2018. október 29., hétfő

2018. októberi kedvencek - étel, ital

A mai bejegyzésben a 2018. októberi kedvenceim fashion, étel, ital és minden egyéb részéről olvashattok, ami nem szépségápolás és smink. Ha ezekre (is) kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)



Az első rögtön egy meglepetés volt számomra is, hogy kedvenc lett, de nagyon bejött az íze, így mindenképp be szeretném rakni ide hiába csak egyszer ettem. Erről a vaníliás alpro joghurtról lenne szó, ami ha jól tudom azért különleges, mert 100%-ban növényi alapú, ahogy a márka összes többi terméke is. Nekem eszem ágában sincs lemondani egyébként az állati eredetű dolgokról - félreértés ne essék, csupán éppen valami nagyon jó akció volt rá a Sparban és úgy voltam vele, hogy szívesen megkóstolnám, hogy milyen és mivel az eredeti árát sajnálnám érte, így mikor lenne jobb, mint ilyenkor. :D Szóval ha fogadni kellett volna előre, hogy ízleni fog-e szerintem vagy sem, akkor tuti arra szavazok, hogy nem fog - épp ezért volt olyan meglepő, hogy bejött. Nem fogom most itt tudni elmagyarázni, hogy mi, de valami különleges volt benne, hiába sima vaníliás volt, de nekem nagyon bejött és biztosan fogok még venni belőle, ha lesz rá valami jó kis akció máskor is. :3

A következő kedvencem egy rég elfeledett régi kedvencem új köntösbe csomagolva: az (Inter)Sparokban kapható kicsomagolt enjoy almás-sajtos kukoricasaláta. Erre én egy időben teljesen rá voltam kattanva és ha vettem a Sparban salátát, akkor mindig ezt kértem, ha volt éppen a pultban. Most azonban, hogy kijött a Spar ezzel az új, kicsomagolt enjoy vonallal már bármikor hozzá lehet jutni, ugyanis ezt is árulják ilyen kis strapabíró műanyag dobozkában, ahogy a képen is láthatjátok. Ezt októberben fedeztem fel magamnak és azóta már többször is vettem, úgyhogy újra nagy-nagy kedvenc lett ez nálam és ajánlom, hogy kóstoljátok meg, ha szeretitek a majonézes alapú salikat. :P




A következő kedvencem az viszont teljesen új, nem csak nekem, hanem ha jól tudom a piacon is: ez a mekis rókagombás sajtfalatok néven futó kis finomság, amit a hónapban kb. három alkalommal ettem és mindig el voltam tőle ájulva, hogy milyen finom. Az tény, hogy nekem (szinte) minden ízlik ami sajtos, sajt van benne, rajta vagy csak sajtos ízesítésű, de azért nyilván vannak különbségek, hogy melyik mennyire különleges, maradandó élmény vagy épp csak egyszer jó volt, de semmi extra kategória. Nos, ezek a rókagombás sajtfalatok mindenképp az előbbihez tartoznak, ugyanis nagyon különleges ízviláguk van, ami engem elsőre és többedjére is nagyon megfogott és simogatta az ízlelőbimbőim minden egyes falat során. Ha jól gondolom, akkor ez egy limitált széria, úgyhogy érdemes most kipróbálni, amíg még kapható, ha kíváncsiak vagytok rá és/vagy szeretitek a sajtokat, sajtos ételeket - szerintem szeretni fogjátok! ;)


Gyorsan megemlíteném, hogy most, hogy újra "mindent" eszek, ettem már októberben 2-3 alkalommal a mekis sült krumpliból is és bevallom, hogy nekem mindig is a mekiben kapható volt a kedvencem az összes gyorséttermi közül. Szerintem verhetetlen és ez bár nem újdonság, sőt elég uncsi, de muszáj volt megemlítenem, hiszen mióta blogot vezetek nem ettem és nem tudtam megosztani eddig ezt veletek. Most azonban már ettem a hónapban és végre leírhattam, hogy szerintem ez a legjobb és ez egy régről visszatért nagy kedvencem. :D






Viszont egy új felfedezés és hatalmas új kedvenc ez a Müllermilch Pina Colada ízesítésű tejital, amire október elején bukkantam rá és azóta már újra is vettem annyira bejött. Tudni kell rólam, hogy a Pina Colada A legeslegnagyobb kedvenc koktélom a világon, úgyhogy minden ami ilyen ízű, illatú és bármi arra emlékeztető, az már mindenképp pozitív nálam. Ennek pedig valóban olyan íze, persze tejes kiadásban, de nekem nagyon-nagyon bejött és nagyon remélem, hogy nem vonják ki még egy ideig, mert még jó párszor át akarom élni ezt az ízélményt, amit ez nyújt. :3



Az előző havi kedvencekben is szerepelt egy Nádudvari termék, de nem kért meg senki, hogy reklámozzam őket, csupán most tudom kipróbálni a termékeiket, hogy újra eszek mindenfélét és így van mire rákenni, ennyi a nagyon tömör és egyszerű magyarázata és oka az egésznek. :D Így került be a mostani kedvenceim közé ez a csípős körözött tőlük, amit nagy elvárásokkal vettem meg és próbáltam ki, hiszen én az otthon elkészített, rögös túrós körözöttet szeretem és ahhoz tudtam csak mérni a tudását, ami nyilván nem elvárható egy bolti, dobozos termék esetében. Viszont bőven megugrotta a szintet és nagyon ízlett, úgyhogy biztosan fogok még ilyet venni a későbbiekben is és ki fogom próbálni a többi ízvariációt is. 




Nagy kedvencem lett a közelben lévő pékségben kapható fahéjas csiga is, amit egyszer csak úgy hasraütésszerűen vettem meg reggelire és olyannyira bejött, hogy aztán még kétszer vettem a hónapban reggelire ilyet magamnak. Tudni kell amúgy, hogy ez a pékség nagyon-nagyon jól dolgozik, legalább is az én ízlésemnek nagyon megfelelnek, hiszen mindig friss, puha és sokszor még meleg pékárut árulnak. Ezért is merek bátran kipróbálni néha újdonságokat is így, hogy újra eszek ilyesmiket is, mert tudom, hogy nagy-nagy valószínűséggel nem fogok csalódni benne. Így volt ez ezzel is, mert ahogy említettem nagyon ízlett és biztosan fogok még venni - a fahéjas ízvilág egyébként is közel áll a szívemhez, úgyhogy igazi telitalálat ez reggeli gyanánt néha-néha nekem. 



Szintén hatalmas kedvenc lett októberben ez a házi készítésű mini hamburger csirkemell nuggetsekkel és sajttal. Nem ez lett a legesztétikusabb kép, amit valaha valaki egy hamburgerről készített, mégis ki akartam rakni, mert különleges volt több vonatkozásban is. Egyrészt azért, mert mióta újra mindent eszek, ettem már mekiben sajtburgert például, de otthon nem csináltunk még azóta hamburgert,(pedig régen sokszor készítettünk, mikor még ettem ilyesmiket). Egyik nap azonban hirtelen kellett valami és megláttam az egyik boltban, mikor hazamentem vidékre egy csomag mini hamburgerzsemlét és túl cukinak találtam, így gondoltam kipróbálom és eköré építem akkor fel az aznapi gyors kajálásom. Másrészt a gyors rögtönzés miatt nem volt otthon a kedvenc hamburgerhusinkból - amit egyébként magában a 3,5 év alatt is bármikor szívesen ettem csípős ketchup és/vagy bármilyen más szósz társaságában -, így vettünk hozzá csirke nuggetseket és azt tettem bele illetve került bele még ketchup, majonéz és sajt és valami isteni finoooom lett. Imádtam és nem mellesleg szörnyen cukinak találtam végig, úgyhogy muszáj voltam megörökíteni nektek. :3
Ha már otthoni készítés... akkor leírhatatlanul boldog voltam, hogy a hosszú hétvégén csináltunk palacsintát, ugyanis nagyon rég kívántam már és nagyon jól is esett. Viszont erről nem készült kép és tudom, hogy nem is túl izgalmas, így nem "beszélek" róla sokat, de nem tudtam szó nélkül hagyni. :D
Aki követ egy ideje, az tudhatja, hogy én csak és kizárólag cukormentes üdítőket iszok és ez az a kategória, amiben nem is vagyok hajlandó még csak megkóstolni sem mást és ez nem változott az életmódváltással sem. Teák közül sokáig csak a Nestea kínálatában találtam cukormentes verziót és nagy kedvencem is lett, ahogyan aztán a fuzetea is és most a Lipton is, így hogy kijött cukormentes teával. Én ezt az ízt vettem meg és kóstoltam és nagyon ízlett, úgyhogy felkerült most ez is az örök kedvencek közé úgy érzem és mostantól felváltva fogom venni ezeket, ugyanis nem mindig van mindegyik a Sparban, ahova járok és így legalább több variációm lesz. :P





Az utolsó kedvencem pedig ez a fagyikehely volt étel fronton októberben, ugyanis a hosszú hétvégén újra ellátogattunk anyával és a hugival a kedvenc cukrászdánkba, ahol egyébként sütizni akartunk. Viszont megláttuk, hogy a nyáron nyitott új részen még működik a fagyis kiszolgálás, így végül a fagyikehely mellett tettük le a voksunkat. Én paleo szedret és sós karamellát választottam és nagyon ízlett ezúttal is, ahogyan mindig. :P Bár különlegesség volt, hogy most először esett meg az, hogy nem mind a két gömb paleo, de sajnos most nem volt több paleo íz és nem akartam kettő egyformát enni, így jött a sós karamella a képbe. Na, de nem baj, ez akkor és ott úgy volt tökéletes! 
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valami az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2018. október 26., péntek

2018. októberi kedvencek - szépségápolás és smink

A mai bejegyzésben a 2018. októberi kedvenc szépségápolási és smink termékeiről szeretnék beszámolni nektek, melyek 90%-a új kedvenc most, úgyhogy igazán izgalmas számomra és remélem számotokra is. Ha kíváncsiak vagytok, hogy mik lopták be ennyire a szívembe magukat a hónap folyamán, akkor vágjunk is bele! ;)




Az első két kedvenc rögtön össze is függ, ugyanis egy kollekcióból kerültek ki, pontosabban a Rival de Loop Young 'Palm beach' kollekciójából. De részletesen elmesélem a történetüket a későbbiekben még.







A kis paletta az egy igazi szerelem volt első látásra és ez a lelkesedés töretlenül kitartott egész hónapban és mostanra sem csökkent, úgyhogy gondolhatjátok mennyire bejött ez nekem. Amiről pedig konkrétan szó van az a Rival de Loop Young highlighter/bronzosító paletta, ami a leírás szerint "csillogó bronzosító készlet". Ezt még szerintem nyáron láttam Thegreensophia-nál és már akkor is nagyon tetszett és szerettem volna mindenképpen beszerezni, de akkoriban nem voltam Pesten, így ez nem jött össze akkor.
Aztán le is mondtam róla, hiszen ez egy limitált kollekciónak tűnt és ezek elég sűrűn rotálódnak a márkánál, így tudtam, hogy mire ősszel el tudok menni megnézni és megvenni, már esélytelen, hogy találjak belőle. Nos, ez a gondolat október elején dőlt meg, amikor is éppen mást kerestem, amikor belebotlottam a kiárusított részlegen egy polcra, ahol ez a kollekció volt csak elég nagy darabszámban frissen kihelyezve, így lecsaptam erre a palettára rögtön.








Ahogy láthatjátok ebben kettő világosabb, pezsgősebb és egy igazán erős aranyosabb highlighter kapott helyet, melyet még egy igazán sötét csillámos bronzosító szín egészít ki. Tisztában vagyok vele, hogy ez a bronzosító szín, sőt még az arany is, a világosabb bőrűeknek túl sötét, de nekem hál' Istennek mind a négy szín nagyon szépen illeszkedik a bőrömhöz és használható különböző célokra, így én mind a négyet ki tudom használni. A két világosabb és az arany színt highlighterként, míg a barnát bronzosítóként használom és egyszerűen nem tudok betelni velük és csak ezeket használom mióta megvettem egész októberben, hiába van sok szép más arcra való termékem. 
Ugyanezeket a dicsérő sorokat tudnám elmondani a termékcsalád pirosítójáról is, amit nem kerestem, sőt mi több: még csak nem is tudtam, hogy létezik, de akkor és ott megláttam, ahol az előző palettát és rögtön be is került a kosaramba. Egyrészt mert van egyfajta furcsa örömöm abban, ha egy kollekció minél több darabja a birtokomban van azok közül, ami érdekel. Másrészt pedig mert elég szépnek és ígéretesnek tűnt és kíváncsi voltam, hogy milyen lehet.







Úgy voltam vele, hogy 750 Forintért még akkor is megéri, ha nem leszek elájulva tőle, de használható, viszont már csak az itthoni első swatcholáskor tudtam, hogy itt többről lesz szó, mintsem "elmegy" kategóriáról. Amellett most el is megyek, hogy mennyire imádom a designt és a csomagolást ennél is, mert maga a termék az, ami bár már ránézésre is látszik, hogy egy egyszerűbb pirosító szín feldobva fénnyel, de ez swatcholva és arcon valami eszméletlen gyönyörűen mutat. Ez a jelenlegi kedvenc pirosítóm és októberben minden egyes nap ezt használtam, amikor sminkeltem, úgyhogy azt hiszem nem is kell tovább ecsetelnem, hogy mennyire is szeretem. :D





Ha már sminktermékekkel kezdtem és emlegettem, hogy mindkét terméket minden sminkelésnél használtam októberben, akkor maradjunk ezen a vonalon, ugyanis ugyanezen paraméterek igazak a Soph x Makeup Revolution első szemhéjfesték palettára is. Tudom, hogy már előző hónapban is szerepelt a kedvencek közt, de októberben csak ezt használtam és ha lehet még inkább kedvenccé vált, úgyhogy ha nem lenne itt, akkor az nem lenne igazságos vele szemben. Úgy voltam ugyanis vele még a hónap elején, hogy szeretném igazán kiismerni ezt a palettát és kísérletezgetni vele, ugyanis amióta megrendeltem szinte mindig ugyanazokat a színeket és kombinációkat használtam és szerettem volna ebből a viszonylag szűk körből kitörni. Ennek egyik oka az, hogy szeretnék hamarosan nektek tesztbejegyzést írni róla, amihez az kell, hogy minden színt igazán ismerjek és legyen mindennel tapasztalatom.
A másik ok, ami pedig még inkább inspiráló, hogy annyi szép szín van benne és annyi lehetőség, hogy kár lenne leragadni a pirosas-téglás vagy a barnás-aranyas szemsmink mellet, mikor a lehetőség tárháza végtelen. Úgyhogy ez a kaland eddig elég jól halad, most már lassan minden színt használtam és igyekszek mindig újabb kombinációkkal élni ott ahol lehet. Egyébként olyan lány vagyok, aki szemsminkekben nem túl kreatív vagy ügyes, de ez a paletta még engem is inspirál és a jó minőségének és szuper pigmentáltságának hála szebbnél szebb sminkeket sikerül még nekem is kreálni vele. A bejegyzés már érik, de kedvencként októberben mindenképp itt a helye, hisz minden nap ezt használtam a szemeimre, ha sminkeltem - ja és nem mellesleg a szemöldökömre is a 'Rosewood' árnyalatot.
A következő két októberi kedvencemet a notino.hu-ról szereztem be és nagyon hamar kedvenccé váltak és a szerelem azóta is töretlen. Az egyik az a Tangle Teezer Compact Styler hajkefe új, holografikus kiadása, amire már azóta vágyok amióta csak láttam, hogy megjelent. Nekem eddig csak sima, nem kompakt verziójú Tangle Teezereim voltak, de régebb óta gondoltam már rá, hogy praktikus lenne beszerezni egy ilyen Compact Stylert, amit tudok utaztatni is. Ezek közül réges rég a rosegold verziót néztem ki és elterveztem, hogy amikor végre rászánom magam egy kompakt vásárlására, akkor biztosan azt fogom megvenni. A sors azonban közbeszólt, ugyanis mostanra érett meg, hogy jó lenne egy ilyen, mert akkor a sajátom hazavinném vidékre, ez pedig itt lenne nekem Pesten, amikor már épp egy-két hete megjelent a holós kiadás. Így nagy dilemmába kerültem, ugyanis a rosegoldra rég vágytam, de a holografikus dolgokkal viszont meg lehet engem venni kilóra és maximálisan le lehet nyűgözni - nem hiába holografikus a hátizsákom, a tolltartóm, a pénztárcám és most már a fésűm is. :D Így most ez nyert, mert nem akartam lemaradni róla, de valamikor biztosan be fogom még szerezni a rosegoldot is, mert azért az a szín is nagy-nagy kedvencem. Na, de a lényeg, hogy rögtön kedvenccé vált ez a Tangle Teezer is, mert ugyanolyan jó, mint a sima verziója, de ezen felül még utaztatható is és nem mellesleg csodaszép, úgyhogy a hónap minden napján csodáltam és imádtam, mióta elhoztam az üzletből a rendelésem tagjaként.
A rendelés másik, nagyobb tagja még nem volt annyiszor használatba véve, hogy kedvenccé tudjon válni, ellentétben egy a rendeléshez kapott ajándék illatmintával, ami már első illatozásra és kifújásra is szerelem volt és aztán a további használat során is. Ez az ikonikus Giorgo Armani Sí eau de parfumből volt egy 1,2 ml-es minta, amit meglepő módon elég sokszor tudtam használni még úgy is, hogy én a nyakamra minden parfümből kettőt, a csuklómra pedig egyet fújok. Tudom, hogy erről az illatról mindenki ódákat zeng mióta csak megjelent és ha parfüm kerül a szóba bárhol, akkor biztosan lesz valaki, aki megemlíti, de én még sosem illatoztam eddig, így csak képzeltem valamit róla, de nem tudtam mi az, amiért ennyi különböző lány, csaj, nő és hölgy rajong. Most, hogy én is kipróbálhattam a mintának köszönhetően, már én is teljes mértékben értem és én is elkötelezett híve lettem. Bár ez egy elég húzós árú parfüm, tekintve, hogy eddig 7-8 ezres volt a legdrágább parfümöm, de biztos vagyok benne, hogy ezt valamikor meg fogom rendelni valami jó kis akció keretein belül, mert egyszerűen beleszerettem ebbe az illatba (is). 
Októberben azért még nagyrészt jó idő volt, az ajkaim mégis eléggé ki voltak már most is száradva, így amikor itthon voltam folyton kenegettem őket. Erre a hónapban legtöbbször az Oriflame The One ajakbalzsamot használtam 'Natural Pink' árnyalatban és nagyon megszerettem (újra), hiszen megadta a kellő ápolást az ajkaimnak és szépen puhította azokat. Annyira szerettem és sokat használtam, hogy el is fogyott a hónap közepére körülbelül, de azóta is ezt használom egy másik árnyalatban, úgyhogy azt hiszem elég egyértelmű, hogy mennyire is bevált és kedvenc termék ez is. 



Arcápolás tekintetében is született egy kedvencem ennek a Balea Icy Cocos arcmaszknak a személyében, amit még nyár végén/ősz elején kaptam a hugitól, de akkor nem kezdtem el rögtön használni, mert más volt bontva. Mostanra azonban már sokszor használtam és októberben ez volt az a termék az arcápolásomban, amit mindig nagy lelkesedéssel használtam és vártam az újbóli "találkozást", mert nagyon jó volt a bőrömhöz. Annak ellenére, hogy nem egy drága termék, nagyon jól táplálja, hidratálja és puhítja a bőröm, így a használata után igazán feszes, pihe-puha, élettel teli arcom lesz, amitől én mindig elájulok. Nagy kedvenccé vált ez a termék tényleg és ha látjátok még esetleg, akkor ajánlom, hogy szerezzétek be, mert nagyon megéri az árát szerintem! :)
Az utolsó kedvencem smink tekintetében az egy csomag érkezése október közepe-vége felé, melyet az Evana Cosmetics küldött nekem tesztelésre. Nyilván a termékeket még nem használtam ahhoz eléggé, hogy azok kedvencekké tudjanak válni ennyi idő alatt, de a megkeresésnek és maguknak a termékeknek is nagyon örültem. Tudhatjátok, hogy én nem vagyok azért egy nagy blogger/influencer, tehát relatíve kevés követővel rendelkezem, így ritkán vannak megkereséseim is, de októberben most kettő is volt, melyek közül az egyik fashion, úgyhogy majd az októberi kedvencek másik részében fog szerepelni és ez volt a sminkes vonal. Nagyon szeretek új termékeket kipróbálni, úgyhogy ezeket is szívesen fogom tesztelgetni és már csak a fotózást és a kezdeti próbálgatásokat is nagyon szerettem, így a hónap vége felé.  A termékekről pedig majd beszámolok nektek mindenképpen, amikor már lesznek róluk érdemleges információim és benyomásaim. :)
Nos, ezek lettek volna az én októberi kedvenceim szépségápolási és smink termékei. Remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg valamelyik termék felkeltette az érdeklődéseteket.
Kíváncsi lennék, hogy mik voltak a ti kedvenceitek a hónapban, úgyhogy ha van kedvetek, írjátok meg nekem és én szívesen fogom olvasni.
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2018. október 23., kedd

Szuper dzseki a Manzara webáruházból

A mai bejegyzésben egyrészt szeretném megmutatni nektek az új kedvenc bőrdzsekimet néhány outfit tippel/trükkel egybekötve, másrészt pedig egy szuper kis webáruházat is szeretnék nektek bemutatni, hátha még nem ismeritek - pedig érdemes. Ha mindezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! 
Először is magáról a webshopról szeretnék pár információt adni nektek és beszámolni a tapasztalataimról velük kapcsolatban. Ami legelőször szembetűnt nekem, hogy gyors szállítást, cserét és visszavásárlási lehetőséget is biztosítanak, amik mindig szimpatikusak, mert azért ezen paraméterek nem minden webáruház esetében adottak. A gyors szállítás pedig az, ami nekem az egyik legnagyobb mániám, ha online vásárolok, ugyanis bevallom: türelmetlen vagyok és egyenesen ki tudok készülni, mikor sokat kell várni a rendelésemre. Aztán nyilván megnéztem a választékot és ami elsőre megfogott náluk, hogy nem a tipikus, mindenhol szembejövő darabokat forgalmazzák, hanem a kicsit különlegesebbeket vagy az egyszerűbbek közül is a szép és ízléses darabokat. 
Bár ésszel tudom, hogy már a télikabátokat kellene nézegetni, de én leragadtam kicsit a bőrdzsekiknél a webshopban, ugyanis nagyon tetszett, hogy van belőle választék és vannak egyszerűbb, letisztultabb és vagányabb, egyedibb darabok is. Nagyon tetszik például, hogy vannak színes verziók is, de nekem most van színes (piros, mi más:D) változatom, viszont a fekete bőrdzsekim haldoklóban van, így azok közt böngésztem jobban. Rá is találtam elég hamar erre az extravagánsabb darabra és aki ismer, tudhatja, hogy élek-halok a különlegesebb ruhákért, így ez is rögtön megdobogtatta a szívem. Leméregettem magam és bíztam benne, hogy jó lesz rám a centik alapján. Szerencsére maximálisan megfelelt a feltüntetett méret és centik a valóságnak, úgyhogy pont jó rám. A szegecses, cipzáros díszítéseken kívül az fogott meg nagyon benne, hogy ilyen szép karcsúsított fazonja van, ami kiemeli az alakom és igazán nőiessé teszi ezt az egyébként nagyon vagány ruhaneműt. 
Ez egy viszonylag vastag dzseki, de azért nyilván nem egy téli darab, úgyhogy mindenképpen szeretném kiélvezni és kihasználni, amíg még ilyen kellemes idő van és addig minél többet viselni. De egyébként ahogy már említettem - érdemes a webshopban télikabát fronton is szétnézni, mert abból is vannak igazán különleges darabjaik és folyton bővül a választék ahogy látom. 



Én ezt a bőrdzsekit elsőként egy nagyon nőcis, csinos szettel képzeltem el és így viseltem elsőként egy igazán őszies napon, amikor a hosszú hétvégén a családdal kicsit kimozdultunk otthonról.
Ahogy a képen is láthatjátok egy szintén bőrhatású, ezüst szoknyával, fekete csajos harisnyával, croptoppal és egy nagyon mély bordós-lilás magassarkúval párosítottam és imádtam ezt a szettet.








A cipőmhöz illesztettem a rúzsom színét is, így az apró kis részletek összecsengenek: a rúzs a cipővel, az ezüst szoknya az ezüst részletekkel a zakón, a bőr a bőrrel és a fekete a feketével. Én szeretek az ilyenekre is odafigyelni és szerintem sokat dobnak az összhatáson.














Egyébként azt még meg sem említettem, hogy milyen különleges hátulról is ez a kis dzseki. Ahogy láthatjátok egy igazán vagány szabásvonallal rendelkezik, amit ha akarunk egy-egy cipzárral el is távolíthatunk. Bár én biztosan nem fogom, mert ez az egyik, ami a legjobban tetszik benne.














A másik pedig az anyaga és a részletek rajta, amik egytől egyig szépen ki vannak dolgozva és ezzel még szebbé teszik. Nagyon kíváncsi voltam ugyanis, hogy milyen lesz az anyaga, de valóban nagyon jó a minősége, úgyhogy tiszta szívemből tudom nektek ajánlani.













Szóval én elsőre így képzeltem el és viseltem, de sportosabb, lazább, farmeros közegben bakanccsal vagy sportcipővel is maximálisan megállja szerintem a helyét és így is fogom sokszor viselni - előre látom. A lehetőségek tára végtelen, minden csak az ember fantáziáján és ízlésén múlik, amivel én nagyon szeretek játszani a mindennapok és a különlegesebb alkalmak esetében is. (Ma például egy fekete koptatott farmerrel, egy neon narancs sportcipővel és egy másik croptroppal párosítottam és így is imádtam!)
Összességében tehát nagyon elégedett vagyok a manzara.hu webáruházzal és szeretném felhívni a figyelmetek rá, mert szuper darabokat lehet kifogni nagyon jó áron!
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette a dzseki és/vagy a webshop az érdeklődéseteket és ti is szétnéztek náluk!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2018. október 19., péntek

L'oreal Paris Magic Shampoo (száraz sampon) - Sweet Fusion illat teszt

A mai bejegyzésben egy tőlem elég szokatlan témával jelentkezek nektek, ugyanis ma egy száraz samponról lesz részletesebben szó és a vele kapcsolatos tapasztalataimról.  Ha ezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)
Nos, maga a termék amiről szeretnék nektek mesélni, az már ahogy a címből is kiderült: a L'oreal Paris Magic Shampoo Sweet Fusion illatban. Ez a termékcsalád relatív új még a piacon (legalább is az első száraz samponokhoz képest), de elég hamar felrobbantotta az internetet és rengeteg helyen lehet(ett) belefutni tesztekbe és értékelésekbe. Ennek valószínűleg az az oka, hogy olyat ígér, amire nagyon sokan vágynak/vágyunk illetve amit sok más száraz sampon nem tudd és ezért szinte mindenki ki akarja próbálni, hogy valóban működik-e. Öt különböző illatban kapható, melyek közül már azért az egészen eltérő ízlésű és illatpreferenciájú emberek is megtalálhatják a számukra leginkább tetszőt, a hozzájuk leginkább passzolót véleményem szerint. 
Az én választásom a Sweet Fusion verzióra esett nem meglepő módon, hiszen én mindenben az édes illatokat szeretem és keresem, így számomra egyértelműen ez volt a befutó a nevek/illatok alapján. Ez valóban egy igazán édes és ezáltal számomra igazán kedves illat, ami nekem nagyon-nagyon tetszik és az év bármelyik napján el tudnám viselni és emiatt még inkább szeretem használni. Nyilván ez csak azoknak lesz nagy kedvenc illat tekintetében, akik az édeskés illatokat szeretik, de ők imádni fogják! A többiek pedig találhatnak friss, rózsás vagy egyéb illatokat, ha a hatással egyébként elégedettek vagy csak ki akarják próbálni. 
Ahogy említettem én odáig vagyok az illatáért, ami egyébként elég tartós is, tehát egyfajta hajparfümként is viselkedik és ezzel még inkább frissebbnek és jobbnak mutatja/érezteti az ember haját. Viszont nem ez az a tulajdonsága, ami miatt annyira megszerettem, hiszen nem ez az elsődleges funkciója, hanem az, hogy a már nem friss és/vagy zsíros hajat szebbé, frissebbé, jobb kinézetűvé és tapintásúvá varázsolja. Ezt egyrészt azáltal éri el, hogy felszívja a plusz zsírt, másrészt egy kis volument és jobb textúrát is ad a hajnak, mely által nem csak, hogy nem fog zsírosan csillogni és/vagy tincsekbe összeállni, hanem jobb esése és tartása is lesz - és akkor már a jó illatról ne is beszéljünk...
Tudhatjátok, hogy nem vagyok egy nagy száraz samponos csaj, nincs sok tapasztalatom a témában és nem használtam még sok márka ilyen termékét. Azt már tudtam, hogy milyen az olyan száraz sampon, ami vagy nem csinál semmit vagy csak a fényességet tünteti el, de magát az érzést, a lelapultságot és a látszatot nem igazán. Éppen ezért nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy milyen lehet az, amikor valami tényleg hat és betartja ezen ígérteit. Emellett vannak ugye, amik fehér réteget, nyomot hagynak vagy nekem épp olyannal volt tapasztalatom, hogy bár barna volt a termék, de valahogy még is látszott ahová fújtam. Így volt negatív tapasztalatom már vagy épp, hogy semleges, de igazán jó még nem, így félve kezdtem el használni bízva abban, hogy majd ez beválik és valóban: ez a L'oreal Magic száraz sampon hozta el az igazi áttörést.
Először is nagyon tetszett, hogy nagyon finoman porlasztja a terméket, tehát nem köpködi vagy egy nagy pacában lövi ki, hanem apró icipici szemcsékre osztva jut a kívánt felületre. Emellett az is nagy előny számomra, hogy könnyű lenyomni a kifújó részt, ugyanis nekem sokszor meggyűlik a bajom más termékeknél ezzel. Tehát a kifújás és eloszlatás tökéletes, az illat úgy szintén és valóban nem hagy fehér port, tehát betartja az egyik legkülönlegesebb és legnagyobb ígéretét: azt, hogy láthatatlan és ezt IMÁDOM benne! 

...és akkor beszéljük végre a hatásáról is! Bár nem igazán lehet ezt így átadni, de próbáltam ezzel az előtte-utána képpel érzékeltetni, hogy mire képes. 
Az előtte képen (bal) láthatóan van, ahol összeállt egy tincsben, ami miatt sokszor előre hullik ilyenkor az a kis tincs illetve azért a többi helyen is látszik, hogy már nem friss a hajam. A második kép az első használat után készült, amikor még nem is tudtam, hogy pontosan hova mennyit fújjak, de azt hiszem már így is nagyon szépen látszik, hogy felszívta a plusz zsírt és sokkal szebbé, szinte frissen mosott hatásúvá és nem mellesleg érzésűvé tette a hajam egy isteni édes illat társaságában.
Na, engem már itt az első alkalommal lenyűgözött és ezek után szinte vártam a következő alkalmat, amikor használhatom (még ha ez viccesen is hangzik...) :D
Ez a két összehasonlító kép is ugyanakkor - az első használatkor - készült csak éppen szemből. Én szeretem, hogy alap esetben van volumene a hajamnak és tartása, ami azért mikor elkezd zsírosodni és ezáltal lelapulni, akkor eltűnik. Nos ez az első száraz sampon, aminek a segítségével vissza tudom adni ezt a volument és tartást a hajamnak, ahogy azt a második képen is láthatjátok. Nekem talán ez az, ami a legtöbbet jelenti és amit a legjobban szeretek benne és köszönök neki minden alkalommal, amikor használom.
Összességében tehát engem lenyűgözött és teljesen meggyőzött ez a termék és bátran ajánlom mindenkinek, különösen azoknak, akik még csak negatív tapasztalatokat szereztek a témában, mert ez megmutatja, hogy tud működni is a dolog. :) De tényleg mindenkinek ajánlom valamelyik illatban, ha egy jó száraz sampont kerestek, kifejezetten a Sweet Fusion verziót pedig, ha édes illatú hajra vágytok. :P
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette a termék az érdeklődéseteket és ti is kipróbáljátok!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy az ÚJ Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo

2018. október 12., péntek

Aufgebraucht/elhasználva #14 - arc-, és testápolás

A mai bejegyzésben az utóbbi időben elfogyott arc-, illetve testápolási termékeimről olvashattok, ha ezekre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! ;)

Kezdeném akkor a testápolással, ugyanis abból van kevesebb most és mindkettő tusfürdő, úgyhogy nem fogok sokat szólni róluk, hisz erre van egy külön sorozatom, ahol részletesen kielemzem őket. Először ezt az Avon senses 'sensual dream' illatú, 750 ml-es verziót használtam el, ami szerepelt anno kedvencek között is és valóban nagyon szerettem használni. 
Évek óta nem használtam egyébként a márka kínálatából semmit, mert nincs már tanácsadó nő a közelünkben, de két limitált illatú tusfürdőre mindenképpen le akartam csapni, melyek közül az egyik ez volt. Sok bejegyzést olvastam előtte róla és valóban olyan illata van, ahogy sokan leírták: kókusz kocka - és én ezért odáig meg vissza voltam! 
Nagyon tetszett ezenkívül a krémes, tápláló állaga, ami az illatával együtt tökéletes párosítás volt egy lélekmelengető tusoláshoz. 
Mivel ez egy limitált kiadás volt, így most nem kapható tudtommal, de ha bármikor is lesz lehetőség rá, akkor be akarom újra szerezni, mert egy igazi élmény volt használni. :)
A másik pedig nemrég fogyott el és egy igazán népszerű termék: ez a fa, kókuszvizes változat a kisebbik, 250 ml-es kiszerelésben. 
Ezt még régebben szereztem be (az Avon előtt bőven), de a kis tusfürdős dobozaim alsó sorában volt, így mindig elfelejtkeztem róla, amikor elfogyott egy tusfürdőm és újabbat választottam helyette. Legutóbb azonban átnéztem a kis kollekcióm és igyekeztem belőni, hogy melyiket mikor vettem és előre vettem a már elég régi szerzeményeket, így kezdtem meg ezt akkor. 
Ez épp nyáron volt, amikorra egyébként a legtöbben ajánlják ezt a darabot és valóban egy külön élmény volt ezt is használni a csodálatos illata miatt, ami valóban a nyárhoz köthető leginkább - bár én más évszakokban is akarom még ezt használni. Ezzel már le is lőttem a poént, hogy ezt is újra szeretném majd valamikor mindenképp venni, mert kiemelkedő volt illat tekintetében nálam és szerettem a géles állagát is, úgyhogy igazi tökéletes választásnak tartottam ezt is. Ha az előzővel össze kellene vetnem, akkor azért választanám ezt, mert ezt egész évben örömmel tudnám használni, míg az Avonost inkább a hűvösebb évszakokra tudom csak elképzelni az illaténak és krémességének kombinációja miatt.
Még valamennyire a testápoláshoz kapcsolható, bár nem ápolás azért, a kézfertőtlenítő, melyből mindig ugyanezt a 'Pocketpop' márkát veszem a dm-ben, mert ehhez van tartóm és én nagyon meg vagyok vele elégedve. Ebben a Lollipop illatban vettem újra eddig mindig és a mostani kettő elhasznált is ilyen volt ebből következően. Tényleg nagyon szeretem, mert hatékony, jó az illata és praktikus is a kis tartó miatt, úgyhogy ezt fogom újravenni most is. 
Elfogyott még a kedvenc fogkrémemből is egy újabb darab, ezt nem mindig rakom el, mert a végén már sosem tudom rendesen rázárni a kupakot és félek, hogy összeken mindent, de most elraktam belőle egyet és tudjátok, hogy ez időről időre elfogy nálam,  hiszen csak és kizárólag ezt használom.
Áttérve most már az arcápolási termékekre, az első ami elfogyott az egy csomag vattakorong, melyből nálam nagyon sokszor ez a Septona márka köt ki nálam, ugyanis ezzel meg vagyok elégedve. Nem túl kemény, de nem is túl puha, ami szöszölődik, pont az arany középút, amit én keresek a vattakorongokban és ennél a márkánál megtaláltam. Mikor milyen kiszerelést veszek belőle, de most ez a 60+60 darabos fogyott el legutóbb. Ha jó vattakorongot kerestek jó áron az előbb említett feltételekkel, akkor ezt a márkát mindenképpen tudom nektek ajánlani.
Teljesen elfogyott már az utóbbi idők egyik legnagyobb kedvenc arckréme nálam, ez a L'oreal Revitalift Cica éjszakai krém. Valamiért ez kicsivel később fogyott el, mint a nappali, de nem bántam, mert szerettem volna minél tovább kiélvezni az áldásos hatásait. Hiányzott is a bőrömnek, de aztán egy másik krémet kezdtem el tesztelni, így nem vettem újra, de biztosan újra fogom valamikor, mert tényleg nagyon helyrehozta a bőröm és széppé, táplálttá tette azt. 
Nektek is nagyon jó szívvel tudom ajánlani, ha egy jól tápláló, de nem túl zsíros éjszakai krémet szeretnétek, amitől reggelre pihe-puha és táplált lesz a bőrötök egyéb ápoló termék használata nélkül.

Nem használtam el, hanem a huginak adtam ezt a Balea Teint Perfektion bőrkiegyenlítő, pórusfinomító és hidratáló arckrémet és most szeretném végre kidobni a dobozát. Az az igazság, hogy ez egy impulzusvásárlás eredménye, csak ennyit olvastam el róla, amit eddig leírtam és úgy gondoltam, hogy tök jó lehet, kipróbálom. De már amikor hazajöttem és elolvastam a részletesebb leírást is, már akkor kezdtem kételkedni abban, hogy ez jó lesz nekem. Az már rögtön kiderült, hogy ez nem helyettesíti az arckrémet, hanem ezt utána kell felvinni, tehát amire én vettem arra egyáltalán nem felel meg. Ennek ellenére úgy voltam vele, hogy kipróbálom, hátha beválik - viszont ez sajnos nem így történt. Ezt a hidratáló arckrém után kellene felvinni és úgy fejti ki a hatását, amiből én nem sokat érzékeltem (konkrétan semmit) és rettenetesen idegesített az állaga. Olyan furcsa volt, hogy ez egy krém, de olyan száraz, púderes érzést hagy maga után, hogy én nem szerettem alkalmazni. Hetekig, hónapokig ott állt a polcomon, amikor is egyszer a hugi kipróbálta és tetszett neki, úgyhogy kaptam az alkalmon és nekiadtam ajándékba. Én úgysem használtam volna el, neki pedig bejött, úgyhogy mindketten jól jártunk. Ennek ellenére én személy szerint nem ajánlom senkinek és nem venném semmi pénzért újra. 
Elfogyott még két ajakápolóm is, vagyis pontosabban az egyikben még maradt valamennyi, de az megromlott: ez az anno volt legeslegnagyobb kedvenc ajakápolóm, a Balea ajakbalzsam, extrém száraz szájra. Kérdezhetitek, hogy hogy romolhatott meg, ha ez volt a kedvencem és jogos is a kérdés, a válasz pedig roppant egyszerű: tudtam, hogy limitált és már nem kapható, mert miután ajánlottam nektek, sokan meg akartátok venni, de már csak a leggyorsabbak tudták, mert aztán már nem volt kapható. Így spóroltam vele, mert féltem, hogy elfogy és mi lesz aztán velem, ha semmi sem olyan hatékony, mint ez?! Ezért a sima hétköznapokon, amikor nem volt nagy a baj, akkor lightosabbakat használtam és csak akkor nyúltam ehhez, amikor tényleg nagyon cserepesek voltak már az ajkaim. Épp ez a nagy túlféltés volt az oka annak, hogy az utolsó 10% elromlott benne, mert már nagyon régen vettem, így ezt már nyilván nem kenem az ajkaimra és fájó szívvel, de megválok tőle. Újravenném, ha forgalmaznák még, de mivel nem, így mást vettem újra helyette azóta többször is.
A másik ajakápoló, ami épp a napokban fogyott el az az Oriflame The One Lip Spa ajakápolói közül a 'Natural Pink' árnyalat. 
Ebből megvan nekem egy másik színvariáció is, de ezzel kezdtem anno a tesztelést, így ez ürült ki először. 
Meg voltam vele elégedve a mindennapok során, kellően ápolta az ajkakat akkor, ha kicsit ki voltak száradva. Az erőteljesebb kiszáradással és a cserepes ajkakkal már nem bírt meg, de nem bántam, mert arra már megvan a tuti fegyverem és a köztes napokon ezt is szívesen használtam. Nem bír semmi extrém funkcióval, de ahogy említettem egy általános ajakápolónak tökéletes. Ilyen célra bármikor szívesen használnám újra és jó szívvel fogom a másik színt is elhasználni belőle. 


Az utolsó pedig, ami elfogyott az egy sminktermék, de ide illik a leginkább, úgyhogy remélem elnézitek, hogy ez nem az ápolás vonal szerves része.
Ezt a szintén Oriflame The One BB krémet is az utóbbi 1 hétben használtam el és az utóbbi időben csak ezt használtam, úgyhogy elég intenzívek még a vele kapcsolatos emlékeim, érzéseim és gondolataim. Bár ezekre most nem fogok hosszasan kitérni, mert készült már erről a termékről egy különálló bejegyzés, de azért azt itt is megemlíteném így a teljes elhasználás után is, hogy szerettem ezt a terméket.
Szerettem benne, hogy bár könnyed, vizes állaga volt, jó volt a fedése nem csak BB krém, hanem alapozó viszonylatban is. Nekem bőven elég volt a fedése, bár én sosem a maximális fedést várom el, hanem a közepest elsősorban és hogy azt lehessen építeni, ha szükség van rá. Ez ezt bőven hozta és én tényleg egy kalap alá tudom venni sok alapozóval, úgyhogy tudom nektek ezt is ajánlani és a jó hír az, hogy én is féltem, hogy nem tudom beszerezni magamnak (mert ezt ugyebár a márka küldte nekem tesztelésre több termékkel együtt), de megtaláltam a notino-n, úgyhogy akár én vagy akárki más is meg tudja rendelni ezt a Oriflame The One BB krémet, ha akarja. Én most rögtön nem fogom, mert itthon elég sok alapozó/BB krém vár tesztelésre, de bátran ajánlom nektek, ha egy jó fedésű BB krémet szeretnétek venni tényleg.
Nos, ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, esetleg felkeltette valamelyik termék az érdeklődéseteket.
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy a Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo

2018. október 11., csütörtök

Shopaholic 2018. február - étel-ital szerzemények II.

A mai bejegyzésben a 2018. februári étel-ital szerzeményeim második részét olvashatjátok, ha erre kíváncsiak vagytok, akkor maradjatok velem! ;)









Bár ha rudit veszek, akkor az az esetek 90%-ban vagy Norbis Update vagy fitt rudi, de ott az a maradék 10%, amikor is elcsábulok valamilyen finomságra, újdonságra vagy éppen régi kedvencre. Egy ilyen alkalom volt az is, amikor ezt a kókuszos gurut vettem meg, aminek én a klasszikus, karamellás változatát mindig is nagyon szerettem. Ezt akkor láttam először és nem hallottam róla semmit, de mivel az eredetit tényleg imádom, így gondoltam: adok ennek is egy esélyt. Nem bántam meg, mert nagyon ízlett, bár azért csak beállt a karamellás mellé az első helyre és nem verte le azt onnan.
Beszereztem egy újdonságot is a cukormentes részlegről az egyik kedvenc CM termékeket (is) gyártó márkámtól, a gullóntól. Ebben a dobozban 5 kis zacskó szerepel, melyben a képen is látható kis csokis-kekszes snackek vannak. Nagyon érdekes élmény volt, hiszen a keksz porlóan száraz és kemény volt, de valahogy a csokival olyan jó elegyet alkotott, hogy imádtam minden egyes darabját.



Ebből egy kis csomaggal ettem mindig reggelire és éppen elég volt, úgyhogy ha cukormentes édességre vágytok, ami nem túl sok, nem túl habos-babos vagy nem túlontúl édes, akkor ezt mindenképpen tudom nektek ajánlani.





Ahogyan ezt az iglo 10 darabos halrudacskát tartalmazó mirelit ételt is. Igen, tudom, hogy nagyon sokan ellene vannak az ilyen előre elkészített kajáknak, de megmondom őszintén, hogy én sosem voltam és sosem leszek. Ettem már többféle halrudacskát is és nem igazán lehet szerintem a legtöbb közt sok különbséget érezni, de ez egy kicsit másabb volt mégis. Valahogy tömörebb, minőségibb érzetű, ha lehet ilyet mondani, ami tényleg furcsa, mert eddig mindegyiket ugyanolyannak éreztem előtte. Na de száz szónak is egy a vége: nekem bejött és nektek is tudom ajánlani ezt is, ahogy azt már előre is lelőttem haha

Most pedig akkor jöjjön az én nagy kedvenc részlegem - az energiaitalok világa!
Ezekből azért nem ennyit vettem egész hónapban, de ezeket egyszerre szereztem be és így akkor láttam indokoltságát, hogy lefényképezzem őket. Viszont ennél azért többet vettem és ittam, de láthatjátok nagyjából, hogy melyik márkák és ízvilágok érdekelnek a leginkább... :)



Vettem például az egyik legnagyobb kedvenc energiaitalomból, a Watt dinnyés-egres verziójából, ami akkor még ebben a csodaszép kis dobozban kapott helyet, amit én mindig pin up-os stílusúnak lőttem be. Bár még mindig ez az egyik legnagyobb kedvenc ízem, de leírhatatlanul elkeserít az új design és emiatt sokszor kevesebbszer is veszek azóta. Na, de eltértem a tárgytól, akkor még szép is volt, nem csak finom és most ez a lényeg nekünk. :D






Beszereztem egyet egy újra visszatérő régi nagy kedvencemből a Hell-től, ami ebben a szép kék csomagolásban kapott helyet. Ez a régi Ice Cool kiwis verziónak az új csomagolásban kiadott gyermeke, ha lehet így fogalmazni. Évekig az volt A kedvenc energiaitalom a világon, de aztán teljesen megszüntették és már sehol sem lehetett kapni. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy mennyire el voltam keseredve miatta és sokáig semmi nem ért fel a szintjéhez bennem.







Aztán vettem még egy Monster Energy The Doctor energiaitalt is, amit eddig még csak 2-3 alkalommal ittam, de akkor mindig nagyon ízlett, így ekkor is beadtam a derekamat neki. Tudni kell egyébként rólam, hogy ha be kellene mutatni az én energiaital sztorim, akkor az a Monsterrel kezdődne. Voltam körülbelül 10.-es, amikor is egyszer nagyon fáradt voltam és nagyon sokat kellett másnapra tanulni, így úgy gondoltam kipróbálom milyen is az energiaital és hogy segít-e nekem - ugyanis én előtte sosem ittam bármilyen meglepő is ez. El is mentem a kolihoz legközelebb eső kisboltba és vettem egy Monstert és itt indult el valami - az energiaitalok, konkrétabban a Monster és a köztem való szerelem. Innentől kezdve, ha nem is napi rendszerességgel, de legalább heti kétszer vettem és ittam energiaitalt és az évekig csak és kizárólag a Monster kék vagy zöld verziója volt.


Nagyon szerettem ugyanis az ízüket, éreztem a pozitív hatásukat és valahogy elkötelezett híve voltam a márkának. Történt azonban rá pár évre, hogy kijött valami adó a kevésbé egészséges ételekre-italokra és ekkor nagyon felment az ára, ami eléggé eltántorított a további vásárlásától, hiszen fele annyiért is lehetett már venni más márkától energiaitalt, így gondoltam megpróbálkozok azokkal. Így álltam át szépen lassan a Hell fanatikusok táborába illetve még később elkezdtem Wattot és Sparos energiaitalt is inni. De ezeket már ti is tudjátok, hisz ez a jelen helyzet is, viszont ez volt a kezdet és most csak félévente/évente egyszer veszek Monstert, amikor is akciós vagy látok valami új ízt, ami nagyon izgatja a fantáziám. Ez a The Doctor a neve miatt is tetszik ugyebár és az íze is nagyon ott van, úgyhogy biztosan fogok még venni valami akció kapcsán még.
Btw. nagyon tetszenek a kis kiálló, három dimenziós cseppnek tűnő részek a csomagoláson, ami talán ezen a képen látszik is - szerintem ez nagyon menő!
Vettem még egy epres-mentás Bomba energiaitalt is, ami az utóbbi 1 évben a kedvencem a márkától. Régebben sokszor ittam tőlük is, amikor leálltam a Monsterről, de az utóbbi években valahogy nem sokszor kívánom meg őket, csak ezt az epres-mentásat vagy még a zero almásat szoktam néha-néha megvenni. Ez az epres azonban tényleg finom és kiérezhető rajta a menta is, úgyhogy igazán különleges ízvilág a megszokott ízkombinációk mellett szerintem.








Vettem egyet az egyik kedvencemből is a Hell kínálatából, ami ez a multivitaminos energiaital és én kifejezetten szeretem az ízét, úgyhogy viszonylag sűrűn fordul meg ez is nálam a kedvenceim mellett. Tényleg a Hell-t mondanám az utóbbi évek kedvenc energiaital márkájának nálam, mert tőlük majdnem minden ízt nagyon szeretek és bármikor szívesen iszom őket évszaktól, kedvtől és mindentől függetlenül. Ez a multis tényleg kis finom, gyümölcsös ízvilág és még vitaminokat is tartalmaz, úgyhogy szerintem sokak kedvence lehet - nálam legalább is az egyik kedvenc az állandó kollekcióból.





Az utolsó energiaital ebben a bejegyzésben, amit vettem februárban az a guavás és fehérepres Watt, ami a márka kínálatából a második legnagyobb kedvencem. Sajnos mostanra ennek is eltűnt a szép, színes és fiatalos csomagolása, amit ennél is nagyon bánok és azóta kevesebbet veszek. Egyébként ennek nem csak elvi okai vannak, hanem például az is, hogy ennek mindig elfelejtettem mi a neve és csak a csomagolását néztem és az alapján emeltem le a polcról. Na már most, mivel most MINDEGYIK energiaitala ugyanúgy néz ki a márkának, csak a színei kicsit mások alul, így nehéz beazonosítani és így inkább nem vettem azóta csak maximum egy-két alkalommal. Pedig régen, februárban is több ilyet is vettem és megittam és rendszeres vendégei voltak a hűtőmnek és az instámnak is, de ennek úgy látszik vége... kivéve, ha visszahozzák a csomagolást, bár erre nem sok esélyt látok. :(
A mai bejegyzés utolsó vásárlása pedig ez a Müllermilch cseresznyés-csokis tejital, ami limitált kiadás volt, így mindenképp le akartam csapni rá. Ugyanis nem iszok a mindennapokban ilyen italokat, hiszen ezek nem cukormentesek, de alapjáraton tudni kell rólam, hogy nagyon szeretem ezeket, így ha valami kihagyhatatlan akció van vagy kijön egy új íz, akkor azt megkóstolom. Így volt ez ekkor is februárban és egyáltalán nem bántam meg, mert nagyon ízlett és jól esett - kár, hogy nem cukormentes és hogy limitált, különben többször is vennék, na majd talán egyszer!
Nos, ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok. Én szeretek ilyenekről olvasni és nézni tartalmakat másoknál, csak bízni tudok benne, hogy ti is nálam.... Nemsokára érkezik a harmadik része ennek, úgyhogy tartsátok nyitva a szemeteket, ha érdekelnek benneteket az ilyen tartalmak (is)! :)
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem bátran megjegyzésben vagy a blogos Instagramomon DM-ben vagy az ask.fm profilomon kérdésben vagy az Facebook oldalamon vagy a Facebook-os csoportomban vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hétvégétek!
Fruzsi
xoxo