2021. december 30., csütörtök

AZ IDEI SZILVESZTERRE KÉSZÜLVE

A mai bejegyzésben azt szeretném veletek megosztani, hogy én hogyan készülök az idei szilveszterre és hogy ami itt főképpen előtérbe kerül milyen sminket fogok viselni. Ha erre kíváncsiak vagytok, akkor vágjunk is bele! :)

Nos, először is tudnotok kell, hogy én idén sem fogok sehová sem menni szilveszteri buliba vagy hasonlók, mert egyrészt alapvetően sem az én világom, másrészt pedig tanulnom kell rengeteget ebben az időszakban, úgyhogy én már annak is örülök, ha pár órát nyugiban tölthetek otthon a családommal. Ennek ellenére mindig szépen elkészülünk otthon is felöltözünk szépen csinosan, ünnepiesen, sminkelünk és hasonlók. Ennek kapcsán legalább kiélhetem most kicsit a sminkelési vágyaimat is, amire az egész év folyamán a Covid és a non-stop maszkhasználat miatt nem igazán volt lehetőség. Ebben a bejegyzésben pedig arról szeretnék nektek mesélni kicsit, hogy nálam mely sminktermékek elengedhetetlenek akkor, ha egy ünnepi, fontos sminket szeretnék elkészíteni, aminek nem “csak” a való életben, de a fotókon is jól mutat.

Nos, ami nélkül nekem el sem kezdődhet a sminkelés az a jó alap. Száraz bőrűként nagyon fontos, hogy a tisztítás után megfelelően hidratáljam az arcomat, majd a kedvenc primeremmel, a MAC Cosmetics Strobe Creammel indítom a sminkelést. Ez nem csak, hogy primerként működik tökéletesen, tehát tartósabbá teszi a sminkemet, de még hidratál is. Emellett természetesen sokkal jobban mutat rajta minden smink és sokkal egészségesebb és természetesebb hatást kelt. Ez az a termék, ami sosem maradhat ki a sminkelésem elején a MAC Cosmetics Fix+-szal egyetemben, ezek adják a legbiztosabb alapot nálam.





Ezután természetesen az alapozó, púder, bronzosító, pirosító, highlighter következik, amiből nincs meg az az EGY nagy kedvencem, hanem van több is, ami nagyon jó minőségű és nagyon szépen is mutat, így általában a kedvem és az outfitem függvényében váltogatom őket. Ami mégis nagyon fontos és amiből viszont megvannak azok, amikhez mindig nyúlok azok a smink ecsetek. Alapozáshoz nálam a legjobban a minél tömöttebb fejű ecsetek váltak be, melyek feje lehet lapos, kerekebb és ezektől igazán különböző is, de ha egyet kellene kiemelni, akkor a number one nálam a Real Techniques arcra való ecsete, ami kellően tömött, nem csíkoz és az apró kis zugokba is könnyen be lehet vele férni. 



Púderezéhez a minél nagyobb fejű púderecseteket részesítem előnyben, nálam ami egy ilyen biztos, fontos sminkhez mindig előkerül az szintén a Real Techniquesnek a púderecsete. Bronzosításra a ferde fejű arcra való ecseteket, pirosításhoz a kerekebb fejű ecseteket és ez az egyetlen kategória nálam, ahol a termék nagyon sokat számít abban, hogy milyen tömöttségűhöz nyúljak. Highlighterhez pedig megvan AZ ecsetem már évek óta, ami egy kis nyuszifarkra emlékeztető alaú ecsetke és a legszebben lehet vele felvinni és eldolgozni a highlightert. 


Az utolsó pedig, ami nagyon meghatározó, ami felteszi a pontot az i-re, az a rúzs. Tudjátok, hogy rúzsmániás vagyok és már-már megszállott módon gyűjtöm őket, így van bőven miből választani ilyenkor.  Mégis, ami mindig előkerül az ünnepi smink kapcsán az a matt vörös rúzs, ami egyébként is a kedvenc színem és ami mindig emelkedetté teszi a sminket és a hangulatot is.

Karácsonykor is az egyik kedvenc vörös rúzsomat használtam és simán megvan rá az esély, hogy szilveszterkor is azt fogom. Ez egy matt L'oreal Paris Color Riche Matte rúzs a J Lo's Pure Red árnyalatban. 

Nos, nálam ezek azok a sminktermékek és kiegészítők, amelyek elengedhetetlenek egy ünnepi smink kapcsán, így amiket idén szilveszterkor is be fogok vetni és kiélvezhetem benne egy kicsit ismét a sminkelés örömét. 

Köszönöm mindenkinek, aki itt volt velem ebben az évben is és mindenkinek sikerekben és egészségben gazdag boldog új évet kívánok!

2021. december 23., csütörtök

VÁSÁRLÁS KEDVEZMÉNYESEN

Idén nem készítettem kifejezetten karácsonyi ajándékötletes, ajándék ajánló bejegyzést, mert bár én is szeretem ezeket írni és olvasni illetve a visszajelzések alapján ti is szeretitek, de már elég sok ilyet írtam és idén nem tudtam volna nagyon újat mondani. Szerintem az előző években elég jól összeszedtem ezeket, úgyhogy azokat érdemes átfutni annak, aki esetleg még nem látta. 
Most viszont egy olyan bejegyzést szerettem volna írni, ami kifejezetten az akciókra, a kedvezményes vásárlásokra megy rá. Bár vannak olyan webshopok, ahol egész évben szuperebbnél szuperebb akciók vannak, de azért ilyenkor extrán érdemes lehet az embernek résen lenni. 

Hogy miért?

- az év ezen szakaszában elég sok limitált, ünnepi, különleges termékkel rukkolnak elő az egyes márkák és bár ezekre mindig jobban vágyik az ember, hiszen gyönyörűek, vissza nem térőek stb., de azért csak jobban esik kicsit kedvezményesen hozzájuk jutni. Így a karácsony előtti hajrában illetve karácsony után közvetlenül ezek sokszor szintén akciósan, akár brutál jó áron elérhetőek, úgyhogy érdemes élni ezekkel az akciókkal
- ezenkívül ilyenkor szintén rengeteg cég és márka olyan csomagokat, készleteket állít össze, amelyeket az év többi részében nem lehet ilyen formában, együtt kedvezményesen megvásárolni, úgyhogy ezekre is extrán érdemes lecsapni, mert ezek mindig jobban megérik, mintha külön-külön venné meg őket az ember és sokszor még egy szép csomagolást is kapnak!
- a harmadik pedig az, hogy ilyenkor igazán nagy és különleges akciókat lehet kifogni a kedvenc termékeinkre is, főleg ha a parfümökre vagy egyéb drágább termékekre gondolunk. Ezekre mivel az egész év során szükségünk van, így érdemes ilyenkor lecsapni rájuk még akkor is, ha jelenleg nincsenek fogyóban, hiszen ilyenkor tényleg extrém jó áron lehet hozzájuk jutni, amiért később hálásak leszünk magunknak. :D

Itt szeretném megjegyezni, hogy az én kedvenc webshopom, a Notino akcióit érdemes elmenteni, hiszen náluk egész évben szuper akciók vannak mindig más és más termékekre illetve kategóriákra, úgyhogy náluk egész évben érdemes ezeket bújni és készülni rájuk, de ilyenkor még fokozottabban. Én például jelenleg itt a vonaton hazafelé döcögve sminktermékekkel és parfümökkel is szemezek, meglátjuk mi lesz végül a nyerő. 

Ha ti is szeretnétek magatokat itt az ünnepek alatt, között vagy akár után meglepni, akkor szerintem mindenképpen éljetek ezekkel a kedvezményekkel és akkor nem csak ti, de a pénztárcátok is örülni fog. :P

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. november 30., kedd

EGYIK KEDVENC MÁRKÁM - L'OREAL

 A mai bejegyzésben elhoztam nektek az egyik kedvenc márkámat, amely több tekintetben is kiemelkedik a többi közül, lássuk is, hogy mire gondolok! Ahogy az már a címből is kiderült számotokra, az én egyik nagy kedvenc márkám a L'oreal mind haj-, mind arcápolás tekintetében, mind sminktermékek terén. Az egyetlen szekció, amit nem próbáltam tőlük az a hajfestékek világa, ugyanis nekem fodrász festi a hajam (mondjuk ő is használ a szalonjában például L'oreal Professionnel termékeket), de a többit igen, így szeretném veletek megosztani a tapasztalataimat. 

Az első kategória, amit próbáltam tőlük, azok a különböző hajápolási termékek. Hiszen emlékszem, hogy ezeket már egész kicsiként elkezdtem használni és annak ellenére, hogy mindig váltogatom, hogy aktuálisan mit használok a hajamra, de mindig visszatértem hozzájuk, kipróbáltam az újdonságokat stb. Eddig bármelyik samponjukat, balzsamukat vagy hajmaszkjukat használtam, mindegyiket nagyon szerettem, de ha egyet kellene kiemelni, ami anno a balayage, nagyon száraz hajamat megmentette az a L'oreal Paris Elseve Extraordinary Oil Low Shampoo volt. Ha nagyon száraz a hajatok és semmi sem segít rajta, akkor ezt mindenképpen próbáljátok ki, mert egy csodaszer!


De szeretem a hajolajaikat is nagyon illetve az egyetlen száraz sampon, amit én eddigi életem során szerettem, az szintén tőlük volt ez a Magic Shampoo Sweet Fusion. Nekem előtte egyik sem vált be, mert vagy túl látványos volt bármennyit is bajlódtam vele - tehát már nem érte meg használni, mert túl macerás volt. Vagy nem volt elég hatásos vagy mindig volt valami, így mindaddig míg ezt ki nem próbáltam azt gondoltam, hogy utálom a száraz samponokat. A nagy hype hatására viszont adtam neki egy esélyt és konkrétan beleszerettem: hatékony, nem látszik a hajban, sőt még dúsító hatása is van, emellett pedig könnyű használni, gyors, gazdaságos és ez a verzió valami isteni illatú is, úgyhogy akár hajparfümnek is elmenne. Szóval ha egy jó száraz sampont szeretnétek kipróbálni, akkor ezt mindenképpen vegyétek fel a listátokra! :P



Áttérve akkor az arcápolásra a legnagyobb kedvencem tőlük a Revitalift Cica Cream termékcsalád nappali és éjszakai kréme, amelyekért egyszerűen élt-halt az én száraz bőröm. Rengeteg arckrémet kipróbáltam már az évek alatt, van több kedvencem is, de ez a kettő igazán kiemelkedő az összes közül. Különösen az éjszakai krémnél éreztem azt, hogy minden egyes alkalommal újjászületik a bőröm és érezhetően más minőségű lett amikor ezeket párban használtam. Bár nekem száraz a bőröm, de úgy gondolom, hogy ez bárkinek jó lehet a bőrére, mert nem zsíros, nem lesz túl sok azoknak sem, akiknek nem száraz a bőrük, de azoknak is akiknek igen - egyaránt ápolja, táplálni, feltölteni és hidratálni tudja mindenki bőrét anélkül, hogy elnehezítené azt. Az pedig külön pluszpontot érdemel, hogy a nappali nagyon jó "primerként" is. :)

Nos, ezek lettek volna az én top kedvenceim a márkától, de kimondhatom, hogy a L'oreal Paris azon kevés márkák egyike, akikben még sohasem csalódtam és akiktől mindig jó szívvel és izgatottan próbálok ki bármilyen újdonságot. :) Nektek mi a kedvenc terméketek tőlük?:)

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. november 22., hétfő

ISMÉT ITT A BLACK FRIDAY - ÍME AZ ÉN IDEI WISH LISTEM

Ahogy beléptünk a novemberbe, hozzám hasonlóan valószínűleg sokaknak eszébe jutott, hogy hamarosan itt a karácsony, de előtte még az advent, a készülődés illetve az év egyik legizgalmasabb akciója, a Black Friday.  Az akció november 22. és november 28. között tart és rengeteg terméket magában foglal, úgyhogy érdemes körülnézni.

Bevallom most nektek őszintén, hogy az utóbbi időben elég sok minden történt velem, sok nehézség is, úgyhogy igazi felüdülés most az nekem, hogy egy kicsit foglalkozhatok ilyen könnyedebb témával is. Sőt, tudhatjátok, hogy kifejezetten szeretem az ilyesmit nem csak olvasni másoknál, de írni is, úgyhogy vágjunk is bele!

Még a legelején egy kis közérdekű információ a BF-hez: idén november 26-ra esik, úgyhogy még időben vagytok összeállítani a saját kis listátokat és kiválasztani azokat a termékeket, amire most a megszokottnál is kedvezőbb áron csaphattok le. Na de akkor lássuk, hogy nálam melyek ezek! Bár tudnám a végtelenségig sorolni, amire szívesen lecsapnék az akció keretein belül, most 3+1-re csökkentettem, hogy ne egy teljes könyvet írjak róla... :P

Kép a Notinoról
Kezdem akkor a parfümmel, hiszen szerintem ez az azért, ami elsőként mindenkinek beugrik és ami egy ideje nálam is extra jelentőséggel bír. Bár nehéz ez, mert számtalan parfümöt szeretnék kipróbálni idővel azok közül is, amelyek részt vesznek az akcióban, de ha egyet lehetne csak választani, akkor az a Zadig & Voltaire This is Her!
eau de parfum lenne. Egyrészt nagyon sok jót hallottam már róla, másrészt mindig azt hallottam/olvastam, hogy ez nagyon jól illik az őszhöz és a hűvösebb időjáráshoz, így igazán aktuális is lenne. Harmadrészt pedig, mint arra már ma is utaltam illetve volt erről részletesebben is szó már, eléggé keresem mostanában a különlegesebb, komfortzónámon kívüli illatokat, amelyek egy új világba varázsolnak el és úgy érzem, hogy ez egy ilyen termék lenne. Legtöbben a gesztenyét emelik ki belőle, de szerepel még az illatjegyek között a jázmin, a vanília és a szantálfa is, úgyhogy valóban egy nagyon különleges illat lehet, amit szívesen beszereznék a BF alkalmából. 

Kép a Notinoról
Arcápolás tekintetében mind termék, mind eszköz téren lenne olyan, amit beszereznék az akció kapcsán. A termék az a Revolution Skincare 30% AHA + BHA Peeling Solution kémiai peeling, ami ugyebár egy hámlasztó. Én ezelőtt nagyjából két évvel használtam már kémiai hámlasztót és szerettem is, de aztán elfogyott és nem rendeltem külföldről újra, mert macerás lett volna. Viszont szerencsére már a Notinon is kaphatóak ilyenek és erről a Revolutionösről is már sok jót hallottam, úgyhogy szívesen kipróbálnám. Egyébként a kémiai hámlasztást egyébként is így a hűvösebb időben ajánlják, amikor nincs a mindennapos nagy nyári napsütés (amivel szemben még fényvédővel is nagyon elővigyázatosan kell hámlasztani).  Természetesen ilyenkor is nagyon figyelni kell a fényvédelemre, de mégis egy fokkal biztonságosabb. Szeretném újra kipróbálni a hámlasztást, mert az én száraz bőröm szerette és most hogy szinte már mindenhol maszkot kell újra viselni, azt hiszem igazán rá is fog férni ez a jellegű tisztítás és méregtelenítés is.




Kép a Notinoról

Ami az eszközt illeti pedig egy Zoe Ayla masszázs henger arcra, tudjátok ez az a kis eszköz, amivel egyrészt lehet valóban masszírozni, serkenteni a keringést illetve segíteni beledolgozni a bőrbe a különböző krémeket, hatóanyagokat. Én ezt az Extravagant Béack Obsidiant Rollert néztem ki magamnak, aminek az a specialitása, hogy a fekete obszidián kő segít a negatív energia leküzdésében, aminek nekem nagyon tetszik az üzenete amellett, hogy nagyon letisztult és minőségi hatást kelt, úgyhogy én erre neveznék be. 







Kép a Notinoról

Jöjjön akkor a sminktermék, amire szívesen lecsapnék a BF keretein belül: az egyrészt a MAC Cosmetics Extra Dimension Skinfinish x 4 Aute Cuture Starring Rosalía highlight paletta. Egyszerűen valami csoda ez a paletta és úgy gondolom, hogy nagyon jól ki tudnám használni az összes benne található színt. Nekem van hármas arcra való palettám a márkától illetve több highlighterem és be kell vallanom, hogy ezek a kedvenceim, egyszerűen odáig vagyok a hatásért, amit el tudok velük érni!  Ebben a palettában talán a pirosító hasonlít az enyémben lévőhöz, de a többi mind olyan, ami még nincs meg nekem, úgyhogy imádnám használni és megkoronázni vele nap, mint nap a sminkemet (egy ideje ugyanis újra napi szinten sminkelek <3 ).



Kép a Notinoról
Az utolsó termék pedig amit beszereznék a BF során az egy Yves Saint Laurent Rouge Volupté Shine hidratáló rúzs, ugyanis ez az a termék, amire valóban évek óta vágyok, de sosem szereztem be az ára miatt, így akciósan azonban sokkal jobban megérné azonban már. Egyszerűen egy csoda már csak ránézésre ez a rúzs és elképzelni sem tudom milyen jó érzés lehet használni... Remélem azért hamarosan megtudhatom... :)

Nos, ezek lettek volna azok a termékek, amelyekre én idén lecsapnék a Black Friday kapcsán. Eléggé más még azért az életem a Covid miatt, így ezúttal ez egy sokkal tudatosabb és specifikusabb lista, ugyanis sok dolog van, amit jelenleg nem tudnék kihasználni, de ezeket nagyon és mindet egytől egyig imádnám! Ti mit szereztek be idén az akció keretein belül?:)

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. október 19., kedd

AKTUÁLIS KEDVENC ILLATAIM/PARFÜMJEIM

A mai bejegyzésben hosszabb kihagyás után egy parfümajánlót hoztam el nektek - méghozzá nem is akármilyet, ugyanis 4 termékről is lesz ma szó, melyek nagyon különböznek ezúttal egymástól. Ha kíváncsi vagy ezekre és szeretnél mostanában valami új parfümöt beszerezni magadnak, akkor maradj velem és merüljünk el az illatfelhők világában. :)

Olyan sorrendben fogok haladni ahogyan beszereztem őket, ugyanis úgy nem tudnék, hogy helyezési sorrendben, hiszen mindegyiket ugyanannyira szeretem és jelenleg mindegyiket használom is felváltva. Ami mindegyiknél egyezik az az, hogy mindegyiket a Notinoról rendeltem, ahonnan mindig is szoktam a parfümjeimet és bármit amire szükségem van parfüméria-drogéria-szépségápolási eszközök-lakásillatosítás fronton. 

Az első, amiről már nem született részletesebb kiértékelés az a Carolina Herrara Good girl eau de parfum, melyből nekem a 30 ml-es verzió van meg. A történetet ott kezdeném, hogy ez egy régebbi kívánságlistás illat volt számomra, így leírhatatlan öröm az, hogy a kollekciómban tudhatom. Ebben a mai bejegyzésben valóban az illatok maguk lesznek fókuszban, de nem tudok elmenni szó nélkül az üvege mellett. Igazi cipőmániásként ez egy igazi műalkotás számomra és összeér a cipők iránti rajongásom a mostanra eléggé megnövekedett parfümimádatommal. 
Na de akkor térjünk át magára az illatra: ez egy orientális, virágos kategóriába tartozó parfüm, mely a fej illatjegyében mandulát, a szívben tubarózsát és arab jázmint, míg az alapban tonkababot és kakaót tartalmaz. Úgy gondolom, hogy már csak elolvasva is el tudjuk képzelni, hogy milyen isteni illat lehet ez, de élőben egyszerűen nem tudok betelni vele annyira tetszik. Amit az én laikus orrom kiérez az a mandula-tonkabab-kakaó vonal, ami miatt minden egyes alkalommal hálát adok, hogy így lettek párosítva. Az egész illat olyan letisztult, de nagyon nőies, melengető, de ennek ellenére én nem csak a hideg időjárásban szeretem, hanem télen-nyáron illetve tavasszal és ősszel is! Számomra ez a parfüm maga a nőiesség, a nagy betűs nő. Egyszerűen csak és kizárólag ódákat tudok róla zengeni és biztosan újra fogom rendelni még nem egyszer, mert ez egy örök szerelem lett és bár kevés van már benne, de egyáltalán nem untam rá vagy sokalltam be tőle. Nagyon jó szívvel tudom ajánlani azoknak akik nem cukorkásan édes, hanem nőiesen, érzékien édes parfümöt keresnek.

A következő, amit ezután beszereztem az a Victoria's Secret PNK PWR illat volt, amit a webshop testápoló spraynek ír, de ez szinte olyan, mint a klasszikus testpermeteik, csak kisebb kiszerelésben. Ha már az előbb egy nőiesen édes illatról volt szó, akkor ez épp a másik véget képviseli, azaz a cukorkásan édes, nagyon tömény édességet, ami tudom, hogy sokaknak már sok(k) lenne, de én ezt a vonalat is szeretem. Ez egyébként a gyümölcsös, gourmand kategóriába tartozik és kókusz, vanília illetve körte szerepel az illatjegyek között. Emiatt valóban nagyon édes, tipikusan az a vattacukros kategória, megspékelve a körtével, aminek köszönhetően viszont igazán különleges a kategóriájában. A kókusz is intenzíven kiérezhető belőle, amit én szintén nagyon szeretek illatokban, ha nem társul mellé mű lecsengés és emellé szerencsére egyáltalán nem. Egy szó, mint száz: imádom ezt is és bár jelenleg úgy látom, hogy nem elérhető, de ha újra az lesz, akkor ezt is be fogom még valamikor szerezni, mert nekem az ilyen illatokhoz is sokszor van kedvem. :) 
Egyébként én már nagyon régen nem használtam a márkától klasszikus testpermetet, de az utóbbi időben a huginál olyan jó illatúakat szaglásztam, hogy most tervben van egynek a beszerzése hosszú kihagyás után. :)

A következő, amit a nyár legelején szereztem be az már annak az eredménye, hogy jobban elmélyedtem a parfümök, az illatok, az illatházak, az illat típusok, kategóriák, illatjegyek, niche parfümök, designer parfümök stb. világában. Ezen új és hatalmas lelkesedésem és érdeklődésem következtében sokkal több időt szántam akkor a Notinon a parfümök keresgélésével, mint előtte bármikor. Ugyanis eddig a pontig én úgy rendeltem mindig magamnak parfümöt, hogy tudtam, hogy én az édes, gyümölcsös illatokat szeretem, erre leszűkítettem a keresést és így választottam mindig valamit, ami akkor abban az adott pillanatban a leginkább megfogott. Akkoriban azonban valami átkattant bennem, elkezdtem minden más irányba is érdeklődni, elkezdtek érdekelni valóban jobban és mélyebben a parfümök és szerettem volna kilépni a komfortzónámból és új márkákat illetve számomra új illatfajtákat kipróbálni. Így estem szerelembe a Notino webshopján az Armaf Sauville Pour Femme eau de parfumbe, aminek már maga a csomagolása is gyönyörű és nagyon egyedi (#azegyediségérték), de nyilván itt sem ez a fő szempont, csupán emeli a termék értékét.
Az illat fajtája gyümölcsös, chypre, ami az illatjegyeket illeti pedig a következő a helyzet: fej - ananász, grapefruit, narancs, rózsa; szív - rózsabors, golgotavirág; alap - pézsma, pacsuli, vanília, borostyán és praliné. Szerintem már csak ahogy olvassa az ember úgy is érzékeli, hogy ez egy igazán összetett illat és ebből kifolyólag nagyon egyedi és különleges. Sajnos az én laikus orrom képtelen ennek a külön szálazására, de egy tuti: élek-halok ezért az illatért! Amikor először megéreztem kicsit túl intenzívnek éreztem a többi eddigi parfümömhöz képest, de egyrészt ezt elég hamar megszoktam, másrészt mivel ennyire tetszik az illata imádom, hogy ilyen domináns és körbeleng. Ez egy alapvetően édes, de attól sokkal különlegesebb, egzotikusabb, szexibb, dögösebb illat, amit nem is lehet semmihez sem igazán jól hasonlítani. Ha valami igazán különlegeset keresel és unod már a megszokott édes illatokat, akkor ez lesz a te parfümöd (is). A flaska kiszerelésért pedig odáig vagyok annak ellenére is, hogy soha sem iszok, mert jól zár, egyedi, vagány és emiatt nagyon illik magához az illathoz. Ebben is alig van már és ez is olyan, amit biztosan újra szeretnék majd venni és jó lenne, ha örökké kapható lenne és mindig lehetne egy a kollekciómban - annyira szeretem (a Good Girllel egyetemben).

Amit pedig már augusztus második felében szereztem be az a Moschino Toy 2 eau de parfum, ami egyébként egyben az első Moschino parfümöm is. Azt gondolom a márka híres a különlegesebbnél különlegesebb parfümcsomagolásairól illetve a minőségről, amit képviselnek, éppen ezért is esett rájuk a választásom. Ezúttal ismét szerettem volna feszegetni a határaimat és valami szintén egészen más jellegű illatot kipróbálni, mint amit az elmúlt 10 évben én kerestem és szerettem. Éppen ezért talán már nem lesz annyira meglepő, ha azt mondom, hogy ez egy játékos virágos, fás illat pézsmás jegyekkel. A fej jegyekben a Granny Smith zöldalma, a magnólia és a mandarin, a szív jegyeknél a jázmin, a fehér ribizli és a bazsarózsa, míg az alap jegyeknél a pézsma, a borostyán és a szantálfa jelenik meg. Ahogy látjátok ez egy igen csak elrugaszkodott illat már az én komfortzónámhoz képest, de képzeljétek el, hogy ezt is imádom! Nagyon féltem tőle, hogy milyen lesz, hogy fog tetszeni, de valahogy olyan tökéletesen megalkotott illatkompozíció, hogy nem lehet nem szeretni! Imádom, hogy ennyire más és mégis tetszik és szeretem viselni. Nekem nagyon kiérződik belőle az alma egyébként a pézsmás, szantálfás vonal mellett és ez az ami rajtam is dominál ez a kicsit fanyar, nagyon friss, valóban játékos illat. Ez nekem az energikusságot, a frissességet, az üdeséget, a könnyedséget sugározza és így is érzem magamat, amikor viselem. Nagyon örülök, hogy végül ezt választottam, hiszen ennek a parfümnek hála, kialakult a még további érdeklődés az ilyen illatok irányába és ennek köszönhetem, hogy most már ettől a kategóriától sem riadok meg. Utolsó gondolatként nem tudom kihagyni itt sem az üvegcsét, ha már a többinél is megemlítettem - hát nem halálosan cu-ki?! Szerintem de és imádom - külön köszönet, hogy ezen a kisebb 30 ml-es kiszerelésen is meghagyták az irtó édes macis fejet!

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. október 8., péntek

ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN ÚJRA...

A mai bejegyzésben egy igencsak aktuális témát hoztam el nektek, ugyanis a héten már erőteljesen érezhető a hűvösebb, őszi idő, amitől nekem is igazán előjön a bekuckózós énem. Ehhez nekem amire igazán szükségem van az a meleg otthonom, a puha köntösöm, egy jó kis (illat)gyertya illetve idén először az elektromos diffúzorom és ebbe a különböző kis utántöltők. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy én idén ősszel milyen termékekkel teszem otthonosabbá, vidámabbá, meghittebbé és igazi kuckózós hangulatúvá ezt az egyébként sokszor borongós és szomorkás időjárást, akkor maradjatok velem és vágjunk is bele! 

Nos, az első, ami talán szinte mindenkinél adja magát és előkerül a hűvösebb idő beköszöntével azok a különböző gyertyák, illatgyertyák. Bár én annak a személynek tartom magamat, aki egész évben szívesen gyertyázik, de azért nálam is megfigyelhető a tendencia miszerint nyáron azért elég háttérbe szorulnak és ritkán jut eszembe, hogy meggyújtsak egyet. Ahogy viszont elkezd lassan bekúszni az ősz és ezzel együtt a hűvösebb időjárás, az első ami eszembe jut az az, hogy azonnal gyertyázni akarok! :D 


Imádom a hangulatát, amit kölcsönös, sokkal jobban szeretek úgy tanulni ebben az időszakban, hogy lobog mellettem a lángja egy-egy gyertyának. Alapvetően én az illatgyertyákért élek-halok és imádom azokat, amelyek az egész helységet belengik a csodás illatukkal. De azért a sima gyertyákat is szeretem, sőt most, hogy idén elkezdtem egyéb lakásillatosítással is foglalkozni (amiről hamarosan lesz ebben a bejegyzésben is szó), azóta elhatároztam, hogy szeretnék beszerezni klasszikus, nem illatos verziókat is, ha éppen nem akarom elnyomni az alapillatot a lakásban és csak a hangulat miatt gyújtanék meg egy vagy több gyertyát. Egyik kedvenceim a Yankee Candle termékei, legyen szó akár üveges akár, mintagyertyáról, akár kis tarteról, de szeretem az Air Wick gyertyáit is és még sok egyebet, úgyhogy nem sorolom őket a végtelenségig: lényegében bármi is jöhet! :P Kivéve a füstös illatok - azokat sajnos nem bírom elviselni egyetlen percig sem. Az egyik örök kedvencem pedig a Kringle Candle GREY illata, amiből nekem ez a kis illatos viasz van meg és sajnos, ha jól tudom már megszűnt, de azóta is próbálom megtalálni a hasonmását, mert annyira különleges és annyira szerelem! 

A következő pedig egy számomra eddig ismeretlen, de annál izgalmasabb terület: a diffúzorok világa. Ahogy arra már utaltam nektek valamelyik nem túl régi előző bejegyzésemben a pálcikás verziók kezdtek el először jobban érdekelni, mert azzal lett hatalmas pozitív csalódásom és szuper élményem. Azóta pedig már az elektromos diffúzorok is levettek a lábamról, ugyanis beszereztünk egyet először otthonra, majd nem sokkal később ide Pestre én is egyet magamnak és amilyen változást ez előidézett az életemben, azt magam sem gondoltam volna. Egyszerűen az történt, hogy beleszerettem ezekbe és azóta elkötelezett híve vagyok és most szereztem be tegnap a következő utántöltőt hozzá. Amiért nálam ekkora lelkesedést váltottak ezek ki az az, hogy az illatgyertyáknak ugyebár csak akkor érezhető intenzíven az illatuk amikor égetjük őket - egy-két extra illatostól eltekintve. Ezek viszont folyamatosan árasztják magukból az isteni, intenzív illatot és még állítani is lehet az intenzitásukon. Egyszerűen számomra lakásillatosítás téren ez hozta meg az igazi áttörést, mert bár az illatgyertyákat és a kis pálcás illatosítókat is szeretem, de ha egységesen akarok fenntartani egy kellemes illatot a lakásban, akkor én mostantól ezekre szavazok. Egy kis adag egyébként a maximálistól eggyel kisebb intenzitással is több, mint egy hónapig elég, úgyhogy nagyon gazdaságos is és a mindennapokban erőlködés nélkül folyton szuper kellemes illatban úszik a lakás. 


De ha már említést tettem a pálcikás aroma diffúzorokról is, akkor nekem azokkal régebben nagyon sok negatív élményem volt, mert soknak semmi illata nem volt. Ami nekem ebben is hatalmas áttörést jelentett az az Air Wick Essential Oils aroma diffúzor töltelékkel, amiben ahogy az a képen is látható alul ilyen kis üveg golyócskák vannak, úgyhogy szuperül is néz ki, de valóban intenzív és hosszútávú illata is van. Ebből a típusból többféle illatot is kipróbáltunk már és mindegyiket imádtuk!

Egyébként pedig az elektromoss diffúzorunk is Air Wick márkájú otthon és itt nálam Pesten is illetve az illatgyertyáikat és a légfrissítőiket is imádjuk és rendszeresen újravesszük, úgyhogy illat fronton én elkötelezett híve vagyok az Air Wick márkának is!

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. szeptember 23., csütörtök

FÁRADT SZEMEK BYE-BYE NEKTEK!

A mai bejegyzésben egy olyan témát hoztam el nektek, amiről eddig még nem volt külön szó szerintem nálam, de egy időről időre felmerülő probléma az életemben, így éppen időszerű kivesézni egy kicsit. A téma tehát, amit ma körül fogunk járni, az a fáradt szemek okozta nehézségek és az ellenük bevált tippek, termékek. Ha kíváncsiak vagytok ezekre, akkor vágjunk is bele! ;)

Nos, először is le kell szögeznem, hogy nekem alapjában véve is karikásak a szemeim, úgyhogy soha sem egy teljesen tökéletes állapotból indulok. :D Viszont még így is nekem is vannak azért jobb és rosszabb napok a szemeim tekintetében. Az ősz és vele együtt az egyetem, a nagy hajtás, kevés alvás, korán kelés, hajnalig tanulás meglátszik azért az én szemeimen is időről időre, ami ellen vannak már bevett szokásaim illetve termékeim illetve vannak olyanok is, amelyeket még szeretnék kipróbálni ebben a kategóriában. 

Kezdem akkor azokkal, amiket már én is próbáltam, alkalmazok, mert beváltak, így szívesen osztom meg veletek. Nos, az egyik alapvető, ami nálam mindig működik, hogy a reggeli arctisztítás után rögtön bekenem egy szuper kis hidratáló krémmel. Ennél én még pluszban alkalmazom azt a technikát, hogy előtte beteszem a hűtőbe, így a hideg krém kifejezetten előnyös a duzzadt szemhéj és szem alatti táskák ellen illetve még jobban esik ezen a területen és már rögtön élénkíti a tekintetemet. Ettől már magában is sokkal élettel telibb lesz ez a terület (is) és nem mellesleg sokkal jobb alapot biztosít így a rá következő sminkelésnek is. Szebben mutat aztán rajta így a smink és nem csak hogy nem lesz száraz ez a rész, de kicsit feltöltődik (persze amennyire ezt a genetikánk hagyja) és szebben mutat magában és sminkkel is.

Ha már a sminket emlegettem, akkor ott is külön figyelmet fordítok erre a területre. Mivel nekem tényleg nem csak hogy beesett ez a szem alatti rész, de sötétebb színű is, így én az árnyalatokkal is szeretek optikailag csalni egy kicsit. Ezt többféleképpen is el szoktam érni, mikor melyik módszerhez és termékhez van kedvem - általában időszakok vannak mikor egyikhez nyúlok és amikor a másikhoz. Az egyik ami nekem nagyon bevált, hogy még az alapozás előtt nekiesek ennek a szem alatti területnek vagy sima folyékony esetleg krémes korrektorral, amiből mindenképpen az alapozószínemnél egy-két árnyalattal világosabbat használok. Vagy esetleg kifejezetten színkorrekciós korrektort használok azaz sárga vagy korall/barack színű krémes korrektorral megyek neki, ami kifejezetten a szem alatti sötét karikákra lett kitalálva. Nekem mindkét módszer sokat segít az összképen és valóban hatásosnak érzem őket, hiszen így nem csak "kiütődik" a sötét szín, de egy plusz réteg, egy plusz fedés is kerül erre a területre, így egyértelműen jobban el lesz fedve, tüntetve, ami a cél és ami miatt jobban mutat az egész smink is. Ezután jön a megszokott alapozás, púderezés és a további lépések, de ez a kezdet valóban nagyban hozzájárul ahhoz, hogy eltüntessem a szem alatti karikáimat. 

A másik verzió amikor nem annyira vészes a helyzet, akkor maradok annál a sorrendnél, hogy alapozás után használom a folyékony korrektort a szem alatti területemen, de én itt arra figyelek nagyon, hogy 1-2 árnyalattal legyen világosabb a korrektorom, hogy szépen kivilágosítsam ezt a területet és tompítsam a beesett hatást. Amikor pedig nagy a vész, akkor alá és fölé is dolgozok biztos ami tuti, hogy ne rontsák el azok a fránya karikák az összképet. 

Kép a Notinoról

Nos, ezek azok a tippek, trükkök, amelyek nálam beváltak és amelyeket együtt bevetve szép eredményt tudok még én is elérni, pedig higgyétek el, hogy nem indulok könnyű helyzetből. :D Amit még nem próbáltam, de nagyon szeretnék még erre a problémára bevetni, azok a különböző szemmaszkok, hiszen már a sima egész arcra való (fátyol)maszkok is szuper hatást érnek el nálam ezen a területen is, így ezek a kis tapaszok, maszkok pedig valami isteniek lehetnek! Már csak az érzésre is vágyok, hogy felhelyezzem ezeket a szemem alá, de persze a hatására még inkább! ;) Úgyhogy ezeket valamikor a közeljövőben ki is akarom próbálni, csak szeretnék még utánaolvasni, hogy melyik mit ígér vagy melyikről milyen vélemények születtek. A másik pedig amit mindenképpen szeretnék kipróbálni, azok a kis fém görgős fejjel rendelkező szérumok, melyből nemrég a Notinon barangolva a catrice Hydro Depuffing szérum keltette fel nagyon az érdeklődésemet, ami kifejezetten duzzadt szemekre lett kifejlesztve és megtalálható rajta a kis görgős fej, úgyhogy ezt fel is vettem a wishlistemre. Szerintem én ezt is hűtőben fogom tárolni és már alig várom, hogy reggel ez adjon hozzá a kinézetemhez elég sokat.... :P

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. szeptember 16., csütörtök

A TÖKÉLETES SZEMÖLDÖK NYOMÁBAN

A mai bejegyzésben végre ismét visszatérünk a sminkelés világába, ugyanis így, hogy lassan itt az ősz és beindult az egyetem is, úgyhogy már nem csak otthon van az ember, ismét elkezdtem sminkelni én is. Mivel a Covid és a sokéig tartó állandó maszkviselés miatt hónapokig nem sminkeltem a hétköznapokon, csak alkalmakra, fotókra vagy videókhoz, így most újra fedezem fel magamnak a termékeimet és alakítgatom nap, mint nap a sminkemet. Az egyik terület amiről szerintem még sosem beszéltem nektek és ma reggel a sminkelésnél megfogalmazódott bennem, hogy erről mindenképpen szeretnék, az a szemöldöktermékek kategóriája. Szóval ha kíváncsiak vagytok rá, hogy nekem milyen szemöldökfestékek váltak be, miket használok vagy akár jelenleg nincsen a rutinomban, de mindenképpen ajánlom őket, akkor maradjatok velem és vágjunk is bele! ;)

Nos, amihez én az egyik legtöbbször nyúlok az a szemöldök pomádé. Először a PUPA kínálatából használtam egyet, jelenleg pedig ezt a FREEDOM márkájút használom. A különbség a kettő között nem csak a színben van (elsőre nem sikerült szerintem a tökéletes árnyalatot kiválasztanom, mert akkor még nem tudtam mit keresek), hanem a textúrában is. Míg a Pupa egy waxosabb, krémesebb textúra, ami amellett, hogy színezi a szemöldökszálakat és a köztük található bőrt is, helyben is tartja azokat. Így akinek ez is fontos és az ilyen állagúakat keresi, annak jó szívvel tudom ajánlani. Aki viszont épp hogy nem szereti ezt a "kötött" érzést és textúrát és csak a színezésre vágyik, annak tökéletes választás lehet a FREEDOM terméke. Ez egy jóval szárazabb textúra (de nem túl száraz, úgyhogy jól kezelhető), ami szintén a bőrt is megszínezi nem csak a szálakat és ez is nagyon tartós, csupán ez nem fixál extrán - de én ezt például nem is igénylem, mert szeretem ahogy állnak a kis szemöldökszálaim. Ezeket egyébként én ferde fejű szemöldökecsettel viszem fel és dolgozom el és álom velük dolgozni még annak is, aki hozzám hasonlóan nem nagy szemöldökspecialista.

A másik általam leggyakrabban használt terméktípus a kategóriában az a szemöldökpor illetve a szemhéjfesték. Kezdem akkor az utóbbival hiszen az talán elsőre kicsit furcsán hangozhat, de az az igazság, hogy a Soph x Makeup Revolution szemhéjfesték paletta tartalmaz egy olyan színt, ami tökéletesen megegyezik az én szemöldököm színével. Ez nem más, mint a Rosewood és én egyszerűen odáig meg vissza vagyok érte és tőle. Ahogy azt már említettem, nekem nem fontos a fixálás, csupán a színezés az, amit elvárok egy terméktől ebben a kategóriában illetve természetesen a tartósság. Nos, ezt a kettőt ez tökéletesen hozza, ahogy egyébként több, másik szemhéjfesték palettában található sötétbarna szín. Lehet furcsának tűnik, én is annak vettem, mikor maga Soph beszélt erről az első palettabemutató videójában, de működik! Szinte majdnem minden palettában vannak barnás árnyalatok, úgyhogy érdeme kipróbálni nektek is ezt, ha egyezik a szín. :) A klasszikusan szemöldökökre kifejlesztett porok pedig magukért beszélnek, én ezeket is szeretem, de többször nyúlok a palettás módszerhez egy ideje egyszerű praktikussági okokból. 

A harmadik kategóriába pedig azokat a szemöldökre való termékeket rakom, amelyeket bár már használtam többször is huzamosabb ideig, de nincsenek benne a mindennapjaimban, inkább csak időszakok vannak, amikor újra rájuk kapok. Viszont sokaknál éppen hogy ezek működnek csak vagy csupán elengedhetetlenek a sminkjükhöz, úgyhogy semmiképpen sem szeretném kihagyni őket. Ezek a szemöldökceruzák illetve a szemöldökfixáló zselék. Ezek közül nekem a zselékkel van több tapasztalatom: használtam színtelent és színezettet is, mással és önmagában alkalmazva is. Nekem leginkább az a módszer vált be, hogy valamilyen porral vagy szárazabb formulájú pomádéval megrajzolom, megszínezem a szemöldökömet és az átlátszó zselével csak fixálom. Ilyenkor már nem jó a másik szín szerintem, mert úgysem tud tökéletesen egyforma árnyalat lenni és túl sokká is tud válni így már egyben, úgyhogy ezzel érdemes vigyázni. Az én kedvencem az essence illetve a Max Factor ilyen átlátszó szemöldökzseléje eddig, de szeretnék majd kipróbálni még újabbakat is azért, mert mostanában újra megjött hozzá a kedvem. :P

Nos, ezek azok a termékek, amelyek nálam játszanak ha a szemöldök sminkeléséről van szó, de kíváncsian figyelem mindig az újdonságokat, úgyhogy ha van valami szuper terméketek, akkor azt osszátok meg velem légyszi Instagramon! :)

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. augusztus 31., kedd

KEDVENC MAKEUP REVOLUTION TERMÉKEIM

A mai bejegyzésben szeretném felhívni a figyelmeteket egy szuper márkára, ami nem mellesleg nagyon pénztárcabarát is, úgyhogy ha kíváncsiak vagytok arra, hogy nekem milyen termékek váltak be a Makeup Revolution márkától, akkor vágjunk is bele. 

Az első termék, ami eszembe jut a márka kapcsán, mint hatalmas kedvencem az egyben a legeslegelső termékem is volt tőlük. Ez pedig nem más, mint az Ultra Contour paletta, mely egy por állagú termékeket tartalmazó paletta. Található benne kettő matt púder szín (egy sárgásabb és egy rózsaszínesebb tónusú), egy fényesebb, szaténfényű, de még highlighternek nem nevezhető árnyalat, három kontúr/bronzosító szín és kettő highlighter is. Véleményem szerint ez egy nagyon jó koncepciójú, nagyon kihasználható, szuper minőségű paletta a kategóriában kifejezetten kedvező áron. Én a két világos matt púder színt teljes mértékben elhasználtam és a három kontúr/bronzosító színből kettőben elértem a pan aljára, ahogy az egyik highlighternél is. Azt hiszem ezek mind magukért beszélnek és az egyik legjobb vásárlásomnak tartom ilyen szempontból, mert nagyon kihasználható és praktikus, kompakt és jó minőségű, úgyhogy szinte mindenkinél egy kötelező darab lehet véleményem szerint.

Maradjunk akkor az arcpaletta vonalon, ugyanis van még egy óriási szerelem termékem a márkától a kategóriában. Ez pedig nem más, mint a Soph x Makeup Revolution highlighter paletta, ami mára igazi ikonikus termékké vált. Ha egy függőleges vonallal kettéosztjuk a palettát, akkor az első 4 szín a világosabb, a második 4 szín a sötétebb bőrűeknek lett elvi szinten kitalálva. Ennek ellenére én alapvetően kreolosabb bőrűként, de sokszor "kifakultan" mindegyiket szoktam használni kedvtől, helyzettől, sminktől és idő/évszaktól függően. De ha valakinek esetleg tényleg sötétek a jobb oldali színek, akkor is van minimum négy, ami mindenki számára tökéletes és akár a többit, akár az összeset használhatja fényes szemhéjfestékként is. Én is szoktam arra is használni őket, hogy harmonizáljon a sminkemmel vagy akár belső szemzugba, de én elsődlegesen highlighterként alkalmazom mégis őket. Ha egy kimagaslóan jó highlighter palettát szeretnétek nagyon jó áron, akkor ez a ti terméketek!

...és akkor még egy olyan arcra való paletta, amit én nagyon szeretek, de az előzőekhez képest kevesebbszer használok az a Golden Sugar 2 Rose Gold paletta. Erről is ugyanúgy ódákat tudnék zengeni a minőséget és a pigmentáltságot illetően, ahogy az eddigiekről. Az indok csupán annyi, ami miatt kevesebbszer használom az az, hogy nekem vannak időszakaim, amikor egyáltalán nem használok pirosítót (akár hónapokig), mert olyanom van és akkoriban úgy tetszik a sminkem. Nos, ilyenkor ez a paletta kicsit mindig feledésbe merül, hiába vannak benne egyéb termékek is. Ennek ellenére is nagyon örülök, hogy a kollekcióm része, mert amikor pedig ismét rájövök, hogy milyen szépek is a pirosítók és mennyire fel tudnak dobni egy-egy sminket, akkor mindig ez az egyik termék amihez a legtöbbször nyúlok, mert nagyon különleges, nagyon szép és nagyon tartós árnyalatok vannak benne.

Maradjunk a paletták vonalán, de térjünk át a szemre valóakra ezúttal. Ezek közül is van nekem több, de az én kettő nagy kedvencem az a kettő szintén Soph x verzió. Amit a legtöbbször használok az az első Soph x szemhéjfesték paletta a Makeup Revolution kínálatából. Ebben ugyanis minden megvan, amire az embernek csak szüksége lehet. Megtalálhatóak benne ugyanis a matt színektől kezdve a szaténokon át a csillámosokig minden, ahogy a hétköznapi natúr színektől kezdve az egészen extra és különleges, vibrálókig is számtalan. Ebből a felhozatalból tehát igazán sokféle sminket el lehet készíteni akár a hétköznapokra, akár valamilyen alkalomra. Ezeken kívül azért is a kedvencem még, mert nagyon pigmentáltak mind a matt, mind a fényes színek, könnyű velük dolgozni és tartósak, nem potyognak, úgyhogy minden megvan bennük, amire az ember csak vágyhat. Ezekhez pedig csak extra plusz pont, hogy nagyon kedvező is az ára, ugyanis kevesebb, mint 5000 Forintért megkaphatjuk a 24 szebbnél szebb árnyalatot a hatalmas tükörrel.

Ha már a szemhéjfesték palettákról beszéltünk, akkor említettem, hogy nem csak egy kedvencem van. A másik nagy kedvencem a Soph x Extra Spice szemhéjfesték paletta, amely már kevesebb standard, natúrabb színt tartalmaz, mint az első, hanem inkább tele van izgalmasabbnál izgalmasabb árnyalatokkal. Én úgy gondolom, hogy ez egy szuper koncepció, hiszen, ha ebbe is belerakták volna azokat a színeket, akkor felesleges lenne megvenni és egyáltalán létrehozni, hiszen szinte ugyanaz lenne a kettő. Így viszont egy igazán más, de pont ezért nagyon szuper kis termékről van szó, ami magában is kitűnően használható, de akár az elsővel kombinálva is. Ebből is létrehozhatóak azért natúrabb sminkek is, de azért ez inkább az extra és a színesebb, izgalmasabb sminkek elkészítésének kedvez, ahogy arra a neve is utal már. Mind a matt, mind a fényes színek jól pigmentáltak benne és tartósak, akárcsak az elsőben és nem is tudnék választani, hogy melyikekért rajongok jobban. Legtöbbször a narancsos-pirosas illetve a barnás matt színeket használom belőle illetve a fényesek közül szinte mindet, ugyanis nagyon különlegesek és nagyon szépen mutatnak a szemhéjon is. Első palettának az előzőt ajánlanám a nagyobb színlefedés és kihasználhatóság miatt, de aki szereti a színesebb sminkeket is, annak viszont ez is egy must have darab lehet, ugyanis egy élmény vele játszani és ilyen színeket nem talál meg az ember minden palettában.

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!

Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo

2021. augusztus 20., péntek

AUGUSZTUSI NOTINO RENDELÉSEM

A mai bejegyzésben hosszabb kihagyás után szeretném nektek bemutatni a legutóbbi Notino rendelésemet, melyet a héten hétfőn adtam le és szerdán délelőtt már nálam is volt, úgyhogy szuper gyors volt, mint mindig. Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy milyen termékek kerültek ezúttal a virtuális kosárkámba, aztán hozzám, akkor vágjunk is bele! ;)







Kezdeném akkor azzal, ami engem az összes közül a legjobban lázba hoz és amit az összes közül talán a legjobban vártam - bár mindent nagyon vártam, úgyhogy azért ez talán így nem pontos megfogalmazás, de remélem értitek az izgatottságom okát. Meséltem már arról előző bejegyzéseimben, hogy az utóbbi időszakban egy fordulat következett be nálam olyan téren, hogy nem ragadok már le az illatok, parfümök tekintetében azon a szűk spektrumon, amin évekig tettem. Sokáig ugyanis csak és kizárólag édes, gyümölcsös illatokat voltam hajlandó rendelni, kipróbálni illetve egyáltalán csak és kizárólag ezek között keresgéltem mindig a Notinon is hiába van még rengeteg másféle illat is náluk.. De ahogy azt már említettem, ez jócskán megváltozott és mostanában sőt, hogy próbálok olyan illatokat, parfümöket, márkákat kipróbálni, amelyeket eddig soha. Így bukkantam keresgélés közben a Moschino Toy 2 eau de parfumre, amely a játékos, virágos-fás kategóriába tartozik. Az illatjegyeit tekintve a fejnél a Granny Smith zöldalma, a magnólia és a mandarin, a szívnél a bazsarózsa, a jázmin és a fekete-ribizli és az alapnál a borostyán, a szantálfa illetve a pézsma jelenik meg. Ami nekem, nem szakértőnek ezekből a leginkább kiérződik az a zöldalma, a mandarin illetve a szantálfa-pézsma vonal. Annyira más ez, mint ami eddig hozzám kapcsolódott, de annyira imádom és annyira örülök, hogy elkezdtem feszegetni a határaimat ezen a területen is. Amióta megérkezett minden nap ezt fújtam már magamra és egyszerűen odáig vagyok érte, de amint kicsit hosszabb távon használom és be tudok majd számolni jobban a tartósságról, a tapasztalataimról, akkor érkezek majd róla nektek egy részletes bejegyzéssel. 

Maradjunk akkor az illat vonalon, ahonnan rendeltem magamnak egy új izzadásgátlót. Ezúttal ezt a Dove Nourishing Secrets Nurturing Ritual izzadásgátló sprayre esett a választásom, ami nálam azért izgalmas mindig, mert bár mindig váltogatom a márkákat, kiszereléseket, típusokat és illatokat, de összességében megfigyelhető, hogy a spray verzió fordul meg nálam mégis a legritkábban a három fő típus közül. De éppen ezért mindig izgatottabb vagyok valahogy velük még akkor is, ha ez egy alap termék. :D A Dove márkától már használtam egyébként spray izzadásgátlót, de csak a klasszikus és semleges illatokban, úgyhogy most direkt választottam egy illatosított verziót. Ennek a kakaós és hibiszkusz virágos illatkombinációnak nagyon kellemes illata van, ami nekem nagyon tetszik, úgyhogy ezt is serényen és örömmel használom mióta megérkezett. :P



Rendeltem még egy izzadásgátlót a Secret márkától, de ezt nem magamnak, úgyhogy most erről nem is szólnék sokat, csupán annyit, hogy én is használtam már ezt többször és imádom, úgyhogy ha valaki krémes izzadásgátlót keres, akkor ez egy nagyon jó választás lehet mind illat, mind ár, mind hatékonyság tekintetében. :)

Megemlítem akkor itt gyorsan, hogy rendeltem néhány sminket a huginak, amelyekről éppen ezért szintén csak szűkszavúan írok, de amit én is használtam már és ismerek azokról azért szívesen teszek gyors említést. Ilyen a Maybelline Fit me! folyékony korrektora, amely nekem az egyik legnagyobb kedvencem és a dobogó tetején osztozik egy másikkal a kategórián belül, úgyhogy ha valaki folyékony korrektort keres, ami száraz bőrűként is működik és valóban jó a fedése, akkor ez egy tökéletes választás lehet. Ennek végső soron párja a Maybelline Fit me! matte & poreless alapozó, amit szintén én is használtam már és szeretek, de ezt már száraz bőrűként inkább nyárra ajánlanám a hozzám hasonló bőrrel rendelkezőknek, a többieknek pedig akár egész évre, ha matt hatásra vágynak jó tartóssággal jó áron. Amiért nem csak a hugi, de én is rajongok az az essence lash princess zöld feliratos szempillaspirálja, ami nagyon olcsó, de mégis sok drágább spirál tudását felülmúlja. Ez az egyik olyan spirál, ami még az én kis semmilyen pilláimból is nagyon szépeket és látványosokat tud csinálni, úgyhogy ezt én is többször újravettem már és megértem miért ragaszkodik ő is hozzá. Az utolsó amit neki rendeltem, az egy essence fekete szemceruza, ami teljesen klasszikus, ennek ellenére én szerintem még sosem próbáltam, mert én utoljára szerintem 10 éve használtam szemceruzát, nem igazán az én stílusom, de tudom, hogy sokan dicsérik és szeretik a márka ezen termékeit is, úgyhogy elhiszem, hogy szuperek.

Visszatérve azokra, amiket magamnak rendeltem, térjünk át az arcápolásra. Beszereztem egy micellás vizet a Delia márkától, mely hialuronsavat tartalmaz, így hidratálást is ígér az alap micellás víz tulajdonságok mellett. Azért egy arcápoló terméknél nyilván nem tud az ember néhány nap után tapasztalatról beszélni, úgyhogy ezekről majd később számolok be, de remélem, hogy szeretni fogom. Egyébként van 3 kedvenc micellás vizem, de most szerettem volna valami újat kipróbálni és nem azokat újravenni, úgyhogy remélem megérte ez az újítás. :)





Az utolsó kettő arcápolási termékhez pedig tartozom egy kis magyarázattal, hiszen meglepő lehet azoknak, akik olvasnak egy ideje és ezáltal tudják milyen a bőröm. Alapvetően ugyebár nekem száraz, néha akár extra száraz, száraz foltokkal jelentkező az arcbőröm, de azt is tudhatjátok, hogy a sok maszkviselés időszakában például nekem is problémássá, pattanásossá vált. Az utóbbi időben ismét "megbolondult" sajnos és előjöttek rajta látszólag indokolatlanul pattanások, amelyek elég gyulladtak, nehezen kezelhetőek és nehezen múlnak el. Ezért úgy gondoltam, hogy ha már most úgyis rendelni akartam a Notinoról beraktam a kosaramba kettő terméket erre a problémára vonatkozóan is, hátha segít megoldani a problémámat. Ezek közül az egyik az ez a Soaphoria Carbone tisztító szappan. Ez aktív szenet tartalmaz és elég ígéretesnek tűnt a leírása alapján, pontosan olyannak, amire nekem most szükségem van. Így nagy reményeket fűzök hozzá, mindenképpen be fogok nektek számolni róla valamilyen formában, hogy mennyire vált be.

Az utolsó pedig ez a Natura Siberica Polar White Birch helyreállító szérum zsíros és problémás bőrre, ami bár nem az alap bőrtípusnak megfelelő, de a leírása alapján éppen tökéletes a mostani bőrproblémámra. Ehhez hasonló szérumból használtam el két üveggel június óta és az amúgy jót tett a bőrömnek, de most szerettem volna valami mást kipróbálni, hátha ez most még jobb lesz az új gondokra. Ehhez természetesen több idő kell, hogy lássam a hatását, de ehhez is nagy reményeket fűzök. :)

Nos, ez lettek volna az én mostani Notino rendelésem, kíváncsi vagyok, hogy hogy tetszett nektek vagy mi az amit ti is ismertek vagy szívesen kipróbálnátok... :)

Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor is elértek a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok!
Fruzsi
xoxo