Még július utolsó vagy augusztus első napjaiban leadtam a notino.hu-n egy nagyobb rendelést, melynek egyik központi terméke ez a
BH Cosmetics Sculpt & Blend 10 darabos ecsetkészlet volt. Azóta ha sminkelek mindig használom az ecsetszett 2-3 darabját, így a hetek, hónapok alatt már kiforrott véleménnyel rendelkezek velük kapcsolatosan, amit most nagyon szívesen osztok meg veletek, hátha ti is szemeztek vele vagy épp ecsetvásárlás előtt álltok.
Szóval ez az ecsetszett 5 arcra és 5 szemre való ecsetből áll, melyeknek az a különlegessége, hogy 5 forma jelenik meg egy nagyobb, arcra való és egy kisebb, szemre való ecset képében. Külön funkciót csak egy-kettő esetében találunk, de én amúgy is annak a híve vagyok, ahogy sokan, hogy arra használom az ecseteket, amire nekem beválik és nem arra, amire ők mondják, hogy kell. Minden ecset esetében ki fogok ezekre térni, de lássuk először a közös tulajdonságaikat! Azt előre el kell mondanom, hogy nem vagyok profi a témában és ecsetszettek közül is ez az első minőségibb készletem, úgyhogy ehhez viszonyítsatok! :)
Először is néhány szó a csomagolásról és a védelemről... Ebben a kis dobozkában érkeznek az ecsetek, melyben nem található aztán külön ecsettartó kis szütyő, táskácska vagy egyéb tárolásra alkalmas tárgy, úgyhogy ezzel számolni kell.
Viszont minden ecset szépen egyesével műanyag fóliába csomagolva érkezik, úgyhogy védve vannak külön is, bár a doboz le is van ragasztva, de azért jó ez a kis plusz védelem. Én egyébként ezeket a kis fóliákat már az első alkalom után kidobtam és nem tárolom vagy szállítom ebben az ecseteimet, de azt is el tudom képzelni, hogy szállításkor jól jöhetnek, ha nem ecsettartóban viszitek magatokkal őket!
Én a legklasszikusabb és talán legikonikusabb szettet vásároltam meg a márkától, aminek a nyele fekete fa, a fémes része arany és a nyélen a logó és az ecset száma is arany betűkkel és számokkal van feltüntetve, ami nekem nagyon tetszik és szerintem nagyon szépen mutat. Az ecsetek szálai - ahogy láthatjátok - két színűek: a lentebbi, nagyobb részük barna, míg a felső, kisebb részül fehér. Ennek ellenére ezek nem duo-fiber ecsetek, csupán ilyen a színkialakítás, ami nekem szintén eltalálta az ízlésem. A szálak egyébként nagyon pihe-puhák, jó érzés már csak fogdosni is őket, nem hogy alkalmazni! A puhaság ellenére nagyon tömöttek, így szépen fel tudják venni a termékeket és csíkmentesen el lehet velük aztán dolgozni azokat a bőrön. Azóta nyilván már nem egyszer kimostam őket és egyik sem hullajtja a szálait illetve nincsenek is kilógó, elálló, hibás részek benne szerencsére. Összességében tehát nekem mind külsőleg, mind tudásra elnyerték maximálisan a tetszésem, így bármikor szívesen nyúlok bármelyikhez.
Lássuk akkor egyesével először az arcra való ecseteket és hogy mire szeretem használni őket és még mire tudom elképzelni!
A képen bal felül: 114, Angled Blending Face Brush
Bal középen: 117, Angled Contouring Brush
Bal alul: 116, Flat Blending Face Brush
Jobb felül: 115, Tapered Contouring Brush
Jobb alul: 113, Round Blending Face Brush
Az első a 113-as, Round Blending Face Brush, mely a nevéből és a formájából is adódóan egy lekerekített végű arcra való ecset. Ezt én mindig a púderezésre használom: akár egész arcra, akár a szem alá a korrektor fixálására és nagyon bevált erre. Megmondom őszintén, hogy ettől majd szeretnék majd egy még nagyobb fejű ecsetet erre a célra, de ez is bőven elég és nagyon jól alkalmazható, úgyhogy nagyon elégedett vagyok vele. Egyébként valami összehasonlíthatatlanul puhább és jobb minőségű ez, mint az előző púderecsetem, ami no name volt és akkor azt hittem az milyen jó, közben pedig most már tudom, hogy éppen minden az, csak nem jó minőségű és nem puha. Szoktam még arra is használni, hogy mikor már felvittem minden por állagú terméket az alapozómra, akkor ezzel egy kicsit "összemosom" őket, hogy ne legyenek éles határok és sávok, hanem szépen egybeolvadjanak a különböző termékek az arcomon.
El tudom még képzelni bronzosításra és pirosításra is, de én ezekre mást használok, úgyhogy ezekre én nem szoktam alkalmazni, de szerintem maximálisan működhet azokra a célokra is.
A sorban következő a 114-es, Angled Blending Face Brush, ami egy ferde ecset arcra és valóban csupán annyiban tér el az előzőtől, hogy kicsit íveltebb, ferdére vágottak a szálai, de ezenkívül ugyanolyan tömött, puha és minden tulajdonságában megegyező, mint az előző és mint a többi lesz. A formájából adódóan ezt leginkább kontúrozáshoz, bronzosításhoz és pirosításhoz szokták ajánlani és én is ezen funkciókra vetettem be eddig mindig. Kontúrozni nem ezzel szoktam, mert ahhoz talán túl pufi, túl nagy az én arcomhoz és ezáltal a pontos kontúrvonalak kialakításához, de lehet, hogy valakinek erre is beválhat. Amire én leginkább használom és szeretem is erre alkalmazni a mindennapokban, az a bronzosítás, melyhez már nem kell ugyebár az a precízség, az a finom mozgás és vékonyság, hanem ez a kicsit nagyobb fej és lazaság tökéletesen illik. Nagyon kézre esik és egyszerű vele dolgozni ezen a területen, így ez lett a kedvencem a bronzosító felvitelére, mióta megvan ez a kis ecsetszett. Pirosítani én már nem szoktam - bevallom őszintén, mert valahogy nem érzem már magaménak és sokkal jobban tetszik nekem a bronzos hatás a bőrömön, mint a rózsás vagy barackos. Viszont annak, aki használ pirosítót maximálisan tudnám ezt ajánlani, mert nem ennek azért lazábbak a szálai, így nem vesz fel egyszerre túl sok terméket és a formájából adódóan a pirosítót is könnyű vele felvinni és eldolgozni, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy arra is beválhat...
Ja és egyébként ezzel is az a helyzet, hogy míg nem volt meg ez a szett használtam egy másik ferde arcra való ecsetet és szerettem, de utólag belátom, hogy az sem volt elég puha és elég lágy, így mióta ez megvan, szinte elő sem vettem azt, annyival jobb ez és jobban szeretem.
A következő a 115-ös, Tapered Contouring Brush, ami egy kúp alakú ecset és meglepő módon ezt használtam eddig az összes ecset közül a legkevesebbszer. Ez számomra nagyon meglepő, mert régóta szerettem volna egy ilyen ecsetet, így azt hittem ezt fogom az egyik legtöbbször forgatni, de nem így lett, aminek az az oka, hogy nem találtam meg egyelőre, hogy mire válik be - de nem adom fel... Én eredetileg azt képzeltem el, hogy ezzel milyen jól lehet majd kontúrozni, mert pont beleillik a kontúrozandó részbe és a kúp alaknak köszönhetően a vége elvékonyodik, így precízebben is lehet vele akár dolgozni a nagy feje ellenére is. De valahogy nem jött be arra, lehet, hogy csak én vagyok a béna amúgy, mert tudom, hogy sokan használnak ilyen kúp alakú ecseteket erre a célra, de nekem mindig foltos és egyenetlen illetve markáns, darabos lett a végeredmény, ami nem valami bizalomgerjesztő, így végül mindig egy másik ecsettel korrigáltam a bakit. Ki akarom még próbálni a szem alatti korrektor púderrel való fixálására, mert arról hallottam még, hogy használják és beválik, úgyhogy remélem arra be fog, mert azért nem akarnám, hogy csak álljon ott magában szegényke. Ez egyébként sokkal tömöttebbnek és talán a formájából adódóan kevésbé rugalmasnak mondható, mint az előzőek, ami talán tovább nehezíti nálam a használatát. De félre ne értsétek minőségben egy hajszállal sem rosszabb a többinél, csupán én még nem találtam meg, hogy mire tudom (jól) használni.
Most jön az én egyik (ha nem A) legnagyobb kedvencem az ecsetkészletből: a 116-os, Flat Blending Face Brush, ami mint ahogy a neve is mondja egy egyenesre vágott ecset. Nagyon tömött, nagyon puha, de kellően stabil, úgyhogy tökéletes alapozásra és valami álom arra a célra - komolyan mondom. Be kell vallanom, ha eddig nem lett volna elég nyilvánvaló, hogy én az az ecsetes lány vagyok... Van nekem is blenderem, szoktam is használni hébe-hóba, ha olyan alapozót viszek fel ami csak azzal működik jól vagy ha hazautazok vidékre és nem akarok 20 ecsetet vinni, de alapjáraton, ha van lehetőségem választani, akkor én ecsettel alapozok és ha azon belül is lehet választani, akkor mióta ez a birtokomban van ezzel. Van mini kabuki ecsetem, van macskanyelv ecsetem, van Real Techniques ecsetem is alapozásra, de ez lett a legnagyobb kedvencem - azt kell, hogy mondjam. Hogy miért szeretem ennyire? Mert nagyon puha, nagyon tömött, nagyon egyszerű, könnyű vele dolgozni, nem csíkoz és sokkal gyorsabb az egész művelet, mint a többi ecsetemmel. Úgyhogy én csak ajánlani tudom, ha egy jó alapozó ecsetet kerestek, hogy próbáljátok ki ezt, mert valami csodás és nagyon minőségi. Másra én ki sem próbáltam, de szerintem ezeket a lapos, egyenesre vágott ecseteket amúgy is alapozásra találták ki és nem is nagyon használhatók a formájukból adódóan talán másra, de javítsatok ki, hogy ha tévedek! :)
Az utolsó arcra való ecset a 117-es, Angled Contouring Brush, ami egy ferde kontúrozó ecset a neve alapján és a szálak sűrűségéből illetve a kisebb fejből adódóan ez tényleg jól alkalmazható már a kontúrozásra is a nagyobb, pufibb, lazább szőrű ferde ecsettel ellentétben. Ezzel a leírt tulajdonságaiból adódóan sokkal precízebben és pontosabban lehet felvinni a kontúrozó színt, melyet aztán a puhaságának és azért a meglévő lazaságának köszönhetően szépen el is lehet dolgozni. Nagyon szeretem erre a célra is, de bronzosításhoz is sokszor használom, úgyhogy nem tudnék dönteni a kettő funkciója között. Valószínűleg működhet ez is pirosításra is, de mivel én arra nem használom, így arról nem tudok sajnos nyilatkozni.
A szemre való ecseteket nem fogom egyesével részletesen bemutatni ugyanis az ötből hármat ugyanúgy ugyanarra használok, így ezekről írok összefoglalóan, míg a maradék kettőről kifejtem, hogy mire specializálva alkalmazom őket a mindennapok folyamán.
Bal felső: 120, Small Flat Blending Face Brush
Bal középső: 118, Small Tapered Contouring Face Brush
Bal alsó: 121, Small Angeled Contouring Face Brush
Jobb felső: 119, Small Angeled Blending Face Brush
Jobb alsó: 122, Small Round Blending Face Brush
Amiket ugyanarra a funkcióra használok az a 120-as, Small Flat Blending Face Brush, a 121-es, Small Angeled Contouring Face Brush és a 122-es, Small Round Blending Face Brush.
Ahogy a neveiből is láthatjátok ezek elvileg kis arcra való (lapos, ferde és kerek) ecsetek, de szerintem a méretükből adódóan ezek inkább szemre való ecsetek egyértelműen. Én mind a hármat arra használom, hogy egyrészt felviszem velük a szemhéjpúdert (kivéve, ha krémes) illetve eldolgozom és satírozom, míg a kívánt hatást el nem érem.
Én nem figyeltem meg, hogy ennek a háromnak a különböző formája bármit is elvenne vagy hozzárakna a dologhoz, mindhárom tökéletesen bevált az említett funkciókra, úgyhogy ha szemsminket is készítek (ami nálam elég ritka), akkor tuti ezek közül nyúlok valamelyikhez (általában ahhoz, amelyik tiszta haha).
Aminél viszont már szembetűnő és használatban is érezhető a más alak az a 118-as, Small Tapered Contouring Face Brush. Ugye ezek az ecsetek a hasonló nevű társaik kicsinyített másai, így ebből adódik, hogy ez is ugyanolyan tökéletes kúp alakú és ebből adódóan kevésbé laza, mint a többi szemre való ecset. Éppen ezért tökéletesen alkalmazható egy-egy szín koncentrált felvitelére például a belső szemzugba vagy amire én még inkább szeretem: a mélyítővonalba. Oda ugyanis szeretem először koncentráltan felvinni a sötétebb, mélyítő színt és csak aztán neki esni egy pufibb, satírozó ecsettel. Nincs is más ilyen precíz felvitelre alkalmas, de nem miniatűr méretű szemre való ecsetem, így mindig hozzá nyúlok, ha ilyen funkcióra van szükségem és sosem kellett eddig benne csalódnom. Az egész mozgószemhéjra viszont nem ezzel szeretem felvinni a szemhéjfestéket, hiába tudnám ezzel is koncentráltan megtenni, de azért azt sokkal egyszerűbb és gyorsabb vagy az ujjammal vagy egy arra a célra kifejlesztett lapos, tömött ecsettel felvinni. Ennek ellenére ahogy említettem nagyon sokszor használom és nagyon szeretem, a szemre való ecsetek közül ő lenne az ezüstérmes nálam.
...és akkor az utolsó delikvens a 119-es, Small Angeled Blending Face Brush, ami ahogy a neve is mondja és látható is egy ferde ecset ismét, ám ezúttal kisebb méretben. Ennek ellenére ez az egyetlen olyan általam szemre való ecsetnek kinevezett ecset, ami nekem túl nagy ahhoz, hogy a szemhéjamra használjam. Erre a tényre elég hamar rájöttem és rögtön az ugrott be, hogy ez talán jó lehet majd a szem alatti korrektor eldolgozására és lássatok csodát: tökéletes erre a célra. Nem mondom, hogy mindig ezt használom a korrektor eldolgozására, mert az az az egy, amit szeretek az ujjammal is eldolgozni illetve a ritka esetekben, mikor blenderrel alapoztam, akkor a korrektort is szeretem azzal eldolgozni, de bármikor szívesen nyúlok ehhez is, mert nekem erre a célra bevált és jó, hogy van erre is egy ecsetem már. Hogy mire másra tudom elképzelni? Talán ezt is a mélyítővonalba koncentrált felvitelre, esetleg a mozgó szemhéjra szemhéjfesték felvitelre (bár én arra ettől kisebbeket szeretek alkalmazni), pigmentek felvitelére illetve az alsó pillasorba szín koncentrált felvitelére majd kicsit elsatírozására szerintem jól működhet.
Összességében láthatjátok, hogy a 10 ecsetből kilencet imádok és rendszeresen, akár napi szinten vagy váltogatva használok és csak egy olyan van, aminek nem találtam még meg a számomra legjobban működő funkcióját. Így annak ellenére, hogy kicsit féltem, hogy vajon mennyire lesz kihasználható ez a szett, hogy vannak benne elég hasonló ecsetek, beigazolódott, hogy jól ki tudom használni és szükségem is van a sminkeléshez ennyi és ilyen ecsetre. Én nagyon tudom nektek javasolni, ha sminkecset vásárláson gondolkoztok és nem akartok több tízezreket beleinvesztálni, de egy jó kis induló ecsetszettet szeretnétek, ami nagyon jó minőségű, megbízható és szerintem kihasználható is. A
notino.hu-n egyébként megtalálhatjátok a Sculpt & Blend 2 és 3 ecsetszettet illetve egyéb BH Cosmetics ecsetkészleteket is, így ha nektek ez már megvan vagy úgy érzitek, hogy ti nem tudnátok ezt kihasználni, akkor mindenképp érdemes szétnézni náluk, mert biztosan mindenki megtalálja a számára megfelelőt jóval kedvezőbb áron, mint bárhol máshol. :)
Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy felkeltettem az érdeklődéseteket a márka vagy a szett esetleg egy-egy különálló ecset iránt!
Kíváncsi vagyok, hogy ti próbáltátok-e valamelyiket és hogy mi a véleményetek róla. Ha nem, akkor pedig, hogy tervezitek-e kipróbálni. Ezt is illetve, ha bármi kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem itt vagy a blogos Instagram profilomon vagy a Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo