A mai bejegyzésben következzen a júliusi kedvenceim utolsó felvonása, ami a fashion és lifestyle kategóriát fedi le leginkább, de lényegében minden olyan havi kedvencemről itt lesz szó, ami nem szépségápolás, smink, étel vagy ital. Ha kíváncsiak vagytok ezekre (is), akkor vágjunk is bele! ;)
Nos, az első számú kedvencem az a falunapunk volt július első szombatján, amit sosem hagynék ki és mindig nagyon szeretek - és ez idén sem volt másként. Maga már az is egy élmény volt és nagyon boldoggá tett, hogy hosszú idő után először sminkeltem és készülődtem, ugyanis a vizsgaidőszakban erre nem volt példa, így utána egy-két nappal ez nagyon jól esett a lelkemnek.
Nem volt semmi extra egyébként a sminkemben, de maga a folyamat, ahogy készült nagyon jól esett és a végeredmény is tetszett, úgyhogy ezért is jó emlék a falunap többek között.
Amúgy pedig ezért a highlighterért pedig még mindig totálisan odáig meg vissza vagyok és bár itt is gyönyörű, de élőben még sokkal szebb, különlegesebb és ütősebb!
...és ha már itt tartunk nem tudok egyszerűen szó nélkül elmenni a szemüvegem mellett, bár ez nem júliusban vált azzá, hanem akkor mikor decemberben megpillantottam az üzletben, de azóta is olyan szinten bele vagyok esve, hogy arra szavak nincsenek.
Tényleg évek óta nyomoztam ilyen cicás fazon után és ez a mintájával még az elképzeléseimet is felülírta, úgyhogy valóban úgy tökéletes számomra ahogy van - vagy még annál is több!
S Z E R E L E M - S Z E R E T E M ♥
A harmadik kedvencem pedig egyértelműen Dér Heni volt, akit egyébként is nagyon megszerettem az utóbbi időben, annak ellenére, hogy előtte évekig nem is tudtam, hogy ki ő, aztán már tudtam, csak nem hallgattam. Viszont pár hónapja elkezdtem követni a ruhái miatt, ami aztán hozta magával nyilván, hogy elkezdtem hallgatni is őt és nagyon megszerettem. Így különösen örültem, hogy ezúttal élőben is láthattam és hallhattam, nagy élmény volt mindenképpen - minden percét imádtam! ♥
...és ugyanehhez a naphoz kapcsolódik a következő kedvencem is, de ez aztán egész hónapban kitartott és minden nap élvezhettem, a gyönyörűszép és hosszú neon körmeimet! Ugyanis éppen a falunap délelőttjén jutottam el a körmösömhöz kb. 6 hét után végre és ezt a csodát varázsolta körmeimre, amivel az utolsó percig sem tudtam betelni és bármikor újracsináltatnám ugyanígy! Tényleg, nem tudok többet mondani annál, hogy SZERELEM volt számomra és telitalálat!
A következő nagy kedvenceim azok még júniusi rendelések, de mivel egyrészt akkor nem voltam otthon még, másrészt mikor már hazamentem, akkor sem tudtam rögtön hordani, mert mindkettőből be kellett venni, hiába rendeltem S-es méretet, így csak júliusban kezdtem el őket hordani és így innentől datálom a kedvenccé válásukat élesben is - elvben azóta azok mióta megláttam őket! :D
Ezek pedig a képregényes ruháim, amikről sajnos nem készült azóta sem értelmes fotó, de nagyjából talán ezeken is láthatjátok őket. Elsősorban természetesen a mintájukba szerettem bele, másrészt pedig azért esett rájuk a választásom, mert nekem nem volt eddig olyan kis nyári egybe ruhám, amit a hétköznapokon is fel lehet kapni, praktikus és kényelmes, de azért egy kis extra is van benne - csak ünnepibbek. Ilyen bőbb pólóruha jellegű darabom pedig még soha sem volt és nem is szeretem alapjáraton a bő fazonokat (semmiből sem), de ennek annyira beleszerettem a mintájába és az összhatásába, hogy magaménak akartam és nagyon kis vagánynak éreztem már ránézésre is. Nagyon sokszor viseltem is már őket júliusban és azután is és nagyon örülök, hogy a kollekcióm részét képezik! ♥
Az utolsó pedig amiről ma szót ejtenék, azok a júliusi rendelések, ugyanis a cipő/lábbeli mániám teret engedett magának és először is rendeltem július első hetében egy igazi dög magassarkú csizmát, amiről még egyelőre nem szeretnék képet mutatni, de nagyooon Fruzsis és már most szerelmes vagyok bele! Aztán csak hogy végképp ne legyen logikus a dolog, rendeltem július utolsó napján egy szandált, amit akkor még úgy számoltam, hogy lehet, hogy csak szeptember elején érkezik meg. :D Viszont akkora szerelem lett és tudtam, hogy 1-2 éve nem találok szandált amúgy nagyon magamnak a hétköznapokra, így bevállaltam, hogy lehet, hogy ezen a nyáron nem, csak jövő nyáron tudom hordani. A szerencse azonban mellém állt és megérkezett augusztus közepe körül, úgyhogy még tudtam és tudom idén nyáron is viselni és azt hiszem mondanom sem kell, hogy ezzel is hatalmas a szerelem és bár ez inkább augusztushoz köthető már, de maga a rendelés még júliusban zajlott le, így itt is meg akartam már említeni.
Nos, ennyi lett volna ez a mai bejegyzés, remélem, hogy tetszett és hogy érdekesnek találtátok, hamarosan jövök a második felével!
Ha bármilyen kér(d)ésetek van, akkor írjátok meg nekem a blogos Instagramomon DM-ben vagy "azegyedisegertek@gmail.com" email címen!
Legyen további szép napotok és csodálatos hetetek!
Fruzsi
xoxo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése