Aki követi a blogos Instagram profilom, az már tudhatja, hogy idén azzal kedveskedtem a huginak, hogy úgy állítottam neki össze egy adventi kalendáriumot, hogy az effektíve egy beauty box is lett egyben. Azért egy-két napnál "csaltam" és került bele néhány nasi illetve egyéb termék is, ugyanis nyilván úgy állítottam össze a kis naptár tartalmát, hogy az rá legyen jellemző, olyan dolgok szerepeljenek benne, amikre ő vágyik vagy aminek tudom, hogy örülne. Ezeken kívül raktam bele azért néhány olyan terméket is, amit nem feltétlenül mondott, hogy szeretne, de jópofa, különleges dolognak tartottam vagy csak szimplán olyannak, aminek például én nagyon örültem volna. Az Instagramon minden nap megosztottam veletek, hogy aznap mit kapott tőlem, de szerettem volna ha van erről egy összesített bejegyzés egyfajta emlékként illetve vannak azért olyanok is, akik nem követnek Instán, de olvassák a blogot és őket sem akartam kihagyni ebből a kis sztorizgatásból, mutogatásból... Na de nem húzom tovább a szót, lássuk is, hogy miket kapott!
Mégis még egy pár szó időhúzás... Bocsánat érte, de muszáj megemlítenem, hogy így prezentáltam neki az egészet, amiről egyébként nem tudott semmit és nem is sejtette, hogy ilyesmivel készülök neki, hiszen nem bevett szokás ez nálunk, most kapott először ilyet.
Mivel voltak benne egészen kis és viszonylag nagy méretű dolgok is, így nem tudtam azt megtenni, hogy veszek egy bolti zsebes/fiókos adventi naptárat és mindegyik ablakocskába belerakom az aznapra szánt ajándékot. Így egyesével becsomagoltam őket (amiben anya segített mikor minden hazahoztam, amiért ezúton is örök hála és köszönet neki), matricákkal feliratoztam, hogy melyik csomagocska melyik naphoz tartozik és egy kis fonott kosárkába helyeztem el őket, hogy mégis egy helyen legyenek.
Mivel voltak benne egészen kis és viszonylag nagy méretű dolgok is, így nem tudtam azt megtenni, hogy veszek egy bolti zsebes/fiókos adventi naptárat és mindegyik ablakocskába belerakom az aznapra szánt ajándékot. Így egyesével becsomagoltam őket (amiben anya segített mikor minden hazahoztam, amiért ezúton is örök hála és köszönet neki), matricákkal feliratoztam, hogy melyik csomagocska melyik naphoz tartozik és egy kis fonott kosárkába helyeztem el őket, hogy mégis egy helyen legyenek.
Már az elején "csalok", hiszen ha valaki végigszámolja majd, akkor nem 24, hanem 27 ajándékot vettem végül a huginak.
Éppen ezért döntöttem úgy, mikor egy bizonyos napon hazamentem vidékre és éppen aznap nyerte meg a hugi a megyei német versenyt, hogy egye fene odaadok neki egyet előre és legalább végre elárulhatom a tervem is, amiről ő ekkor még semmit sem sejtett.
Direkt olyat akartam odaadni a 27-ből aminek örülni fog, de mégsem a legnagyobb vagy legkülönlegesebb dolog. Ezért esett az effektíve -1. napon a választásom arra, hogy a L'oreal nem túl régi kiadású miss Baby Roll szempillaspirálját kapja meg először. Erről eddig csak és kizárólag jó véleményeket olvastam illetve hallottam és hát nagyon jól is néz ki így megrendeltem neki notino-ról és ezt kapta meg első ajándék gyanánt. Teljesen le volt esve egyébként a lábáról ekkor magától a szempillaspiráltól is, de attól meg főleg, hogy egy személyre szabott adventi kalendáriumot kap tőlem, úgyhogy nagy volt már a kezdéskor is az öröm. :)
Éppen ezért döntöttem úgy, mikor egy bizonyos napon hazamentem vidékre és éppen aznap nyerte meg a hugi a megyei német versenyt, hogy egye fene odaadok neki egyet előre és legalább végre elárulhatom a tervem is, amiről ő ekkor még semmit sem sejtett.
Direkt olyat akartam odaadni a 27-ből aminek örülni fog, de mégsem a legnagyobb vagy legkülönlegesebb dolog. Ezért esett az effektíve -1. napon a választásom arra, hogy a L'oreal nem túl régi kiadású miss Baby Roll szempillaspirálját kapja meg először. Erről eddig csak és kizárólag jó véleményeket olvastam illetve hallottam és hát nagyon jól is néz ki így megrendeltem neki notino-ról és ezt kapta meg első ajándék gyanánt. Teljesen le volt esve egyébként a lábáról ekkor magától a szempillaspiráltól is, de attól meg főleg, hogy egy személyre szabott adventi kalendáriumot kap tőlem, úgyhogy nagy volt már a kezdéskor is az öröm. :)
Ami aztán aznap tovább folytatódott, hiszen mikor anyának mutogattam, hogy végül is miket szereztem be neki, akkor arra jutottunk, hogy nagy nap volt ez neki és úgyis három ajándékkal több van, úgyhogy kapjon meg még kettőt és akkor maradhat az a 24 darab, ami végső soron valóban egy adventi kalendáriumnyi ajándék.
Így megkapott egy "egyéb" kategóriás ajándékot is, amire már nagyon rég vágyott, de sajnos sehol nem találtunk már hónapok óta élőben boltokban.
Ez egy telefonra csatolható selfie gyűrű/ring light, aminek ugyebár az a funkciója, hogy megvilágítja az arcod selfie készítésekor vagy ha valamit be akarsz fotózni, akkor fordítva felcsiptetve az adott tárgyat. Ezek közül lehet venni elemmel működőt illetve USB kábellel tölthető változatot is illetve választhatunk fehé, fekete, rózsaszín illetve kék műanyag résszel ellátott kis ketyerét. Én praktikussági okokból az USB-s verziót rendeltem meg, külsőleg pedig a rózsaszínt találtam a legtökéletesebbnek a huginak, mivel ez a kedvenc színe. Egyébként erre tényleg nagyon rég vágyott, úgyhogy ennek még inkább örült.
A harmadik ajándék ezen a napon ez a Maltesers Teasers crunchy-s mogyókrém volt, amit bár még előtte sosem kóstoltunk, sosem próbáltunk, tudtam, hogy a hugi valószínűleg örülni fog neki, ő ugyanis szereti a különleges nasikat.
Én nem kóstoltam, így nem tudom, hogy milyen az íze, de nagyon jól nézett ki és elvileg nagyon finom is, úgyhogy fogok majd néha rendelni neki ebből illetve akitől rendeltem más különleges nasikat is árul, úgyhogy szétnézek majd jobban nála és meglepem majd adventi kalendárium nélkül is néha ilyesmivel. :)
Én nem kóstoltam, így nem tudom, hogy milyen az íze, de nagyon jól nézett ki és elvileg nagyon finom is, úgyhogy fogok majd néha rendelni neki ebből illetve akitől rendeltem más különleges nasikat is árul, úgyhogy szétnézek majd jobban nála és meglepem majd adventi kalendárium nélkül is néha ilyesmivel. :)
...és akkor ezzel letudtuk az adventi kalendárium -1. napjának 3 extra ajándékát, most pedig jöjjön még egy bonyolítás... csak mert nem vagyok valami egyszerű ember... :D Szóval azt döntöttem akkor, hogy ha már hazahoztam minden ajándékot és én nem leszek úgysem itthon mikor bontogatja őket, hogy hozzuk előrébb és ne december elsején kezdje el nyitogatni, hanem már november 26-án, hogy a legutolsó ajándék éppen a születésnapján (december 19.) legyen. Nyilván ez nem egy klasszikus módszer, de ő is benne volt, én sem akartam tovább húzni, így ebben egyeztünk meg. Na és akkor lássuk mik voltak napról napra a csomagokban!
1. nap - november 26. - Lovely K-lips Sweety árnyalatban
Ezt még a Glamour-napokon megvettem neki, mikor még nem is tudtam, hogy csinálok ilyen beauty box elven működő adventi kalendáriumot, csak mindig veszek neki is néhány dolgot az ilyen kuponos napok alkalmával. Pontosabban mikor megvettem még nem tudtam, hanem közvetlenül a kuponos napok után fogalmazódott meg bennem ez az egész, így már nem adtam neki ezt sem oda, hanem az egyik bontogatós napra szántam.
Ezt a matt folyékony rúzs kis szettet mindenki dicséri, így esett a választásom rá és gondoltam, hogy magamnak egy barnát, míg neki egy szolidabb rózsaszínes verziót veszek. Tudtam, hogy ennek fog örülni alapból is, meg kipróbálta a hetek alatt az enyémet és azt szerette, úgyhogy ennek is nagyon örült természetesen és azóta is többször láttam már rajta, aminek nagyon örülök! :)
2. nap - november 27. - Rival de Loop Young Gel Look Nail Colour fedőlakk
Ez nyilvánvalóan kevésbé izgalmas és nála is kisebb volt az ujjongás, de ennek is örült, hiszen már hetek óta mondogatja nekem, hogy nézzek már neki valamilyen fedőlakkot, mert kezd kifogyni belőle és hát ez egy olyan termék, ami neki úgyis mindig kell, úgyhogy inkább mondanám hasznosnak, mint izgalmasnak.
3. nap - november 28. - Maybelline Instant Anti-Age The Eraser Eye korrektor - Light árnyalat
Ez egy olyan termék, amire bár égető szüksége nincs, ugyanis nem sminkeli magát annyira nagyon még a szemöldökén és a szempilláján kívül a mindennapokban és hétvégén/alkalmakra/stb ehhez még a rúzs jön hozzá. Mindezek mellett gyönyörű szép babapopsi puhaságú makulátlan bőre van és nem, karikái sincsenek... Viszont tudtam, hogy az ő fantáziáját is izgatja, nyilván ő is látja millió meg egy helyen és az én ujjongásom majd rajongásom is meghallgatta nem egyszer és nem kétszer... :D Így gondoltam rendelek neki egyet notino-ról, mert mégha nem is ez lesz a legjobban kihasznált terméke ebben az életszakaszában, de biztosan örülni fog neki. Így is volt szerencsére és azért próbálgatta már azóta, úgyhogy nem csücsül a polcon. Egyébként féltem a színválasztástól, mert ebből ugyebár nincsen extrém világos szín, de szerencsére nem túl sötét a kis világos bőréhez sem a "Light" árnyalat, úgyhogy ha ti is világos bőrűek vagytok, adjatok neki egy esélyt a sötétnek tűnő szín ellenére is.
4. nap - november 29. - ma♥baker zabszelet - banán ízesítés
Szerettem volna valami olyat is belecsempészni az étel részlegbe, ami az én kedvencem és esetleg ő még nem kóstolta. Mivel nyilvánvaló okok miatt nem tehettem csak valamii száraz, nem romlandó ételt a csomagba, így a zabszeletre esett a választásom, amit ha követtek egy ideje bárhol, akkor már biztosan kívülről fújtok.
Valami csoda folytán sosem evett még igazán a hugi hiába van mindig "készleten" akár vidéken, akár Pesten vagyok egy-két ici-pici töréstől eltekintve. Így szerettem volna ha megeszik végre ő is egyet, mert szerintem nagyon finomak ezek és egészségesebbek, mint a sima nasi/csoki/stb. Így a kismillió íz közül kerestem egy hozz illőt, ami a banán ízű lett és mivel minden ajándékot FaceTimeon bontott ki előttem mikor nem voltam vele otthon (az esetek 95%-ban), így láttam ahogy megkóstolta, majd megette és eléggé úgy tűnt, hogy ízlett neki, úgyhogy sikeres volt a "hadjárat" haha :D
5. nap - november 30. - Nivea Care Shower Silk mousse - világoskék mandulaolajas verzió
Ennek a málnás és rebarbarás változata van meg nekem, amit én imádok és ő is szerette használni, mikor nálam volt, úgyhogy gondoltam jó ajándék lehetne egy ugyanilyen elven működő termék - csak más illatban. Ezek a tusolóhabok olyan jópofa találmányok szerintem és fel tudják dobni az ember kedvét egy hosszú és kimerítő nap után is. Amikor berobbantak kis hazánkba, én nem éltem velük rögtön, de mióta kipróbáltam nem tudok betelni vele és ezt az élményt akartam tovább örökíteni ezzel az ajándékkal. :)
6. nap - december 1. - Makeup Revolution Salvation intense Lip Laquer - More than I could give árnyalat
Újra egy smink-, és ajakra való termék, most azonban egy folyékony rúzs/szájfény, amiről nem tudom pontosan megállapítani, hogy mi, de az biztos, hogy nagyon szép fénye van csillámok nélkül és jól pigmentált, úgyhogy ez nálam inkább egy nem matt folyékony rúzs, mintsem szájfény.
Ebből nekem is van egy és én inkább rúzsokkal szeretem kombinálni úgy, hogy az ajkaim középső területére teszek belőle, hogy optikailag nagyobbítsam őket illetve még komplexebb, még szebb hatást tudjak elérni. Nekem ugyanis nem áll jól az ilyen világos szín totálban magában az ajkaimon, a huginak viszont igen, ezért is mertem nekiadni ezt az árnyalatot és ahogy említettem: ő ezeket a nude illetve világos színeket tudja egyelőre jobban kihasználni, úgyhogy az ilyen színválasztások a legjobbak számára. :)
7. nap - december 2. - Yankee Candle - Sweet Apple
Ehhez nincs sok hozzáfűznivalóm, csupán annyi, hogy a hugi is imádja az illatgyertyákat és kis viasztömböket, mint én, így gondoltam meglepem valami kicsit különlegesebbel, ugyanis ha jól tudom Yankee Candle tartokat még nem használt, csak más márkáktól, ami persze mind jó is volt, de azért mégis ezek a tartok a leghíresebbek és annyi féle illatban kaphatók, hogy alig tudtam választani neki is. Végül erre a Sweet Apple-re esett a választásom, ami valóban inkább egy édes illat és nem az alma friss és zamatos oldalát mutatja be, hanem az édeset, ami szerintem jobban is illik ehhez a téli, bekuckózós időjáráshoz. Örült neki és ha jól tudom ezt már használgatta többször is azóta, úgyhogy nem nyúltam mellé az illattal szerencsére.
8. nap - december 3. - Roll'M csokiba mártott ropik csokis és epres ízben
Ez is egy olyan édesség/nasi, amit előtte még sosem próbáltunk, de tudtam, hogy ez azért mostanában eléggé menő és sok külföldi oldalon látni, viszont nálunk meg körülbelül sehol. Ezért is örültem meg nagyon, mikor az egyik kis kínai vegyes boltban ráakadtam ezekre és rögtön arra gondoltam, hogy oké, én nem eszek ilyeneket, de a hugi biztosan örülne neki. Ezért ki is választottam azt, ami a leginkább szimpatikus volt nekem és amiben találtam valami kis rózsaszín motívumot is. :P
Ez elég hamar el is fogyott, úgyhogy azt hiszem jó kis ajándék volt és ez is olyan, amit biztosan fogok még neki venni a későbbiekben is "csak úgy". :)
9. nap - december 4. - FREEDOM Pro Lipstick - Wildflower
Ezt a rúzst egy notino-ról rendelt ötös rúzsszettben szereztem be még ősz elején, de szerintem magában is megvásárolható a webshopban. Ebben az ötös szettben voltak azért nagyon eltérő rózsaszínek is (például egy ilyen világos babarózsaszín és egy erős pink), de volt kettő, ami kísértetiesen hasonlított egymásra illetve egy másik márkájú rúzsomra. Épp emiatt már a hugi akkor mondogatta, hogy ha "véletlenül" nem kell nekem az egyik, akkor ő szívesen átveszi tőlem... :D De akkoriban még nem határoztam el magam, hogy melyiket is adjam neki, na de most sikerült!
Ez a kis babarózsaszín nagyon jól passzol hozzá és szerintem ez egy kis mindennapi rúzs lehet számára is. :)
10. nap. - december 5. - claire's kétvégű ceruzás fülbevaló
Először is tudnotok kell rólam, hogy a claire's a kedvenc bizsu/kiegészítő üzletem, így mikor még nem is éltem Pesten csak fel-fellátogattunk egy évben egyszer-kétszer nagybátyámhoz, akkor is az mindig egy program volt, hogy menni kellett a claire's-be. Ezzel megfertőztem szerintem a hugit is, mert ő is imád ott nézelődni, így a mai napig ha jönnek fel hozzám anyáék és megyünk valamilyen bevásárlóközpontba, akkor biztosan bemegyünk a claire's-be, ha nem vásárolunk akkor is - már csak a látványért és élményért is.
Na és egy ilyen alkalommal még valamikor október körül Laura ezt nézte ki magának és ezt szerette volna akkor kérni. De én gyorsan titokban lebeszéltem anyát, mert akkor már megvolt az adventi kalendárium ötlete, de még sok minden hiányzott és gondoltam ez milyen jó lenne egyik nap. Anya is tudott ekkor már a tervemről, így mondtuk a huginak, hogy lehet látunk még jobban és hasonlók, így nem volt szomorú, hogy nem kapta meg és én később visszamentem és megvettem neki.
Érdekes amúgy, hogy nem volt szomorú, mikor nem kapta meg, mégis többször is emlegette aztán még hetekkel később is, hogy neki az mennyire tetszett és legközelebb tuti azt kéri. Ilyenkor én mindig elrejtettem a mosolyom és tudtam, hogy szeretni fogja és nagyon fog neki örülni - és ez is így lett! :)
11. nap - december 6. - Playboy Play it wild edt
Mikulásra ezt a parfümöt (pontosítva eau de toilettet) szerettem volna a huginak adni, ugyanis panaszkodott nemrég, hogy amit jelenleg használ az már nem olyan tartós, mint az elején és hogy szeretne majd egy másikat amellé vagy ahelyett. Úgy gondoltam nézek neki egyet a Playboy kínálatából, ugyanis nekem több illatuk is megvan és nagyon elégedett vagyok mindegyikkel mind illat ügyileg mind ami a tartósságukat illeti.
A hugi is használta már egyiket-másikat a kis parfümkollekciómból a márkától, mikor nálam nyaralt illetve mikor hazahoztam egy-egy új illatot és szerette őket. Épp ezért volt könnyű dolgom a válogatásnál, mert illat fronton nagyon hasonló az ízlésünk - mind a ketten az édes jegyeket tartalmazó parfümöket szeretjük, így nyugodt szívvel tudtam vásárolni, mert tudtam, hogy tetszeni fog neki.... ...és így is lett! :)
12. nap - december 7. - ISANA Sweet & Salty kandírozott narancs és sós-karamell illatú tusfürdő
Ez egy megint kevésbé izgalmasnak tűnő ajándék, de akik annyira odavannak az illatokért és a különleges tusfürdőkért, mint én vagy akár a hugi, akkor azok megértik, hogy mégis mennyire lehet örülni egy-egy ilyen limitált kiadású, nagyon jó illatú kis tusinak. Annyira megtetszett amúgy az illat, hogy meg akartam aztán magamnak is venni egy példányban, de már nem volt belőle pár nap múlva sajnos...
Ha valaki mégis talál még belőle vagy jövőre visszahozza a márka, akkor érdemes róla tudni, hogy valóban a kandírozott narancs a domináns benne és a karamellt én sehogy nem érzem, csak azt, hogy a narancs kapott egy meleg vonalat, ami számomra sokkal kellemesebb és szimpatikusabb, mintha magában állna. A hugi örült neki és felváltva használja a Niveással, aminek nagyon örülök. :)
13. nap - december 8. - BH Cosmetics Carli Bybel paletta
Ez az, amit talán senkinek nem kell bemutatni, mert mióta csak megjelent felrobbant tőle már több ízben is az internet és a lelkesedés azóta sem igazán hagyott teljesen alább iránta. Mindenki mindenhol csak ódákat zeng róla és szerintem is valami eszméletlen gyönyörű mind külsőleg, mind belsőleg ez a paletta, amit én is bármikor szívesen elfogadnék és leírhatatlanul örülnék neki. Reméltem, hogy így lesz ezzel a hugi is...
Ő egyébként a mindennapokban iskolába nem csinál full szemsminket, de iskolán kívül, ha megyünk valahová sokszor és sokkal jobb is a kézügyessége hozzá, mint nekem, így szívesen kísérletezget is a szemhéjpúderekkel. Van neki már Lovely és catrice is, amiket nagyon szeret és jó minőségűek egyébként a viszonylag olcsó áruk ellenére is, de úgy gondoltam, hogy meglepem ezúttal valami kicsit komolyabbal, kicsit profibb palettával, amiről tudom, hogy jó minőségű, jól pigmentált és jól kihasználható színek vannak benne.
Így esett a választásom körülbelül 3 másodperc gondolkozás után a Carli Bybel palettára a márka kínálatából. Ebben ugyanis azon felül, hogy gyönyörű a csomagolás és az egész paletta, nem csak 10 szebbnél szebb szemhéjfesték található, hanem 4 highlighter is, amitől mindenki el van ájulva, hogy mennyire ütős.
A színek valóban gyönyörűek és szerintem teljesen kihasználhatóak mind a hétköznapokon, mind alkalmakkor. A highlighterek közül ő csak a világosabbakat tudja a funkciójának megfelelően használni és a sötétebbeket majd kipróbálja bronzosításként azt mondta, de arra még nem került egyelőre sor. Viszont mindent swatcholt már és a szemhéjpúderek nagy részét már használta is és imádja őket, teljesen el van tőlük ájulva és ahogy hazajöttem és swatcholtam őket én is csak ámulok-bámulok, hogy mennyire jó. :o
A notino.hu-ról rendeltem ezt is és ez az egy darab volt belőle szerencsére/sajnos, de szerintem egyszer meg fogom én még ezt magamnak is rendelni a webshopból, ha lesz újra, mert ez szerintem mindenkinél jó helyen van, aki szeret sminkelni és szereti a highlightereket is. :P
14. nap - december 9. - PUPA Lasting Color Gel körömlakk -
Nyilván egy körömlakkról sem lehet órákat írni, hiszen csak egy körömlakk - legalább is én ebben a témában nem vagyok túl ömlengő, hiszen ez engem nem érint. Viszont a hugi lakkozza a körmeit és szerettem volna neki mindenképpen valamilyen színes körömlakkot is belerakni a kis adventi kalendáriumba.
Mivel az én abszolút kedvenc márkám a PUPA és tudom, hogy mennyire minőségi márkáról van szó és a körömlakkjait is milyen sokan imádják, így tőlük választottam egyet a huginak egy hozzá nagyon passzoló élénk pink színben, mert tudtommal ilyen még nincs neki.
Ennek is nagyon örült és szerintem sokszor fogom látni a körmein. :)
15. nap - december 10. - essence Velvet Stick -
Ezt a kis rúzsceruzát még ősszel vettem meg neki a már említett kuponozás alkalmával és ezt is csak most adtam oda neki. Magamnak is vettem akkor egy bordós árnyalatot, neki ezt a rózsaszínes, nudeost a már sokszor leírt okok miatt.
Ez szerintem semmi extra, de egy plusz ajakra való termék mindig jól jön és már mutatta párszor, mikor FaceTime-oltunk, hogy ezt viseli éppen, úgyhogy úgy látszik, hogy tetszik neki. :)
16. nap - december 11. - Mayani Design - Time to be a unicorn ecsetkészlet
Ez a paletta után vagy mellett az az ajándék, amitől én a legizgatottabb voltam és aminek én a legjobban örültem volna, hiszen odavagyok a szép és/vagy cuki dolgokért. Ez az ecsetszett mindamellett, hogy nagyon cuki csomagolásban kapott helyet és maguk az ecsetek is valami szemet kápráztatóan gyönyörűek, nagyon puhák és tömöttek is, úgyhogy a minőségükre sem lehet panasz!
A szett 5 darab arcra és 5 szemre való ecsetet tartalmaz és mindegyik még egy kis külön fóliában kapott helyet a nagy közös zacskón kívül is.
Szerintem a látvány magért beszél, gyönyörűek ezek az ecsetek és mivel a huginak még csak néhány ecsete volt, ami mind szemre való volt, így a cukiság mellett ez számára roppant hasznos ajándék is volt. :)
17. nap - december 12. - FREEDOM szemöldökpomádé - Soft Brown árnyalat
A szemöldök termék vásárlása nem volt kérdés számomra, mikor a doboz/kalendárium tartalmát tervezgettem, hiszen a huginak ez a legfontosabb és a legeslegnagyobb kedvenc sminktermék típusa. Használt már ceruzát, zselét és port is, de pomádét még soha, így adta magát a dolog, hogy egy ilyenre nevezek be neki.
Mivel én a notino-ról hónapokkal ezelőtt egy FREEDOM szemöldökpomádét rendeltem, amivel nagyon meg vagyok elégedve, így gondoltam neki is ettől a márkától rendelek csak nyilván egy világosabb árnyalatban.
Azt viszont tudni kell rólam, hogy ilyen szemöldökszín tippelésnél még magammal is bajban vagyok, nem hogy mással, úgyhogy egy kis cselhez kellett folyamodnom...
Ez pedig az volt, hogy felhívtam egyik nap a hugit, hogy segítsen már nekem, mert "egy lány" segítséget kért tőlem, hogy az ő középbarna kicsit vöröses hajához milyen szemöldökpomádét ajánlok, mert "ő nem talál sehol"... és kértem, hogy segítsen, hiszen nekem is ő segített kiválasztani és tökéletesen passzol a szín, hátha ennek a lánynak is jót választunk. Nyilván "a lány" az ő maga volt, de egyáltalán semmit nem sejtett és segített választani, majd mikor kibontotta ezt az ajándékot még akkor sem esett le neki és úgy magyaráztam el az egész sztorit... :D
Egyébként jó lett neki a szín és ő is ugyanúgy imádja, ahogy én, úgyhogy ez is egy jó döntés volt. :)
18. nap - december 13. - kulcstartó
Újabb apró kedvesség, újra inkább a gesztus és az érzelmi érték a döntő és az, amit ez a kis kulcstartó jelképez.
Ezt még az INTERSPAR-ban láttuk meg valamikor november elején és ahogy hazamentek anyáék pár nap múlva vissza is mentem és megvettem. Tökéletesen igaz ugyanis a hugira a heves jelző, úgyhogy kitalálni sem lehetett volna jobbat! :D
Egyébként a nővéres is igaz, úgyhogy meg akartam venni azt is, de mégis milyen már, hogy magamnak veszek nővérest, úgyhogy ennek a lehetőségét meghagytam későbbre a huginak... :D
Ennek is örült persze és bár jelenleg nem igazán hord magával kulcsot, de jövőre kolis lesz, ahol majd jól fog ez jönni és így mindig ott leszek vele lélekben. :)
19. nap - december 14. - essence matt matt matt rúzs - 001
Még egy ajaktermék az essence kínálatából, ami újra egy nudeosabb, de már inkább barnás tónusú és kicsit mégis erőteljesebb szín már.
Ezt a matt matt matt vonalat én nagyon szeretem az essence-től, úgyhogy nyugodt szívvel vettem a huginak is ilyet, mert biztos vagyok benne, hogy imádni fogja ő is.
Ha nem ismernétek ezt a kollekciót a márka rúzsai közül, akkor elmondanám nektek, hogy teljesen mattak, de nem szárítják az ajkakat és nagyon kellemes a textúrájuk, aminek köszönhetően nagyon kényelmes viseletek. Tartósak és isteni finom illatuk van, én rajongok értük és most már a hugi is fog minden bizonnyal! :P
20. nap - december 15. - enerbio mogyorókrémes ostya
Ilyet én még a már többször is emlegetett kuponos napokon vettem magamnak, mert tetszett, hogy teljes kiőrlésű, a cukortartalma is csökkentett vagy alternatív megoldású, ha jól emlékszem és ezek miatt azért egészségesebb, mint egy bármilyen más "sima" nasi.
Kicsit úgy voltam ezzel is, mint a zabszelettel, hogy szerettem volna, ha kipróbálja és kíváncsi voltam, hogy neki is úgy fog-e ízleni, mint nekem vagy neki (aki egyébként eszik rendes nasikat is) ez nem lesz akkora nagy szám.
Először furcsállotta ahogy elkezdte FaceTimeon enni és percekig csak azt hajtogatta, hogy "finom, csak az állaga fura"... :D Aztán végül is megszokta és az íze bejött neki, úgyhogy végső soron sikerrel járt ez a kóstoltatás is, de az tény, hogy én jobban értékeltem vagy nekem jobban bejött, mint neki. De lehet ez csak azért van, mert én alapból nem eszek ilyeneket és ezért tűnik ennyire jónak, bár nem hiszem, mert szerintem tényleg nagyon fini :D
21. nap - december 16. - treaclemoon kézkrém - marshmallow heaven kiadás/illat
Ez ismét egy kicsit önmagamból kiindulós dolog, ugyanis erre a kézkrémre már azóta vágytam, mióta Németországban megjelent és a német bloggereknél/vloggereknél láttam. Nálunk ez is csak hetekkel, hónapokkal később jelent meg és ebben az illatban nem is volt kapható nagyon sokáig. Aztán valahogy az év közepétől már ez az illat is megjelent másik drogériákban a polcokon, így nagy volt a kísértés mindig, hogy megvegyem. Viszont tudni kell rólam, hogy nem vagyok egy nagy kézkrémes és az aktuális kézkrémemből több, mint egy év alatt nagyjából a fele hiányzik, így gondoltam nem veszem meg feleslegesen hiába irtó cuki és nagyon jó illatú - csak ha majd a másik (egyébként szintén jó illatú) elfogyott.
A huginak viszont megvettem, mert ő is szereti a cuki dolgokat és az édes illatokat illetve amit adtam neki régebben kézkrémet, azt el is használta, úgyhogy neki talán kihasználható is lesz... Bár neki nem volt ez kívánságlistás, de örült neki és azóta mindig nála van és kenegeti vele a kezét minden nap, aminek nagyon örülök. :)
22. nap - december 17. - essence Holo Rainbow körömlakk - 04, holo love
Egy újabb körömlakk és egyben az utolsó is a csomagban, ámde kicsit különlegesebb, mint az előzőek. Ez ugyanis egy holografikus, csillámos körömlakk az essence kínálatából, ami valóban hozza is a kívánt hatást - nem csak ígéri azt.
Ezt bevallom még egy körmömön én is kipróbáltam, mert épp mikor vettem ezt a kuponos-napok körül, akkor már 6 hetesen leesett egy műkörmöm és pár perc erejéig azon kipróbáltam és bár én nem vagyok egy nagy körömlakkos lány, de ettől én is lehidaltam, hogy mennyire gyönyörű, különleges és nem mellesleg nagyon minőséginek tűnő lakk, pedig "csak" egy essence, ami azért az egyik legolcsóbb drogériás sminkmárka ma Magyarországon.
A hugi is meg van őrülve érte, úgyhogy biztosan sokszor fogom még ezt viszont látni a körmein. :)
23. nap - december 18. - Labellino - málnás és piros almás változat
Ez is egy előzőhöz hasonló kis cukiság, aminek tudtam, hogy örülni fog, hiszen már régebben szóba került, mikor megjelent, hogy mindkettőnknek tetszik.
Valóban örült ennek is és ezt is láttam, hogy mindig a kabátzsebében van azóta és használja szorgosan. :)
24. nap - december 19. - Yankee Candle tart - Snowflake Cookie
A legutolsó ajándék a szülinapján a Carli Bybel paletta lett volna, de időközben átvariálgattuk a dolgokat és ez a tart lett az utolsó ajándék.
Ennek igazi süteményes illata van, ami neki is nagyon tetszik és most, hogy itthon vagyok már vidéken karácsony előtt éreztem, hogy ezt égette és olyan isteni finom illattal lengte be a szobát, hogy ezt biztosan meg fogom magamnak is rendelni, mert valami eszméletlen jó.
Nos, ezek a kisebb-nagyobb dolgok lapultak a hugi általam összeállított beauty box elven működő adventi kalendáriumában és azt hiszem elég jól sikerült összeválogatnom a dolgokat, mert mindegyiknek örült. Ő pedig aztán olyan, hogy látszik rajta, ha nem örül igazán valaminek és ugye minden nap előttem bontotta ki FaceTime-on őket, így rögtön láthattam a reakcióját és az örömét.
Nyilván voltak benne apróbb dolgok is, amik inkább hasznosak/érdekesek, de nagyobb értékűek is, úgyhogy úgy gondolom, hogy egészen kiegyensúlyozott volt ilyen szempontból is ez a kalendárium.
Remélem, hogy tetszett nektek ez a bejegyzés és hogy tudtam nektek egy-két jó tippet adni, hogyha jövőre ti is szeretnétek ilyet csinálni vagy év közben csak úgy valami ajándék dobozt valakinek!
Ha bármi kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem itt vagy a blogos Instagram profilomon vagy a Facebook oldalamon vagy az ask.fm-en esetleg "azegyedisegertek@gmail.com" email címen és én mint mindig, szívesen válaszolok mindenkinek!
Legyen szép napotok!
Fruzsi
xoxo