagyon tetszik a formája, a színvilága és a mintája is - szerintem nagyon Fruzsis és amellett, hogy baromi designos, természetesen jobban is látok vele, ugyanis mindkét szemem 0,5 dioptriával romlott, úgyhogy ezzel látok most tökéletesen. :3 Nagyon-nagyon boldog vagyok és imádoooooooom!♥
Áttérve az étel-ital színtérre, visszatérő kedvencem volt ez a MIZO madártejes tejital, ami időről időre felbukkan nálam, mert nem iszom mondjuk két hónapig, aztán egyszer veszek és akkor rájövök ismét, hogy én ezért mennyire odavagyok és akkor veszek abban a hónapban többször. Így volt ez januárban is, úgyhogy méltán van itt újra ez a kis ital. :)













Szintén visszatérő kedvencek nálam a SPAR saját márkás, S-budget energiaitalai közül az áfonyás és a meggyes verzió. Ezeket én tényleg nagyon-nagyon szeretem és bár Pesten megszokottak és a mindennapjaim részei, otthon decemberben egyáltalán nem ittam szerintem. Viszont januárban jártunk otthon is a Sparba, így többször is több darabbal hazatértünk, így újra tudtam őket élvezni és egyben értékelni is, ugyanis már hiányoztak azért... Éppen ezért az újra beleszeretésért szeretném őket ide a januári kedvenceimbe betenni. ♥ 






Lett azonban a kategórián belül egy új kedvencem is ennek a Monster Energy Ultra Citron energiaitalnak a személyében, aminek nagyon örültem, ugyanis a Monster az én első nagy kedvenc energiaital gyártó márkám és nekik köszönhetem, hogy ennyire szeretem az energiaitalok, ugyanis nekem ők voltak az elsők és évekig csak és kizárólag az ő termékeiket ittam! Aztán jött valami rendelet, ami miatt iszonyúan felment az áruk és akkor tértem át a Hellre, de ennek ellenére a mai napig jó érzéssel gondolok vissza rájuk. Így amikor megláttam a TESCO-ban, hogy van egy számomra új íz, az Ultra Citron, ami nem mellesleg cukormentes is, azonnal beraktam a kosaramba. Szerencsére nem csalódtam, ez is nagyon-nagyon finom volt és amellett, hogy előhozta bennem a régi emlékeket, rávilágított arra ismét, hogy bár drágább kicsit, de megéri az árát, mert kiadós mennyiség és szuper minőség - mindenképp a januári új kedvenceim egyike lett! ♥



Új kedvencem lett étel fronton ez a gullón csokis keksz, ami valami eszméletlen finom és nem mellesleg nagyon különleges állagú és ízű kis sütike, amit én reggelire tejjel szerettem fogyasztani januárban. Ettem már ilyet másik cukormentes változatban anno és azt is szerettem, de ez még annál inkább is bejött, úgyhogy ezt mindenképpen újra fogom venni és mindenképpen itt a helye! ♥
Visszatérő kedvencem volt a joghurtos és a karamellás zabszelet, ami már nem egyszer és nem kétszer előbukkant már nálam, úgyhogy azt hiszem, hogy nem kell róla sokat mesélnem nektek. :D Nagyon szeretem és jól jött a vizsgaidőszakban a vizsgák napján reggeliként vagy csak szimplán a felkészülés ideje alatt reggeliként vagy harmadik kajálásként. Én tényleg nagyon-nagyon szeretem és nem tudom megunni ezeket. Ez a két kedvencem egyébként egy jó ideje még a meggyessel kiegészülve, mert ezeket könnyen be lehet szerezni Sparban és/vagy Tescoban. Kedvencek voltak, kedvencek és kedvencek is lesznek! ♥





...és akkor végül, de koránt sem utolsó sorban a legnagyobb kedvencem az volt, hogy otthon lehettem a családommal sokat és bár végigtanultam a januárt (is), de legalább abban az otthoni, családi légkörben, ami nyugtatólag hat rám és sokat adott nekem ez lelkileg ebben a mindig stresszes időszakban. :) Hálás vagyok érte tényleg nagyon! ♥
Ja és remélem látjátok az övtasit, a szemüveget és a rúzst is, amelyek mind januári kedvencek voltak. :P
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo